2015. március 18.

Szolgáltatók itt és ott

Mondom én, hogy van valami sorszerűség abban, hogy egyszerre történik valami otthon és itt, ugyanabban a témában, ami felkelti a figyelmem.

Tegnap hív az apukám, hogy segítsek már neki, mert megérkezett a telefonszámlája, de egy üres csekket kapott, és így nem tudja befizetni. Járjak utána, hogy mi a teendő.
Mondtam, probléma egy szál sem, adja meg a cég adatait és majd intézem.
Délelőtt fel is hívtam az ügyfélszolgálatot. Mi lenne más, mint automata? "Imádom."

Azt mondja a némber, adjam meg a telefonszámom. Ok, bepötyögöm, válasz: ez a telefonszám nem szerepel az adatbázisban.
Ok, nem fogsz ki rajtam, újratárcsázás. Végignyomkodtam az 1, 2 és x. gombot, ismét adja meg a telefonszámát, ok már körzetszámmal együtt. Így se jó.
Három a magyar igazság, az országhívóval már működik.
Lehet, másnak ez logikus, nekem nem volt az (kár, hogy ezt nem mondta a liba).
Végre túl vagyok még néhány gomb megnyomásán, jelentkezik egy hús-vér ember a vonal túloldalán. 
Igazolom magam. Ez is milyen vicces. Nem hinném, hogy egy idegen azzal szórakozna, hogy az én nyomoromat intézze. Ráadásul úgyse én vagyok az előfizető, csak épp tudtam az összes adatot, ő meg elhitte. Ennyi.


Na, mindegy.
Elmondom, hogy mi a probléma, hogy egy üres csekket küldtek.
- Igen, tudunk róla. A nyomda hibázott. (És, hol érdekel ez engem?)
Itt megnyugszom, gondolom, akkor mindjárt lesz megoldás.
Mivel a tájékoztatás után hosszú csend következett megkérdeztem:
- Ok, akkor most mi a teendő?
- Nem tudják átutalni?
Hm. Meglepett a kérdés.
- Sajnos nem, mert nincs bankszámlánk. ( Meg nem hoztak róla törvényt, hogy legyen. )
Megint hallgatás.
- Esetleg ha küldenének új csekket?
- Nem tudunk csekket küldeni.
- Ok, akkor mi a megoldás?
- Hát, akkor majd a következő számlával együtt kell befizetni. A számlán a be nem érkezett összeg miatt lesz majd késedelmi kamat, de én most bediktálom Önnek ennek a beszélgetésnek a számát, és ha arra hivatkozank, akkor kérhetik(!) a törlését.
Bevallom töredelmesen, hogy az egy lélegzettel elmondott körmondaton annyira meglepődtem, hogy megköszöntem és leraktam a telefont.

WTF???
Mi van?????
Noooormáááális?
Az.
Elcsesznek valamit, te meg fizesd ki.
Szép.

Este olvasok egy itteni cikket.
2800 "frenkis" telefonszámla.... hm... cuki.
Egy 16 éves kislány a telefonján valami internet alapú appot használt, és nem kapcsolta ki. Az meg csak ketyegett és hó végén érkezett a Kinderüberaschung (Kinder-tojás). 
:D
Szülők egy gyors infarktus után reklamáltak a szolgáltatónál.
Ők persze széttárták a karjukat.
Tipikus.
Az érintett szolgáltató limit nélkül hirdeti a csomagjait és a megjegyzésben is meglehetősen szűkszavú tájékoztatást ad.
Te is megnézheted, ITT:
Az érintett cikket pedig ITT olvashatod eredetiben.
Ez most nem a reklám helye.
:(

Minden bizonnyal, a 128 oldalas 7-es betűnagysággal nyomtatott szolgáltatsi szerődésben benne vannak a pontos kiegészítések.
Tegye mindenki a szívére a kezét! Mindenki, minden esetben elolvassa?

A magam részéről gusztustalannak tartom az ügyfélszerzésnek azt a módját, amikor félrevezetik a jóhiszemű vásárlót.
Egyébként pont a napokban nézegettem ugyanezen szolgáltató előfizetéseit.
Most elgondolkodtam...

10 megjegyzés:

  1. Melyik ez a szolgáltató ? Nehogy náluk szerződjek...

    VálaszTörlés
  2. Az Orange, de nem csak naluk volt a hiba. Egyébként elengedték a dijat, nem kellett befizetni.
    Egyébként én is naluk vagyok ugyanilyen "korlatlan csomaggal" és elég vilagosan le van irva mindenhova (szerzödes, nem a kisbetüs rész, havi szamlak, online portal), hogy ez csak havi 50 ora telefonalast jelent.
    A 16 éves tanulo kislany! pedig több mint havi 100 orat telefonalt össze ugy hogy nem rakta le éjszakara sem a telefont, hogy egymas mellett tudjanak elaludni a baratjaval és éjszaka, ha felébrednek is tudjanak egymassal beszélni. Ohhh milyen romantikus, hat nem? :-)
    Bär Finn

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ok, te biztosan nagyon körültekintő vagy. Dícséretes.

      És azt is tudom, senkit nem ért még ilyen dolog, csak a cikkben szereplő anyukát... meg engem.
      Az én gyerekeim is "fizettek" elő marhaságokra, csak mert nem olvasták el/nem értették az apróbetűt.
      Persze, tudom az ügyfél a hülye, a szolgáltató az nem akar átverni senkit sem.
      :(
      Más:
      Addig jó, még a 16 éves romantikus. Ha már ők sem, akkor nagy bajban a világ.
      (szerintem)

      Törlés
    2. Lehet hogy csak nekem vannak szövegértelmezési gondjaim, (bár eddig nem tudtam róla), de számomra a korlátlan, az azt jelenti, hogy nincsenek korlátok. Azaz nincsen limit, megszorítás, megkötés, nagy- vagy kisbetűs kitérő. A korlátlanba _nem_ fér bele az 50 órás határ. Az nem korlátlan. Azt úgy hívják, hogy 50 órás csomag. Ennyi. BTW, az már a versenyhivatal, és egyéb állami felügyelet dolga lenne, hogy az ilyenért akkora büntetéseket szabjanak ki, hogy hosszabb időre elmenjen a kedves piaci szereplő kedve a hasonló trükközésektől.

      Törlés
  3. Hogy ki veszi fel a telefont és milyen a stílusa, hozzáértése az függ az időjárástól, a napi kedvétől és még sok hasonló marhaságtól. Vannak nagyon jó ügyfélszolgálatis dolgozók és olyanok is, akikről a 2. mondat után tudom hogy lövése nincs az egészről. Olyankor felhívok még vagy kettőt, hátha összecseng 2 infó, és akkor az még mindig nem biztos. Az ilyen korlát nélküli csomagokat nem szeretném, állandóan figyelni hol tartok, még én is túllépném biztos. Egy normális szolgáltató beépít egy figyelmeztető valamit amikor eléred a határt. Szerintem. Az üres csekk meg röhej.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A korlátlan csomagnál a nemlétező korlát túllépését úgy értettem hogy a szolgáltató bizonyos határok elérésénél jelez hogy hol tartok. Ez csak Géza kommentje után jutott eszembe DD

      Törlés
  4. szia, offtopic kérdésem lenne. hogy bírjátok a zürich környéki időjárást? játszom a gondolattal, hogy svájc felé fújjon a szél, de utánanéztem a klímának és hááát... eső sok, napsütés kevés. bernre már sokkal jobb számokat dobott a klímadiagram, meg a város mérete is jobban való nekem. mennyire zsúfolt, fejvesztett, zajos nagyváros zürich?

    még egy kérdés: az egyik munkahelyen mondták, hogy korlátlan országos (vagy csak deutschschweizos?) vonatbérletet adnak. mi ennek az ára, ha az ember maga veszi? tényleg sűrű a vasúthálózat?
    köszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nem picit off...
      Ha kérhetem, inkább e-mailben ezeket a kérdéseket.

      Az időjárás hasonlít az otthonihoz, egy kicsit több esővel.
      Ez alapján választani várost, öngyilkos kísérlet.

      Zürich olyan nagyváros, mint más európai nagyvárosok, csak kisebb.

      Az SBB honlapján tudod megnézni mennyibe kerül a bérlet. Az ára több ezer frankra is rúghat, attól függően milyen körzetben szeretnél utazni.
      Sűrű a vasúthálózat, fenti oldalon megnézheted.

      Törlés
  5. Üres csekkbe nem lehet beírni az összeget vagy egy sima postai átutalással kifizetni? Régen voltak otthon rózsaszin átutaló nyomtatványok. Teljesen tudatlan vagyok mert már vagy 50 éve csak bankon át fizetek, ez minden országban ahol éltem és élek működik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmilyen hivatkozási szám nem volt rajta, így a posta nem tudta felvenni.
      A rózsaszín csekk után fizetni kell, és elég nagy összeg volt az átutalandó.
      Az én szüleim már idősek, nem bíznak az ilyen úri huncutságokban.
      :)

      Törlés