2014. július 27.

Szolgáltatók (?)

Éppen itt az ideje, hogy megint valami negatív/bosszantó dologról írjak...
:D
Lesz több is.
Ha valaki azt gondolná, hogy a svájci szolgáltatók másabbak/szebbek/jobbak, mint otthoniak, az nagyot téved.
Igen rövid idő alatt összejött három olyan eset, amitől a falra tudtam/tudtunk volna mászni.
1./
Posta
A cégünk elköltözött. Mivel a telephely címe nem egyezik meg a lakcímmel, kvázi csak egy domizil, ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy kérek a postán egy postafiókot.
Megnéztem a posta honlapját, hogy találok-e valami használható információt. Hát persze, le van írva részletesen, hogyan kell intézni. Még azt is felajánlja, hogy ott a neten tegyem ezt, mert nekem az a kényelmesebb.
Oké-oké, de a kulcsot nem tudja átteleportálni a posta (annyira még nincs előre a tudomány), gondoltam bemegyünk inkább.




Ott mindjárt kifogtunk egy debil ügyintézőt. Első körben nem értette, hogy miért ott akarunk postafiókot. Igaz, itt volt egy nehezítő körülmény, néhány hónapja két települést (egymás mellettit) hivatalosan is összecsatoltak, közös önkormányzattal. Még én is tudtam róla, pedig nem a közelben élek. :)
Miért ott? Mert mondjuk a másik faluban posta sincs, nemhogy postafiók.
Nagyon meglepődtem, hogy valaki ennyire tájékozatlan. A lányom elütötte azzal, hogy nem tanulta az iskolában. :)
Következő probléma:  nem megy az csak úgy. Egyrészt nem tudja (miért nem?) van-e szabad hely...
Másrészt írásban kell megkérni és majd a "Nagytestvér" eldönti. Azt is meg kellett adni, hogy mennyi levelünk érkezik naponta és a többi...
Megigényeltük, két hét múlva kaptunk is választ: NINCS.
Hm...
Tényleg jó, hogy a neten is el lehet intézni... a semmit.

2./
Telefonos szolgáltató
A gyerekemnek egy előfizetéses csomagja van, de mivel eddig nem használta külföldön, most kellett egy ilyen kiegészítő csomag is. Nyár elején találtunk egy kedvezményes ajánlatot, amit szintén el lehet az interneten intézni. Aham... az előfizetést. Illetve azt a részét, hogy az jelentkezzen majd a számlában a díja.
Ugyanis a szolgáltatás nem működött egy külföldi országban sem, annak ellenére, hogy az összes élesítést elvégeztük.
:(




3./
A végére pedig egy önkormányzatos eset.
Lejárt a tartózkodási engedélyünk, bevittük a Gemeindébe a papírokat. Minden ott volt. Az egyszerűség kedvéért a személyiket vettem elő. A hölgy le is másolta, de kiszúrta, hogy a páromnak lejárt. Szerencsére, nálunk volt az útlevél, így odanyújtottuk azt.
Szerintetek mi történt?
Eltelt 5(!) hét, majd jött egy levél, hogy szíveskedjünk érvényes igazolványt csatolni a kérelemhez.
:(
"Okoska" a lejárt igazolványt csatolta be...
No comment.
Időközben lejárt a tartózkodásink, új még sehol.
Nem vagyok bosszús... áááá, nem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése