2017. szeptember 15.

Fél milliós veszteség

Ha már az előzőekben a lakásárakról volt szó, kapcsolódva a témához, egy érdekes írás jelent meg a minap.
Adva van egy idős hölgy, akinek volt egy telke az egyik településen. Nyugdíjas lévén ezt tekintette úgymond tartaléknak, ha esetleg ki kellene egészítenie a nyugdíját.
Az építési telek ára körülbelül 500 ezer frankot ért a piacon. Eddig jól is hangzott.

Ám, egyszer csak az önkormányzat területrendezést hajtott végre és átminősítette a telket mezőgazdasági területté. Így az értéke jelentősen csökkent. Jelenleg kb. 800.- frank az ára.
Ráadásul hivatalos értesítést nem kapott az önkormányzattól, kvázi véletlenül tudta meg.
Miután a TV-hez fordult, az megkereste az illetékeseket, akik "természetesen" teljesen rendben találták az ügymenetet.

Az építésügyi hatóság képviselője szerint nem feladatuk értesíteni a tulajdonosokat az ilyen jellegű intézkedésekről, ez a tulajdonosok saját hatásköre. Kvázi, nézegessék a közlönyt.
Erre való hivatkozással a hölgy panaszát elutasították. Ő még reménykedik, hogy esetleg valamilyen kártérítést kap.
Őszintén szólva, szerintem előbb nyer a lottón...
:(
A portál megkérdezte olvasót, hogy helyesnek tartja-e az önkormányzat gyakorlatát.
Mintegy 10 ezer ember adott hangot véleményének.
Ezek szerint 15 % egyetért az önkormányzati intézkedéssel, 15 % gondolja úgy, hogy valami kártérítést kellene kapnia, és a többség (75 %) elutasítja ezt a joggyakorlatot.

A kérdéses telek:


Ti mit gondoltok?

3 megjegyzés:

  1. Ha Magyarországon történt volna, meg se lepődnék, azt gondolnám, hogy valami önkormányzat-közeli embernek megtetszett a telek, és így akarja akciósan megvenni.

    VálaszTörlés
  2. Ekkora aljasságot! Remélem, akad egy jogtudor, aki a néni segítségére lesz, aki még a szaros alsógatyát is leperli az önkormányzatról. Én a néni helyében még a szívre rakott hidegvizes borogatás árát is felszámolnám, de addig is, ha már
    mg-i terület, felszántanám es naponta kétszer hígtrágyáznám a földet, garantált lenne a viharsebes visszaminősítés, már csak a szomszéd lakóházak lakóinak igénye szerint is. Remélem, a polgármester közvetlen szomszéd. Meg az épügyi hatóság minden egyes tagja is...

    VálaszTörlés
  3. Mondjuk hígtrágyaszag így is, úgy is van, volt és lesz, akár egy csorda bárányt vagy tehenet is be lehetne tenni oda, jó nagy kolompokkal, de szerintem még ez sem keltene nagy feltűnést, nálunk is meg szokták csinálni :)

    VálaszTörlés