2015. április 8.

Ezt is kipipáltuk

Talán éreztétek, hogy az elmúlt két hétben "semmilyen" posztok kerültek ki. Mindig van pár általános, előre megírt történetem a hátizsákban, amit olyankor teszek ki, amikor vagy nem történik semmi lényeges, vagy nem érek rá.
Most az utóbbi történt.
Hűséges olvasóim megértik, és talán bele is trafáltak volna, hogy mi az oka ennek. Igen, át kellett adnunk a korábbi bérleményt. Ezzel kapcsolatban volt némi feladat. S rögtön utána be kellett költözni.

Újszülöttnek minden vicc új, így az új olvasóknak is. Néhány mondatban összefoglalom az újabb költözés mizériát.
Előre szólok, ismét csalódtam, ismét bebizonyosodott, hogy "Uuslanderként" úgy (próbálnak) szivatni a helyiek, ahogy kedvük tartja.

Fél évvel ezelőtt kiköltöztünk egy házból. Akkor arra  gondoltunk, hogy nem adjuk vissza, hanem beköltöztetem a dolgozókat, mert ahol addig laktak, az egy kicsit messze volt.
Megkérdeztem a tulajdonost erről a lehetőségről. Bevallom, álmomban sem gondoltam volna, hogy nem járul hozzá.
Azt hozzá kell tegyem, hogy amikor mi kibéreltük a viskót, még a papa volt a cég vezetője, ő mintha rugalmasabb lett volna, mint az örökébe lépő fia.
Illetve, akkor ezt gondoltam, de mostanra rájöttem, hogy nem egészen így van, nem ez áll a dolgok hátterében.
Szóval, a fia vette át a bizniszt, a maga huszonpár évével.
Neki írtam a levelet, hogy akkor bérlő csere lenne. Ő meg visszaírt, hogy akkor inkább kapjam be, mert az nem munkásszállás.
Volt nagy pofára esés.
Képzelheted, a másik lakásból ki kellett költözni, ezt meg nem lehetett akkor épp felmondani. A következő lehetőség fél év múlva.
Persze,nekem meg tollas a hátam, majd fél évet kifizetek és nem lakik ott senki.
Elkezdtem ötletelni és arra jutottam, hogy az engedélye nélkül, erre a fél évre beköltöztetem az embereket. Persze, a jogi háttért is "megteremtettem", szóval nem tudott volna belekötni.
:)
Most viszont letelt a fél év és ki kellett költözni.
Annak idején azt gondoltuk, hogy ott hosszabb távra letáborozunk, a beköltözéskor szépen ki is festettük. Volt ott mindenféle szín, de legfőképp nem fehér. Ezt most vissza kellett állítani szép kórház fehérre.
A festéssel nem volt probléma, a szomszéd faluban lakik egy magyar vállalkozó, így evidens volt, hogy őt hívjuk (róla majd írok a vállalkozós rovatban).
Nem is volt semmi probléma, a megbeszélt időben jött, festett, majd ment.
Utána jöttek a takarítók.
Magyar takarító céget nem ismerek, ezért feldobtam egy internetes oldalra, hogy keresek céget.
Ennek a folyamatáról már írtam .......
Most csak annyit, hogy 54 darab ajánlat érkezett, 800 és 2700 frank között.
Az én választásom arra a cégre esett, aki a legközelebb volt (és olcsó is).
Velük volt egy kis probléma, mert miután kitakarítottak elégedetlenkedni kezdett a vállalkozó, hogy dobjam meg még az árat néhány száz frankkal, mert a ház nagyobb volt, mint gondolta, és nem volt tiszta.
Nem igazán értettem, hisz a kiírásban részletes helyiséglista volt, megadtunk időpontot a bejárásra (senki sem jött). Nem tiszta? Ha az lett volna, nem hívok takarítókat.
Ezt meg is írtuk neki. Nem nagyon volt elégedett a válasszal. Így járt.
Itt egy kis kitérő: a cég svájci. A takarítók nem. Volt ott spanyol és kelet európai is. Egyikük beszélt németül, a feleség.
Azért jó munkamegosztás: spanyol anyu takarít, svájci apu jön a pénzért.
:(
Elérkezett az átadás napja. Már napok óta rosszul aludtam, mert tudom, hogy macerás az ilyen dolog.
Ráadásul a kis tetű (a tulaj fia) megküldte a protokollt, amelyben még az is fel volt tüntetve, hogy kis túlzással, de a seggünk lyukára is kíváncsi.
A konyhában rögtön belekötött pár apróságba: a főzőlap (20 éves) kapcsolóit nem látta patyolatfehérnek. A konyhabútor sarkait újra kellett takarítani, és a szintén 20 éves csaptelep zuhanyfeje is mintha vízköves lett volna. Megvallom, én egyiket sem vettem észre.
Érdekes, hogy gyakorlatilag azt várják el, hogy a koszladék lakásból csinálj újat.
:(
Na,mindegy. Mentünk tovább. Pince.
Itt ért az első "meglepi".
A előző bérlő lelambériázta az egyik helyiséget. Erre a kis buzi azt mondja, hogy azt le kell bontani.
Mi van???
Anyád.
Mondjuk, ho-hóó, azt az előző bérlő csinálta, így vettük át.
Ok, telefonos segítséget kért.
A felelősségteljes cégvezető telefonál: Hoi, Papi.
:D
Papi kisegítette.
Lambéria marad.
Legszívesebben megrugdostam volna.
Kert.
2. meglepi.
Az előző bérlő, amolyan Mekk Mester, barkácsolós típus. Az elő-, és a hátsó kertbe is csinált egy kerti tavat, plusz bekerítette a terciát, mert volt egy nagy kutyája.
A kis tetű erre azt mondja, hogy azt el kell bontani.
Mondanom sem kell, a vérnyomásom ez egekbe ugrott. Szerintem, ha akkor megméri valaki, a műszer felrobbant volna.
Hát még mit nem?
Mondom neki, fantasztikus német nyelvtudásommal, hogy ez az egész nem korrekt. Mi a bánat közünk van nekünk ahhoz, hogy az előző bérlő mit épített? Mi azt átvettük úgy, ahogy. Ennyi.
Miért nem bontatta el az előző bérlővel?
Ráadásul a telepen nincs két egyforma kert, tehát még az sem áll fenn, hogy kilóg a sorból.
Aztán itt kezdett megvilágosodni a történet: az előző bérlő rendőr volt, vele még egy itteni sem kekeckedik, nem úgy, mint a bevándorlóval. Persze, mert vele lehet.
Szerencse (?), hogy a párom is ott volt, ő kezdett egyezkedni vele.
Ha egyedül vagyok, még a mentőben is ütöm.
:D

Végül, annyiban maradtunk, hogy amennyiben az új bérlő kéri, akkor elbontjuk.

Illetve, először állásfoglalást kérek a Mieterverbandtól, hogy ilyen esetben mi a teendő.
Ha kell, az előző bérlőt is megkeresem.

Érdekes módon, a kaució visszautalása még várat magára. Azzal kapcsolatban nem érzi fontosnak, hogy mielőbb lezárja az ügyet.

Szómagyarázat:
Uusländer- külföldi
Mieterverband- a bérlők érdekeit védő szervezet.
Ha itt van valakinek jobb ötlete, javítson.
:)
Röviddel ezután, elfoglaltuk az új házat.
Költözés.
"Imádom".
Immáron,ki tudja hányadszor.

14 megjegyzés:

  1. Nem akarlak se megbantani, se kötözködni, de egyre inkabb az az érzésem, hogy kissebségi komplexusod van, amiatt, hogy magyar vagy. Hidd el a svajciak is kekeckednek egymassal, ahol csak tudnak.
    Egyébként, ha legközelebb olyan ügyed lesz, ahol szerinted téged hatranyosan kezelhetnek, szivesen segitek. Komolyan!
    Bär Finn

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem bántasz meg.
      :)
      Dehogy van!
      Csak sok írás kering a neten arról, hogy az őslakosok milyen toleránsak, és egyéb jelzők.
      Én ezzel szemben csak a saját tapasztalataimat írom le, miszerint egy nagy túrót.
      Köszi, még szavadon foglak!
      :)

      Törlés
  2. Akkor elmondható hogy az emberek mindenhol szemétkednek lakáseladásnál, vételnél, felújításnál. Mindenhol ahol pénzről van szó. Az utóbbi 20 évben 1 embert ismertem meg aki azt csinálta pénzért amit kértem és nem csalódtam benne utólag sem.

    VálaszTörlés
  3. Lakásátadást első alkalommal csak messziről figyeltem, de ma is csodálom, hogy nem vitt el a mentő. Különben a férjem csinálta, akiről soha senki nem mondta meg, hogy nem bennszülött, úgy nyomta a svitzerdücsöt. A pasinak az volt az első dolga hogy szétszedte a sütőt, amiről én nem is tudtam, hogy szét lehet szedni.
    A másodiknál egy céget fogadtunk fel. Drága volt, de megérte. Ők takarítottak és adtak át. Tulaj utólag még próbálkozott, de miután vele is volt egy saját szakértő a Hauseigentümer Verbandtól és az is aláírta az átvételt, nem tudott már semmit csinálni.
    Én se aludtam az átadás miatt anno 1-2 éjszakát..-(

    VálaszTörlés
  4. A lakásátadástól a született svájciak is félnek. Tulajdonosok macerálnak mindenkit.

    VálaszTörlés
  5. Hát halljátok ez nagyon durva. Anglia sem piskóta, de nálatok ....bah...Mondjuk én tapasztalatból , ha új helyre költözök, megyek a telefonommal a kulcsátadáskor és a kiadó szeme láttára fényképezek le mindent...a legkisebb faszságot, pöttyet a szőnyegen, padlón, ajtófélfán...mindent...nekem utólag nem ugat egyik bunkó sem, hogy az mi ott.....ott a fénykép, és tolom a pofája alá....és amit átadott retkes , használt , amortizált szart velem nem fogja ujjá építtetni...Szerencsére itt is van már egyesület , meg sok törvénymódosítás, ami a bérlőt védi. Megszűnt a régi lehúzós, átverős rendszer...túl sok volt a mocskosság és a közfelháborodás...és millió landlord gazdagodott meg az elnyelt depositoktól...Nagy botrányok voltak és a közfelháborodás elérte célját. Most már azért nem olyan könnyű szórakozni itt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Két hete adtuk át a lakást.
      A depozit még sehol.
      :(
      Ennyit a korrektségről.
      :(

      Törlés
  6. ez egyre rosszabbul hangzik. nem vagy te fizetett eltántorító ügynök? (csak viccelek. mindenesetre remekül csinálod. :) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D
      Sajnos, nem. Ezt mind a saját bőrünkön tapasztaljuk...

      Törlés
  7. Már három hét telt el, lóvé még mindig nincs.
    Nem sok, 2000 frank, de a miénk.

    VálaszTörlés
  8. Itt Vio, Valenciabol :) Hat akkor ugyanabban a cipoben jarunk. Marcius vegen jelezte a tulaj ahol lakunk, hogy minel hamarabb koltozzunk ki, mert valnak a ferjevel, es visszajonne, de elotte felujitana a lakast. Ket nap mulva megkerdezte, mikor koltozunk.... Varazslo en sem vagyok, ket nap alatt a netet tudod atbongeszni... Hetente 5 brigad jon folyamatosan, valtozo idopontokban, felmerni a felujitast es a tulaj igenyeit. Lakas kifizetve aprilis 30-ig, lelakva nincs, de amugy tokmindegy is lenne, mert teljesen kidobjak a furdoszobat konyhat, nyilaszarokat, beepitett szekrenyeket. Es ugy nez ki, hogy a kauciot nem fogjuk visszakapni, mert azt mondja, nincs penze.... Csak 570 euro. Es rendor, itt a faluban. En sem tudok nagyon kekeckedni. Talan annyi a szerencsem, hogy Spanyolorszagban 3 fele rendorseg van, es feljelentest tenni ellene nem hozzajuk kell menni, hanem a masik rendorseghez. Na, minden esetre remelem, hogy kaucio ugyeben mindketten jol fogunk kijonni a koltozesbol :)

    VálaszTörlés
  9. Azért remélem időközben sikerült előnyösen lezárni ezt a slamasztikát. Így tanul az ember, bárhol legyen a világban. "Apródnak hallgass a neve!", írta asszem Gárdonyi. Schwiitzerdütsch-ül ez úgy hangzik "Uusländernek hallgass a neve".. Hasonlóan jártam anno egy berni lakás átadásánál, amikor még azt sem tudtam mi fán terem a Mieterverband. Vegyük rövidre, 1850-es (vélt) tartozást lealkudtam 1500-ra. Még mondja valaki, hogy rugalmatlan a svàjci..

    VálaszTörlés