2016. október 2.

A svájci építészet "remekei"

Elkezdtem egy sorozatot a fenti címmel, aztán rájöttem, hogy jobb, ha nem folytatom, mert akkor csak ebben a témában írnék.
Az elmúlt évek negatív tapasztalatai egy cseppet sem változtak. Az építkezés nem tartozik Svájc sikerágazatai közé.
Persze, ezt a nem szakmabeliek nem látják, ők csak azt veszik észre, hogy itt is egy tetszetős épület, és ott is szép ház épül.
Ami a nagyobb baj, hogy a hozzáértők sem látják, hogy baj van a minőséggel.
:(
Még nekem sem sikerült kideríteni, hogy mi okozza ezt, de azt hiszem a probléma komplex. Szerintem már az oktatásban is óriási gondok vannak, a tervezők úgy jönnek ki az iskolából, hogy alap dolgokkal sincsenek tisztában. Nem tudják összehozni a gyakorlatot az elmélettel.
Anyagismeret, fizikai ismeretek hiánya és folytathatnám.
További nehézség a szakértelem hiánya a kivitelezésben.
Sok esetben az építésvezetőnek sincs halvány fogalma az egész építkezésről. Ennek okát nem tudom.
Mivel többekkel dolgoztunk együtt, az az érzés alakult ki, hogy mintha elfelejtették volna, hogyan csinálták az előzőt.
:)
Aztán jönnek az alvállalkozók, mert a GU-nak (fővállalkozó), nincs vagy csak alig van embere.
Itt aztán van minden. Legfőképp olcsó, és még annál is olcsóbb munkaerő.
Azért olyan embereket látni, aki forgatja a vízmértéket, mint a bűvöskockát... hát, na. A cégeknek nem érdekük saját embert felvenni, ezért a munkaerő-közvetítőhöz fordulnak, onnan meg küldenek bárkit. Szakácsot, péket és folytathatnám.
Ha én holnap bemegyek egy ilyen közvetítőbe és azt mondom, hogy van építőipari gyakorlatom/dolgoztam már építkezésen mondjuk kőművesként, elhiszik. Beregisztrálnak és ha akad munka, akkor már csörög is a telefonom, és mehetek kőműveskedni. Pedig nem is értek hozzá.
:(
Erre konkrét példám is van. Hozzánk is küldtek sakácsot. Az építőipari gyakorlata abban merült ki, hogy otthon fel tudott fúrni egy képet a falra. Ez volt az első és utolsó esetünk.
:D

Egy-egy építkezés kapcsán hetente (!) készül új terv, ezen már egyáltalán lepődünk meg. Ezt még az ember megszokná idővel, de hogy az új terv nem jut el a kivitelezőig, az már produkál vicces dolgokat.
Megcsinálsz valamit, majd jön az építésvezető, hogy az nem jó. Miért nem jó? Itt a terv... Mikor készült a terv? Ja, már egy hete? Azóta van új...
Az elmúlt években nem volt olyan építkezés, hogy egy épületet ne terveztek volna át menet közben, akár teljesen. Mind az anyagot, mind a kivitelt illetően.
Gyakran fordul elő, hogy a betervezett anyag nem "működik együtt" egy másikkal és ez már csak akkor és ott derül ki a tervező számára, amikor az anyagot legyártották, leszállították.
Egy építésvezető szerint egy új épület költségvetésbe 20 % szemét van bekalkulálva.
Csoda, hogy ilyen drága?
Pedig hozzáértéssel ez elkerülhető lenne.
Aztán arról is érdemes szót ejteni, hogy a munkafolyamatokkal sincsenek tisztában. Sokszor egy-egy szakipar a másik elkészült munkáját teszi tönkre. Nem akarattal, csak épp annak kellett volna kezdeni, akit második helyre pozicionáltak. Ekkor az első visszamegy és javít, vagy újra megcsinálja.
Pénzért.
Mert nem volt jó az ütemterv.

De legfőbb dolog, amire figyelni kell és ami szöges ellentétben van a leírtakkal, az a híres "svájci takarékosság".
:)
Na, ez egy vicc.
Pl. egy csavar, ami szükséges lenne az elvégzendő munkához, mondjuk 25 rappen. Hú, az sok. Olcsóbb kell. Nézzük, hogy van-e valami maradék a raktárban. Ha van, használjuk azt, ha épp nincs, hoznak mást, ami 5 rappával olcsóbban. Nos, az építkezéshez kellett 100 ezer darab. Hurrá, spóroltak 5 ezer frankot.
Aztán menet közben kiderül, hogy nem tart a csavar (mert nem való hozzá).
Hoppá...
Bontás, új csavar (régi kuka), építés. Mennyibe fáj ez? Több tízezer frankba.
"Érdemes" volt spórolni.
Ezeket a példákat folytathatnám napestig.

Hogy miért is írok erről megint?
Két évvel ezelőtt kezdődött a COOP eddigi legnagyobb beruházása Schafisheimben. Egy logisztikai elosztó központot terveztek oda, mintegy 600 millió frank értékben.
"Készült is a raktár, terv szerint, takarékosan" (a la Hofi Géza), elérkezett a megnyitó, itt volt mindenki aki számít (miniszterek). Még én is, de én nem számítok...
:)
Viccet félretéve, épp arra jártam.
Szóval, megnyitó... hurrá-hurrá. Mindenki boldog, jók sikerült a presztízs beruházás.




Aztán a megnyitó után, az út felett átívelő összekötő folyosó egyik ablaka éjjel, fogta magát és kiesett. Szerencse, hogy éjjel történt, nappal akár komoly balesetet okozhatott volna.
Nem ez volt az egyetlen baki a megnyitó óta. Az ablakos eset előtt is fordult már elő komoly, balesetveszélyes helyzet, amikor magasnyomású gáz ömlött ki.
Azóta a folyosót lehálózták. Gyönyörű. :(
Most tanakodnak, hogy kinek a hibája.
Tervezés, kivitelezés?
Nagy összegben mernék fogadni az elsőre.
Eredeti cikk ITT olvasható.


Hogy tovább folytassam a sort.
Mit látsz a képeken?






Nem, az nem kosz. Penész.
Ez a lányom lakása. Két hónapja költözött a vadonatúj épületbe. És eddig jó volt az idő, mi lesz a télen?
:(
Gyanítom, új csaták kezdődnek a tulajdonossal...



11 megjegyzés:

  1. Azért az fura, hogy gyakorlatilag csak a szegélylécen látni a penészt... Miből van a szegély? Fa? Tavaly még a rigó fütyülhetett rajta. :-) Arról nem is szólva, hogy a kezét eltörném annak, aki a szegélyt ilyen primitív átmenő csavarozással rakta fel. :))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már felette is penészedik. :(
      A szegély egyébként fa.
      Hja, kérem olcsó legyen...
      :(

      Törlés
    2. Na várjál, a szegély fából még rendben is lenne, sőt... Csak tényleg nem mindegy, hogy milyen fából van (na meg hogy van felszerelve...). De ha a fal a szegély mögött is penészes, akkor ez biza durva technológiai hiba. Ha "szerencsétek" van, akkor "csak" a szerkezetépítésben nem tartottak be valami kiszáradási időt, azaz még túl magas víztartlamú födémre/falra burkoltak rá. Ha plafon/fal-sarokban nincs penész (és a ház idei építésű?), akkor esetleg megúszható a dolog egy alapos penészmentesítéssel és nem fog visszajönni. Talán... Esetleg... Ez lenne a kisebb fajsúlyú gond. Szigetelési hiányosság eredménye talán még nem lehet, ha még egy tél sem telt el az építés óta. Mert ebben az utóbbimesetben nagyobb a baj jóval, akkor már kezdeném keresni az új lakást a tulaj költségén bonyolítva a plusz költözést és minden többletköltséget.

      Törlés
    3. Utolsó kérdés a miérthez: azok a falak, ahol a penész megjelent, külső (épülethatároló) falak? Mert, ha nem, akkor tuti technológiai hiba (az a fránya kapkodás, hamar-hamar, ugye...). Ez esetben viszont jó esély van rá, hogy a laminát alatti párazáró szigetelés eredményességétől függően még a padlóburkolat is meg fog indulni fölfele..... Gyanítom ugyanis, hogy az esztrich teljes kiszáradását nem várták meg, ez szokott a leggyakoribb b@szdmeg lenni. Hát, sok sikert.... :((
      Persze nem árt, ha "segítetek" ezekkel a tippekkel a tulajnak, mert ő meg leverheti az építőkön, talán így pozitívabb lesz veletek szemben is egy kicsit. De ez csak egy tipp, tu tudjátok milyen a tulaj.

      Törlés
    4. Is-is. Van belső és külső fal is. :)
      Ami még érdekes lesz. Az építettő cég egy hónapja eladta az ingatlant.
      :D
      Tudod, nehogy egyszerű legyen...

      Törlés
    5. Ha nem csak külső falon van, akkor az az én elméletemet igazolhatja....:)))
      Az vidám jogi csavar az ügyben, de mivel itt még úgyis garancia téma az egész a tulaj szempontjából, ennek nem feltétlenül van jelentősége/kihatása az ügyre. Csak a beruházó, építő cég ne vesszen el a ködben, onnantól szar ügy a tulajnak, mondjuk a ti szempontotokból az is mindegy.

      Törlés
  2. Pápu nem sárga tetű2016. október 2. 13:32

    Így ránézésre inkább a szegőléc lehet a ludas. Ha a fal nedvessége lenne a gond, akkor az megjelenne a marmoranozás gödreiben is. Vagy ott van , csak nem látszik a képen?

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok

    Mi màr egyszer èpitkeztünk itt svajcban, aztàn 5èv utan eladtuk ès vettünk egy 100 èves öreg hàzat. Az elsö is meg a màsodik renovàlàsa is tök jol müködött. Oksa, mi nem vagyunk szakemberek, de a mi szemszögünkböl minden jol sikerült. Hogy megy otthon? Mit csinàlnak màskèppen?

    szèp dèlutànt mindenkinek

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó a kérdés. :)
      Nos, otthon meglehetősen kevés a bérlakás. Amit az ember magának épít, abba bele rakja az anyagot. :)
      Nem azt mondom, hogy otthon nincsenek kontárok (sajnos vannak), de ha az építtető, vagy annak megbízottja a körmükre néz, akkor nem lehet nagyobb probléma.
      Persze, ehhez kell egy kis hozzáértés is.
      Én is jártam már olyan lakásban (itt is), ahol a tulaj meg volt elédegve, én meg az előttem szóló mondását lenyúlva, a kezét törtem volna el egy-egy "szakmunkásnak".
      :)
      Itt csak úgy nőnek ki a bérházak a földből, hogy alig lehet követni. A beruházó/tulajdonos érdeke azt diktálja, hogy legyen olcsó és miért nem készült el tegnapra. Így fordul elő, hogy kimarad egy-egy anyag, vagy nem várják meg pl. a technológiai száradást, stb.
      Aztán a bérlő meg szív. Sok esetben nem vállalja a csörtézést és inkább kiköltözik. A tulajnak meg mindegy, mert jön helyette más.
      A közelben van egy épület, viszonylag új. Mivel sűrűn járok arra, azt figyeltem meg, hogy van két lakás, ami nagyon sűrűn kiadó.
      Szerintem ott is valami hasonló baj lehet.
      Sajnos, nem egyedi eset.

      Törlés
  4. Jelenleg egy 2000-ben épült, nem olcsó, társasházban lakom. Szerencsére penész nincs, viszont a balkonok vízelvezetést szuperül megtervezték, de rosszul kivitelezték. Ez elég hamar, 1 év alatt, kiderült, de addigra a kivitelező cég már rég eltünt.
    Zürichben az első két lakásunk vadul penészedett. Nem csak a mienk, hanem az egész környék, amit egy ismert nagy beruházó építtetett valamikor a hatvanas évek végén. Aztán beköltöztünk egy 1907-ben épült házba, soha semmi bajunk nem volt többé. Nem volt olyan csili-vili, mint az első kettő, de száraz volt, vastag falakkal, nagy terekkel stb.

    VálaszTörlés