Elkezdődött - gondolatok a VB kapcsán

Nem szeretem a focit. Mondjuk úgy, hogy passzív utálattal viseltetek iránta.
Nem volt ez mindig így. Gyerekként - számítógép és minden más kütyü hiányában -, a foci volt az egyik JÓ szórakozásunk a nyári szünetben. A faluban, ahol laktam még játszótér sem volt, illetve volt.
Kb. egy hétig. Az átadás után a kisebbség tett róla, hogy ne legyen.

Ellenben, a közelben volt egy jó kis rét, ahol kijelöltük néhány nagy kővel a sarkokat, két-két leszúrt bottal a kaput és már ment is a játék. Első és egyben utolsó töréses balesetem is itt szenvedtem el. :)

Abban az időben még volt remény, hogy majd lesz egy új Aranycsapat. Miközben írom ezt a cikket, épp azt olvasom, hogy elment az utolsó előtti is a magyar nemzeti 11-ből.

Isten nyugosztalja Grosics Gyulát!
:(

Még nézhetőek voltak a hazai meccsek is, néha apu mellett én is belenéztem. Később, amikor már külföldi meccsek is voltak a TV-ben, látszott a különbség és fogyott a remény, hogy valaha is a világ élvonalába kerülünk.

Közben elrepült jó pár év és amikor azon gondolkoztunk, hogy mivel kössük le óvodáskorú gyermekünk, elsőnek jött az ötlet, hogy menjen focizni. Ráadásul a párom is igazolt játékos volt, így egyszer levitte és megmutatta az edzőnek.
A gyerek sírva jött haza, az edző pedig megsúgta, hogy mindenkinek jobb lenne, ha nem erőltetnénk  a dolgot, annyi szép sport van még.
Persze nem esett jól, de én is láttam, hogy belőle nem lesz focista (hála a jó égnek).

Nem telt el egy év, egy válogatásnál a helyi öttusa klub utánpótlás edzője vetett rá szemet. Elkezdte az alapoknál, úszás, aztán futás. Először 2-3, majd a végén heti 12-13 edzés, edzőtáborok.
Igen, reggel 5-kor keltünk minden nap, és 6-kor már szelte a habokat. Délután még 1-2 edzés Megkezdődtek a versenyek, jártuk az országot.
Iszonyatos kemény munka és drága mulatság volt. Egy jó futócipő már abban az időben is 5 számjegyű volt, és nem mindig egyessel kezdődött. Ráadásul sokszor nem volt ideje elkopni, mert kinőtte. Persze, az egyesületnek erre (sem) volt pénze. Még jó, hogy lovat nem kellett venni.
:)
Természetesen, "bennfentesek" lettünk. Láttuk mennyi munkával, milyen körülmények között készülnek a válogatottak.
Miközben azt is, hogy a falábú, semmit sem produkáló focistáink mekkora pénzeket tesznek el.
Tudom, focival mindent el lehet adni, a gazdasági részéről nem szeretnék itt írni. Ugyanakkor nagyon igazságtalannak tartom.
Akkor is, ha lenne eredmény, de így eredmény nélkül?
Na, ezóta nem szeretem a focit.
--------

Az idei VB-re a svájci, ALBÁN válogatott is kijutott. :D
Itt jöjjön egy undok, de igaz megjegyzés:
Érdekes módon, most nem forszírozzák a helyiek, hogy minek ez a sok bevándorló.

Helyette veszik a zászló(ka)t, és díszítik fel az autókat, házakat. Visszaemlékezve az előző VB-re (mert ott voltak akkor is), olyan dudálás volt egy-egy nyertes mérkőzés után, hogy aludni is alig lehetett.

Ezen túllépve, kicsit irigylem is őket, illetve a többi kijutott csapat helyi lakosait, mert ők is követik ezt a szokást.
:)
A munkahelyeken egymást froclizzák, fogadásokat kötnek az eredményekre.

Visszatérve a hazai focira: hogy lehet úgy eredményre várni, ha az MLSZ elnöke azt mondja, hogy "nem baj, ha nem jutottunk ki"?
Hát, na...