2016. február 22.

Vihar közelít

Nem, nem időjárásjelentést akarok közreadni...
:)
Vasárnap ismét népszavazás. Azt hiszem, hogy nem lövök nagyon mellé, ha a két évvel ezelőtti szavazáshoz hasonlítom az év első megmérettetését.
Akkor a bevándorlás korlátozásáról szavaztak (igennel), most pedig arról, hogy amennyiben egy külföldi bűncselekményt követ el, akkor ki lehessen toloncolni.
Első blikkre, még egyet is tudnék vele érteni, de a népszavazás kérdése nyitott, magyarán szarul van megfogalmazva.
Tehát, nem lehet tudni, hogy mi számít bűncselekménynek, kire érvényes pontosan.
Továbbmegyek, mi van ha az esetleges pozitív szavazás után megváltoztatják a büntető törvénykönyvet?
Mi van azzal a kiskorúval, akinek egyik szülője svájci, a másik külföldi?
Ezek mind nyitott kérdések, és vagyok annyira paranoiás,  hogy azt gondoljam, direkt így kerültek a szavazólapokra. Egy svájci nem fog ilyen mélyen belegondolni...

Azzal például kevesebb problémám lenne, hogy

Egyetért-e ön azzal, hogy aki életellenes bűncselekényt követ el, az kiutasításra kerüljön?
vagy,
Egyetért-e ön azzal, hogy az x. elkövetett bűncselekmény után kiutasításra kerüljön a külföldi?
Bár nem tudom, hogy itt van-e "akárhány csapás", de ez nálunk szerintem nem egy rossz törvény.
Ebben a formában el tudnám fogadni a dolgot, de így erősen aggályos.

Lássunk egy példát: van egy olyan életszakasz legtöbb ember életében, amikor csinál olyan dolgokat, amit később megbán, vagy csak buta csínynek szánja, és nem is tudatosul benne, hogy az bűncselekmény.
Például vesz néhány mariskás cigit és továbbadja egy részét a havernak, vagy egy picit felönt a garatra és véletlenül bedob egy kirakatot. Nem állítom, hogy ez minden fiatallal előfordul, de azt hiszem ezek bocsánatos bűnök. Most adott esetben ezek is menjenek a levesbe?
Hm...
Az IGEN mellett kampányol a nyíltan idegenellenes SVP párt.
Érdekes megnézni az SVP kampányfilmjét is, ITT:



Számos közszereplő megszólalt az ügyben, az indulatok fortyognak a médiában.
Én egyet emelnék ki.
Őt is csak azért, mert jópofa gyerek, más videóiban is görbe tükröt tart a svájciak elé.
Nem mondom, hogy osztatlan elismeréssel.
Én jókat szoktam nevetni rajta.

A fiú egyébként albán, és a Facebookon "tevékenykedik".
Most olyannyira jól sikerült a fricskája, hogy a hírekbe is bekerült, mert "megsértett egy SVP politikust", egy kicsit lenácizta. Megjegyzem, ha megnézed a filmet és abban az előadottakat, német tudás nélkül is megmozgatja a fantáziádat.

Én csak annyit üzennék a politikus fiúnak, hogy aki ilyen szerepet vállal, az ne csodálkozzon, ha kifigurázzák, pláne ha bort iszik és vizet prédikál.
Sajnos, a video svájci németül van, így meglehetősen kevesen fogják érteni.

Rövidített változatban:
A srác bemutat egy fiatal SVP politikust, akit "extrém idegengyűlölőnek" nevez (mondjuk, az is).
Majd hivatkozik a FB profiljára, ahol látható egy felvétel, amiben állítása szerint óriási veszély leselkedik Svájcra, ha nem szavazzák meg ezt a kezdeményezést, a sok külföldi ellen.
Ezután hangzik el a nácizás, amikor a komikus belebújik a politikus bőrébe.
Majd még néhány képet figuráz ki a Facebookról.
Ami nagyon találó, hogy a film végén bevágásra kerül egy fotó, ahol a politikus egy ázsiai lánnyal látható.
Bendrit felteszi a kérdést, hogy most akkor, hogy is van ez? Csak fiúkra vonatkozik a gyűlölet, lányokra nem?
:)
A végén Bendrit a NEM mellett kampányol, és minden "jót" kíván az ellenérdekelt félnek (többek között fulladjon meg a saját könnyében és gyűlöljön még jobban).
.
.
.
No, igen.
A politikus becsületsértőnek érzi a videót, de nem tesz feljelentést.
A csatolt cikkben van egy szavazás, aminek elég érdekes a jelenlegi állása. Nyilván nem reprezentatív, majd kíváncsian várom a végeredményt.
26500 szavazatból
30 % áll a politikus mellett, és 52 % Bendrit oldalán.
Eredeti cikk ITT:

Friss hír, 2016.02.26  - felfüggesztették Bendrit FB profilját. 
Ezt inkább nem kommentálom.
:(

7 megjegyzés:

  1. Renens-ben a vasútállomáson össze is van firkálva a birkás plakát rendesen.
    Vicces helyen próbálkoztak a meggyőzéssel, a lakosság több, mint a fele külföldi...
    (https://en.wikipedia.org/wiki/Renens)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. http://www.20min.ch/schweiz/news/story/-Angst-treibt-die-Waehler-an--24197028

      Ez mai hír.

      Törlés
  2. Szerintem erre nincs mit mondani - rettenetesen sajnalom, hogy a politika meg mindig a gyuloletbol probal toket kovacsolni. Azt meg egyaltalan nem ertem, hogy mit nyernek ezzel - de ezt egyetlen haboruval kapcs. sem ertettem soha. Biztos pacifista hippi vagyok. :)

    VálaszTörlés
  3. Lehet, h még januärban, de mär legaläbb pär hete volt egy cikk a 20min-ben, h a büncselekmény sulya alapjän döntenének a kiutasitäsrol és igen, itt is szo volt arrol, h enyhébb esetében müködne a "két csapäs". De az tény és valo, h a kezdeményezés szövege nem konkretizäl, gondolom nem véletlenül...

    VálaszTörlés
  4. Szerintem nem nagy a csend, hanem ugy van ahogy az elottem szolo irta. Erre nincs mit mondani. En ugy tudom, hogy Magyarorszagrol is kivagjak a bunozo kulfoldieket, itt is igy kene, mar jo regen... akkor nem lenne szukseg idegengyuloletre. Az svp szerintem nem mindig beszel hulyesegeket, de mivel mindenkit egy kalap ala vesz, soha nem szavaznek rajuk. A svajci meg birka, pont ugy ahogy a plakatjukon szerepel es beget veluk egyutt, agy nelkul. ( az "igazi" birkakanak tobb agyuk van, mint egy atlagsvajcinak)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Bundesrat beadott egy ellenjavaslatot, amennyiben az eredeti Initiative elutasitasra kerül akkor az lép életbe. A lényege annyi, hogy a bironak mérlegelési lehetösége lehetne, hogy kit miert kelle kiutasitani. Az alapötlet sztem sem ördögtöl valo, sok orszagban alkalmazzak, de az SVP sajnos sok dolgot nem vesz figyelembe. Sztem aki Svajcban születik, itt nö fel, ne adj isten több mint 10-15-20 éve Svajban él azt semmilyen körülmények között ne lehessen kiutasitani... Stb, stb...

      Törlés