Emberség (?)

Már többen jeleztétek, hogy nincs új írás... Mi történt?
Jelentem, hogy semmi különös, csupán elnyelt a tennivaló. Három hetet töltöttem otthon. Nem tudom, hogy érdekel-e benneteket, hogy mit tapasztaltam kívülállóként.
Majd jelezzétek, hogy írjak-e róla bővebben.

Most csupán egy esetet szeretnék megemlíteni, ami nagyon megrendített.
.
.
.
Azt hiszem, hogy egy külföldön élő magyart sem lep meg, ha azt írom, hogy hazaérve szinte csak panaszt és elégedetlenséget tapasztalok.
Az emberek szidják a kormányt, a főnököt, a szomszédot, a tanárt, az orvost és folytathatnám, kinek ízlése szerint.
Ugyanakkor soha nem hallok arról, hogy ki mit tesz magáért, ne adj Isten másokért. Na jó, ez így nem igaz, mert azért akadnak, de azt hiszem jelentős kisebbségben vannak.

A történet rém egyszerű, de tanulságos...
Az édesapámat meg kellett műteni (ezért voltam otthon). Szerencsére a műtét során és azt követően is minden rendben ment. Mivel belső szerveket érintett a dolog, ezért napokig csak folyadékot vehetett magához, és egyébként is 70 + már nem ugrál az ember a műtétet követően. Nem volt épp a topon, amikor elérkezett a nap, és eltávot kapott.
Nagy lendülettel és örömmel érkeztem érte. Gyors összepakolás, mire odaértem már zárójelentés is volt, így egy pillanatot sem kellett várni. Elindultunk, minden rendben volt.
Ám, amikor a liftben igyekeztünk lefele, abból kilépve az apu mondta, hogy rosszul van. Láttam, hogy a normál kórházi sápadtság alól a maradék vér is kiszalad az arcából. Gyorsan eldobtam, ami a kezemben volt és próbáltam valami biztonságos helyet nézni.
A folyosón nem sokat láttam, így a falhoz próbáltam lapítani, de a maradék ereje is kezdte elhagyni.

Emberek jöttek és mentek, bámultak...
Lehet, szólnom kellett volna, hogy segítsen valaki, de magam is annyira megijedtem, hogy csak arra tudtam koncentrálni, hogy fel ne boruljunk mindketten.
Az emberek meg csak néztek, egyik másik megállt, majd továbbment.

Utólag szívesen megkérdezném őket, hogy vajon mit gondoltak?
Egy kórházban talán kizárható, hogy épp egy részeget próbál valaki irányba fordítani. Szóval, nem értem a reakciót.

Végül egy fiatal lány látta szorult helyzetem és kétségbeesésem, segítségemre sietett, így ketten sikerült biztonságos helyre támogatni az aput. Épp időben, mert a következő pillanatban már se kép, se hang, elájult.

Persze, az emberek ott is csak néztek.
Egy nő megjegyezte, hogy "ilyenkor vizet kell neki adni".
Kösz.

Utána hosszasan gondolkodtam.
Rendben van ez így?

Így ismeretlenül utólag is köszönet a lánynak. Nem tudom, hogy mi történt volna, ha nem siet a segítségemre.
Respekt!