2020. január 8.

Aminek eleje van, annak vége is...

Sziasztok!
Legutolsó írásomban még opciós volt a folytatás, azonban az eltelt időben be kellett látnom, hogy ennek itt a vége.
Ugyanakkor nem szép dolog szó nélkül lelépni.
A blog 10 évet ölel át, az utolsó kettőről már nem beszélek, mert nem voltam annyira aktív, mint előtte.
Elég sok témát sikerült kibeszélni, reményeim szerint voltak tájékoztató és ismeretterjesztő írások is.
Sokan fordultatok hozzám, hol ilyen, hol olyan kérdéssel. Bízom benne, hogy volt, akinek tudtam segíteni.
És persze rengeteg, az életünket érintő dolgot meséltem el.
Meg kell említenem azt is, hogy sok kedves embert sikerült megismernem, még barátságok is születtek (ezt soha nem gondoltam volna).

Hogy miért hagyom abba?
Ma már annyi blog és vlog van, nem akarok egy lenni a millióból.
:)
Másrészt az életünk egy 180 fokos fordulatot vett, amit már nem szeretnék nyilvánossá tenni.
Úgy pedig, hogy nem írok róla, nem lenne svájci sapkás.
Annyit elárulhatok, hogy lassan befejezzük svájci életünk. Megszoksz, vagy megszöksz... - tartja a mondás. Mi az utóbbit választottuk. Persze, nem ennyire drasztikus, de szép volt, jó volt, elég volt.
Új kalandokra, kihívásokra vágyunk. Egy ideje ezen dolgozunk, annyi különbséggel, hogy jóval alaposabb tervezéssel, mint ahogy svájcba érkeztünk.
:)
Nos, ennyi lett volna.
A blog még marad, mert ahogy átfutottam még mindig sok releváns információ van rajta, segíthet a most érkezőknek, akiknek sok szerencsét kívánok.

Ölelés,
Sapek


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése