Hogyan "jöttem le" az internetről?

Múltkor azt olvastam egy "híres" ember posztjában, hogy mekkora paraszt az, aki azt mondja, hogy felmegyek a netre. Nem tudom. A mai világban, amikor jönnek-mennek a szlengek, meg a külföldi kifejezések, miért baj ez? Az rendben van, hogy lejöttem a szerről?
:)
No, de sebaj.
Ezzel az írással magam ellen is beszélek, hisz gyakorlatilag azt mondom, hogy ne olvass tovább!
Persze, ez sem ilyen egyszerű... és ki vagyok én, hogy tanácsokat osztogassak? Azért azt elmondom, hogy mit gondolok és hogyan jutottam el odáig, hogy "nem kell mindig kaviár", akarom mondani internet.
Apropó, megvan a sorozat?
:D
(Ezt még azelőtt kezdtem el írni, mielőtt a főszereplőt alakító Sigfried Rauch elhunyt.)

Nem is tudom pontosan, hogy mikor indult az őrület... ha elő kellene halászni első emlékeim, akkor talán még a kezdetleges közösségi oldalak, az első műveltségi játékok voltak, amik magukkal ragadtak. Bizony, fenn voltam a myvip (talán így hívták), később meg az iwiw oldalán is. Aztán ahogy "nyílt a világ", mentek ezek a kukába és átvettük a nagy amerikai arckönyvet.
Emlékszem, akkor azt mondták, hogy aki nincs fenn, az nem is él.
Hát, ezzel tudnék vitatkozni, annak ellenére, hogy én is felhasználó vagyok. Ha azzal a 90 ismerőssel lehet dicsekedni... Igaz, nem tartozom azok közé, akik lépten-nyomom jelölgetnek, vagy visszaigazolnak.

Egyszer megkérdeztem a barátnőmet, hogy a túróba van neki közel 2 ezer ismerőse. Erre csak annyit mondott, hogy ő mindenkit visszajelöl, nehogy sértődés legyen belőle. Ez is egy álláspont. Én nem így vagyok vele, sőt...
Akivel megszakad a kapcsolat, azt előbb-utóbb törlöm. És azokat sem feltétlen jelölöm vissza, akik ismerősnek jelölnek, csak azért mert egyszer közösen vártunk az orvosi rendelőben, és váltottunk két mondatot. Nekem ez kevés.

Aztán ott vannak a különböző portálok, akik valamilyen szál mentén kapcsolnak össze embereket. Ha jól emlékszem, akkor kezdtek szaporodni, miután már elköltöztünk Magyarországról.
Akkor nekem egyfajta kapocs is volt, hogy ne szakadjak el teljesen és új ismerősöket gyűjtsek szerte a világban. Volt olyan oldal, ami jól kinőtte magát, volt ahol még admin is voltam. :)

Nem volt semmi, egyszerre többet is olvastam. Nélkülük nem indult a reggel. Első dolgom volt megnézni a friss bejegyzéseket, amit aztán jól meg/kibeszéltünk.
Hú, de rég volt. Remek kis társaság jött össze. Vannak, akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot.
Aztán persze jöttek a trollok, akik igyekeztek meghekkelni vagy a társaságot, vagy az egész írást.
Kár érte.
Ezek után indultak a privát blogok. Ott is találtam néhány kedvemre valót, amit szívesen olvastam. Így kaptam kedvet, hogy írjak egy sajátot is. Ahogy telik-múlik az idő ez is lassul. Egyrészt már nagyon nehéz olyan témát találni, ami másokat is érdekel, másrészt egyre kevesebb az időm.

Aztán ott vannak a hírportálok, amiknek a számát sem lehet tudni. Régebben azzal kezdtem a napot, hogy innen is, onnan is olvastam cikkeket. Így azért megmaradt az arany középút és valahol a kettő között volt az igazság.

Persze, ma már az internet sem hat az újdonság erejével, nehezebb új dolgot kitalálni, ami tömegeket ránt magával. A legutolsó, amit még lekövettem az a vlog volt.
Bevallom, nekem nem jönnek be. Lehet, öregszem.
Azért van pár utazós, amibe néha-néha belenézek.
Remélem nem sértek meg senkit, de egy picit olyan sufni-tuningos celebkedésnek tartom.
:)

Aztán talán a bőség zavara, vagy a sok álinformáció miatt az érdeklődésem egyre csökkent, és azon kaptam magam, hogy az internetet csak és kizárólag arra használom, ami szükséges. Nem akadok el oldalakon, nem nyitok meg érdektelen, ugyanakkor figyelemfelkeltő címmel ellátott cikkeket.

Először a Facebookot butítottam le. Töröltem azokat, akik hosszú ideje nem jelentkeztek, vagy egyszerűen megszakadt a kapcsolat velük. Tiltottam azokat, akik egész életüket itt töltik és naponta osztanak meg olyan híreket, amik nem érdekelnek, vagy öncélúak.
Jaj, van egy jó sztorim: volt egy ismerősöm, aki néhány éve kiposztolta egy hírhajhász blog bejegyzését, miszerint egy híres ember meghalt. Mondjuk fogalmam sincs, hogy ennek mi értelme. Ha valaki eltávozik az élők sorából, egy pillanat és mindenhol olvasható, felesleges osztogatni.
No, mindegy. Ismerőst ismerősei felvilágosították, hogy a nevezett nagyon jó egészségi állapotnak örvend. Talán egy év sem telt el, ugyanez az ismerős megint kitett egy hasonló bejegyzést, miszerint ugyanez az ember meghalt. Utánanéztem. Szerencsére nyomorultnak semmi baja (azóta is él), és megkérdeztem a hölgyet, hogy "már megint meghalt?". Megsértődött.
:)
Aztán azokat is ignoráltam, aki szintén napi több bejegyzésben ecsetelik, hogy mit csinálnak épp.
Szintén tiltásra kerültek, akik politikai elkötelezettségük mellett tesznek hitet. Ezzel tulajdonképp még semmi bajom nem lenne, bár én magánügynek tartom mindenki politikai meggyőződését, elhivatottságát.
Az viszont felháborít, hogy egy bejegyzésben, vagy kommentben habzó szájjal degradálják le azokat, akik másképp gondolkodnak, vagy mást preferálnak. Itt szívesen megkérdezném, hogy ezen nem gondolkodik az illető.
(Azóta megtettem. Nem meglepő módon pont azok nem ragáltak, akiket illet. Illetve született egy ellenposzt is.)
Volt olyan ismerősöm, akinek felhívtam erre a figyelmét. Erre csak annyi volt a válasz, hogy akkor ezek szerint én a másik oldalon állok és akkor nincs helyem az ismerősei között és azzal a mozdulattal törölt is.
Vagy a másik, akinek aranyköpését soha nem fogom elfelejteni. "Én nem gyűlölködök, csak azokat gyűlölöm, akik gyűlölködnek"... LOL.
A pohár ott telt be. amikor egyik ismerős berakott egy csoportba, akik egy politikai irányt és személyt támogatnak... már bocs, de szeretném eldönteni, hogy egyáltalán támogatok-e valakit, és akarok-e azonosulni másokkal (!!!), urambocsá szeretnék-e bármilyen csoport tagja lenni. NEM!

Következő kör az "életszépítők", vagy a 21. század prófétáinak (motivációs trénerek) megosztói, akik naponta töltenek fel mindenféle életbölcseletet... miközben a lelkük olyan fekete, mint az a bizonyos lyuk a világegyetemben. Lehet, hogy azt hiszik, hogy ezzel jobb lesz? Vagy kompenzálnak?
Persze tudom, hogy van olyan réteg, akiknek minden hülyeséget el lehet adni....
Válótársakat nézte valaki? (Nekem bejött).
Aki meg tudja nézni (RTL Most), annak ajánlom a II. évad 3 epizódját, 16.32-től.

- Terapeuta:
.... a testetek fog beszélni a gondolataitok helyett. A kau.csing tudománya erre rengeteg bevett eszközt ismer. Metakommunikációs, nonverbális játékokat fogunk kipróbálni...
- Tamara: Nagyon jó lesz!
- Dávid: És, bocsánat! Ezek a jétékizék mennyibe fognak kerülni?
- Tamara: Ó, bocsánat!
- Terapeuta: Nem, nem, nem. Ez nagyon fontos kérdés. 90 ezer forint. Óránként.
- Dávid: ...90 ezer... magyar forint.. óránként...
- Terapeuta: Természetesen, kettőtöknek.
- Tamara: Dávid!!!
- Dávid: Áh, úgy sokkal jobb.
- Terapeuta: Nem, Tamara, hadd magyarázzam meg! Ez a pénz ez nem miattam kell...
- Dávid: Nem?
- Terapeuta: Nem. Hanem miattad. Nem becsüljük meg azt, amire nem áldozunk, Ez az összeg biztosítja azt, hogy a pácienseim komolyan vegyék a kezelést. No, kezdhetjük?
- Tamara: Igen.
- Terapeuta: Jó, most fél 12 van. Nagyon nagy szerencsétek van, ma 4 óráig ráérek.
- Dávid: 4-ig? Jó. Akkor egy pillanat, mindjárt visszajövök, csak veszek fel jelzálogot a házra.

Hatalmas.
:D
A következő, ami kiverte nálam a biztosítékot, az az üzenőfalra írt köszöntés, ennek még durvább formája a csoportos köszöntés.
Ettől a falnak megyek, ezért inkább nem publikus a születési dátumom. Tudod mi a vicc?
Az ismerősök 95 %-nak fel sem tűnik, hogy míg ő szívesen veszi a privát üzenetben megküldött köszöntést, ő soha nem ír vissza. Fel sem tűnik, hogy a levelesládájában minden évben csak az én üzenetem olvassa.
:D
Ennyire nem figyelünk egymásra. :(

Nos, azt hiszem minden jellemzőt leírtam, amivel a saját oldalamon találkoztam.
Mit tehet az ember ilyenkor?
Jellemzően próbálja figyelmen kívül hagyni, és csak azzal foglalkozni, ami valóban érdekel az ismerőseim publikálása között. De! Ezzel a 90 ismerőssel is kezelhetetlenné vált az oldal a sok szeméttől, és nem vagyok hajlandó órákig nézegetni.
Ekkor jött a drasztikusabb megoldás, az ignorálás.
Persze rájöttem, hogy ez a tiltás dolog sem jó (majd felterjesztem "Cukkerbergnek"), mert így azokat a bejegyzéseiket sem látom, amikre kíváncsi lennék. :(

Ahogy teltek-múltak az évek, több blog bezárt/megszűnt/elérte az érdektelenség, így lemorzsolódtak.
Aztán voltak olyan nagyobb oldalak, amik átalakultak és nem kedvemre, így azok látogatása is egyre ritkábbá vált.
Sőt, ha esetleg mégis felkerestem, akkor is inkább kötekedéssel találtam magam szemben, mint építő jellegű beszélgetéssel, azért elvágtam ezt a fonalat is.
Mondjak valamit?
Nem hiányzik.

Persze, hazudnék ha azt írnám, hogy nem használom a netet. Dehogynem.
Csak lényeges dolgokra.
Az ismerőseimet próbáltam visszaszoktatni komment helyett a személyes üzenetre.
Több, kevesebb sikerrel.
Ti mit gondoltok erről?
Mi a tapasztalatotok?