2016. február 17.

Őrők

Sztori régről: még a '80-as években nyitottak az első "plázák", csak akkor még Diszkontnak hívták őket. Igaz, ott nem sok egymástól független üzlet volt, hanem egy nagy hodály az egész, de volt ott a bugyigumitól a hajcsavaróig minden. Akkoriban, talán középiskolás lehettem, lyukas órán ott szoktunk bolyongani.
Már akkor is volt biztonsági őr, aki - mint most -, nem épp a legkvalifikáltabb emberek közül került ki. Persze, bennünket gyerekeket mindig kitüntetett a figyelmével, pedig eszünk ágában sem volt lopni, csak az időnket töltöttük el.
Mondanom sem kell, hülyeségért mi sem mentünk a szomszédba...
Egyszer, már nagyon idegesített bennünket, hogy állandóan vizslat, megbeszéltük, hogy csináljunk úgy, mintha...

A lényeg, hogy a kijáratnál a sok okos felnőtt lekapcsolt bennünket, és megkértek, hogy menjünk az irodába. Mi szó nélkül tettünk eleget a felszólításnak. Persze, hiába várták a nagy fogást,  használt rágógumi nem sok, de annyi sem volt a zsebünkben, a táskában meg némi reggeli maradékot találtak csak.
:)
Én már abban az időben is nagypofájú voltam, és megkérdeztem, hogy ugyan már, milyen alapon történt a gyanúsítás. Válasz nem sok volt. Még annyi sem, hogy bocsi.
Aztán még megemlítettem, hogy majd szólok az apunak, aki tótum-faktum  rendőrségnél. Persze, nem az volt, de jól hangzott és jó volt látni, hogy a nagydarab, harcsabajszú kicsit összement.
Az eset végén persze jót röhögtünk.



Ez volt az első kalandom a biztonsági őrökkel. Később, a munkám során több esetben voltak kísérőim fegyveres őrök. Kicsit vicces is volt, mert szerintem senki nem feltételezte egy 160 cm mély, 48 kilós, farmer-pólós lányról, hogy a táskájában több milliót érő értékpapírok, vagy épp több köteg pénz található....
Az őrrel, akinek az oldalán ott lógott a stukker, egyből célpontok is lehettünk volna...
Mindegy, a mi korosztályunk már így szocializálódott. Még a biztonsági őrt is biztonsági őrök felügyelik.

Itt Svájcban, nagyon furcsa, hogy alig-alig látok. Ha vannak is, inkább civil ruhában, és meglehetősen diszkréten figyelik a vásárlókat. Nagyon ritkán szúrom ki őket, pedig jó a szemem.
A bankfiókokban sincs. Hozzáteszem, sokkal jobban érzem magam nélkülük.
Otthon a bankban is volt, minden fiókban minimum egy.
Ismerve Bélát, aki a fiókot őrizte, nem tudom, hogy mit csinált volna, ha egy rabló tényleg pénzt akart volna...
.
.
.
Minap vásárolok. A sokak számára cikinek számító Lidl-ben állok a sorba. Csak arra lettem figyelmes, hogy a kijáraton jön be valaki. Később látom, hogy egy kis kocsit húz maga mögött, amin felhalmozva a műanyag csomagolásban lévő váltópénz. A kezében egy táska, gondolom abban volt a papírpénz. Nem tudom megsaccolni, de azért nem egy-két ezer frankról volt szó. Emberünknél sem stukker, sem semmi. A kijáratban egy sima, páncélzat és egyéb védőeszköz nélküli autó.
Itt így nyomják.
Persze, az is hozzátartozik, hogy a nagyobb értéket itt is jobban őrzik. Láttam már páncélozott pénzszállítót, ennek ellenére látható a kontraszt.
:)
Tudom, hogy otthon sem feltétlen a biztonság miatt vannak az őrök, csak épp az egyik legnagyobb pénzmosoda a szektor.
Hm...

1 megjegyzés:

  1. Jaj, ne is mondd. Itt, nálunk a postán van egy olyan "biztonsági őr", akit valszeg könnyebb átugrani, mint megkerülni, és szerintem a nyugdíjkorhatáron is túl van. Na most egy ilyen hogy tudna feltartóztatni egy életerős, fiatal rablót? Ráfekszik? Kit rettent el? Nem néztem, hogy van-e pisztolya, de mire odanyúlna, háromszor elvennék tőle.

    VálaszTörlés