2014. július 31.

Hogyan lehetünk svájci álompolgárok?

:)
Nem véletlen a cím, mert sokaknak csak álom az állampolgárság.
Erről eddig még nem esett szó, hogy most eszembe jutott, az a múlt heti podgoricai utazásomnak köszönhető.
Az ottani reptér kicsi, a forgalma sem nagy. Rendszerint az emigrált, hazalátogató helyieket szolgálja ki. Miközben várakoztam figyeltem az embereket (marha rossz szokás).
Először próbáltam belőni, hogy turista vagy csak hazajáró.
Akkor kezdett érdekes lenni, amikor a beszállás előtt előhúzták az útlevelet. A legtöbbjük már másodgenerációsként, a piros könyvecskét vette elő, a fehér kereszttel.
:)
Na, így könnyű.
Persze, a nevek valamilyen "-icsre" végződtek. Hm...
Született montenegrói Svájciak.
:D

Akkor, lássuk! Hogy is lehetünk Svájciak?
(Vannak extrém esetek, én most csak a két leggyakrabban előfordulót emelném ki).

Kezdjük azzal, hogy sok évet, szám szerint 12-t kell Svájcban élnünk ahhoz, hogy igényünket beadhassuk. Csak összehasonlításként, Angliában ez mindössze 4 év.
Tehát, ha idevetett bennünket a sors, akkor legfőbb erényünk a türelem.
Kivéve, ha mondjuk férjül vagy feleségül jövünk.
:)
Először maradjunk az első variációnál!
Felnőttként mindenképp szívás, mert a 12, az 12, nem kevesebb. Gyerekek esetében más, ugyanis 10 és 20 éves kor között minden év duplán számít.
Így lehetséges pl. hogy a lányom, aki időközben nagykorú lett, már igényelhetné azt, nekünk meg még kell várni 6 évet.
:)
Amire még figyelni kell!
Mivel háromlépcsős a folyamat, ha az állami átvilágításon átmegyünk, akkor is elbukhatunk a kantoninál. Ugyanis a kantonok is kikötnek bizonyos tartózkodási időt, amennyit az adott kantonban kell lakni. Ez az jelenti, ha valaki sűrűn kantont vált, akkor be is bukhatja az állampolgárságot.
Erről bővebben ITT .

Vannak megfelelő formanyomtatványok, amiket a Gemeindébe nyújtunk be, vagy egyenesen a Migrációs Hivatalnak.
Én azt javasolnám, hogy első körben menjünk be az önkormányzathoz és kérdezzünk utána. Ott biztosan aktuális felvilágosítást kapunk.
Ugyanis van ennek is "illetéke", kár elbukni.
Ha beadtuk a kérelmet, akkor azt megvizsgálják az utolsó pontosvesszőig, leellenőriznek, hogy nem rejtünk-e biztonsági kockázatot az országra nézve. Ha nem, akkor folytatódik a vizsgálat. Integrálódtunk-e, elsajátítottuk a helyi feltételeket, teljesítettük- e a kötelezettségeinket (befizettük-e az adót).
Ha mindezeknek megfeleltünk, akkor az állam zöld utat ad a kantonnak és a helyi közösségnek, hogy találjanak valami hibát addigi előéletünkben.
:)
Itt ugyanez a sorrend.
Majd ha minden macerán átestünk, akkor az idegrendszerünk már tropa.
:)
Végül, ha senki nem emelt kifogást, akkor az állampolgársági vizsga következik, és ha ott sem bukunk el, akkor hozzájutunk az áhított piros útlevélhez.
(Ha valakinek van erről bővebb információja, netán mostanság jutott hozzá, szívesen venném, ha kiegészítene! Illetve a régi rendszerről is jó lenne többet tudni.)
Ha jól tudom, régebben a kis településeken ennél teátrálisabban döntöttek. Kvázi kiállt a jelölt a placcra, és ha nem dobálták tojással, akkor lehetett állampolgár. A tojás része csak vicc. :)

Forrás: Wikipédia


Ennél van "könnyebb" lehetőség is, mondjuk ha egy helyivel kötjük össze az életünket.
Ebben az esetben az ún, könnyített eljárást vehetjük igénybe.
Mivel egyik ismerősöm pont a napokban kapta meg a végzést, így friss infóim vannak.
Ahhoz képest, hogy már tíz éve itt él, még csak B papírja volt. Ám, a közös gyermek megszületése (aki már svájci állampolgár) és az engedély lejárta után benyújtották a kérelmet.

Behívták mindkettőjüket a Gemeindébe és egy "kihallgatáson" vettek részt. Értsd majdnem szó szerint, ugyanis külön hallgatták meg őket.
Több érdekes kérdés is elhangzott, többet között, hogy van-e prosti a családban... hm... hát, na...
(Ezen egy kicsit fennakadtunk, tekintettel arra, hogy az egész iparág legális. Ízelítő a svájci mentalitásból... "döntsd a lét befelé, oszt takarodj..." :(   )

Ezek után következett a hátér vizsgálat. Milyen bérlők, fizetik- e az adót és a többi.
Persze, az integrálódás sem maradt el.
Majd várakozás, ilyen-olyan igazolások becsatolása és ismét várakozás.
A kérelemhez be kellett nyújtani referenciát is. Ez a személy lehet munkatárs, főnök, szomszéd, tök mindegy.
Néhány hónap várakozás után megjött a határozat (ca. 700 frankért), amiben értesítették az érdekeltet, hogy a bírálat pozitív lett.
Erről a Bund értesíti a kantont és az önkormányzatot, majd ha ott nem történik semmilyen "vétó", akkor folyamodhat svájci ID-hez és útlevélhez.
Akit bővebben érdekel a téma, ITT olvashat róla bővebben, tárgyszerűbben.

...kell- e nekünk Schweizer Pass?
Akinek van, biztosan azt mondja, hogy igen.
Ellenben a múltkor utánanéztem, és meglepődtem, hogy amennyiben svájci útlevéllel utazunk, akkor sokkal több helyre kell vízum, mintha pl. a magyarral megyünk.
Nos?


20 megjegyzés:

  1. Ha sokat adózol külföldi érdekeltségeid után és ezt ezentúl svájcaban szeretnéd tenni, van fast track állampolgársági opció is. Kantononként változó, egyéni elbírálás alapján.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, de ez nem tartozik az altalanos lehetosegek koze, illetve keveseket erinthet.
      Adozas szempontjabol mar vannak jobb helyek is.

      Törlés
  2. A sorrend forditott. Elöször kell a Gemeindenel "elfogadtatni" magad - ennek is van az oka hogy miért - s csak ha ott "ätmentél" fogad el a kanton ill. a Bund. A legfontosabb a Gemeinde elfogadäsa, s kikerülhetetlenül ök az elsö lépcsö.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, valamit félreértettem.
      :)
      Bár - akiknek fontos -, sokat nem változtat. Az összes akadályt át kell ugrani. :(

      Törlés
  3. Ha a Gemeinde elfogad, a Kanton és a Bund mär csak formalitäs és pénzbeszedés :) A dolog elsösorban a Gemeinden mulik, ezért tartottam fontosnak megjegyezni. :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon erdekes poszt, szeretem olvasni, hogy hol milyen feltetleket szabnak az allampolgarsag megszerzesehez.

    Egy kis javitas a poszthoz a pontossag kedveert: Angliaban nem 4, hanem 5 ev a varakozasi ido. Amennyiben viszont EU tagorszag allampolgarai vagyunk, ez felugrik 6 evre (5+1, 5 ev utan allando lakosi statusz, majd plusz egy ev varakozas).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a javítást. Ez mostanában változott?
      Ismerős néhány éve még 4 év után kapta meg (illetve ezt mondta, én nem kontrolláltam).
      :)

      Törlés
  5. Miota en Angliaban elek ez igy van (eppen 5 eve), de lehet, hogy azelott rovidebb ideig kellett csak itt elni az allampolgarsaghoz, nem tudom.

    Mindenesetre nektek sok sikert a svajcihoz! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd rákérdezek, de köszönöm a pontos információt.
      :)
      Aranyos vagy, de mi nem pályázunk rá. Más terveink vannak. Erről majd hamarosan.
      :)

      Törlés
  6. Melegen ajánlom figyelmedbe a "Schweizermacher" c. örökéletű és becsü filmet. Remekül lehet rajta szórakozni és nagyjából benne van minden macera. És igen, a Gemeinde az első. Freiburg pl. 25 év után áll szóba a kérelmezővel. De van olyan is, ahol évente 2 embert fogadnak el. Ha van két katolikus kérelmező, akkor a protestáns nem rug labdába.
    Egy percig se hidd, hogy a film túloz. Véletlenűl kezünkbe kaptuk férjem állampolgársági aktáit, szó szerint visszaköszönt a filmbeli szöveg. Na és az alázatos kérelem amit irni kell! Soha nem vetemedtem volna rá. Nekem már volt egy nyugati utlevelem, mikor oda mentem férjhez, meg is tartottam, de ettől függetlenül egy kézfogással állampolgár lettem. Nagyon régen volt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a hozzászólást, a filmet eddig nem ismertem, de megnézem.
      :)
      Nekünk más terveink vannak, így jó a magyar is.
      A gyerekek meg majd meggondolják.
      :)

      Törlés
  7. Isolde, nem tudom mikori a történetetek, de nekünk egyältalän nem kellett aläzatosan irni a kérelmet, hanem kb. 2 mondatban tärgyszerüen ( 6 éve ). Nyilvän vältozott az is azota, hogy a Ti esetetek megtörtént. Söt - itt csak a sajät esetünkröl beszélek, mivel személyes tapasztalat, nem "szäjhagyomäny" utjän terjedö :) - nagyon korrektnek tartottam az egész eljäräst, s a hozzä(nk)älläsukat .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kis faluban lakott a férjem, ott nyilván más volt és régen volt, mert ő még 56-ban ment ki.Viszont a legutóbbi népszavazás eredményét ismerve nem hinném, hogy annyira megváltozott volna a helyzet. Ma egy feleség se lesz azonnal állampolgár, mint akkor mikor én kerültem oda, 72-ben. Nekem kérnem se kellett, csak kaptam és kész.

      Törlés
  8. Tartalmàban félrevezetö és lényegében lebecsülö iràs.Nem emliti a 3 lépcsös bepolgàrosodàs kérdését és az igéri ,hogy monden rövid idö alatt elintézödik..az illeték kérdését elhallgatja,,Pedig ezek mind fontos tényezök...Mivel a cikkiro nem is akar (sose) bepolgàrosodni igy jò forràs,ha hallomàsbol ad informàciokat..
    Szoval 12 év az tuti ,hacsak nam vagy fiatalkoru..akkor a fele is elég (lenne)..ältalàban mifelénk St.Gallen ;csalàdosok kérik a bepolgàrosodàst..ez igy csomagban olcsobb és kicsit tovàbb tart..
    A kérelmet iràsban az Ortsgemeindenel kell beadni..ök döntenek és tàmogatàsuk esetén felkerülsz a listàra..(vagy nem..)ekkor kezdödik a kàlvària..az összes papirokat le kell hitelesen fordittatni (konzul) és beadni nekik..megy a csomaag a Bundhoz és a kantonhoz..Persze utànanéznek..mikor loptàl,csaltàl a munkanölküli segélllyel ,voltàl e gyorshajto,drogos,embercsempész,csalo üzletember,futtal e lànyokat valamerre..idöközben nem àrt egy bepolgàrosodàsi tanfolyamon résztvenni(mifelénk kötelezö) és a végén vizsgàt tenni.mely arrol szol,hogy tudod e a lefontosabb dolgokat erröl az orszàgrol,birod e a nyelvjàràst..szoval,hogy kész vagy e az önàllo életre itt ,,és nem csak a sajtosokrol akarsz viccelödni ,mint az überokos jolinformalt CHsapkàs blogtulaj,Ha minden ok ,akkor jönnek a személyes beszélgetések,itt néha (tudatosan)provokàlnak,tesztelnek..(a rendörség intézi ezt a vizsgàlatot mifelénk)Ha ez is ok,,nemàrt néhény referens..munkaado,helyi politikus barat,sportkolléga..Ezek megerösithetik a szemelyedet illetö kivànsàgot,hogy igenis köszen ällsz és vagy olyan jo mint bàrki màs...Persze nem àrt,ha nem hangoztatot nagytudàsu magyarsàgod és nem kritizàlod öket..Ha bekerülsz az ujsàgba fényköppel,hogy ekkor meg akkor lesz a nyilvanos szavazàs rolad..màr jo uton vagy.Mifelénk kézfeltartartàsal szavaznak majd ròlad..vagy csalàdodrol,nagyvarosban nem ilyen személyes a dolog.Ha bevettek faluszinten,ez pénzbe kerül,majd jön a Kanton ott is bevesznek,ez is pénzbe kerül,majd a Bundnäl zàrodik a kör.Ez a 3 löpcsös demokràcia mindenhol fizetsz..A végén màr egy Auto àrànàl jàrsz majd,persze egy hires embernél többe kerül..Igy Volt ez Alain Delonnàl ,3 honap alatt meglett és ugy 6 szàmjegyut tett ki..Ha minden elintézödött màr ugy 15-16 övnél jàrsz majd és kérheted az ID-t és Piros utlevelet..
    Sok "okostoni" nem él a lehetöséggel..ez pedig veszélyes..Ha 2-3 bünügybe bekerülsz,gyorshajtäs,baleset,biztositàsi csalàs (népszerü mifelénk) ugy kitesznek,hogy még a làbad se éri a földet..az afrikai és szir ,az maradhat..egészen a strassburgi birosägig fellebbezhet ingyen..Te nem ! Te EU-s vagy...neked nyujtanod is kell valamit,hogy maradhass..Ha munkanélküli leszel és tartosan..nagy a veszölye,hogy visszatesznek B-s kategoriaba..Hàt enyi..igy elsöre..A 12 övet nemàrt egykantonban letölteni és abbol legalàbb a felét a helységben ahol be akarsz polgàrosodni..Baselt javasolnàm..ott a legkönnyebb..humànus szoci vezetés van arrafelé sok külföldivel..!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazán örülök ennek a bejegyzésnek!
      Kedves Nagy Levin!
      Ha te az vagy, aki a HÁ-n is trollkodott, akkor elég lett volna bemutatkoznod.
      :D
      Bátorkodom felhívni a figyelmedet, hogy ez egy privát blog, így arról és úgy írok ahogy akarok. Ez nem hivatalos tájékoztatás (arra ott a bfm, vagy a ch.ch - megjegyzem belinkeltem), max. támpontot adhat. Senki sem tart fegyvert a fejedhez, hogy elolvasd! :D
      Ha figyelmesen elolvastad (volna), akkor írtam a három lépcsőről is, de arról is, hogy mivel nem vagyunk svájci állampolgárok, lehetnek olyan kérdések, amiket nem tudok jól, nem tapasztaltam meg. Erre fel is hívtam a figyelmet. De, bizonyára ez is elkerülte a figyelmedet.
      Másrészről, érdekes a megközelítés, miszerint itt minden állampolgárságra vágyó bűnöző... talán magadból indulsz ki? Hm.
      Tudod, a bejegyzésed alapján az Isten mentse meg a svájci államot a hasonló állampolgároktól.
      Maradok tisztelettel,
      "egy überokos jólinformált blogtulaj"

      Törlés
  9. en akkor kaptam meg a ch passt amikor Alain Delon,.mögötte älltam a sorba.,azota örülök hogy megvan,söralätetnek hasznälom hogy ne legyen vizes matyohimzett teritöm

    VálaszTörlés
  10. Na és mi lehet a helyzet azzal,ha svájci a férjem,de nem svájcban él és dolgozik ,de van háza pl.ott és a csalàdja is ott él. Ja és született svájci. Akkor gondolom esèlyem sincs....
    Barbara

    VálaszTörlés
  11. Nem eppen igy van, nemreg zarult le nalam a folyamat. Ürlapot a közseg (Gemeinde) ad 12 ev utan (januartol 10 ev). A koötlött urlapohoz mellekelni kell adoigazolast, erkölcsi bizonyitvanyt, lakcimet igazolo okmanyt, es azt h nincs tartozas/adossag. Ezt egy kantoni hivatalnal kell beadni. Amiutan ezt honapokon keresztül atneztek es megvan a nemet B2es nyelvvizsga, atküldik a Gemeinde-nak. Itt elbeszelgetes lesz (ZHban könnyü). Ezutan b ekell fizetni a dijat ezen a lepcsön (2400chf). Majd atküldik a kantonhoz, ott is ülnek rajta honapokat (1000chf). Es vegül a szövetseg jelentkezik majd par honap mulva es a 165frankos szamlaval. Aztan atkerül a döntes a kantonhoz az majd kiallitja a honositasi okiratot ami hetekkel kesöbb eljut a lakossagi nyilvantartashoz. Egy csalad szamara (gyerekeknek az okmanyok nagy resze ingyenes) kb 4000chf es 19honap atfutasi idö.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy megosztottad a friss infókat. És természetesen gratulálok.
      :)
      Ugyanakkor annyit szeretnék hozzátenni, hogy a cikk majd négy éve íródott, azóta is vannak változások és ugye Svájcban vagyunk, minden kanton más és más.
      Ezért is jó ha mindenhonnan jön kiegészítés, frissítés.
      Még egyszer köszi.
      ;)

      Törlés