2014. november 26.

Út a jogosítványhoz - ami lemaradt

Igyekeztem minden jogosítvánnyal kapcsolatos tudnivalót leírni, egyet azonban elfelejtettem, pedig lényeges.
Ha a vizsga sikerült, azonnal lehet vezetni. Egyedül.


A vezetői engedélyre nyomnak egy pecsétet és az addig érvényes, amíg megérkezik a kártya.
Kb. két napot kell várni rá.
:)
Ez egy tanuló jogosítvány, ami arra kötelezi a tulajdonosát, hogy a következő három évben ne kövessen el semmilyen közlekedési kihágást, ne okozzon balesetet.
Ha bármelyik előfordul, akkor bizony ugorhat a jogsi, és lehet mindent elölről kezdeni.

Persze, itt is vannak "megoldások".
Itt nyilván nem arra gondolok, hogy nyugodtan autózzon a friss jogsis 200 km/h sebességgel az autópályán (az se tegye, akinek régi jogsija van!), hanem előfordulhat olyan eset, hogy valaki csak egy picit megy gyorsabban (mondjuk épp előz), és belefut a villanó fénybe.

Érdemes nem saját névre vásárolni autót, mert akkor az "viheti a balhét", akinek a nevén van a kocsi.
Családon belül ebből nem lehet probléma. Szerintem.




Ha kisebb balesetet okoz a friss jogsis (mondjuk belefut valakibe), akkor célszerű elkerülni a rendőri intézkedést.
Majdnem mindig az a hibás, aki hátul van. Ez tény.
:)
Tehát, ha vállalja a kárt okozó a felelősséget, akkor nem kell rendőr. Ki kell tölteni a biztosítási papírt és ennyi.

Ha nincs személyi sérülés itt sem kötelező a rendőrség értesítése.

Ezek olyan apró kihágások, amibe bárki belefuthat, nem érzem olyan súlyosnak, hogy emiatt ugorjon a jogsi.

Amire még figyelni kell.
Ebben a három évben el kell végezni még két kurzust. Kb. 300.- frankot kóstál darabja.
Ezek gyakorlati oktatások.
Ha erről is rendelkezik vizsgával, csak ezek után válik véglegessé a jogosítvány (újat állítanak ki).

A végére még egy praktikus dolog.
Azért is érdemes más nevére venni az autót, mert a biztosításban óriási a különbség egy régi és egy új vezető között.
Megnéztem a gyakorlatban: ha én vásárolok egy autót, annak a kötelező és a casco biztosítása 2000.- frankba "fáj" évente. Ha a friss jogsis gyerekem venné igénybe, a kalkulátor 3500.- (!) frankot dobott ki.
Azért ez elég jelentős.

Legutoljára pedig egy kis reklám.
Mi EZT a céget választottuk. A cégen belül pedig keressétek Joy-t.
:)


2 megjegyzés:

  1. Te jó ég, milyen autót akarsz te venni a lányodnak, vagy ilyen horribilis a biztosítás díja (is) felétek ?? Az a Casco csak rész-casco, vagy teljes ? A nejem Citroen C3 autójára bónusz 2 mellett (azt hiszem 60%) nincs havi 30 € a kötelezö és a rész-casco, az én méretes dögömre meg 70% (bónusz 1/2) mellett 60 € ugyanez.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazából az én autómat örökölné.
      :)
      Teljes casco van rajta.
      Megjegyzem, most kértem ajánlatot egy VW Up-ra, arra is ennyit mondtak.
      Azt hittem lehidalok.
      :(

      Törlés