2013. március 13.

1500 nap

Bizony, elérkezett ez a nap is.
1500 nappal ezelőtt tettük a lábunkat svájci földre, és érkeztünk meg Zürichbe.
Azóta hosszú utat jártunk be, a kezdeti nehézségek ellenére mindig sikerült egyik lábunkat a másik elé tenni, és haladni szépen előre.
Ugyan, volt egy csomó bucka, és valószínűleg lesz is, de legalább nem unalmas az élet.
Ha az lenne, gondoskodom az ellenkezőjéről.
:)

Akkor azt mondtam, hogy három évet adok magunknak, hogy egyenesbe jöjjünk. Szerencsére, sikerült tartani ezt a "határidőt".
Természetesen a célok nem fogytak el, sőt felismerve a lehetőségeket, mindig újabbak kerülnek a látókörünkbe.

Az ország működését lassan megismerjük, alkalmazkodunk hozzá. A kezdeti rácsodálkozások elmúltak, sok olyan apró, a mindennapi életet megkönnyítő dolog van, ami hiányzott otthonról.

Persze, csalóka lenne a kép, ha nem említeném meg, hogy bizony itt is van, ami nem működik jól, de ezek száma kevésbé érinti a napi rutint, így elviselhető.

Mivel pont ma jelenik meg egy cikkem a HÁ-n, így a -témához kapcsolódva-, ajánlom figyelmetekbe:


http://hataratkelo.blog.hu/2013/03/13/nincs_tervben_hogy_hazakoltozzek#more5131954

4 megjegyzés:

  1. Gratula!
    A poszt szuper volt, én értem, amit írtál és azt is, amit mondani akartál vele.

    VálaszTörlés
  2. Jó írás, a trollok meg mindenhol jelen vannak :-)

    VálaszTörlés
  3. Igazából erre számítottam, tudtam, hogy az összehasonlítás kissé provokatív lesz. Úgy gondoltam, hogy legyen egy picit más, mint az előzőek. Sajnos, aki szemellenzőt hord, azzal nem lehet mit kezdeni, annak minden jó úgy, ahogy van...

    VálaszTörlés
  4. Kizarolag a Te irasod miatt felugrottam a Hataratkelore ma is.
    Amit leirtal, az szinte mindegyik orszagra igaz lehetne, szembeallitva a magyar viszonyokkal.
    Van azonban ennek a kivandorlasdinak egy alattomos resze, es az nem mas, mint a szerettekhez valo ragaszkodas.
    Ez most Ginger miatt nalunk erosen elojott, es hamarosan [talan holnap] le is irjuk, hogy mirol van szo.
    Mondjuk azt is hozza kell tennem, hogy Svajcot es Irorszagot sem lehet osszehasonlitani.
    Lassan az en irasaimbol is elobujnak az Irorszaggal kapcsolatos arnyoldalak es ellenerzesek is, hiszen azok segitsegevel lesz teljes a kep.

    VálaszTörlés