2014. február 13.

Utóhatás


A választásokat követő első napok nem szóltak másról, mint a bizonyítvány magyarázásáról a privát szférában is.
Szerdára már csak mosolyogtam a dolgon. A megrendelőnk minden nap „ápolta a lelkünket”. Míg hétfőn még ő is magyarázkodott az okokat illetően (ő a bűnözés növekedésével magyarázta az eredményt), addig szerdára már a meggyőzés stádiumába került, mondván „nem eszik olyan forrón a kását”, és szükség van rátok szlogenekkel erősítette a csapatot mentálisan.

Lánykám munkahelyén is volt pár pengeváltás, ahol jellemzően szintén külföldiek dolgoznak.
Legaranyosabb sztori az iskolában volt.
Apropó iskola…
Most kezdett az új helyen, remélhetően ez már végleges. Tudom, ezt is írtam már… J
Az osztályba mindössze négy (!) echte svájci gyerek jár.
A többiek külföldiek:








Az egyik tanár olthatatlan vágyat érzett, hogy óráján beszéljenek a választás eredményéről. A helyi sajtóval felvértezve ment az osztályba.
Lányom szerint, nem kellett volna.
Szavaival élve, mintha egy hete nem evett oroszlánok közé ment volna be a tanerő.
:D


   

20 megjegyzés:

  1. Itt is egy ismerősöm mondta, hogy melóhelyén a faliújságra kikerült a szavazást összegző újságcikk, hogy mindenki tudjon róla, ha nem is követi pl napi szinten a sajtót.
    Na már most náluk kb 160 embert foglalkoztat a cég, abból mindenestül (kollegákkal, főnökséggel együtt) 11 a svájci a többi külföldi... ácsorogtak is az emberek csapatostul a faliújság előtt, közben jókat mosolyogtak külföldiek, svájciak együtt, hisz mindenki tisztában van vele, ha teszem azt holnap hazaküldenék a bagázst, akkor a cég még aznap be is csukhatna :D :P Szóval tényleg nem eszik olyan forrón, másrészt kifejtenéd kicsit bővebben, hogy mit reagált az osztály? Csak kíváncsiságból. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A gyerekek (többségében kamasz 17-18 évesek) megkérdezték a tanárt, hogy ő mire voksolt. Természetesen a tanár kitérő választ adott (magánügy), ebből a srácoknak lejött, hogy nagy valószínűséggel az "igen" mellett volt az x. Próbálta őket meggyőzni, hogy helyes volt az igen mellett dönteni (tipikus SVP-s duma). A fiatalok példákkal érveltek azért, hogy miért jó Svájcnak, hogy itt vannak a külföldiek. Mivel a pedagógus kifogyott az érvekből és kezdte magát kellemetlenül érezni, ezért inkább témát váltott.

      Törlés
    2. Megkérdeztem volna tőle, hogy akkor te hol lennél, sz..házi? Mert ha nincsenek külföldiek, akkor ő hol dolgozna? Miért nem echte svájci osztályt tanít? :D :D :D
      Én most egy naaaaaagyon svájci cégnél dolgozom, nagyon kevés külföldi van, és a kollégáim sajnálkoztak a szavazás végeredménye miatt.
      Konkrétan lehurrogtak, amikor szóba hoztam a sok képzetlen bevándorlót, meg a Langestrassét....

      Törlés
    3. 1. Nem Langestrasse hanem Langstrasse
      2. Nem akar hazaküldeni senki senkit, hanem az ellenöörizetlen EU-s bevándorlást akarják megint szabályozni.
      Az 55% albán (11 föö) sem úgy jött ide, hogy Svájc minden albánnak alanyi jogon adott tartózkodási engedélyt. Szabályozva volt, hogy mennyi jöhet. Ha nem lett volna, sokkal többen jöttek volna. Ezt akarják elkerülni, mert amióta alanyi jogon jár a munkavállalási engedély az EU-15-öknek azóta jóval többen jöttek, mint amennyire számítottak. Kedves Névtelen nem tudom mint szólnál, ha Mo.-n 25% külföldi (tölünk keletebbröl jött külföldi) lenne?

      Törlés
  2. Sziasztok ! Nälunk is mondta a fönök, hogy nem ért egyet a szavazässal ! De értsétek mär meg, nem ez a lényeg. Az orszägg többsége igy döntött, s kész, akàr tetszik akär nem ! Én - szintén bevändorloként - inkäbb azon gondolkodnék/-om el, hogy miért ??? Nem lehet hogy ez a mi hibänk is ? Vegyük mär tudomäsul hogy az ö orszäguk, s joguk van hozzä, hogy döntsenek a sajät sorsukrol ! Kär hogy több helyen ez nem igy van, a mi hazänkban meg végképp nem ! Ez ennél sokkal szomorubb ! Nem arrol van szo, hogy ki akarjäk ebrudalni a külfödieket, hanem arrol, hogy ök akarnak räbolintani hogy mennyi és ki jöhet. Ti ezt miért lätjätok hibänak ? Én lassan 20 éve élek itt. Soha nem éreztem a börömön, hogy engem bärki is bäntana, kinézne, vagy bärmi attrocitäs is ért volna amiatt, hogy bevändorlo vagyok. Én is lätom az ö hibäikat is, nincs rozsaszin szemüveg, de tudomäsul veszem, hogy ök ilyenek, vagy megszokom, vagy megszököm. Nem hivott ide engem senki, magamtol jöttem. S nyilvän enm azért fogadtak be, hogy ällandoan csak a rosszat lässam, s kritizäljak. Higgyétek el, nagyon nagy részük van a bevändorloknak abban, hogy ez a döntés született. Akkor pedig nem mäsra kell mutogatni, hanem forduljon kicsit mindenki magäba is. S ezekböl az un. "személyes magyaräzkodäsokbol" szämomra pont az jön le, hogy érts meg ember, hogy ez nem rolad, nem ellened szol, ne vedd magadra, mert nem a normälisan foldozo, becsületes embereket érinti.Ezt én igy érzem, s Igy is értékelem !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én soha nem mondtam, hogy nem vagyok hajlandó megszokni. Ha így lenne, már nem lennék itt.
      De!
      Ha jól tudom, Svájc a demokrácia bölcsője, akkor egy privát blogban miért ne írhatnék az érzéseimről, miért ne lehetne érveket és véleményeket ütköztetni?

      Ők is döntöttek.
      :)
      De nézzük más oldalról: az érvek között szerepel a közbiztonság romlása. Ebben nincs vita, nekem is panaszkodott már helyi, hogy régen másképp volt. Respekt! Elhiszem és megértem!
      Ugyanakkor hosszú, tömött sorokban engedik a prostikat striciket (a bűnözés melegágya) az országba.
      Miért? Mert jól fizet az államkasszába.
      Érdekes módon, ez ellen SEMMIT nem tesznek évek óta, pedig ehhez nem kell az EU-val csörtézni, nem kell nemzetközi engedményeket felrúgni. Igaz?
      Szóval, bár a döntés joga az övék (tiszteletben van tartva), nekem mégis csak az kerekedik ki, hogy legyen minden szuper, de azért keveset akarnak "beáldozni".

      Másrészről ez egy olyan dolog volt, amit legfőképp a rendesen, becsületesen dolgozók vettek magukra. Ki jobban, ki kevésbé. Pont mondjuk az előző példa miatt is.
      Vagy ez csak engem zavar?

      Törlés
    2. Akkor mégegyszer: aki legálisan itt van és dolgozik NEM LESZ HAZAKÜLDVE!

      Törlés
  3. Sugaras!
    Eszembe jutott még valami. Azt írod, már 20 éve itt élsz. Biztosan szépen felépített életed van, talán már állampolgár is vagy.
    Most egy meglehetősen abszurd kérdést teszek fel: akkor is ilyen toleráns lennél, ha holnap csomagolni kellene?
    Természetes, hogy aki "tegnap" érkezett, jobban érzi a zabszemet a fenekében. Hisz még le sem ér a lába, és esetleg nem tud maradni.
    Ez már (talán) az én érveim közé sem fér, de tudom, hogy sokakat ez aggaszt.
    Félre ne érts, nem kötekedni akarok, csak meglehetősen sok a megközelítési lehetősége a problémának.
    Mindenki a saját szemszögéből látja és próbálja láttatni
    (szerintem).

    VálaszTörlés
  4. Én is úgy gondolom, hogy bizony rossz helyen keresik, vagy akarják egyesek keresni a problémát. Ha valami gond van, lehet atombombával lőni a verébre, de ne csodálkozzunk rajta, hogy utána nem csak a veréb szívja meg. Esetleg kicsit több ésszel utána is lehet nézni, hogy pontosan mi is a gond, és arra kitalálni valami célzott megoldást.

    VálaszTörlés
  5. Igaza van, kialakitott, rendezett életem van itt. S öszintén megmondom, fogalmam sincs arrol, hogy hogyan gondolkodnék ha ez 18-20 évvel ezelött történt volna, mert most történt nem akkor. Csak azt tudom mondani, hogy amikor mi idejöttünk akkor is korlätozva volt a bevändorläs, mégsem rakott ki minket senki. Aki becsülettel dolgozik és beilleszkedik, nem raktäk, és szerintem ezutän sem fogjäk kirakni. Pont ezt probällom folytonosan sugallni, hogy szerintem nincs félnivalo ! Az én fönököm is hétfö reggel az egész részleggel közölte, hogy ö elhatärolodik ettöl, s nälunk nincs senkinek sem félnivaloja emiatt. Én ezt kifejezetten pozitiv megnyilvänuläsnak értékeltem, nem "magyaräzkodäsnak" . Az elsö két mondatodban pedig teljesen igazad van, a "megszoksz vagy megszöksz" kifejezést arra irtam, hogy vannak dolgok, amiket egyszerüen le kell nyelni ha nem a hazädban élsz, s nem Ràd, vagy célzottan bärkire is vonatkoztatva :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm.
      :)
      Még egy apróság: ahogy említettem, lassan a mi lábunk is leér és bízom benne, hogy "bedolgozzuk" magunkat annyira, hogy bármi történjen, ne legyen probléma.
      De! Bár sokan azt mondják, hogy nem vagyok szociálisan elég érzékeny, mégis megérintett az a levél, amit a szavazás estéjén kaptam egy fiatalembertől, aki pont másnap készült felmondani, majd indulni. Mivel már előzőekben is váltottunk pár levelet, biztos vagyok abba, hogy a svájci GDP- termelni jön, nem munkanélkülinek. Próbáltam az aggódását feloldani, de a rossz érzését abszolút megértettem.
      Nyelni otthon is kellett, azzal nincs gond, nem fogok panaszt tenni a Bundesratnál.
      Itt azért megírom.
      :)
      Panaszkodni holnap fogok. Régi "svájciként" szívesen fogadom a véleményed, tanácsod.

      Törlés
  6. Nem tudom az elözö iromänyom elment-e, majd kiderül. Csak még valamit hozzä : pont ez az, hogy NE vedd Magadra ! Nem Rolad, és nem ellened szol ! A prostik meg a stricik pedig jorészt feketén, vagy "fedötevékenységgel" vannak az orszägban. Talän ez is vältozni fog ! Én bizom benne :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Értem én, beszélgetünk. :)
      Mondjuk jobb lenne szóban. Én sokkal jobb "szónok" vagyok, mint tollforgató.
      :)
      Utóbbit őszintén remélem én is.

      Törlés
  7. Még ennyit hozzä ! Én ezért értem meg öket ! http://www.welt.de/newsticker/dpa_nt/infoline_nt/thema_nt/article124685464/Auslaenderanteil-in-den-Schweizer-Nachbarlaendern.html

    VálaszTörlés
  8. Sugaras: ez az indok? Mert sokan vannak? Ennyi?

    VálaszTörlés
  9. Igen , ennyi. Én ennyi miatt (is) megértem öket. Összehasonlitäsént : Magyarorszägon ez az adat : 9%, és ebben a magyar romàk is benne vannak.Területileg és népességet tekintve a két orszäg hasonlo, a beépithetöség tekintetében Sväjc rosszabb helyzetben van. :-)

    VálaszTörlés
  10. A férjem munkahelyén 90 %-ban francia állampolgár dolgozik, mert a cégnek megéri...olcsóbban tudja őket alkalmazni. Nagy bajban lesznek a svájci cégek is, ha ezt nem tehetik meg! Egy franciának bőven jó fizetés, amit kap, a svájci ezért a pénzért nem megy el dolgozni. Szóval a bevándorlókkal levitték a fizetéseket, sok cégnek érdeke, hogy inkább bevándorlót, szomszéd országban lakót foglalkoztasson. Ez itt a probléma!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Visszakérdezek: kik vitték le a fizetést? :D
      Nem a bevándorló mondta, hogy "tessék nekem kevesebbet fizetni".
      Szóval ez olyan, amikor a kígyó a saját farkába harap.
      Megjegyzem, én vállalkozóként sem kapok annyit, mint egy svájci vállalkozó. Ha munkát akarok, olcsóbban kell dolgozzak.
      :(

      Törlés
    2. Igazad van, a cégek vitték le a fizetést, most meg gondolkozhatnak, hogy hogyan tovább. Nem véletlen, hogy Genfben nem szavazták meg ezt...A férjem papíron annyit kap, mint a cégnél dolgozó franciák, aztán jönnek a külön, egyéni szerződéskiegészítések, de gondolom ez más cégnél is így van.

      Törlés
  11. Néhány nappal a választások után még egy érdekes cikket ajánlok figyelmetekbe.
    Csináltak -egy nem reprezentatív-, de a döntéshozóknak elgondolkodtató felmérést arra vonatkozóan, hogyan változott a külföldiek hangulata a szavazást követően.
    Érdekes...
    http://www.20min.ch/community/stories/story/47--der-Auslaender-fuehlen-sich-nicht-mehr-wohl-21566660

    VálaszTörlés