2012. december 14.

Amiért nem rendelek többet webáruházból...

Végső hajrához érkezett a karácsonyi ajándék vásárlás.
Sajnos, nem vagyok egy ötletgazda típus. Minden évben komoly fejtörést okoz, hogy kit, mivel lepjek meg.
A családban nem divat a "toronyóra láncostul" effekt, inkább több, nem feltétlenül aranyárban mérhető ajándékot vásárolunk egymásnak.

Idén, - kivételesen -jól sikerült a felkészülés, csupán néhány darabbal voltam elmaradásban, illetve nehezen jött az ihlet.
Kissé titokzatos leszek, de a családom is olvassa a blogot, így nem akarom lelőni a poént, de azt hiszem nem is az apró részleteken van a hangsúly.
Egyik szerettemnek az otthoni webáruházak kínálatából kényszerültem válogatni, mivel a legutóbbi hazalátogatás nagyon rövidre sikerült, ezért ahol kerestem, nem találtam a kívánt tárgyat.
Nem baj, gond egy szál sem.

Felleltem a nevezett ajándékot, és megrendeltem. Levélben megkaptam az instrukciókat. Elutaltam a pénzt és hátradőltem a karosszékemben.
Nem maradt más, mint a várakozás. A csomag átvételével megbízott személlyel is egyeztettem, hogy le ne lője a poént, s már-már azt hittem minden rendben.
Aztán néhány nap elteltével kiderült, hogy mégsem. Hívták a megbízott személyt (még jó, hogy nem a célszemély vette fel a telefont.... húhhh), hogy nem tudják szállítani az ajándékot.
Hurrá!
:(

Nem baj, nem adom fel ilyen könnyen.
Barátom a google, gyorsan kerestem másik céget. A metódus hasonló, annyi kivétellel, hogy inkább az utánvétes szállítást választottam. Ez ugyan picit drágább, de garantálták a másnapi szállítást.
Ismét megnyugodtam, míg az esti órákban e-mail érkezett, miszerint a beszállító ebben az évben már nem szállít az áruháznak.

Mi van???
Kit érdekel?
Egyéni szoc. probléma.
Egyáltalán, hogy tüntetheti fel az áruház készleten lévő termékként azt, ami nincs is a birtokában?
Hogy dolgozhat olyan elavult, fatengelyes szoftverrel, ami raktárkészletet nem tud kezelni?
Hogyan lehet ezek hiányában webáruházat nyitni?

Időközben kiderült ez is.
Ugyanis első cégnek írtam egy kissé felháborodott e-mailt, amire egy szintén kevésbé barátságos, eligazító választ kaptam. Miszerint ők a törvényi szabályozásnak megfelelően jártak el.
Hm, szóval törvényileg lehet hülyíteni az embert.

Tudom, tudom egy webáruház szoftvere nem két fillér, de hát bátyámuram sem megy a kupiba szerszám nélkül...

Most ott tartok, hogy innentől érdekes a feladat, hisz öt napom maradt a termék itteni beszerzésére és hazajuttatására.
Persze, lehet, hogy túl nagyok az elvárásaim, de ha itt rendelek valamit, akkor azt megkapom. Sőt, még azt is jelzik felém, ha épp Brünhilda a csomagolóban rányalja a bélyeget.

Szóval, véleményem szerint el kellene gondolkodni, hogy valóban szükség van-e ennyi webáruházra, vagy csak azokra, akik normális szolgáltatást nyújtanak.

Igaz, ebben az esetben az állami aparátnak (fogyasztóvédelem) is kevesebb lenne a dolga...
Elgondolkodtató...

11 megjegyzés:

  1. Úgy néz ki, hogy rossz cégeket fogtál ki:-(
    Én sok mindent rendeltem otthonról, mindig minden időben megérkezett.
    Bár a garanciás termékeknél volt nemrégen problémám az érvényesítéssel, de végül megoldódott. De ez inkább a gyártó érdeme, nem a Webáruházé:-)

    VálaszTörlés
  2. Van egy baratom, aki a mai napig a kereskedelemben dolgozik [nagy nevu ceg uzleteben], es megeskuszik ra, hogy a webes kereskedes nagyon biztonsagos, kenyelmes es praktikus, naluk is egyre nagyobb ra az igeny.
    Szoval igen, talan webaruhaza valogatja.
    Regen ugy volt, hogy aki nem talalt munkat, az elment biztonsagi ornek. Ma mas a trendi. Ha valaki munkanelkuli, az gyorsan nyit egy "webaruhazat".
    Hogy a logisztika nem patent, az nem baj.
    Amugy en sem szeretek online rendelni semmit. Akkor inkabb lemondok a termekrol.

    VálaszTörlés
  3. Van egy ismerősöm, aki egy komolynak mondható webáruháznál dolgozik. Ő mondta egy beszélgetés alkalmával, hogy naponta jelennek meg az újak, és ugyanígy tűnnek el. Valószínűleg a fenti okok miatt. Kár, hogy ez a beszélgetés csak utólag jutott eszembe... :(
    Természetesen nem szeretnék általánosítani, bizonyára vannak megbízhatóak is, csak most a -speciális termék miatt- szaladtam bele a rosszba.
    Szóval, így jártam.

    VálaszTörlés
  4. Már én is elutaltam a lét, és most épp hátradőlve várok! :)

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Én egyébként úgy szoktam rendelni, hogy kikeresek pár céget, ahol van az általam keresett termék, és írok nekik e-mailt pár kérdéssel.
    Amelyik válaszol, az lesz a befutó:-)
    Utána rendelek csak, és mindig utánvéttel kérem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, tanultam az esetből.
      Vagy nem vásárolok a netről, vagy körültekintőbb leszek.

      Törlés