Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel...

Sokat, nagyon sokat gondolkodtam, hogy ezt az írást kitegyem-e, vagy sem. Már hetek, hónapok teltek el az ominózus eset óta, már- már feledésbe merült, míg kaptam egy újabb jobb horgot. Így aztán úgy döntöttem, hogy nem törlöm ki a félkész vagy elkészült írások közül, hanem megosztom veletek.

Múltkoriban nagy vihart kavart egy írásom, amiben vétettem a helyesírási szabályokat illetően. Három hibát hánytorgattak fel, miszerint az Überraschung (meglepetés) német szót egy "r" betűvel írtam, egy külföldi pénzintézet nevét helytelenül írtam le (egy azonos betűre kétszer ütöttem), valamint egy magyar szót is egybe írtam (rámdumálni vs. rám dumálni). Ezek kapcsán voltak olyan olvasóim akik nemes egyszerűséggel "leparasztoztak". :)
Itt halkan-csendben megjegyzem, nagy rajongója voltam Grétsy tanár úr műsorának, aki már évekkel ezelőtt kifejtette, hogy bizony olyan hatalmas léptekkel fejlődik a nyelv, hogy vannak olyan szavak, amiknél nem alakult ki egy röghöz kötött szabály, hanem akár egybe, akár külön is helyesek.

Igen, lehettem volna figyelmesebb, leellenőrizhettem volna magam, akár a Google helyesírás ellenőrző programját is használhattam volna, de nem gondoltam, hogy ezek egekbe kiáltó hibák, és emiatt a fejem veszik, vagy kész profilt alkotnak rólam (biztos, mindannyian nézik a Gyilkos elméket).
Szó-szó, hiba telefonról vagy tabletről írni, nekem egyiken sincs ellenőrző program, de nem gondolnám, hogy ez feljogosít másokat -ismeretlenül-, vélemény alkotásra (főleg úgy, hogy maguk sem tudnak helyesen írni, és/vagy maguk is bevallottan javító programot használnak.) :D

Olyan "népszerű" lettem, hogy egy másik blogger még egy posztot is szentelt nekem, amiben természetesen kifejti -ismeretlenül-, hogy milyen vagyok. Az ostoba és igénytelen szó volt a leghízelgőbb megjegyzése rám. Egyúttal utalást tett a családomra is, amit én nagyon zokon veszek. Szerintem, minden normális ember...

Nem szóltam hozzá, és nem is kívánom népszerűsíteni az oldalt, de reméltem, hogy nem ez a jellemző ránk. Sajnos, nem áll módomban, hogy az egyik hozzászólóval tisztázzam a kérdést, pedig szívesen álltam volna vele szembe, még így virtuálisan is. Igaz, egyszerűbb a másikat a háta mögött szidni, becsmérelni. Ismeretlenül.
A véleménye, változtatás nélkül:
"Téged is elfogna az irigység és elöntene a düh, ha látnád, hogy valaki mennyire korlátolt és ostoba, nem képes beismerni a hibáit, inkább hazudozik, valamint hogy fele annyi ésszel hová jutott hozzád képest, aki pedig mennyivel okosabb nála.
Csak neki szerencséje volt. Nem tett érte semmit, jókor volt jó helyen, illetve indirekt módon kihasznál valakit.
A szerencse ebben az esetben azt jelenti, hogy a következő 20-25 évben már nem kell dolgoznia, marad álértelmiségi modoros észosztás a blogokon a virtuális barátoknak és barátnőknek, vásárolgatás, kertészkedés, kirándulás, ezek után pedig jár a világ egyik legmagasabb nyugdíja élete végéig, hátralévő élete során pedig a világ egyik legmagasabb életminőségét élvezheti.
Hát ezért “fröcsög az irigység”, miközben én… ah úgyis mindegy, de annál többet tettem le az asztalra, minthogy hozzámentem valakihez."

Nos, eddig az idézet.
Az író nem ismer bennünket, így alkotott véleményt. Ehhez nem tudtam mit hozzáfűzni, és nem is akartam, hisz csak olaj lett volna a tűzre.
Csupán annyit tennék hozzá, hogy ugyan nem tudom mit tett le az asztalra, ami több, de ajánlom figyelmébe kedvenc mondásom: "Szerencséje annak van, aki megérdemli".
Amink van, azt nem a szél hordta össze, nem nyertünk a lottón ötöst, de még négyest sem.
Én azt tanultam, ha valaki nem születik gazdagnak, és nem éri a fenti szerencse, akkor is sokra viheti. Sok munkával és/vagy tanulással.
Nem nyivákolni kell, hanem dolgozni, keresni a lehetőségeket. 
Ennyi és nem több.
Meg lehet próbálni, a lehetőségek tárháza nyitva áll mindenki előtt.

Azt hittem itt vége a történetnek, de nem, jött a folytatás:
"most jelent meg a HA-n kedvenc svájci bloggerünk posztja beleolvastam a blogjába, hát mit látok a fűtésszerelős sztorival kapcsolatban:

“levelet írtunk a tulajnak.”
“Hétfőn a párom felhívta az irodát,”

egyedül van otthon, nem dolgozik, intézkedni egyedül a német nyelv ismeretének hiánya miatt képtelen, mindent a párjával csináltat (az mellékes, hogy magyarul sem tud rendesen)
ja és korábban írta, hogy bevezettette a magyar műholdas TV-t Svájcban és a magyar M1 híreivel kezdi a napot, elmondása szerint nem is akar felsőfokon megtanulni németül (40-50 év között van, tehát arra számít, hogy 20-25 évig még eltartja valaki, azután meg hazajön a svájci nyugdíjjal)… közben meg blogolgat és osztja az észt

ennél undorítóbb embert nem láttam!"
----
Hm... és még egyszer hm...
Itt vettem egy nagy levegőt, és arra gondoltam, hogy mégis válaszolok. 

Kedves Névtelen!

Én nem foglak minősíteni, nem tisztem, nem ismerlek. Majd az olvasók alkotnak véleményt, ha akarnak. Nem gondoltam, hogy bármit is magyarázni kellene, pláne így a virtuális térben, de nem akarok elmenni a soraid mellett szó nélkül.

Menjünk szépen sorjában!

1. Elolvasva a fröcsögésed, az is tele van helyesírási hibával. Ha jól emlékszem, már az általános iskola első osztályában tanultunk különbséget tenni a kis és a nagybetű között, sőt talán arról is, hogy a mondat végére valamilyen írásjelet kell tenni. Vagy rosszul emlékszem? 

2. A svájci tartózkodási engedély meglétének nem feltétele a német/francia/olasz/rétoromán nyelv ismerete. Soha nem állítottam, hogy jól beszélek németül, tanulom a nyelvet folyamatosan. Szerintem, vannak még egy páran így, rajtam kívül is.

3. Eddig bármilyen hivatalos ügyet elintéztem, lásd például autó forgalomba helyezése. Az elég hivatalos?

4. Szerintem, mindenki azt néz a tv-ben, amit akar. Ha épp az Al Jazeera adását nézem, akkor abból mit vonsz le?

5. Visszatérve a témára: nem, nem akarok megtanulni felsőfokon németül, mert nincs rá szükségem. Átmenetileg tartózkodunk itt, nem akarok állampolgár lenni, és nem akarom magam svájcinak feltüntetni.

6. Nem igazán értem, hogy miért kotorászol más pénztárcájában. Hogy ki, kit tart el, miért zavar téged? Honnan tudod, hogy mit csinálok? Csak azért, mert nem teszem közhírré? Mert nem írok róla? És? Azt ugye nem gondolod, hogy minden egyes percemről beszámolok? :)

Mi van, ha épp olyan tevékenységet végzek, amivel többet keresek, mint a vállalkozás?
Mi van, ha esetleg rokkant vagyok?
Soroljam még a lehetőségeket?

7. Ne aggódj, nem tervezzük, hogy visszamegyünk az óhazába (nincs veszélyben a nyugdíjad), egészen más terveink vannak. 

És végül, de nem utolsósorban : egy blogbejegyzés megírása nem ördögtől való, próbáld meg te is. Az észt nem osztom (szerinted nincs is), csak elmondom és/vagy leírom a tapasztalataim, időnként a véleményem, amivel nem kell feltétlenül egyetérteni. Ahogy többször írtam, örülök, ha valaki akár egészen más tapasztalatokat oszt meg az oldalon. Csak annyit kérek, hogy normális hangnemben. Ha ez nem megy, akkor nem teszem ki. Ennyi.

Ahogy magad is bevallottad, irigy vagy és az a fő probléma. Nem szép tulajdonság.  Egyébként tudtad, hogy az irigység a hét főbűn egyike? Ha jól emlékszem a negyedik. A wikipédia szerint:

"Mások értékei láttán ébredt ellenséges indulat, amely önmagára nézve rossznak látja a másik lelki vagy anyagi javait. Gyümölcse a káröröm. Az irigység rejtettebb megnyilvánulásai:

• az irigy ember nehezen viseli mások tudásban, tiszteletben, világi javakban vagy az életszentségben való gyarapodását;
• elhúzódik a szerencsés embertől, örül, ha az bajba jut;
• szívesen hallgat megszóló és rágalmazó beszédet;
• mások dicséretét kisebbíti, kedvetlenül és közönyösen beszél róluk, jó cselekedeteiket túlzott iróniával magasztalja, s ezzel eltorzítja;
• a másokat dicsérő beszédet kedvetlenül hallgatja, félbeszakítja, gúnyt űz belőle, vagyis akadályozza a tisztelet születését iránta;
• a jót elhallgatja, vagy félremagyarázza, a jó szándékot kétségbe vonja."

Ja, és vagyok olyan undorító, hogy a szabadidőmben próbálok segíteni azoknak, aki most jöttek vagy jönnének. Még neked is, ha szépen kéred. :)

Végezetül, engedj meg egy tanácsot: úgy veszem észre, hogy nagyon feszült vagy, ami hosszabb távon károsan hat az egészségre. A világ összes kincséért sem venném a lelkemre, hogy belebetegedj. Adok egy tanácsot: nyergelj át egy másik blogra.
Baráti üdvözlettel,
T.

Ez persze nem az egyetlen levélke, csak kiragadtam egyet azok közül, akik sportot csinálnak abból, hogy e-maileket, bejegyzéseket írogatnak ismeretlenül, becsmérelve engem és a családom.
Ami még elkeserítőbb, hogy ez általánossá kezd válni. Tegnap véletlenül akadtam erre a linkre, érdemes megnézni a hozzászólásokat.
ITT:

Emberek! Mire jó ez?
Ettől érzitek szebbnek/jobbnak/okosabbnak magatokat?
Nektek nem volt gyerekszobátok? Az édesanyátok nem tanított meg benneteket viselkedni? Ettől a személyes frusztrációtok  nem fog megszűnni...

A végén elnézést kérek azoktól, akik valóban érdeklődéssel fordulnak az írások felé, és nem ilyen tartalomra vágynak, de már nagyon tele volt a hátizsákom azokkal a nyomdafestéket nem tűrő, a le- és felmenőimet gyalázó levelekkel, amik a postaládámban pihennek.

Egyúttal köszönöm a sok jókívánságot amit kaptam, a leveleket, amiben megtiszteltek a bizalmatokkal és hozzám fordultok egy-egy kérdésben.
Gondolom, hogy az túl nagy naivitásra vall, ha azt gondolom, hogy magukba szállnak az érintettek, de legalább azt remélem egy időre csendben maradnak.
:)