2013. március 15.

Ami sok, az sok(k)

Úgy gondolom, hogy mindennek van határa...

Akik ismernek tudják, hogy politikailag nem vagyok elkötelezett, se erre, se arra. Mondhatni kívülállónak érzem magam. A politikai állásfoglalásom nagyjából egy mondásba tudom foglalni: az egyik 19, a másik egy híján 20. A véleményem így abszolút politika mentes, ha a kékek, zöldek, pirosak lennének pol-pozícióban, akkor is ez lenne.

Minap nagyon felháborodtam az otthoni hó-helyzeten. Illetve annak megoldásán/meg nem oldásán.

A hó rendszerint esik, és váratlanul jön. Igaz, a meteorológia már egy hete azt skandálta, hogy kritikus lesz az időjárás.
Nekünk most sem sikerült felkészülni. (Csak egyszer érném már meg az ellenkezőjét!) 

Szerencsésnek mondhatom magam, mert egy közeli ismerősöm miatt sem kellett aggódnom, ha nem is értek haza, legalább nem az autópályán kellett éjszakázniuk.

Ellenben minden jóérzésű embernek kell lennie annyi empátiájának, hogy felfogja, mit éltek azok át, akik kisgyerekkel az autóban kellett töltsék az éjszakát, vagy akár csak pár órát, várva a mentést, étel, ital nélkül.

Az, hogy órák telnek el, és a felelős vezetésnek még csak eszébe sem jut, hogy valamit kéne tenni, az felháborító.
Hogy máshol már fejek hullottak volna, az biztos.

Ellenben nálunk mi történik?
A felelős személyek, a katasztrófavédelem (Bakondi Tél-tábornok György) és a rendőrség első embere (Pintér, a Sándor), a vészhelyzet kialakulása után, majd 24 órával előkerül, és a székükben hátradőlve, magukkal teljesen elégedetten nyilatkoznak.

"Pintér Sándor belügyminiszter elégedett a katasztrófavédők munkájával, az állampolgárok fegyelmezetlenségével viszont már kevésbé."

Erre mondom én, hogy tegye az édesanyját áldott állapotba, és akkor nagyon finoman fogalmaztam. (remélem, ez így szalonképes)

Hol van az elmúlt évben beharangozott tartalékos állomány, akiket direkt ilyen helyzetre képeztek ki?

Hol a katonaság?

Miért csak ma délelőtt küldték ki a lánctalpasokat?

Miért omlott össze az összes információs rendszer? (MÁV, Volán, Rendőrség stb.)

Máskor azt olvasom, hogy mekkora pénzeket költenek stressz-tesztekre.

Ez nem elég nagy stressz? Vagy túl nagy? Hm...

Válaszokat várnék, de gyanítom, nem lesznek.

Egyúttal le a kalappal a civil kezdeményezések előtt. Az utóbbi időben nem is emlékszem ilyen nagy kötelezettség vállalásra magánszemélyek, szervezetek részéről.
Ezt az összefogást kellene látni a mindennapokban is.

Talán előbbre tartanánk...

22 megjegyzés:

  1. Hát én is csak ámulva olvasom a híreket.
    Sokan megmozdultak, próbálnak segíteni az utakon rekedteknek.
    Nézegettem az előbb egy képet, az autósok bontják a szalagkorlátot, hogy át tudjanak menni a másik sávba (ami le van takarítva).
    A rendőrök legalább nem gátolják meg...
    Persze aztán csak visszafelé mehetnek majd, de legalább mozdulni tudnak.
    A civil összefogás előtt le a kalappal!

    VálaszTörlés
  2. MOst jutottam ide...nincs mit hozzátennem, tökéletesen egyetértek minden szavaddal.
    Dorka lányom biztonságban van, az apukája tőle 70 km-re rekedt...reméljük, hamarosan változik a helyzet.

    VálaszTörlés
  3. Magyarorszagon az a szokas, hogy mindig az aldozatot okoljak mindenert. Pl. a buncselekmenyek aldozataival kapcsolatosan is oket okoljak, hogy miert valtak aldozatokka, ahelyett, hogy az orszag felelosei es az erre illetekesek megallitanak es kordaban tartanak vegre ezt a rettentes mertekben elharapodzott bunozest. Aki pedig meg akarja vedeni a sajat vagyonat, azt meg onbiraskodas miatt uldozik es itelik el. Ez ugy fugg ossze a mostani ho helyzettel, hogy ugyanazt a szornyuseges es szamukra kenyelmes hungarikum jellegu szemleletet es hazzaallast alkalmazzak minden ilyen esetben. En is megkaptam mar sokszor, hogy "miert hagytam magam becsapni" a magyar bunozoktol, lakasmaffia stb. ahelyett, hogy a bunozest allitanak meg orokre szigoru buntetessel es szabalyokkal. Ja, mintha egy kanadai magan iskola tantermeben fel lehetne keszulni a magyar bunozok rafineriajara es gazembersegeire, amikor ott meg hallomasbol sincsenek ilyenfajta buncselekmenyek!
    Magyarorszagon elvarjak az embertol, hogy rafinaltabb legyen az eszjarasa, mint maganak a bunozonek es vedje meg magat, ahogy tudja, ahelyett, hogy orokre leallitanak a bunozoket. A ho helyzettel is ugyanaz van! Az a bunos es a hibas, aki az utat kozlekedesre meri hasznalni, ahelyett, hogy otthon ulne es akkor minden problema magoldodna es nem kellene az utak takaritasaval foglalkozni. Kanadaban minden telen ilyen vagy sokkal rosszabb ho helyzet van, de nem -2 C es -5 C hidegben, hanem -35 -44 C hidegben van ugyan ez es megis megy minden, meg ha lassabban is. Egy Magyarorszagon kenyszerbol szenvedo kanadai magyar, aki a soha veget nem ero birosagi perek veget varja kenyszerbol!

    VálaszTörlés
  4. Itt van meg egy Hungarikum: segitseg helyett buntetest osztott a rendorseg a marcius 15-e hoviharban. En eddig is elégettem marius 15-en a kokardat es ezutan is ezt fogom tenni, tegyetek ti is ezt, mert ezt erdemli ez az orszag!
    Egy kanadai magyar

    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=499830610054842&set=a.288525357852036.62494.100000837211934&type=1

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Attila!
      Én úgy gondolom, hogy a kokárda elégetése nem változtat semmin. Az egy jelkép csupán. Szerintem a '48-as Szabadságharc eszméi, szellemisége tiszteletet érdemel.
      Hogy ezzel nem tudunk mit kezdeni, az szomorú...
      Hogy a mai napig nem történt rendszerváltás az is.
      Nagyon sokan vagyunk, aki nem kalandvágyból, szerelemből hagytuk el a hazát, hanem amiatt, mert nem tudtunk azonosulni azzal a rendszerrel, ami több mint 20 éve, fertőz, megoszt, színtől függetlenül.
      Ezen kellene változtatni, nagyon sürgősen...
      :(

      Törlés
    2. Kedves SvanciSapka!

      Teljes mertekben igazad van mindenben. Ezt jobban en sem tudtam volna leirni. Ezert is koltozom amiylen hamar csak lehet Torokrorszagba, Antalyaba, ahol tisztelettel es szeretettel bannak velem. Mar vagy 10-szer voltam ott es a vilag legjobb helye a szamomra. Csak meg kell varnom a strasbourgi iteletet a karteritessel egyutt, mert kb. 180 esetben perelem a magyar allamot az alapveto emberi jogaim sarba tiprasaert szinte minden allami hivatali ugyben es perben.

      Törlés
  5. https://www.facebook.com/photo.php?fbid=359890354127234&set=a.120234334759505.21610.100003188174343&type=1

    VálaszTörlés
  6. Elég szomorú, hogy ennyi impotens ember van a kormánykeréknél.
    Persze, a pillanat is elérkezett, amikor a fagyi visszanyal:
    http://index.hu/bloghu/vastagbor/2013/03/15/az_orban-kormany_idejen_ebben_az_esetben_egy_miniszter_felajanlotta_volna_a_lemondasat
    Itt egy nálam sokkal avatottabb szedte össze az elmúlt évek nyilatkozatait.
    No comment.

    VálaszTörlés
  7. Karinett is irt egy hasonlo posztot. Felmerult bennem egy kerdes.
    Miert erdekli a "hatarainkon tul elo" magyarokat, hogy a magyar vezetes cserbenhagyja a hoban rekedt embereket? Miert? Mas esetekben nem hagyja cserben oket?
    Ez nalam most megint kezd kicsit "Bences" sztoriba atmenni.
    OK, leesett a ho, rengeteg ember rosszul jart, elofordult mar ilyen maskor, mashol is. Az emberek osszefogtak, ez dicseretes! Azonban en, mint szinten nem Magyarorszagon elo magyar nem tudom felfogni, hogy egy szinten nem Magyarorszagon elo magyart miert aggaszt annak az orszagnak a miniszteri nyilatkozata, aminek mar regen hatat forditott?
    Ezt az egeszet kiraktam volna magamhoz posztban is, de megmondom oszinten, hogy nem szeretnek idojaras-jelento oldalt csinalni a blogombol.
    Ezt a kommentet igy, ahogy van, atmasolom Karinetthez is, csak a neveket cserelem fel.
    Kivancsi leszek mindket olvasotabor velemenyere.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A válasz rendkívül egyszerű: az én rokonaim ott élnek, és nekem nagyon is fontos, hogyan élnek.
      Sokat izgultam értük, hogy hazaértek-e, nem vitte-e el a tetőt a szél.

      Ugyanúgy aggódtam a kismamáért, hogy sikerül- e bejutnia a kórházba, hogy a 20 órája kocsiban lévő két kisgyereket sikerül-e kimenteni.

      Attól függetlenül, hogy én nem tervezem a hazaköltözést, még érdekel a sorsuk, sőt az ország sorsa is.
      Én soha nem tagadtam meg honnan származom, és nem is akarom.

      Törlés
    2. En pedig kanadai-magyarkent kenyszerusegbol elek itt, mert nincsenek lezarva a birosagi ugyeim, amelyekben tobb tiz milliot-ot probalok visszaszerezni a magyar bunozoktol torvenyesen, de mar 10 eve sikertelenul. Igy hat mindent latok es hallok es át-élek, ami ebben az orszagban tortenik, sajnos, ha akarom, ha nem! Egyszer csak eljon az az ido, amikor vegre elkoltozhetek Antalyaba, Torokorszagaba, a torok barataimhoz es a torok testvereimhez! :)

      Törlés
  8. Válaszok
    1. A vélemény szabad.
      Elolvastam a tiéd. Én nagyon sajnálom, hogy neked nincs kiért aggódnod, ez nagyon szomorú.

      Törlés
  9. En nem vagyok szomoru!
    Az orszaggal egyutt azokat az embereket is otthagytam, akikert aggodhatnek. Ha ugy ereztem volna, hogy igazan fontosak szamomra, akkor nem hagytam volna ott oket magukban szenvedni, hanem osztoznek a nyomorukon.
    En itt, ok ott. Ennyi.

    VálaszTörlés
  10. Én sajnálom azokat az embereket, akiknek nincs kiért aggódni.
    Nekem az első dolgom volt, hogy a családomat felhívjam, hogy ők nem ragadtak-e az utakon.
    Mivel más magyar hírforrásokat nem nagyon olvasok, ezért a FB-ról értesültem a helyzetről.
    Szívszorító volt számomra ez a tragédia és az összefogás is.
    Vannak persze olyanok, akiket ez nem érint meg...ezért inkább kritikát fogalmaznak meg azok ellen, akik átérezték az utakon ragadt emberek sorsát, de ez az ő bajuk.
    A FB-n is találkoztam ilyen véleménnyel, más forrásokban is.
    Nem jellemezném ezeket az embereket, ők az én szememben jellemzik magukat...

    VálaszTörlés
  11. Ezt is erdemes elolvasni. A magyar rendorok megbuntettek egy arokba borult autos fiut 15.000 Ft-ra, mert szerintuk nem az utviszonyoknak megfeleloen vezette a kocsijat a hoviharban. Ezt tettek gyalazatos modon, ahelyett, hogy segitettek volna neki a bajban, es azt is mondtak neki, hogy oruljon hogy ennyivel meguszta. El tudnatok ezt kepzelni barmelyik normalisan mukodo nyugati orszagban???

    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=397200770378577&set=a.221775747921081.45721.220285438070112&type=1&theater

    Tények két bírságról - cáfol a rendőrség

    A közösségi portálokon két gépjárművezető hozta nyilvánosságra, miért bírságolták meg őket a rendőrök 2013. március 14-én. Bejegyzéseikben élesen kritizálják a rendőrség eljárását, rendkívüli időjárási viszonyokra hivatkoznak.

    László Mogyorósi
    Friday
    A tegnapi nap termése... Sok más autós társammal együtt a tegnapi időjárási viszonyok miatt balesetet,kárt másoknak NEM okozva árokba kerültünk. Én a rendőrségtől segítségnyújtás,segítséghívás,vagy bárminemű jó szándék nélkül ezt a csekket kaptam. Két falu között szinte járhatatlan úton,tomboló hóviharban felborulva átfázva fontosabb volt büntetni,mint segíteni. Köszönöm!

    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=499830610054842&set=a.288525357852036.62494.100000837211934&type=1&theater

    Attila Kiss

    Szia Laszlo! En itt elo kanadai magyar vagyok. En fellebbeznek mindenkeppen, az nem kerul semmibe! A birosag valoszinuleg hatalyon kivul helyezi ezt a buntetest! Ezt a buntetest a csekkel es az iratokka es a fellebbezesell egyutt kikuldenem a strasbourgi Emberi Jogok Europai Birosagara (nekem megvan a cimuk) es a tisztesseges eljarashoz valo alapveto emberi jogaim megsertese miatt a Romai Egyezmeny 6. Cikkere hivatkozva beperelnem a magyar allamot 1 millio Ft nemvagyoni karteritesre es 15.000 Ft vagyoni karteritesre. Ezt megerdemli ez az orszag! Nem jogasz vagyok, hanem tanar, aki mar 180 esetben perli a magyar allamot Strasbourgban kb. 1 millio Eurora! Attila, a kanadai magyar tanar

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, én nem tudom elképzelni, hogy jogtalanul büntessenek.
      Egyszer engem is megbüntettek itt, majd amikor bebizonyítottam, hogy jogtalan, elnézést kértek.

      Törlés
  12. Olcsón megúszta...én régebben többet fizettem egy árokba csúszásért, sőt kaptam büntetőpontokat is.
    Ott sem volt más károsult csak én a totálkáros autómmal, amit ezért a tűzoltók nem is húztak ki az árokból, csak megnézték..
    A rendőrség elismerte, hogy nem mentem gyorsan 40-nel a 90-es sebességhatárnál, azt is elismerték, hogy tükörjég ellen nincs mit tenni...de azért megbüntettek. Azt mondták, sajnálják, de az a rendszer...
    Köszönet a traktorosnak, aki önzetlenül, ingyen kijött és kihúzta a kocsit az árokból!
    Én nem fellebeztem sehová, örültem, hogy megúsztuk a gyerekekkel együtt. Előtte sem volt balesetem, azóta sem, így a büntetőpontok nem érintenek.

    VálaszTörlés
  13. Ugyan már majd' egy éves a bejegyzés, de mivel most elég aktívan olvasom ezt a blogot (április 20-tól már Thunból), eljutottam ide. A havazással kapcsolatban - mondhatni - mókás tapasztalatokat sikerült begyűjteni:
    15-én - nagylevegő után - kiírtam a telefonszámomat a Szárnyas Fejvadászra (30 éve ismerős szerkeszti), hogy szívesen összegyűjtünk Pesten minden felajánlást és visszük Budaörsre a Vöröskereszthez. Nagyon sok hívás volt! :-) Lett étel, ital, pokróc, sőt autó is! Solymárról is hívtak, hogy tudnak teherautót és kerülőutat is. Körbejártunk, begyűjtöttünk, majd irány Solymár. Lettünk olyan 20-30-an 12 autóval és megbeszéltük, hogy elindulunk Győrnek. Került Vöröskeresztes igazolvány is, hátha azzal könnyebben engednek (merthogy csak azután zártak le mindent, hogy megvolt a teljes káosz). A lényeg:
    M1-esen Budapesttől végig álltak a kocsik se ki, se be senyő! :-) 24 órája! Mi elmentünk a régi 1-eshez (most 100-as), fel is jutottunk, hála a VK igazolványnak ÉS
    Budapest-Tatabánya között, hiszitek vagy sem
    Tök üres és száraz volt az út! Tőlünk 2-4 kilométerre tömegek álltak, a 100-ason meg senki!!! Lehet, hogy rosszmájú vagyok, de csak azt tudom elképzelni, hogy a "fontosembereknek" tartották fenn, másik többszáz kárára...
    Másik vicces észrevétel:
    Informatikus lévén, képben vagyok a számítógépes dolgokkal, árakkal. Az elmúlt X évben annyi szervert szereztek be államilag, hogy a tájékoztatásra több, mint elég lett volna.
    Ehhez képest a facebook - első kézből van az infó, lásd feljebb Szárnyas - megkereste a fent említett oldalt "adminoló" ismerősömet, hogy látják, hogy baj van, tudnak-e segíteni! Van egy post-olási időkorlát (percenként egy vagy valami ilyesmi), amit kérésre feloldottak, így tudott menni a folyamatos infó-áramlás.
    Következő héten beszélgettem egy ismerősömmel - saját bevallása szerint jól tájékozott, mert olvasott médiumokat mindkét oldalról (narancs, vörös). Meséltem neki a dolgokról, válasz:
    "Kellett a sok hülyének wellness-hétvégére indulni!"
    Visszakérdeztem:
    "Ha azon a csütörtökön a főnöke azt mondja, hogy irány Győr, mert el kell hozni valamit, akkor simán rávágja, hogy majd jövő kedden, mert nagy a hó, igaz?" :-) Nem volt érdemi válasza.
    Más téma:
    Mint fentebb említettem, hamarosan nekivágunk a HÁ-nak. Kereshetlek esetleg privátban egy-két kérdéssel? Ígérem, nem fogok tanácsot kérni, sőt mindenről magam fogok dönteni! :-) Szimplán arról van szó, hogy szeretnék minnél jobban rákészülni és több szem, többet lát.
    Üdv:
    Hemü

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Hemü!
      Köszönöm a sztorikat.
      Keress bátran. Nem ígérem, hogy mindenre tudok válaszolni, de megpróbálom.
      :)

      Törlés