2014. május 28.

Hova rakjuk a gyereket?

Korábban írtam már az iskoláról és a szülésről is, de a köztes időszakról még nem esett szó.
Bajban is vagyok a témát illetően, mert egyrészt saját tapasztalatom nincs, másrészt a gyerekelhelyezés (is) elég kacifántos.
Így a témát csak részlegesen tudom megvilágítani, de talán ez is segíthet.

Tehát, megszületett a gyerek, nagy az öröm, de közben letelt az a négy hónap, amig az állam finanszírozza a létünket.
Ekkor kezdődik a latolgatás, visszamenjünk-e dolgozni vagy sem?
A privát véleményem az, hogy töltsünk el minél több időt a gyerekkel, a karriert meg hagyjuk meg másnak.
:)
Persze, vannak akik ezt másképp gondolják, vagy épp nem engedhetik meg maguknak.

1./
Egyik választás, hogy visszamegyünk dolgozni (ha van hova tenni a gyereket).
Mik a lehetőségeink?
- Nagyszülő (külhonban ez elég ritkán adatik meg)
- Babysitter, Tagesmutter, szomszédasszony (találunk-e olyan személyt, akire rábízzuk az apróságot...)
Korábban már írtam a baby sintérekről. Nem egyszerű dolog vica-versa.
Ott picit lehúztam róluk a vizes lepedőt - természetesen nem általánosítva -, de ugyanez igaz fordítva is.
A családok (elvárások) sem mindig egyszerűek.
Hallomásból tudom, hogy pl. a magyar családok nem szeretik a bentlakásos gyerekfelvigyázót. Őszintén szólva, én sem szeretnék idegent a házba. Pedig (talán) ez a legolcsóbb megoldás.
Ugyanakkor olyan személyt szeretnének, akinek nem kell többett fizetni, de máshol lakik. Azért ez sincs rendben így.

Ajánlok néhány oldalt, ahol keresni lehet alkalmas személyt.
ITT lehet regisztrálni pro és kontra, a következő ilyen jellegű oldalt IDE kattintva olvashatjátok, és végül még egy ajánlat ITT.

- KITA - erről később.

2./
Otthon maradunk, ha ez nem viseli meg a családi kasszát.

3./
Ha volt egy éves munkaviszonyunk, akkor elmehetünk munkanélküli segélyre, ami elméletileg akár 1,5 évig is megoldást jelenthet. Ez azonban olyan, mint a kutya vacsorája, mert itt is noszogatják a munkanélkülieket az elhelyezkedésre, amit igazolni is kell. Tehát kamuzni nagyon nehéz. Mint opció azonban esélyes.

4./
Bölcsi alias Kita. Ide beadhatjuk a gyereket, sok helyen már 4 hónapos kortól, és itt is maradhat egészen a hivatalos óvoda kezdetéig. Ha bírjuk pénztárcával. Ezt csak azoknak ajánlom, akik nem a minimálbér környékén keresnek. Egyszerűen azért, mert ez egy nagyon drága találmány. Igaz, sok a lehetőség, mind a tematikus választást illetően, mind a napirend beosztást figyelembe véve. Például van aki, részmunkaidőben dolgozik, így a kicsi is csak fél napot tölt el itt. Vagy nem minden nap megy, eszik/nem eszik reggelti/ebédet. Ezekben a kérdésekben lehet egyezkedni. :)





Néhány oldal erről is:
Egy BernbőlZürichből, és Badenből.
Ha megnéztétek az Angebot címszó alatt az árakat, remélem nem kaptatok infarktust.
:)
Ezek általában privát intézmények, vannak "állami" helyek is, amik jóval olcsóbbak, de oda bekerülni felér egy lottó ötössel.

5./ Visszük a picit a munkahelyre.
A gyerekelhelyezési probléma központosult, tehát felsőbb helyen is foglalkoznak vele. Vannak olyan programok, amik támogatják a cégeket, hogy teremtsék meg a lehetőségét, hogy a gyerekeket a cég által működtetett intézményben lehessen elhelyezni. Ezeknek a száma azonban nagyon kevés.
Én eddig egyről hallottam, de sajnos már nem is emlékszem melyik cég volt az.

6./ Home office munkahely. Ez meglehetősen speciális eset, hisz aki eladó a Lidl-ben, nem igazán tud dolgozni az otthonából.
Azonban vannak olyan szakmák, ahol ez megvalósítható. Mivel ez a lehetőség még itt is gyerekcipőben jár, csak egy idevaló cikket találtam róla, amely ITT olvasható.


Durván ennyi az általam ismert  lehetőségek száma, ha van egyéb ötletetek, írjátok meg.

5 megjegyzés:

  1. Nekem sem jut eszembe több, pedig én még érdekelt vagyok. A bölcsi, ovi rettenetesen drága, de az állami is, csak oda még ráadásul nehezebb is bekerülni. Bár itt Genfben a magán bölcsikben is lefoglalnak már minden helyet áprilisban a következő tanévre...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én olyat is hallottam, hogy még meg sem született a kicsi, de már be volt regisztrálva. :)
      Bizony, nagyon drágák. Egyik kedvencem, amikor kedvezményt adnak a 2. gyerekre. Láttam egyszer egy oldalt, ahol a napi 150 (!) frankos napi díj 5 %-t elengedték, ha a 2. gyerek is odament. :D

      Törlés
  2. Igen, en is inkabb azt mondanam, hogy az allami bolcsi nemileg olcsobb tud lenni. Azonban egy bizonyos fizetes felett mar alig erezheto a kulonbseg (marmint akkor mar 0 tamogatast kapnal az allami bolcsiben) es akkor mar inkabb a maganbolcsit erdemesebb talan valasztani.

    Mi is mar alig varjuk, hogy a Pici ovodaba menjen es legalabb a delelotti foglalkozasokra ne kelljen fizetni.

    Egyebkent meg ez egy erdekes tema, hogy ugye az ovoda meg az iskola sem feltetlen jelent egesz napos felugyeletet...

    VálaszTörlés
  3. Igy van. Ebédelni hazajönnek mindkettöböl, valamint nem minden nap azonos idöben mennek-jönnek, ill. vannak szabad délutänok. Akkor mindenképp kell valaki aki felügyel a gyerekre amikor még kisebb. Nagyon nehéz kisgyerek mellett 100%-ban dolgozni, ez a tärsadalom - legläbb is még !- az egykeresös csalädmodellre épül. Mindenképp érdemes szämitäsokat végezni, mert a dräga "kisdedovok"és az egy keresö két eltartott kontra két keresö egy eltartott felälläs ado szempontjäbol ( ha mär nem quellensteuert fizet az ember ) oda vezethet, hogy anyaggilag jobban jön ki a csaläd, ha a mama otthon marad.Sajät példa : a gyerek 4 éves kora utän elmentem dolgozni, "kedvezményes" munkahelyi megörzöbe järt a gyerek. A végelszämoläs ( bölcsidij+ado) alapjän végül is a fizetésemböl 400 frank maradt meg, tehät ennyi pénzért dolgozoztam havonta, hétfötöl-péntekig 7:30h-tol 12:30h-ig tarto munkaidöben. ( 60 % pensum )

    VálaszTörlés
  4. Hát itt a magánovik egy része olyan, hogy vagy csak délelőtt vagy csak délután lehet ott a gyerek, ha esetleg megengedik (és te ki tudod fizetni), akkor mehet egész napra, de ebédelni akkor is haza kell vinni. Viszont vannak olyanok is közöttük, ahol egész nap ott lehet, enni is kap.
    Az állami ovikban választhat a szülő, a mienk egész nap ott van, ott is eszik.
    4 éves kortól itt iskola van, ahonnan hazajön a gyerek ebédelni, de bent is maradhat enni, illetve plusz pénzért (ez csekély összeg) vigyáznak rá az ebédidő hátralévő részében. Sőt 4 óra után is adott ez a lehetőség.
    De a német svájci részen más a helyzet, ezt olvastam már többször, sőt az is lehet, hogy itt a francia részen, kisebb településen is...

    VálaszTörlés