2017. január 22.

Ufó vagyok

Mostanság egyre többet vagyok Carry, a Sex és New Yorkból, aki elmélkedik egy-egy kérdésen.
Nem szívesen írom, de egyre jobban érzem ufónak magam ebben a világban.
Míg sok ismerős és ismeretlen gyászolta, a különböző terrorcselekmények áldozatait látványosan a Fb-on (ami egyébként teljesen rendben van), addig a saját halottainknak egy bejegyzés sem járt.
Félreértés ne essék, a halál minden természetellenes módja elborzaszt és megértem, az együttérzést, de azt nehezen fogadom el, hogy akik előzőekben empatikusak (?) voltak, most miért nem...

Szombat reggel korán keltünk és Németországba utaztunk, így nem olvastam híreket.
Nem is értettem, amikor egyik ismerősöm a Fb-on annyit írt, ki, hogy köszöni az érdeklődést, de a lánya nem utazott sítáborba...
Gondolkodtam, hogy ezt most miért kellett megosztani. Rá nem jellemző a mindenáron osszunk meg valamit attitűd. Még majdnem hozzászóltam, hogy "köszönjük, Emese."
De jó, hogy nem tettem!!!

Amikor hazaértem és bekapcsoltam a tévét, akkor lett világos az "üzenet".
Szavakkal nem tudom leírni, hogy mit éreztem.
Magam is szülő vagyok, az én gyerekeim is utaztak ide-oda a világban. Természetesen akkor is ezer idegszálammal aggódtam értük. Hisz gyerekek. Soha nem felejtem el, amikor az egyik valahogy leszakadt a csoporttól és eltévedt Londonban, vagy amikor a pénztárcáját elhagyta, de ezek fel sem érnek azzal a tragédiával, amit azok a szülők élnek át, akik örökre elvesztették szeretett gyermeküket.
Fel sem foghatom.

És sokak, ma is csak a marhaságokat osztják meg... nem állnak meg egyetlen napra sem...
Nem teszenk ki megemlékezést, nem borul gyászba a profil..
Nem igazán értem...

Én mély megrendüléssel fogadtam a hírt, hála Isten az ismerősöm gyermeke nem volt a buszon, de őszinte részvétem minden hozzátartozónak, érintettnek....
:(


4 megjegyzés:

  1. De igen, kitettük. ès nagyon sok ismerösöm is. talàn körül kellene nèzni egy kicsit mielött... söt ma feketèben ülök az irodàban ès alig vàrom hogy a husz èves lànyom ma hazajöjjön, a baràtjànàl volt egèsz hètvègèn. a szivem szakad meg a gyerekekèrt ès a szüleièrt

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az eset kapcsán nem kívánok vitatkozni, csak egy jelenségről írtam, ami engem zavar.
      NEM az egész országgal kapcsolatban történt a megjegyzésem, hanem a saját -meglehetősen kislétszámú - ismerőseim körében.
      Sajnálom, hogy félreértetted.
      Minden jót a találkozáshoz.
      Peace...

      Törlés
  2. Mielott meg.. Anya vagyok, nem tudom en hogy elnem tul. Engem az zavart, ahogy csunyan mondva, ellopjak a gyaszukat a hozzatartozoknak. Idegenek, ismeretlenek, nem-erintettek erzik ugy, hogy meg kell osztani, hogy ok most egesz nap sirtak, meg imadkoztak, meg ne soroljam. Miert nem eleg egy reszvet??? Amikor edesanyam edesapam halt meg, senkinek eszebe se jutott az orrom ala dorgolni, hogy o mennyit sirt, meg akkor is, ha szerette, ismerte oket. A hozzatartozok gyasza az oveke, nem vadidegeneke, barmennyire borzalmas, ami tortent. Reszvetet nyilvanitani pedig eleg egyszer szerintem, nem pedig minden megjeleno feszbuk bejegyzes, es cikk alatt. Vio

    VálaszTörlés