2015. április 14.

A kontrollŐr

Ismét sikerült egy derék svájci szakinak az egekbe röpíteni a vérnyomásom.
Néhány hete kaptunk egy levelet, miszerint ellenőrizni jönnek a villamos készülékeket.
Ez meg mi a manó? Nem tudtam mire vélni, mert ilyenben még nem volt részünk.
Valakinek, esetleg?

Örültem, mert arra gondoltam megmutatom a kóbor áramunkat, és meggyógyítják. Marha bosszantó, hogy néhány helyen önkényesen világít a lámpa. És nem is túl takarékos, mert ha nem veszem észre, egész nap fel van kapcsolva a világítótest.
Nem gondoltam semmi rosszra, hisz normális berendezéseink vannak. Elsősorban az jutott eszembe, hogy a felújításkor néhány fogyasztó is cserélve lett (sütő), talán annak a bekötését ellenőrzik.

A megadott időben jött az ember.

Mindjárt talált valami rendellenességet a kinti kapcsolószekrényben.
Persze, az rögtön kiderült, hogy megcsinálni nem fogja, mert ő nem szerelő, ő csak az ellenőr.
Talán kicsit meg is orrolt, miszerint arra gondoltam, hogy akkor majd mindjárt meg is csinálja.
Igaz, én vagyok a hülye, gondolhattam volna. Hisz annó az internettel is így volt. Jön az ellenőr, aztán meg a szaki. Tök gazdaságos. Ja, és a kettő nem kommunikál egymással, tehát a szerelő is duplán jött.

A külső doboz ellenőrzése után megnézte a belső kapcsolótáblát, és ott is talált valamit.
Engem vont kérdőre, hogy nem vettem-e észre valamit. Akkor ismét megemlítettem a kóbor áramot (ez az egy rendellenes dolog van), de az megint nem jött számításba.

Aztán elkezdte végigjárni a házat. Az összes dugaljat, hosszabbítót megnézte. Mi, hova és hogyan van bedugva.
A vényomásom itt kezdett el emelkedni...
Hogy cipővel végigjárta az egész házat, végigsétált a fehér szőnyegen és még kísérletet sem tett, hogy esetleg kikerülje?
Ugyan már, jól van az úgy.
:(
Tudom, most sokan felkapják a fejüket, hogy miért akadok ezen ki.
Egyszerű: én másként szocializálódtam, senki munkáját, értékeit nem "becstelenítem" meg. Én nem megyek be senki lakásába cipővel.
Ez ilyen egyszerű.

Ezek után jött a "csemege".
Semmi sem jó.
1. / A mosógépem (privát) nem direktben van bekötve.
Miért probléma ez?
Soha nem találod ki: így moshatok dél és egy között. Akkor pedig TILOS!!!
Uramisten!!!!
Se közel, se távol szomszéd.
Maximum, saját magam zavarom.
Azt csak halkan és csendben jegyzem meg, hogy az előző helyen 11 és dél között nem volt áram a mosogépben.
:D
Szóval, alig vártam, hogy délben ismét legyen áram és már mentem is mosni.
:D

Egyáltalán minek nekem 2 mosógép, 2 szárító?
Közöd?
Fizetem az áramot, nyasgem.
Mondom neki, a tulaj mosógépe (ami direktben van bekötve), elromlott.
A szárítója meg fapados, jobban szeretem az enyémet.
Nem jó. Így semmiképp.

2./ Van egy helyiség (jó nagy), amiben a bojler és a gázkazán van. Azt én berendeztem irodának.
Nem jó, nem biztonságos.
Szerinted.
Ja, és a bojler bekötése sem jó, és ha én nekimegyek, akkor abból baj lehet.
Ja, mert egyébként nem mehetek neki, csak ha irodaként használom a helyiséget.
Logikus.
:)
Megjegyzem az összes ilyen berendezésen van kismegszakító, szóval baj esetén az old. Akkor?

3./ Ezután következett az emelet. Szigorúan cipőben, át a szőnyegeken.

Nem jók a hosszabbítók.
Bakker, itt vettem Svájcban.
Hol?
A Jumbóban,
Akkor sem jó. Nem biztonságos.
Mondom, az így nem fair. Akkor miért árulhatják?
Vállrándítás.

Tehát, jól nézd meg mit veszel! Lehetőség szerint vigyél magaddal egy ellenőrt!
A jó magyar hosszabbítóra úgy nézett, mintha maga az ördög lett volna. Azt sürgősen el kell felejteni, mert nem biztonságos. Csak és kizárólag a svájci a jó (kivéve, ha a Jumbóban veszed).

Folytatás:
A nappaliban fordítva van bekötve egy kapcsoló.
Na, és? Ha engem nem zavar?

Ja, és sok gépet használunk.
Már bocsánat, de mi köze hozzá, hány tv, hány számítógép van a lakásban?
Nem volt megszabva, hogy mindenból csak egy lehet.
Mire ide elértünk, komolyan kezdtem gondolkodni, hogy fejbe csapom egy szívlapáttal.

A mutatvány egy órán át tartott. Természetesen mindenről jegyzőkönyv, és fotó is készült.

Kíváncsi voltam, hogy mi lesz a folytatás.
A metódus a következő lesz:
Kapunk egy listát arról, hogy mit kell javítani. Ezek után kell hívni egy szakembert, aki kijavít mindent.
Ő is csinál egy jegyzőkönyvet, és ellenőrzni, hogy a lista minden eleme kijavításra, kicserélésre került-e.
Majd az összes jegyzőkönyvet megküldi az ellenőrnek.
Ha nem kerül kijavításra valami, vagy nem kapja meg a határidőig a jegyzőkönyvet, akkor már bírságol.

Miről szól az egész?
A francot a biztonságról, a lehúzásról.
:(
Ha a biztonságról lenne szó, akkor a kóbor áramom is feljegyzésre került volna, de az nem érdekes.

Azt is megtudtuk, hogy erre az ügymenetre azért van szükség, mert a "négy szem elvének" kell érvényesülni, hogy a csalás kizárásra kerüljön.
Na, ezen jót röhögtem.
Eljön még az idő, amikor majd megoldják okosban, aztán cseszheted a négy szemedet.
:D
Mi is így fogunk tenni, nem fogom lecserélni az összes hosszabbítómat, mert szerinte nem jó.
Ennyi.


:D



39 megjegyzés:

  1. Ezmegmiez??? Mármint, ez a pasi honnan jött, valami Gemende-cucc, vagy a tulaj részéről? Mi köze a mosógép idejéhez, meg ilyenek? Meg a hosszabbítódhoz? Meg egyébként is, neked pl. elvileg semmi dolgot a kapcsolótáblával, szóval akkor mit akar tőled? Küldje a tulajnak a jegyzőkönyvét. Vagy én nem értek semmit.... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. He-he, tudok én újat mondani?
      :)
      Az áramszolgáltatótól jött. A tulajt is értesítették. Közös jegyzőkönyv lesz, és osszuk be, hogy melyik probléma megoldása kit terhel.

      Törlés
  2. Es csak ugy teljesen talalomra kivalasztottak Titeket egy ellenorzesre?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem bennünket személy szerint. A tulajt értesítették először, majd ő megadta az elérhetőségünket és ezután jött a levél.
      Én sem hallottam még erről, azért is kérdeztem, hogy találkozott-e már valaki ilyennel.
      Hogy ez random, vagy új dolog, vagy mifene... passz...

      Törlés
  3. Jaj istenem..ez szörnyűűű....több fejbeverés is kijárt volna neki...először a cipős végiggyaloglásért...bunkó parasztja.....:-(( az ilyentől helyből megőrülök, főleg, hogy tényleg lehúzás szaga van...Csak azt nem tudni, ez központilag lett neki kiadva, vagy alapból egy szarrágó, túlbuzgó, túl okos majom?!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A cipő még csak-csak, de legalább a szőnyeget kerülte volna ki.
      Arról nem is beszélve, hogy a nagy "dugás" közepette levert ezt, azt a polcról. Azokat meg én szedegettem utána. Na, itt durrnat el az agyam...
      :(

      Törlés
  4. Ez tényleg a lehúzás kategória. Remélem hozzánk nem jön, mert tutira szívinfarktust kap :)
    Azt még megértem, hogy mondjuk a kapcsolótáblát leellenőrzik, nincs-e "kreatívkodás", stb. De hogy a hosszabbítók, meg a mosógép bekötése, meg sok a gép?! WTF.

    Ha valaki agyatlan, agyonvágja az áram, aztán kész. Természetes szelekció. Érdekes módon más témákban ezt annyira tudják.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt a szabalyozas.http://www.swl.ch/fileadmin/user_upload/Dokumente/Strom_TechnischeDokumente/AG_WV_05_Regionale_Werkvorschriften.pdf
      A mosogepre es egyeb elektromos keszülekekre vonatkozo resz : 10.23 Waschmaschinen, Wäschetrockner usw.
      10.231 Waschmaschinen und Wäschetrockner usw. werden je nach NB nur ausserhalb der
      Höchstbelastungszeiten freigegeben.
      10.232 Für Apparate in Wohnhäusern bestimmt die NB die Maximal zugelassene ungesperrte
      Leistung.

      Törlés
    2. Köszi, ez hasznos!
      Ez AG kanton specifikus, de a dokumentum szép hosszú címére keresve más kantonokra is lehet hasonlókat találni, ha valakit érdekel.

      Törlés
    3. Na, ez a másik. Ahány kanton, annyi szabályozás.
      Ember legyen a talpán, aki mindennel tisztában akar lenni, ha sokat költözik.
      :D

      Törlés
  5. Minden lakast/hazat/ipari ingatlant 10 évente vagy tulajdonosvaltas esetén ellenöriznek (periodische elektrokontrolle). Kibuvo nincs alola, igazabol biztonsagi okokra van visszavezetve, de mar volt rola szo, hogy beszünteik/mevaltoztatjak.
    Remélem, hogy mindent értettél, de valoszinuleg azért talalta soknak a készülékeket, mivel ha minden be lenne egyszerre kapcsolva tulléped az adott aramkör vagy a lakas megengedett aram/teljesitményfelvételét.
    Mosogépet Svajcban TILOS közvetlenül dugaljba dugni, külön aramkörre kell tenni. Sokan nem tudjak, de Magyarorszagon is!!!
    Svajcbanis egy külön mosogéphez a tulajdonos beleegyezése szükséges, ezt még biztos fogod hallani a tulajtol, egyébként ezenkivül a tulajnak kell allnia a szamlat, nem harithatja rad, kivéve,ha te épitettél at valamit.
    És igen 12:00-13:00 között semmilyen haztartasi gépet nem müködtethetsz, ha bérlö vagy ha tulaj. ( gemäss APV mittags von 12.00 bis 13.00 Uhr ist Ruhezeit. APV: Allgemeine Polizeiverordnung

    A koboraramot a szerelönek mondd!

    Egyébként a cipöt nyugodtan levehetetted vele! Nem te leszel az elsö. Szivesen leveszi ;-)

    Aposom nagyon szeret bütykölni és sok mindent megcsinalt a hazaban...
    Most futjak a harmadik kört az ellenörrel. Eddig olyan 3000 CHF-be került nekik, csak a megismételt ellenörzések.

    Ja és velük szemben sosincs igazad, mégha igazad van SE.
    Bär Finn

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a kimerítő választ
      Szerintem sokan nem tudtuk.
      :)
      Akkor az előző házban rosszul volt bekötve az óra, hogy 11-12 között szünetelt az áramszolgáltatás. Ez mondjuk vicces.

      Gondolom azt nem tiltja meg a tulaj, hogy a saját (régebben) vásárolt mosogépem tároljam.
      ;)
      ;)
      Azt levágtam, hogy nincs igazam.
      Ennek ellenére az nagyon megfeküdte a gyomrom, hogy megveszem a svájci cuccot, ő meg nem fogadja el.
      :(

      Törlés
    2. Nem kötözködésiből, de ugye vágod, hogy pl. a "túl sok géped van" problémának semmi értelme? Egy átlagos háztartásban simán van annyi/olyan gép, amit egy helyre bedugva túlterhelheted a hálózatot, ellenben ez normális esetben ritkán fordul elő. Pl. kevesen porszívóznak hajszárítás közben, miközben ugyanarról az áramkörről megy a vízforraló is. Szóval egy konkrét szituációt vizsgálva lehet beszélni problémáról, de ha a polcon állnak a gépek, ez ne legyen már probléma.

      A mosógép külön áramkörbe kötését ugyanígy semmi sem indokolja a Ruhezeit betartatásán kívül. Aminek pedig semmi értelme nincs egy különálló családi ház pincéjében.

      Annak sincs értelme, hogy ne használhassam a saját magam által készített hosszabbítómat, főleg, hogy az összes barkácsbolt árulja a szükséges összetevőket. Vagy szétszedi és bevizsgálja?

      Az pedig már az állam és szervezetei felelőssége, hogy a Jumboban svájcisapka csak a szabványoknak megfelelő hosszabbítót vehessen.

      20 évente? Vicc.

      Lehúzás. Ennyi.

      Ha esetleg valaki tud egy linket a pontos idevágó szabályozásokra, azt megköszönném!

      Törlés
    3. A tul sokat nem én talaltam ki, nekünk is ezt mondtak ;-)
      A mosogépröl meg annyit, hogy még Magyarorszagon (egész EU) is külön halozatba kell kötni, nemcsak itt.
      A hosszabitohoz nem tudok hozzaszolni, de vicces.
      Lehuzas, de Svajcban mi nem az?

      http://www.wwz.ch/fileadmin/user_uploads/pdfs/Strom/Merkblatt_fuer_Hauseigentuemer_neu.pdf

      Bär Finn

      Törlés
    4. Nem tudom, nem akarok vitatkozni, de sehol sem láttam otthon még direktbe bekötött mosógépet.

      Törlés
    5. Külön dugalj kell neki, aminek van sajat kismegszakitoja (megjelölve, hogy mosogép). Meg kell terveztetni, a pontos szabalyt nem tudom, de akarmelyik helyiségben sem lehet.
      Ezt is csak onnan tudom, hogy 2 éve ujitottuk fel a hazunkat (M.o)), tetötöl-talpig és a gazzal, arammal nem akartunk jatszani.

      Bär Finn

      Törlés
    6. Aha, értem. Ettől eltekintve, ott a kutya sem ellenőrzi.
      :)
      Nálunk az egész pereputtynak nincs ilyen. Nekünk sem. Megvettük a gépet (annó), bedugtuk, oszt jó napot.
      :)
      Ez valami újdonság.
      :)

      Törlés
    7. Csak a tisztánlátás kedvéért írom, hogy a dugalj és a külön áramkör az két külön dolog.

      Lehet a mosógépnek (vagy akármi másnak) külön áramköre, így, hogy dugalj van rajta (valószínűleg csak egy darab), esetleg megjelölve, stb. Ha új készüléket veszel, kihúzod, bedugod az újat kész.

      Ettől teljesen függetlenül lehet valami dugalj nélkül, fixen csatlakoztatott (sorkapocs, stb.). Fixen csatlakoztatott mosógépet még még én sem láttam sem Svájcban, sem Magyarországon. A fix szerelés sütőnél/főzőlapnál elég általános (és mindig külön körön is van).

      Törlés
  6. Ez nagyon durva, de úgy tűnik, tényleg van ilyen:
    http://www.englishforum.ch/daily-life/3850-another-regulation-electric-wiring-check.html
    http://www.englishforum.ch/tv-internet-telephone/11423-electronic-expert-hook-check-my-cable-hook-up-basel.html
    http://www.englishforum.ch/housing-general/152241-electrical-safety-check-sina.html

    Ezek alapján szerintem csak a különálló házak érdeklik ezeket, a társasházi lakások nem.

    VálaszTörlés
  7. Amúgy egész Svájc a saját konnektor sztenderdjével, meg a mindent kontrollálunk, lehúzunk rendszerével elmehet a pi**ába!
    Mire jó Európa közepén csak itt létező konnektor szabványt kitalálni, ami a világ legveszélyesebbjei közt van, közben meg bejönnek a házadba, cipőt le sem veszik, mindezt a biztonságodra hivatkozva??

    http://www.etotal.dk/page/world-standards-electricity-around-the-world-54/

    TYPE J
    used almost exclusively in Switzerland and Liechtenstein.
    Type J plugs are among the most dangerous ones in the world: the prongs are not insulated (i.e. the pins don't have a black covering towards the plug body like type C, G, I, L or N plugs), which means that if a type J plug is pulled halfway out, its prongs are still connected to the socket! Little children run the risk of electrocuting themselves when pulling such a plug out and putting their fingers around it.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ami a nagy biztoságmániát illeti, az már tényleg vicces, hogy a mai napig lehet nem süllyesztett csatlakozós dugaljakat kapni / használni. Ezek lecserélésének _tényleg_ lenne értelme.

      Törlés
    2. Nem csak hogy még lehet kapni, de pl. nálunk 3 kivételével az összes konnektor nem süllyesztett csatlakozós. Mindegyik ilyen, amelyiket elér a gyerek, pár centire a padlótól. Nem kicsi a lakás, 4 hálószoba, mindenhol ez van, szobánként több helyen is.
      Amik süllyesztettek, azok magasan vannak, a fürdőszobaszekrényekben, illetve a konyhapulton. Azokat nem éri el.
      Okos svájci vaslogika.

      Törlés
  8. Hú ba...eg, érdekes dolgok ezek DD. A bejárati ajtó mellett otthon tartok cipővédőt, mint a kórházban. Ha a konyhánál beljebb akar jönni valaki akkor azt szépen fel kell vennie, pedig nálunk szőnyeg sincs, de ha netán kutyaszarba lépett volna, nem szeretném ha szétmázolná. A hűtőről és a mosógépről én is úgy tudom hogy otthon a panelban is külön dugó vagy mi kell. Ha nem tetszik neki a hosszabbító márkája akkor oda kell vele íratni hogy melyiket javasolja, ill. a rossz márka beszüntetését ráíratni. Amennyiben nem írja oda, mint jegyzőkönyv melléklet, te odaírod. Azt nem is értem hogy háztartási gépet nem lehet ebédidőben használni? És mi számít annak? Robotgép? Ebéd készítéshez? Ha kiöntöd a lisztet akkor nem porszívózhatsz? Jaaaj, megőrülnék, itt is de hát gondoltam azért Svájc mégse Szudán DDD. A leírtak alapján mi kint most olyan házban lakunk ahol semmilyen áramos cuccot nem lehetne használni. Itt még a szakemberek sem tudják honnan hova megy az áram, csak fény után közlekednek. Leginkább fordítva vannak bekötve a dolgok vagy sehova. Elképzelnék itt egy ellenőrzést, haha, azért jól szórakoztam, bocs....

    VálaszTörlés
  9. Sziasztok
    Nálunk kb. 3 hete volt egy ilyen ellenőrzés. A lakásba belépve az ellenőr cipőjére védőhuzatot húzott. A lányunk szobájában a csillárnál önszorgalomból kicserélte a "csokit", mert szerinte a régi nem volt tökéletes. (hónapok óta akartam megjavítani), a mosógép-szárítógép kombóra nem szólt (külön bekötés), csak mosolyogva megemlítette, hogy a Vzug márka is van olyan jó mint a Miele. Majd a konyhában konstatálta, hogy a mosogatógépünk már Svájci márka :-)
    Nekünk, olvasva a fenti írást szerencsénk volt.
    Kávét nem fogadott el, közölte: alles Tiptop.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hm. Így én sem elégedetlenkedtem volna.
      :)
      Biztos, nem ugyanaz a muki volt.
      Mi is kínáltuk, nálunk sem fogadott el kávét, üdítőt.
      Örülök, hogy nektek normális ellenőr jutott.
      :)
      Köszi, hogy megosztottad.

      Törlés
    2. Mondjuk szerintem meg picit gáz, hogy azt nézi _és_ kommenteli, hogy milyen márkájú készüléked van. Semmi köze hozzá. Ha olcsó távol-keleti szar lenne, akkor sem lenne (lehetne) köze hozzá, egészen addig, amíg megfelel az előírásoknak. Ahh, na mindegy.

      Törlés
    3. V-Zug és svájci minőség hívőknek pedig pusszantással küldeném a következő cikket: https://www.ktipp.ch/artikel/d/wo-v-zug-draufsteht-kann-bauknecht-drin-sein/

      :)

      Törlés
    4. A V-Zugnak az a lényege, hogy qurva drága.
      No, meg Sweizer qualitet.
      :D
      :D

      Törlés
  10. És én még elégedetlenkedtem Németországgal..nem akarok Svájcban lakni.Számomra ez az ellenőrzés jóval túlmegy a magánéletembe való beavatkozáson.Én másnap hazaköltöztem volna,de komolyan(ha van is ilyen szabályozás ahogy írta valaki rögtön)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bevallom, nekem is megfordult a fejemben, hogy legközelebb vajon mire lesznek kíváncsiak...
      :(

      Törlés
  11. Nállunk Bern ben,ejfel utan kloffoljak a hust,huzgaljak a szekrenyeket,legalabb 15 en laknak felettunk a ket szobas lakasban,hajnal 6 orakkor jon le mind a lepcsohazban ordibalva,a bejarati ajtot bevagva..reggeltol estig megy a mosogep a fejunk felett...mindennapos a zaj,senki nem szol semmit...Ha nem fektettem volna bele ennyi penzt es energiat a svajci eletunkbe,mar reg hazamentem volna...Okadek,szar orszag ez uhy ahogy van!a hitelkartya intezeskor 3 szor visszahivtak persze levelben mert elrontottak valamit,a tarshitelkartya igenylo nyomtatvanyt ki sem tudtak tolteni,4 szer Stornoztak,a vegen el sem kuldtek,nelem kelett neten megoldanom...az internet allitolag uveg kabelen jon 50 megat fizetek 18 jon le:),2 honapot mar fizettem mire jottek bekotni...a betegbiztositast elrontottak,3 szor kelett oda is visszamennem,meselhetnel meg...a vizumokrol is,hogy mennyire tudatlanok es szarevo banda...a postan leorditanak ha 5 csekket odadok es nem szamoltam ki elotte mennyi a pontos osszeg amit be szeretnek fizetni..Idiota buta lemaradott marha nepseg...lassan menekulok...remelem az idegeim kitartanak...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mondom én hogy akkor jobb No:-)Az internet nekünk is egy hónap volt,kétszer jöttek valamit szerelni...az eü kártyámat kétszer elrontották...én a hajamat téptem:-( viszont otthon meg ellopják a befektetésedet...lehet választani:-((

      Törlés
  12. Bocs a helyesirási hibákèrt,idegből irok,látom másnak sem egyszerű itt..Vajon minden pènzt megèr egy ilyen èlet??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi gond, ez nem egy helyesírási blog.
      Kérdésedre válaszolva, ezt mindenkinek magának kell eldönteni.
      Különbözőek vagyunk, különböző késztetéssel, célokkal érkeztünk. Más a "tűréshatárunk" is.
      :)

      Törlés
  13. Hát ilyet még én se hallottam, érdeklődve/megrökönyödve olvastam.

    VálaszTörlés
  14. ezek az élet apró örömei, ami tkp. ahhoz segít bennünket hozzá, hogy ne tiltakozzunk, amikor eljön a halál.
    (de most kicsit elgondolkodtam, hogy meddig fogom bírni svájcban. pedig még nem is költöztem oda. :) )

    az egyetemen volt a tanulmányi osztály, ami számomra a legkomolyabb megpróbáltatásokat okozta. ha az ember őket kibírja, akkor a vizsgák teljesítése már csak egy könnyed sétagalopp.

    ez a sztori úgy hangzik, mintha svájcban mindenki tanulmányi osztályos ügyintéző (kiskirály) lenne, aki legfőbb feladatának érzi, hogy téged csuklóztasson, és rajtad élje ki az ilyen-olyan komplexusait. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekünk ezt dobta a gép, vannak akiknek jobbat.
      Előre nem lehet tudni.
      Persze, minél "pörgősebben" él valaki, annál nagyobb az esély arra, hogy többet lásson Svájc másik arcból is.
      Gondolj csak bele, aki beült egy munkahelyre és onnan ment nyugdíjba, beköltözött egy házba és onnan soha máshova, mi baja lehet?
      :)

      Törlés