2013. június 13.

Amikor a Zélet közbeszól... avagy újratervezés

Ember tervez, Isten végez...
Bár, nem vagyok vallásos, de ez a mondás abszolút mértékben igaz. Legalábbis, ami a mi dolgainkat illeti. Mindig is irigyeltem azokat, aki hosszú időre tudtak tervezni, és plan-ba soha nem szól bele semmi.
Nos, tervem nekem is volt, nevezetesen a következő hazaútra. Eredetileg úgy beszéltük meg a lánykámmal, hogy én hazamegyek június 22-én, majd ő követ engem, és együtt jövünk vissza. Nekem több elintéznivaló dolgom van, neki csak a fogszabályozón kell húzni. Ráadásul ő nem akar szabadságra menni, így teljesen kereknek tűnt a történet.

Ahogy illik, bejelentkeztem orvoshoz, a szokásos "nőszépítészeti" dolgokra és a többi.
Persze, bevallom: nagy hibát követtem el, hogy evidensnek vettem, hogy otthon mindenki dolgozik. Felhívtam  fogszabit (így hívjuk a fogszabályozással foglalkozó orvost, aki egyébként egy angyal), ekkor derült ki, hogy ő biza szabadságon lesz. Pont akkor. Mit volt mit tenni, foglaltam egy másik időpontot július közepére. Hirtelen ez is jónak tűnt, mivel már így is kicsúsztunk az ajánlott kontroll időpontjáról.
Szerencsére, amikor feltetettük a készüléket, direkt rulírozót választottunk. Ez a szerkezet állítja saját magát, így hosszabb időszakot is kibír felügyelet nélkül. Szerintem, ezt direkt a külföldön élőknek találták ki. (na, jó viccelek)

Visszatérve, nekem végül mindegy a dátum, jó lesz az is alapon, áttetettem az én időpontjaimat. Max, addigra a családom sem ismer fel, úgy megnő a hajam.

Közben páromnak eszébe jutott egy másik lehetőség, miszerint elmennek ők ketten augusztus elején, mert neki is van otthon ügye, én meg mehetek az eredeti terv szerint.
Ez az ötlet mindenkinek tetszett.
Még jó, hogy nem azonnal intézkedtem ismételten időpont foglalás ügyében (jó, ha néha Pató Pál bőrébe bújik az ember), mert következő nap reggel lánykám azzal lepett, meg hogy eltörött a fogszabályozó alsó íve.
:(
Hurrá!!!!

Az bizony nem bír ki majd két hónapot, így gyors telefon a fogszabinak, hogy azonnal tudunk menni, ha kell. Mielőtt még lelécel szabira.
Így sikerült megbeszélni a randinkat a jövő hét végére.
Vicces, mert végül csak annyiban módosul a legelső terv, hogy együtt megyünk néhány nappal előbb, és a lányom egyedül jön vissza.

Még néhány gyors telefon, hogy legyen vonatjegye, és persze az elmaradhatatlan időpontjaim.
Mondanom sem kell, hogy egy cseppet sem néztek hülyének.
:)
Szerencsére ismerősökről van szó, így megértették a nyomoromat.

Itt jött még egy csavar: a hét elején lecseréltük az egyik autót, és az volt a terv, hogy az új járgánnyal utazunk.
Egyrészt a másik kettő törött, az egyiket talán épp akkor javítják, másrészt le lesz a gond a bejáratásról.

Nos, tegnap esete telefonált a kereskedő, hogy csak 25- e után tudja átadni az autót, amikor én már javában otthon leszek.
:(
Most itt tartunk, ki kell találni, hogy a két rom közül melyik legyen a nyertes, és melyiket javíttatjuk.
Ha addig nem jön közbe még valami...

Remélem nem szédültetek bele a végére.
:D


3 megjegyzés:

  1. Ajjaj! Tényleg, ember tervez, Isten végez!

    VálaszTörlés
  2. Azta! Alig tudtam követni... majd írd meg, melyik kocsi lett a nyertes! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)
      A legújabb hírek szerint, lehet mégis lesz autó.
      Már én is nagyon kíváncsi vagyok mi lesz a vége.

      Törlés