Nem vagyunk egy hoki-nemzet. Azt hiszem, ebben nem lehet vitát nyitni. Nemzetközi szinten nem nyertünk semmit sem. Valahol érthető, hisz vannak a sportnak hagyományai, nem tegnap hívták életre, de több ok miatt sem nőtte ki magát.
Először is rengetegbe kerül. Létesítményekben sem állunk túl jól, és kevés család tudja megfinanszírozni, hogy a gyermeke ezt a sportot válassza.
Másodszor kevés figyelmet kap. És a többi...
Az utóbbi években azért a próbálkozás, hogy nemzetközi szinten is jelen legyünk, lassan meghozza a gyümölcsét.
Második alkalommal tudta a válogatott felküzdeni magát a menők közé. Míg először nem sikerült a bennmaradás, most egy halvány esély maradt azzal, hogy legalább egy meccset össze tudtak hozni a fiúk és legyőzték a Fehéroroszokat (utoljára 1939-ben sikerült).
Ennyit a történelemről.
Amit nagyon fontos kiemelni - a jó játék mellett -, az a szurkolói csoport, aki vette a fáradtságot és elkísérte őket, példa nélkülien buzdított akkor is, ha épp a hetediket vágták be a kanadaiak.
A forgatókönyv szerint minden mérkőzés után eljátszották a győztes csapat tiszteletére a saját nemzeti himnuszát. Mivel mi csak egyet nyertünk, a csapat hivatalosan csak egyszer hallhatta volna.
Ellenben minden egyes meccs után elénekelték a szurkolók. Megható volt.
A szurkolókra mindenki felfigyelt, egy kanadai sportújságíró hosszasan megemlékezett erről.
Azt hiszem, hogy ennél jobb országimázs nem kell.
:)
Video ITT és ITT.
Az eredeti cikket ITT olvashatjátok, magyarul pedig ITT:
Természetesen van hova fejlődni a sportban, de a csapat megérdemelné a bennmaradást. Ehhez még a Franciák "segítsége" kell ma este.
Én szurkolok.
HAJRÁ MAGYAROK!!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése