2014. december 10.

Drogteszt

Azt figyeltem meg az utóbbi időben, hogy valami furcsa szimbiózisban vagyok az otthoni történésekkel. Írok valamit (legutóbb a Dugó, dugó hátánban), és erre megjelenik valami hír otthon is. Vagy fordítva.
:)
Most is így történt.
A napokban sivít a magyar sajtó a drogszűrés kezdeményezésről.
Persze, mindenki kárál, holott még semmi konkrétum sincs.
Persze, mindenki felháborodik, mert hát az ő gyereke nem.
Persze, egyszerűbb homokba dugni a fejeket.
Na, mindegy nem akarok vitát generálni, nem ez szolgáltatta a hírt nekem.

Tegnap délben felhív a lányom a suliból, hogy: "anya képzeld drogtesztet csináltak".
Nem kaptam infarktust, mert nincs miért aggódni, csak ilyenben még nem volt része. Az újdonság erejével hatott rá.
Én a magam részéről azt mondtam, hogy nagyon helyes.

A történet persze nem most kezdődött.
Az osztályában többen is fogyasztók, és a suliban sem hagynak fel a fű szívással.
Ennek okán büdös van az osztályban. 
Az egyik -meglehetősen laza- tanár már többször szólt, hogy őt marhára nem érdekli, hogy otthon mit csinálnak, de az osztályba ne!
Mert BÜDÖS van.
Időközben az osztályfőnök is sérelmezte, de nem történt semmi.
Jellemzően az osztályba már nagykorúak járnak, tehát itt nem jön be, hogy szólunk apának, anyának.


Tegnap is büdös volt, sőt még a tornateremben is lehetett érezni (az meg nem egy kis tér), így valamelyik tanárnak elege lett.

Egyik óra elején bevágtatott az iskola vezetése, és az iskola orvosa.
Mindenkit kikérdeztek, nyilatkoztattak, arról, hogy fogyasztott-e valamit az elmúlt 24 órában.
Utána teszt.
Négyen buktak meg.
Egyelőre annyi történik, hogy értesítik a munkahelyüket és többször fogják meglepetésszerűen tesztelni az osztályt.
Nagyon helyes.

59 megjegyzés:

  1. Én is azt mondom, hogy nagyon helyesen cselekedett az iskola vezetése. Olvastam ugyan futólag az otthoni tervezetről, illetve a tiltakozásról. Gondolom ennek az is oka lehet, hogy a magyar törvények szerint börtön jár már kis mennyiségű drog fogyasztásáért is (hacsak azóta nem változtattak, amióta én utoljára olvastam erről). Ez azt jelenti, hogy otthon egy ilyen lebukásnak sokkal komolyabb következményei lehetnek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért nem eszik olyan forrón a kását. Otthon is első körben elterelés van, nem mindjárt börtönbe megy, aki fogyasztó.
      :)

      Törlés
  2. Szerintem meg nem. Én rossz néven venném, ha tudtom nélkül (kiskorú) csinálna valaki drogtesztet a gyerekemen. Ha nagykorú, akkor pedig szerintem simán mondhatta volna, hogy ő ebbe nem megy bele, bár nem ismerem az idevonatkozó svájci szabályozást. Én mondjuk bizalomra próbálom építeni a gyereknevelést, és mint ilyet, idejekorán ismertetem jogaival (és persze kötelességeivel).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha van bizalom, akkor pláne nincs miért aggódni.
      Szerintem.
      Az enyémek már felnőttnek mondhatóak, de...
      Egyrészt bármennyire is próbálja egy szülő felkészíteni a gyerekét a kötelességeire, azért még gyerek. Kevésbé látja át, mint egy felnőtt.

      Másrészt előzőek okán, sokat láttam. Volt/van nem egy ismerős gyerek, akiről mindenki tudja, hogy probléma van vele, csak a szülő nem.
      Ha a szülő szembesítésének ez a módja, még mindig jobb, mint a gyerek végleg rossz útra tér. Legyen szó bármiről.

      Törlés
    2. Nagykoru "gyermek" esetén, nincs joguk sem teszttel, sem anélkül értesiteni a szülöt, ha a "gyerek" nem egyezik bele. De szerintem ez a dolog nem is erröl szolt, az én olvasatom szerint.

      Törlés
  3. Geza Kuhmannal értek egyet - a "ha nincs miért aggódni, akkor miért ne csinálják" alapú társadalom müködik pl. az USÁban, és láthatjuk, hogy mennyire vannak tiszteletben tartva a személyiségi jogok.. :( az emberek a saját hülyeségükbõl adódóan így is túl sok személyes adatot tesznek közszemlére (nem csak az Egyesült Államokban,) de az az õ saját választásuk. A drogteszt nem az. (Most kibújt belõlem az anarchista :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elfogadom, de akkor mi lenne a megoldás?
      Maradjunk a mi konkrét esetünknél.
      A tanárokat/gyerekeket zavarja, hogy van néhány renitens az osztályban.
      Hogyan szűrjék ki, hogy ki az, és mivel lehet megállítani a történetet?

      Törlés
    2. Kiskoruak esetében én is Géza Kuhmannal értek egyet ! Igy megértem a hazai ezzel kapcsolatos tiltakozäsokkal is. Ebben az esetben viszont nagykoruakrol van szo, akik rendszeresen megszegik ( feltehetöen ) az iskolai szabälyzatot, s felszolitäs ellenére sem tartozkodnak a "szabälysértö magatartästol" :) Igy valahogy räjuk kellett bizonyitani. ( A rendör is megfuvathatja a szondät bärkivel gyanu esetén ) Nyilvän lesz ennek következménye, vagy legaläbb is elriaszto hatäsa- märmint az iskoläban. Nem valoszinü azonban, hogy ez a szülök bevonäsäval fog történni, pont azért, mert önmagukért felelös, "välasthato és büntethetö" :) emberekröl van szo. Ennek semmi köze a "megelözéshez", amivel otthon akarjäk megindokolni a drogtesztet, Itt a szabälyok be nem tartäsärol, s annak bizonyitäsärol van szo szerintem.

      Törlés
  4. Svájci Sapka, ebben az esetben és ebben a formában volt értelme tesztet csináltatni, mert nyilvánvaló volt a droghasználat és nem egy előre megadott időpontban volt a teszt, hanem random. De ha figyelmesen olvastad a magyar javaslatot, akkor a 12-18 korosztályból MINDENKIVEL meg akarják csináltatni, ha van rá gyanú, ha nincs, hátha találnak valamit. Ráadásul évente EGYSZER, ELŐRE MEGADOTT időpontban. Ennek így semmi értelme. Ebben a formában semmire sem jó, csak arra, hogy vissza lehessen élni vele.

    Eszter

    Eszter

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Eszter!
      Köszönöm a megjegyzést.
      Ennyire részletesen nem olvastam a tervezetet, bizonyára érkezik hozzá ezer megy egy javaslat.
      Tegnap olvastam egy cikket (nem találom), amiben sok ország gyakorlatát megemlítik.
      Szóval, nem találták fel a spanyolviaszt, van ez máshol is.
      Én remélem, hogy elfogadható változat születik, és a szülők is egy picit elgondolkodnak.
      Szerintem, sok esetben megint azok kiabálnak a leghangosabban, akiknek a "háza ég".
      :(

      Törlés
    2. Itt az eredeti "ötlet": https://www.facebook.com/kocsismate/posts/10152724390023241

      Én személy szerint nem vagyok ellene egy értelmes drogmegelőző programnak, de ez nem értelmes. És miért pont csak a politikusok, újságírók és a 12-18 korosztály számára lenne kötelező? Ezt sem értem.

      Eszter

      Törlés
  5. Egy nagyon kedves ismerösöm - mellesleg szakember is ! - véleménye a témärol :
    Anya vagyok, pszichiáter, sőt igazságügyi pszichiáter. Soha nem egyeznék bele, hogy az iskolában drogtesztet csináltassanak a gyerekeimnek! Basszus, a nevelés első számú törvénye a bizalom! Arról nem is beszélve, hogy mikor lesz már elég a büntetve okításból?! Jutalmazni és bízni kellene, anélkül nem fog menni. Talán egy -egy ilyen agyrém előtt meg kellene kérdezni azt, aki ért hozzá: segítek: pedagógusok, pszichológusok, addiktológusok. Több tiszteletet a szakembereknek!!!! Mélyen felháborít, hogy tapasztalatlan, tanulatlan, hiteltelen ostobák és tejfelesszájú frissdiplomások nulla élettapasztalattal ötletelnek ilyen horderejű kérdésekben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha ez akkora agyrém, akkor miért van több országban is?
      Én ezt nem értem.
      :)
      Egy drogosnál sajnos nincs bizalom. Ezt nálamnál sokkal okosabb addiktológusok is elmondták.
      Ha időben kiderül, nem jut el a gyerek eddig a szintig.

      Sajnos, a mi korosztályunk a jeleket sem ismeri fel, és akkor jön a meglepi, amikor már nagy baj van.
      Egyébként, a hétvégén hallottam a tervezetről és merőben nem arról van szó, amit a firkászok leírtak.
      KELL szülöi beleegyezés.

      Itt is maximálisan egyetértek a rendelkezéssel. Nem négy renitens érdekeit, jogait kell szem előtt tartani, hanem a többi, tanulni, fejlődni, normálos környezetre vágyó gyerekekét.

      Törlés
    2. Ez egy megrendelt írás???? Hülyeség összehasonlítani a magyar tervezettel, ugyan is itt felnőttekről melósokról van szó!!!

      Törlés
    3. Talán előbb olvasd el a cikket!
      :)
      Középiskolásokról van szó.
      Mivel Svájcban 9 év az alapiskola, a középiskola átnyúlik a nagykorúságon.

      Törlés
    4. Amit bemäsoltam, az nem a blogger ältal irott esetre, hanem az otthoni törvénytervezetre reagält.

      Szem elött tartotta hogy KELL szülöi beleegyezés, ezért kezdi ugy, hogy soha nem egyezne bele :)

      A bizalmat - ebben az esetben - olyan fiataloknak elölegezi meg , akik nem bizonyitottan drogosok, hanem akiket valamely rendelet alapjän - esetleg ärtatlanul ! - ezzel kivännak meggyanusitani :-)

      Törlés
    5. Egyelőre annyi történik, hogy értesítik a munkahelyüket és többször fogják meglepetésszerűen tesztelni az osztályt.” Tehát melósokról van szó szerinted is, mert ugye nem divik a gyermek munka Svájcban?
      No megrendelt írás vagy sem ? most már csak ennyi a kérdésem.

      Törlés
    6. Nem tudom... Nem akarom megbántani az ismerősöd, de szerintem egy picit el van tévedve,
      Szerintem az otthoni oktatás meglehetősen liberális. Egy diáknak alig van kötelezettsége, csak joga. Lehet tanárt gyalázni, leköpni, megütni. Minden következmény nélkül. Ez persze nem kapcsolódik ehhez az esethez, csak példák arra a meglehetősen liberális rendszerre, ami otthon van.
      Nagyon sokan meg lennének lepődve, ha tisztában lennének, hogy működik ez pl. itt.
      Jelen eset példa arra, hogy következményekkel jár, ha valaki szabályt szeg.
      :)

      Törlés
  6. Kedves Névtelen!
    Most komolyan nem érted?
    Ez egy szakközépiskola. A gyerekek négy napot dolgoznak (szakmai képzés), és egy napot mennek iskolába (elméleti képzés).
    Mit nem lehet ezen megérteni? Otthon is van képzési helye (munkahelye), aki szakmát tanul.
    Azt meg nem kommentálom, hogy "megrendelt Írás". Ha megnézed a blog, egy személyes blog. Ez egy személyes történet.

    VálaszTörlés
  7. Más, amikor az iskola vezetése nagykorúakat tesztel és más, amikor az állam kiskorúakat...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nekem is ez a véleményem . Végtére is a fenti történet nem iskoläsokrol szol, hanem felnött emberekröl, akik szakképzésben részesülnek, de dolgoznak, s munkahelyen kell megällni a helyüket. Nem lehet öket a gyermekkoruakkal összehasonlitani.

      Törlés
  8. Látom, mindenki ellene van.
    Kérdésem: mi a megoldás?
    Mi lesz a drogozó tizenévesekkel?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bemäsolom, amit a mär koräbban idézett pszichiäter ismerösöm gondol erröl ! :) Én egyetértek vele :)
      "A gyereket a szülő vágja nyakon, esetleg a pedagógus és ne holmi állami vezetés! Semmi keresnivalója a politikának a házamban, a magánéletemben, a hálószobámban!!!"

      Törlés
    2. Ez nem politikai kérdés.
      Szerintem.
      Másrészt, hogy vágja a szülő nyakon a gyereket, he nem is tud róla?
      Itt épp erről van szó.
      A szülők nagy részének fogalma sincs róla, és amikor kiderül, akkor meg megy a hibáztatás...
      Nem egyszerűbb, ha még időben kiderül?

      Törlés
    3. Igen, itt épp erröl van szo ! A szülönek kellene tudni rola ! A szülöt , a pedagogust kellene segiteni hogy felismerje a bajt, segiteni hogy tudjon tenni ellene. Végül is kiskoruakrol van szo, akikért mi tartozunk felelösséggel ! Nem helyes megoldäs, ärtatlan gyermeket --ällamilag - megaläzo gyanusitgatäsnak kitenni. :(

      Törlés
    4. De szó sincs arról, hogy nem értesítik...
      :)
      Ártatlan gyermek? Sajnos, a legújabb statisztikák szerint, már a 12 éves gyerekek között is sokan drogoznak.
      Naponta hallani (és nem a királyi tv-n), hogy visznek be a suliból felsősöket, mert beszedtek valami szart.
      :(

      Törlés
    5. Igen, ártatlan! Egy tizenéves fogyasztó a legritkább esetben nem áldozata valaminek (család, problémák, stb.). Azokat, akik nem áldozatok, hanem forgalmazók ("haszonélvezők"), viszont nem egy iskolai drogteszt fog elkapni. Előbbieknek viszont segíteni kell, de nem így.

      Törlés
    6. Sokadszor kérdezem, hogyan?
      Erre még senki sem mondott egy alternatívát sem.
      :)

      Törlés
  9. Tilmir, ez egy nagyon nehéz kérdés. Az, amit a sulitokban csináltak az előzmények tekintetében érthető. Ha előtte még figyelmeztették is őket, akkor teljesen rendben van. Ahogyan nem lehet dohányozni a munkahelyeken, iskolákban, úgy drogozni sem lehet, aki megszegi a szabályokat, azt el kell küldeni.

    Oda azonban nem szeretném, hogy ha eljutnánk, amit otthon akarnak bevezetni, hogy szülői beleegyezés nélkül kiskorúakat szűrnek. Ez a kormány mindent erőből akar megoldani ahelyett, hogy a prevencióra és a rehabilitációra fektetnének sokkal több hangsúlyt.

    Sajnos van családi tapasztalatom a témában, az öcsém drogozott tizenéves korában, mégpedig intravénás használó volt. Én sejtettem, a szüleim nem, de mikor kiderült, mert lebukott és letartóztatták, a szüleim akkor is csak kétségbeestek és nem tudtak semmit tenni. Szerencséjére megismerkedett egy lánnyal aki segített neki lejönni, ez úgy 15 éve volt, azóta rendben van.

    Nem tudom mi lenne a megoldás, ez egy hatalmas társadalmi probléma, a kiváltó okokat kellene elsősorban megszüntetni szerintem, sajnos az a legnehezebb.

    Muscari

    VálaszTörlés
  10. Oké, mindenkinek van valami igaza, de...
    Miért kell mindenből politikai kérdést csinálni?
    Miért nem tudnak leülni és pro és kontra megvitatni egy kérdést.
    Ha ma Magyarországon belepisil valaki a folyóba, abból is politikai kérdést csinálnnak.

    Igen, ez NAGY társadalmi probléma. Jött ez a Kocsis gyerek, gondolom olvasott valamit, hogy van ez más országokba. Bedobta. Erre mindenki: FÚÚÚÚÚÚÚJJJJJ!
    Holott csak egy ötlet volt.
    Egy érett társadalomban ilyenkor leülnek és kialakítanak egy olyan álláspontot, ami mindenkinek elfogadható.

    Nem vagyok sem piros, se sárga, de még zöld sem, de az elképesztő, hogy nincs párbeszéd.
    Véleményem szerint, jelen ötlet sem rossz, nyílván kidolgozásra szorul
    Én ahogy olvasom szó sincs arról, hogy szülői beleegyezés nélkül történne.

    Másrészről, a rengeteg drogos ellátását ki fizeti?
    Akkor még mindig jobb, ha megelőzésre fordítják, mint utógondozásra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ebből azért lett politikai kérdés, mert az eredeti ötlet szerint nem csak a 12-18 korosztály lett volna kötelezően tesztelendő, hanem az újságírók és politikusok is. Namost mennyi ideig tart ezzel az eszközzel ellehetetleníteni egy újságírót, aki nem a Fidesz szája íze szerint ír cikkeket? Azon túl meg el tudod képzelni, hogy Fideszes politikus valaha is megbukjon egy ilyen teszten? Nyilván csak az ellenzékiek buknának.

      Szerintem a drog országos szinten közel sem akkora probléma, mint amekkorának beállítják. Az alkohol sokkal nagyobb probléma, de annak fogyasztása társadalmilag elfogadott, ezért senki be sem meri vetni a köztudatba, hogy korlátozni kellene a hozzáférést az alkoholhoz. Meg aztán tudjuk, hogy a szesztilalomból is mi lett az Egyesült Államokban. És ki fizeti a sok májzsugoros ember gyógykezelését? Nemrég megnéztem a 2012-es statisztikai évkönyvet a KSH honlapján. 3015-en haltak meg abban az évben alkohol okozta májbajban. (És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy hányan kerültek kórházba életveszélyes sérülésekkel alkoholos befolyásoltság miatti verekedés következtében, vagy hogy hányan haltak meg közúti balesetben ittas sofőr miatt) Ugyanebben az évben összesen 24-en haltak meg kábítószerfogyasztás közvetlen következményeként.

      Füves cigit szívni fog az ifjúság, sokat tenni nem lehet ellene. A legtöbben abbahagyják mire otthagyják a középiskolát. A keményebb drogok a komoly probléma. De attól nem fog megoldódni, hogy a szülő elküldi kényszer-detoxikálásra, miután megtudja, hogy a gyereke heroinnal lövi magát. Nagyjából addig a 2 hétig lesz tiszta, amíg a detoxikálóban van, amint kijön az lesz az első dolga, hogy megkeresi a dílerét. Ugyanúgy, mint ahogy egy láncdohányos is rohan bagózni egy 9 órás repülőút után, még azelőtt, hogy pisilni menne.

      Én nem vagyok szakember, de a férjem alkoholista. 8 éve nem ivott egy kortyot sem, de azelőtt igen masszívan piált. Én kellettem az életébe ahhoz, hogy abba akarja és tudja hagyni. Az ő rehabilitációs folyamata 8 hónapig tartott. (Ausztráliáról beszélünk) Egy Üdvhadsereg által fenntartott intézményben volt. 2 hetet detoxikálón, a maradék időt rehabilitáción. Az államnak ő túl sok pénzébe nem került.

      A rehablitiációs intézményben megismertem jónéhány kábítószerfüggőt is. Sokan azért választották a rehabilitációt, hogy ne kelljen börtönbe menniük. De volt rengeteg olyan is, akinek eljött az a pont az életében, hogy tenni akart valamit a szenvedélybetegsége ellen. Vagy mert elmaradtak mellőle a barátai, vagy mert kábítószer hatása alatt olyat tett, amitől maga is megrémült, vagy mert körbenézett, hogy az ismerősei mennyivel többet kezdtek az életükkel, mint ő. Vagy sok más egyéb ok miatt, de ezek voltak a fő indokok. És legnagyobb hányaduk a mai napig tiszta.

      Namost azt, aki keménydrogoktól függ, nem egy évente egyszeri drogteszttel lehet megfogni. Segíteni meg pláne nem lehet rajta azzal, ha pellengérre állítjuk és bűnözőnek kiáltjuk ki. Amit a lányod iskolája csinált, az sokkal értelmesebb.

      Megelőzés szempontjából én azt tartanám jónak, ha a kortársaik beszélnének nekik a drogok veszélyeiről. A felnőttekre nem hallgat ez a korosztály, már csak azért sem, mert általánosan lázad minden ellen, hogy megmutassa, hogy önálló. A kortársaikra inkább hallgatnak a fiatalok.

      Eszter

      Törlés
  11. Sziasztok,

    Az otthon jelengel zajlo vitanak semmi koze a drogprevenciohoz. Egyetlen celja a politikai parbeszed tematizalasa, hogy a korrupcios, kulpolitikai es egyeb botranyokrol legalabb a februari veszpremi idokozi valasztasokig elterelje a figyelmet es a fidesz-t ismet kezdemenyezo pozicioba hozza a kommunikacios vetelkedesben.

    Onmagaban zsenialis huzas, a jelenleg apatikus es hiteben megingott jobboldali szavazotabor szamara a drogfogyasztas illetve a fogyasztok konnyen demonizalhatok, az uzenet egyszeru. Megjosolhato, hogy a vita menten fellangolo indulatok heveben nehez szakmailag foglalkozni a kerdessel, holott konyvtanyi irodalom all rendelkezesere mindenkinek (az itt kommenteloknek is) ha melyebben bele akarjak asni magukat a drogprevencio relytelmeibe. Annyit azert segitek, hogy ez nem egy este alatt fog sikerulni. Mindenesetre mindenki szamara elerhetok a felvetett kerdesekre a valaszok, sok ezer kutatas es disszertacio foglalkozik vele.

    De mivel a tema bedobasa a koztudatba sosem azt a celt szolgalta, hogy konstruktiv parbeszed, ne adj' isten megoldas szulessen, ezert kar is a gozert. A kerdesben megszolalo szakemberek velemenye a legkevesbe sem volt fontos amiota teritekre kerult a problema Ahogy aktualpolitikai celjat elerte, ez a javaslat is szepen eltunik, mint megannyi mas igeret es hazugsag.

    VálaszTörlés
  12. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  13. Úgy látszik egyedül fogok maradni a most következő véleményemmel, de azért belevágok!

    Én semmi kivetnivalót nem találok ebben, ha kötelezővé teszik az ellenőrzést! Talán a rendőrök nem szondáztatnak? Talán a BKV ellenőrök nem nézik a menetjegyeket? Ha már a menetjegyeknél tartunk, ott is ártatlan embereket zaklatnak, mégse zúgolódik mindenki. Azok szoktak hangoskodni, akik bűnösök és lapítanak!

    Bár én a volt osztályomban rámutatással ki tudtam volna választani az összes drogost.

    Akkor emiatt nem lehet többet pl vizelet ellenőrzés, iskola orvos, hajtetű vizsgálat sem? Csak ha a szülő beleegyezik????

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zsolt, szerinted idegen felnőttek árgus tekinetének kereszttüzében pisilni ugyanolyan, mint megmutatni a fejed, hogy van-e benne tetű?

      Eszter

      Törlés
  14. Füvet ma már csak nagyon kevesen szívnak, a dizájner-drogok sokkal elterjedtebbek. Azokat viszont nem mutatják ki a drogtesztek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem értek hozzá, de HÁ-m azt írták, hogy mindent ki lehet mutatni.

      Törlés
    2. A dizájner-drogoknak pont az a lényegük, hogy úgy vannak "megdizájnolva", hogy a hatásuk ugyanolyan legyen, mint egy illegális drognak, csak épp a kémiai felépítésük tér el az eredetitől egy kicsit, pont csak annyira, hogy már ne legyen illegális. Tehát ha ki is mutatja a teszt, akkor sem lesz büntethető a fogyasztója, mert nem illegális a használata annak, amit bevett.

      Eszter

      Törlés
    3. Azért tegyük hozzá, hogy pont ezek a dizájner-drogok a legveszélyesebbek: semmi tapasztalat nincs velük, nem tudni mit művelnek a használóval (már persze a fő hatáson túl)
      Már csak ezért is érdemes megfontolni azt hogy valóban ebbe az irányba akarjuk terelni a fiatalokat?
      Értem én ennek a tesztelésnek a logikáját: a drog tilos, tehát OK tesztelni rá, bárkit aki az utunkba kerül. Csak az anarchista énem tiltakozik az ellen hogy valakit a "saját érdekében" bármire kényszerítsünk.
      Félreértések elkerülése végett: soha életemben nem drogoztam (még cigit sem), vannak gyerekeim és nem örülnék ha ők drogoznának.
      Viszont a "saját érdekében" kényszerítést legalább akkora bajnak érzem, mint egy füves cigit. Ennyi

      Törlés
  15. Tehát megrendelt írás. kár érte.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze!!!
      Én rendeltem meg a svájci suliban, hogy a gyerekek füvezzenek, oszt majd jól lebuktatom Őket, hogy megírhassam....
      :D

      Törlés
  16. Én egy kicsit szomorú vagyok.
    Megmondom miért.
    Nem kell egyetérteni egy véleménnyel, jelen esetben az enyémmel.
    Megjegyzem a lányom, - aki "elszenvedője volt az itteni tesztnek"- véleménye az, hogy jól tették, hogy tesztelték őket. Egyáltalán nem érezte megalázónak.
    Akinek nincs mit titkolni, miért lenne megalázó?
    De!
    A hozzászólók többsége elvitte a témát és politikával töltötte meg.
    Mert az a rohadt fityisz... (nem vagyok szimpatizáns, sokszor leírtam, hogy az egyik 19... stb.)
    De így nem lehet előre jutni semmilyen kérdésben sem.
    Ezt nem csak ebben a témában érzem problémának.

    A másik (ne sértődjetek meg), de olyan "magyaros" hozzáállás.
    Jön valaki egy ötlettel. Reakció: áááá, az úgy szar.
    Ellenben alternatívát nem írt senki.
    Drogprevenciós programok már akkor is voltak, amikor eljöttünk. Nulla eredménnyel.
    :(
    Nem tudom, hogy ti mennyit jártok a magyar éjszakában, honnan vannak a tapasztalataitok.
    Az én felnőtt gyerekeim bizony járnak, és elképezstő dolgokat mesélnek, amik nem statisztikai adatok és nem csak gondolatok.
    A probléma valós.
    Megoldás kéne.
    Bármi jobb, mint a semmi, bármi jobb, mintha homokba dugjuk a fejünket.
    :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon egyetértek! Most már csak annyit tegyél meg, hogy maradj nyitott! A szomorúságod indokolt, de ha kiszomorkodtad magad, akkor, kérlek, beszélgess és hallgass meg másokat. Ne mond azt, hogy "magyaros", mert ez bélyegzés. És te biztosan nem ezt akarod! Megértetni szeretnéd magad teljes joggal. Gondolj a többiekre is így! Akik nem személyeskednek és nem kategorikusak (lásd:"megrendelésből" írtad a posztot") azokkal beszélgess. Csak akkor jutunk előre, ha megértjük egymást! Nem kell egyetértenünk, de igenis bele kell bújnunk a másik cipőjébe és próbálkoznunk kell egymás megértésével!
      Leila

      Törlés
    2. Én igyekszem az maradni.
      :)
      Félreértés ne essék, én sem gondolom, hogy az ötletet így kell törvénybe iktatni, ahogy fel lett dobva.
      Én csak és kizárólag a kezdeményezésre gondoltam, hogy VÉGRE valami történik.

      Mindenkivel szívesen beszélgetek, aki nem szemellenzőn át nézi a dolgokat. Legyen az otthon, vagy itthon.
      :)
      A "magyaros" megállapításban van azért valami. Bántás nélkül.

      Más sztori: még otthon dolgoztunk javában, amikor elkezdték szigorítani a munkavédelmet. Kijött a felügyelő, és azt mondta, hogy "az úgy nem jó". Mondom, ok, de akkor mondja meg, hogyan csináljuk, hogy megfelelő legyen. "Á, azt nem tudom..." Szóval azért van/volt ilyen a gyakorlatban.
      :)

      Csak annak a cipőjébe tudok megpróbálni belebújni, aki nem mástól várja az élete megoldását.
      Sokan nem is akarnak semmit tenni saját magukért, hanem mástól várják el azt.
      Ez a világ nem így működik.
      Én sem aranytojással a fenekemen bújtam ki.

      Tanulni, dolgozni kell és akkor lehet fejlődni.
      Nem csak anyagilag.
      .)

      Törlés
    3. Csak bólogatni tudok, helyeslően! :-))) És igen, ebben a történetben is az a lényeg, hogy felfogjuk: igenis van felelősségünk. Tényleg abba kellene fejezni a mindenféle mutogatást és a problémával kellene foglalkozni, ahogyan te is teszed.

      Törlés
  17. Svájci sapka! már régóta vagy a határátkelő blog állandó kommentelője és még nem vetted észre, hogy - bár a kommentelők 90%-a kesereg a magyarországi "diktatúra" miatt - éppen a blogon szinte senkit nem tűrtök meg, akinek más véleménye van, lásd hinta vagy birca. Láttam egyszer egy kommentelőt, aki csak annyit írt, hogy ő jól érzi magát otthon és amúgy fidesz szavazó. Nem szólt be senkinek a saját világnézetéről beszélt és ki akartátok moderálni. Azért mondom, hogy ti, mert egyetlen társatok védte csak meg. Ti, szinte mindannyian jobb körülmények között éltek, mint az otthoniak és majdnem minden poszt után van hazaköpködés. Miért van erre szükségetek? És most, hogy te szeretnél párbeszédet kezdeményezni......tulajdonképpen egy tükörbe kell belenézned.... Én csak azt kívánom nektek is Magyarországnak is, sőt, nyugodtan mondhatom: a nyugati társadalmaknak is: Ne legyetek álszentek! Nagyon nagy szükségünk van a párbeszédre! Mindannyiunknak!!!
    Leila

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Leila!
      1./ Mindenki írhat HÁ-re. Írj te is. Az, hogy néhány ember ki lett tiltva a blog gazdájának joga (ne írj többes számba, semmi közöm hozzá!!!!).
      Én max. ezen az oldalon moderálok. Csak azt, aki nem tud normális hangnemben írni. Ez meg az én jogom.

      Nem tisztem senkit sem megvédeni. Mindenki védje meg magát, a véleményét. Engem is bíráltak nyíltan, nincs vele semmi gond. Megjegyzem, nagyon keveset kommentelek HÁ-n, jellemzően akkor figyelek rá, ha Svájccal kapcsolatos írás érkezik. :)
      Ha jobban megnézed, magad is szembesülsz vele.
      2./ Sokszor, sok helyen leírtam, én távol tartom magam a politikától, pont nem érdekel ki, kire szavaz. Én senkire.
      3./ Én személy szerint még véletlenül sem akarok párbeszédet kezdeményezni. Vicces is lenne. De, nélküle nem lesz SEMMI.
      :)
      Ezt nálam sokkal okosabb emberek is elmondták.
      Amíg ezt az emberek nem veszik tudomásul, addig nem várható előrelépés.

      A végére még egy : ha nem csak ezt az írást olvastad volna a blogomról, akkor azzal is tisztában lennél, hogy épp annyi "rosszat", vagy még többet írok a jelenlegi hazámról, mint Magyarországról.
      Tudok tükörbe nézni.
      Arról, hogy valaki a problémákról is ír, még nem hazug, max. őszinte.
      Tudom, ezt sokan nehezen emésztik.
      :)

      Törlés
    2. És még egy: max nem lett kitiltva, ahogy nézem ma is írt. Hinta azért lett kilitlva, mert olyan állításokat fogalmazott meg, amik nem igazak. Jelen esetben pont velem kapcsolatban.
      :)
      Ennyi.

      Törlés
  18. A drog egyre súlyosabb probléma lesz és higgyétek el előbb-utóbb foglalkoznunk kell vele. Aki a bizalomról beszélt a gyerekneveléssel kapcsolatban, annak teljesen igaza van. Csakhogy itt nem a törődő, a gyerekről sokat tudó, nagy bizalommal nevelő szülők gyerekeiről van szó, amilyen, gondolom, svájci sapka lánya is. Jó lenne megelőzni a drogozást, de egyelőre egy adott szituációt kell kezelni: szabályozni kell, mint a dohányosokat is. Nem magánügy, ha valaki zárt térben füstölög, ahogyan az sem, ha egy közösséget befolyásol valamilyen renitens magatartás. A vitánknak arról kell szólnia: hogyan lehet megakadályozni, hogy egyes emberek negatív viselkedése magával rántsa a "normálisakat". Őszintén szólva engem is elborzaszt a gondolat, hogy a gyerekeimnek drogteszten kelljen részt venniük, de ha ez segít egy jobb irányba haladni, akkor hajlandó vagyok elgondolkodni rajta...
    A prevenció a bűnözés elkerülésében is fontos, de ha valaki már vétett a törvény ellen, akkor a saját érdekünkben tartjuk őt távol a társadalomtól....
    Leila

    VálaszTörlés
  19. Mivel latom, hogy mindenki igen markans velemenyt fogalmazott meg a droghasznalattal kapcsolatban, szeretnek mindenki figyelmebe ajanlani nehany publikaciot kiindulasket:

    Paksi Borbála - Demetrovics Zsolt (2010): Drogprevenció és egészségfejlesztés az iskolában. NDI. L’Harmattan, Budapest.
    Paksi Borbála - Felvinczi Katalin (2010): Kézikönyv. Szükséglet-meghatározás – kezelés, ellátás. Szociálpolitikai és Munkaügyi Inétézet, Budapest. www.modernizacio.hu
    Demetrovics Zsolt - Paksi Borbála - Dúll Andrea (2009): Pláza, ifjúság, életmód. Egészséglélektai vizsgálatok a fiatalok körében. NDI. L’Harmattan, Budapest.
    Paksi Borbála - Demetrovics Zsolt (2002): A drogprevenciós gyakorlat megismerése : Budapesti iskolai drogprevenciós programok felmérése és értékelése. L'Harmattan Kiadó, Budapest.
    Elekes Zsuzsanna - Paksi Borbála (2000): Drogok és fiatalok. Ifjúsági és Sportminisztérium, Budapest.
    Elekes Zsuzsanna - Paksi Borbála (1999): Középiskolások alkohol- és drogfogyasztása valamint dohányzása Pest megyében. ÁNTSZ Pest megyei intézete, Budapest.

    Mindeki szamara tanulsagos lehet akarmelyik. Ugy gondolom, hogy az ilyen es ehez hasonlo kutatasok, tudomanyos munkak megismerese nelkul nagyon nehez erett, szakszeru velemenyt megfogalmazni egy ilyen mely specializaciot igenylo szakmai kerdesben. Nagyon sok hozzaszolas vegzodik a "de akkor megis hogyan?" kerdessel.
    Igy, ahogy fent all.
    A valasz adott, de mivel a Fidesz altal feltett kerdes nem szakmai, hanem teljesen atpolitizalt es nem a megoldast keresi, ezert ertelmetlen vitazni rajta. Nekunk laikusoknak plane, hiszen ugysem ertunk hozza. Ha egy valodi prevencios szakember es pszichiater/pszichologus tevedne ide, sokszor ugy erezne magat valaszadas kozben, mintha parbaj kozben adan vivoleckeket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Béla! A fenti könyvek bizonyára nagyon hasznosak, de nem hinném, hogy azért, mert nem vagyunk a téma szakértői még nem alkothatunk véleményt. Pont fordítva: muszáj gondolkodnunk és cselekednünk, mert a probléma a mi húsunkba váj. Épp ezért butaság az is, hogy azért ne foglalkozzunk a kérdéssel, mert átpolitizált és különben is csak a figyelmünket akarják elvonni. Neked van érintett gyereked?
      Leila

      Törlés
    2. Kedves Leila,

      Nincs erintett gyerekem, de hogy egy fura hasonlattal eljek, nem feltetlenul csak az a jo kardiologus, akinek szivritmuszavara van.

      Termeszetesen fontos gondolkozni ezeken a kerdeseken es nem is problema, ha kialakul egy egszseges parbeszed illetve megoldas kereses. De nem ebbe az iranyba haladnak a dolgok.

      Most nagyon sok ember hirtelen igen sokat foglalkozik a temaval, eloszedi a berogzult sztereotipiakat es azokkal dobalozik. Az ilyen hirtelen jott szakertelem bar rairanyitja a figyelmet a problemara de a legtobb esetben inkabb csak raerosit a sztereotipiakra es a berogzult tevedesekre, vagyis a problema megoldasat nem segiti, hanem inkabb hatraltatja.

      Sajnos ez a javaslat a mostani formajaban baltaval nyult hozza egy olyan kerdeshez, amit inkabb orvosi szikevel kellene kezelni illetve latszatmegoldast javasol ami rimel az emberek felelmeire.


      Törlés
  20. Svajcisapka nem ertem amit "szomorusagod" okakent felhozol. Nem a hozzaszolok csinaltak politikat ebböl a dologbol. Te parhuzamot vontal egy kiskoruakat érintö politikai rendelkezés, meg egy nagykoruakat érintö, szabalyszegö viselkedes kapcsan vegzett ellenörzes között. Szerintem a ket dolog annyira mas, hogy nem allithatok parhuzamba. Ötlete, javaslata a drogkerdessel kapcsolatban sok hozzaszolonak volt, s azt sem irta senki, hogy a drogkerdes nem kerdes. Nem csak fujolasrol szoltak a beirasok. Termeszetesen a kerdes nem ezen blog keretei között fog megoldasra kerülni, igy a tutit itt senki sem fogja tudni közülünk megmondani.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olvass vissza. Tobben hoztak fel a figyiszt. :) En a drogrol, mint problrmarol irtam. Ez itt is es otthon is problema. :( Egyebkent, a lanyom osztalyaba sem mindenki nagykoru. Az iskola vezetese pont leszarta, hogy mit szol apa vagy anya. Az iskolaban nincs drogozas. Ennyi. Tudtommal egy szulo sem reklamalt.

      Törlés
    2. Természetesen nem ezen a blogon fog megoldódni a kérdés, nem is ezt volt a szándék.
      Egy aggasztó helyzetről írtam, amiben én is benne voltam, hisz én otthon neveltem gyereket.
      Mióta itt élünk látom, tapasztalom, hogy itt fele annyi aggodalomra nincs ok, mert vannak megoldások. Ahogy a leírt eset is bizonyítja.
      Erre lenne szükség otthon is.
      Tök mindegy, hogy ki terjeszti fel, kék, zöld, piros vagy sárga.
      ;)

      Törlés
    3. Lehet, hogy már én nem értek jól magyarul, mert túl régen hagytam el az országot és félreértelmezem, amit írsz Svájci Sapka. De fentebb feltetted a kérdést, hogy miért politizálják át ezt a kérdést. Én pedig válaszoltam, hogy azért, mert az eredeti javaslat úgy szólt, hogy a 12-18 korosztály ÉS az ÖSSZES újságíró ÉS az ÖSSZES politikus KÖTELEZŐEN alávetendő a tesztnek. Tehát NEM CSAK a 12-18 korosztály megelőzés/problémamegoldás céljából. Én azt nem értem, hogy ebben a formájában hogyhogy csak én látom benne a politikát és más nem. Ill. pár hozzászóló itt rajtam kívül még igen.

      Nem ismerem Svájcban a kábítószerfogyasztás (nem kereskedelem) törvényi tényállását, de a magyar BTK kötelező szabadságvesztéssel bünteti a kábítószer birtoklását is. A 178/6 szerint "Aki kábítószert fogyaszt, illetve csekély mennyiségű kábítószert fogyasztás céljából megszerez vagy tart, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő." A fiatalkorúaknál ugyan benne van a BTK 106/3-ban, hogy "szabadságelvonással járó büntetést kiszabni csak akkor lehet, ha az intézkedés vagy a büntetés célja más módon nem érhető el.", tehát a 12-18 korosztályt nem valószínű, hogy leültetnék. De egy újságírót simán le lehet ezzel csukatni legalább 2 évre. Így sem látod benne a politikát?

      Én nem vagyok ellene egy értelmes drogmegelőző programnak, de remélem abban egyetérthetünk, hogy egy évi egyszeri, előre megadott időpontban történő ellenőrzés nem célravezető. Olyan formában már van értelme, mint a lányodéknál, hogy random tesztelik őket. Így valóban kimutatható a kábítószer használata. Viszont ha valaki mondjuk márciusban elszív egy füves cigit és októberben van a teszt, akkor az a füves cigi már nem kimutatható sem a nyálból, sem a vizeletből. Hajból még igen, de csak akkor, ha nem vágatta le azt a részét, ami azután nőtt, hogy elszívta a spanglit. Akkor a hajvágást is be kellene tiltatni?

      Számomra az is aggályos, hogy mit kezdenek az íly módon össszegyűjtött DNS-sel.

      Én amondó vagyok, hogy ha valaki drogos befolyásoltság alatt bűncselekményt követ el, azt ültessék le a bűncselekmény miatt, amit elkövetett, ne pedig a drog elfogyasztása miatt. Megelőzés szempontjából pedig a kortárs-képzést tartom célravezetőnek.

      Szenvedélybetegek gyógyítására pedig nem a börtönt tartom jó ötletnek, hanem a detoxikáló/rehabilitáció kombót. Már ha nem követett el bűncselekményt az illető a szer hatása alatt, csak drogot fogyasztott és valóban a gyógyítás a cél, nem pedig egyfajta megtorlás. A börtönben tartásra is elkölt az állam ugyanannyit, mint a gyógykezelésre költene, ha nem többet. Viszont a gyógykezelés esetében szakemberek gyógyítják az együttműködni akaró szenvedélybetegeket. Itt nálunk egy ilyen folyamat végén nagyon kevés a visszaeső, tehát itt a bizonyíték, hogy igenis működik a detoxikáló+rehabilitáció kombó.

      Eszter

      Törlés