2016. február 19.

Ajánlat

Állandó követőim emlékeznek még arra a néhány nappal ezelőtti bejegyezésre, miszerint kértem egy demo-verziót egy könyvelő programról.
Akkor arról számoltam be, hogy a "progi" egy prospektus volt. :(
Rendeltem egy másikat, ami mind megjelenésben, mint árában versenyképes volt, ráadásul még hozzáférést is biztosított, ám mégsem rendeltem meg, ugyanis a szerződési feltételek nem feleltek meg.
Szóval, ott vagyok, ahol a part szakad.
:(

Ellenben itt is divat, hogy az e-mail címed addig titkos, míg nem írsz sehova, kaptam rögtön egy ajánlatot, amit most megosztok veletek.


Ahogy látjátok, ennyiért dolgoznak a könyvelők.
Ami érdekesség lehet,  hogy ez a szakma (könyvelő) is szét van szedve. Ezt már álláshirdetéseknél is megfigyeltem, hogy általában nem EGY könyvelőt, hanem csak mondjuk (rész)könyvelőt keresnek, aki a bevételeket, vagy kiadásokat, vagy anyagkönyvelést végzi.

Ahogy látjátok, a díjak nem épp az olcsó kategóriába tartoznak.
Németül nem tudóknak:
Az első sorba tartozik maga a könyvelés, a bérszámfejtés, ennek óradíja 80.-, egy napos munka esetén a díj 520.- frank.
Ha valaki adminisztrációs munkát, tanácsadást kér, az a második sorban található, szintén óra-, illetve napidíjra bontva.
A harmadik - legdrágább -, munka a kontrolling, és a mérleg, illetve az év végi zárás. Ez már 100.-, illetve 650 frankba "fáj".
Nem épp olcsó.
Mivel nem akarok reklámot csinálni (ingyen Krisztus koporsóját sem őrizték), kivágtam a elérhetőséget.
Ez egy echte svájci könyvelő, azt meg ugye meg kell fizetni.
:)
Azért találni ennél olcsóbbat is.

Ha már itt tartunk: tud esetleg ajánlani valaki egy szoftverfejlesztőt, aki tudna nekem csinálni egy programot?
Természetesen, nem ingyen.
Köszi a segítséget, előre is.
Szép hétvégét!

13 megjegyzés:

  1. http://szamado.webgeneral.hu/index.php?page=/index_kek.nml&subpage=/hu/ceges/freeware.nml
    Írd be hogy könyvelőprogram a gugliba, kiad egy csomó ingyenes és fizető változatot is, de nem néztem meg mik ezek, nem értek hozzá

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezek nekem így nem jók, mert ezek magyarra vannak "hangolva."
      Nekem egy fejlesztő kellene, aki az én igényeimnek megfelelően ír egy programot.
      :)

      Törlés
    2. Ja, hát mondtam hogy nem értek hozzá DD

      Törlés
  2. Apukam igen bölcs volt, amikor rabeszelt, hogy menjek el könyvelni,mikor Svajcba kerültem. Nagyon utaltam, viszont a fizetes megfelelö volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg bölcs volt, ha ezt tanácsolta.
      :)

      Törlés
  3. excel nem jó? esetleg makrókkal.
    milyen különleges igényeid vannak?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most is egy excellel dolgozok (én csináltam), de az csak annyit tud, hogy a beírt adatokat egy összesítőn lehozza.
      Az én számtech tudásom itt ki is fújt. :(
      Ennél komplexebb kellene.
      - munkavállalói adatok nyilvántartása,
      - bérszámfejtés - bérjegyzék a munkavállalói adatokkal,
      - év végi bérkimutatás (lohnausweis),
      - és több összegző táblázat (egyéni, cég összesen) a különböző járulékok tekintetében.

      Törlés
    2. ehhez első hallásra elégnek tűnik az excel. ha kell, szívesen segítek benne. (elvileg :) értek a könyveléshez meg a számítástechnikához is.)

      Törlés
  4. Szia

    Konyvelo programok amiket az irodak hasznalnak: Novitax, Kulcs-szoft.

    Szep napot!

    mernok_ur

    VálaszTörlés
  5. Abacus - ha svajcra szolo konyveles es berszamfejtes kell. Evek ota dolgozom vele, helyi igenyeknek ez felel meg a leginkabb. Egyszer beallitjatok es onnantol kezdve megy magatol :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bingó, már vártam, hogy ki fogja ezt ajánlani...
      Abacusékról szól a sztori.
      :(
      Azóta küldtek egy 40 oldalas szerződést, de demo-t még mindig nem.
      Komisch...
      :(

      Törlés
  6. Hmm, szerintem a demo valoszinu azert nem mukodik, mert eleg sok mindent kellene installalni hozza. Termeszetesen, ha bemesz hozzajuk St. Gallenbe, akkor bemutatjak. En azt ajanlanam, hogy ne oket hivd direktbe, hanem egy "Vertriebspartner"-t - az odaul veled, es vegigmutogat mindent.

    Mivel elegge kicsi a vallalkozas, ha nem tevedek, szerintem ahhoz nem erdemes megvenni az egesz pakkot, hanem eleg csak egy licensz. Az is eleg ahhoz, hogy ezek a karbantarto fiuk taroljak az adataidat, megoldjak a technikai problemakat, es segitenek minden ugyes-bajos Abacus kerdesben. (En eddig 3 ilyen ceggel dolgoztam, es kettot kozuluk lelkiismeretfurdalas nelkul szivesen ajanlok tovabb.)

    Sok sikert kivanok mindenkeppen - Abacusszal, vagy nelkule :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi az információt.
      :)
      Majd beszámolok, hogy mire jutottam.

      Törlés