Még mindig munka

Végre valahára szeptemberben megkaptuk a Bewilligungot. Hát nem keveset vártunk rá.

Volt lakásunk, volt engedélyünk, volt cégünk így már „pozicióban” voltunk, és ennek tudatában küldözgettük a CV-ket. E-mailben, postán. Az ősszel már több interjún is volt a párom, de valahogy mégsem lett munka belőle. Később megtudtuk, hogy a munkaerő kölcsönzők sok esetben nem is konkrét állást hirdetnek, csak épp feltöltik az adatbázisukat.

Időközben a párom elment egy német nyelvtanfolyamra, hogy haladjunk ezzel is.

Aztán 10 hónap, és 300 elküldött CV után felcsillant a remény. A páromat behívta egy munkaerőközvetítő, és munkát ajánlott. Segédmunkát….Nevetséges összegért, de hát ez is több volt a semminél. És valahol el kell kezdeni. 

Nem okozott problémát, hogy mélyen a végzettsége/képeítése alapján fog dolgozni. A lényeg, hogy valami elindult.

Szerencsére a munkáltató hamar észrevette, hogy a párom messze felülmúlja a többieket, de még őt is szakmailag, így biztos volt a helye… három hónap elteltével megkérdeztük, hogy mi lenne, ha mint cég számláznák be – kihagyva a munkaerőközvetítőt. Belement. Na, azóta tudjuk, hogy a munkaerőközvetítők még egyszer annyit keresnek egy emberen, mint annak a bére…

Persze, az igazság kedvéért azt is meg kell említeni, hogy ez a “kihagyjuk a kölcsönzőt”, nem ilyen egyszerű. Észnél kell lenni, oda kell figyelni, hogy mit ír alá az ember.

Nekünk ebben szerencsénk volt, mert az új szerződés megkötése előtt léptünk le tőle, és persze kellett az is, hogy az akkori munkáltató belemenjen a játékba.

Nem mindenki hajlandó rá.

Azóta az is világossá vált, hogy mi a legrosszabb időben jöttünk Svájcba, a válság kellős közepén. Ugyan érezni kevésbé lehetett a mindennapokban, de a cégek behúzták a féket, és nem nagyon vettek fel új embereket.