2015. április 16.

Magyar vállalkozók Svájcban - Restaurant Quelle Baden

Csapjunk a lovak közé!
Annak ellenére, hogy a bevezetőt még a Határátkelő blog szerkesztője is kitette - ezzel próbálva segíteni a kezdeményezést -, senki sem jelentkezett.
Így maradnak a saját forrásaim.

Az elején leszögezem: csak olyan vállalkozókról fogok írni, akik valóban vállalkozók és nem ügyeskedők. A kettő nem ugyanaz, de ezt nem kell magyaráznom.
:)
Mindenki megtalálható a cégjegyzékben, az elvégzett munka után számlát ad, s némelyikről saját tapasztalatom is van.
Ez azért is fontos, mert néhány éve ajánlottam egy éttermet és annak csúfos vége lett.
Ismételten nem szeretnék ebben a hibába esni.

Most ismét egy éttermet ajánlok figyelmetekbe, amit volt szerencsém több alkalommal is kipróbálni.
Két nagyon helyes ember vágott bele ebbe a nehéz vállalkozásba, akik - nem árulok el titkot - , a magánéletben is párt alkotnak.
Magam is vállalkozó lévén, van fogalmam mennyi időt, energiát és pénzt fektetnek, hogy bejárassák, felfuttassák a helyet.
Ez Svájcban nem egyszerű. Addíg, amíg mi magyarok sokkal könnyebben nyitunk az új dolgok felé, a helyiek nem. Így ezzel a nehézséggel is meg kell küzdeniük.



Zsolt főz (remekül), Anita felszolgál és ezek mellett minden mást csinál, amit épp megkíván az üzlet.
Nem kis munka.

Bevallom, előzőek miatt picit kétkedve mentem először hozzájuk, de a profizmus meggyőzött és azóta sem csalódtam.

Maga az étterem Baden elején vagy végén (ki honnan érkezik) található. Szerintem nincs rossz helyen, a főút mellett található. Nem utolsósorban saját parkolóval is rendelkezik.
A belső tér nem kicsi, családias hangulatú és rendelkezik egy terasszal is, így ha jó az idő, remekül el lehet ücsörögni egy finom étel/ital mellett.
Nem vagyok érdekelt a vendéglátásban, abszolút laikusként nézve az étlapot, nagyon jól megoldották.
Svájci ételek mellett, megtalálható néhány jó kis magyaros is.
Én elfogult vagyok, maradok a magyar verziónál.
:)
A pincében egy bowling pálya van, ami remek szórakozást nyújthat, aki épp ennek hódol.

Folyamatosan ötletelnek, és újítanak. Néhány hónapja már házhozszállítást is vállalnak, a jó idő beköszöntével pedig a teraszon készülnek egy kis megleptéssel.
A poént nem lövöm le, nézd meg magad.
:)
Egyelőre inkább svájciak látogatják, bízom benne, hogy csak azért, mert sokan nem hallottak még róla.
Egy nagyon elegáns weboldaluk is van, ahol minden megtalálható az étlaptól, a nyitvatartási időn át, a belső terekig mindent meg lehet ismerni.
ITT nézhetitek meg ti is.

Jó szívvel ajánlom mindenkinek!
Menjetek, próbáljátok ki.
Baden egyébként nagyon jó kirándulóhely, így össze lehet kötni a kellemeset, a hasznossal.





3 megjegyzés:

  1. A linket megosztottam, zürichi rokonokat , barátokat "riadóztattam" . Sok sikert, kitartást , teltházat és nagyon jó egészséget kivánok a Párnak .-)
    Nóra / Tirolból

    VálaszTörlés