2015. április 13.

Pletykafészek

Ha már festés, mázolás, költözködés...
Otthon sokszor hallani azt a szófordulatot, hogy a vállalkozó csak pénzt akar kivenni a vállalkozásból, invesztálni már kevésbé szeret.
Nincs ez másképp itt sem.

Van egy bérlemény, amit jó sok pénzért kiadnak és (lehetőség szerint) mindent oldjon meg a bérlő.
Bár, vannak előírások, eddig nem nagyon vettem észre, hogy önként és dalolva akaródzott volna betartani.

Ilyen szabály, hogy tíz évente ki kell festeni a lakást.
Már maga a szám is horror, hisz ennyi idő alatt még egy nemdohányzó lakás festése is besárgul. Nem beszélve arról, hogy én pl. szeretem kidekorálni a lakásomat. Itt egy kép, ott egy tükör. Annak az elhelyezése nyomot hagy.
És akkor még szó sem esett olyanokról. akik állatot tartanak.

Ismerősünk nyolc évig lakott egy lakásban, amibe elsőként költöztek be. A kiköltözés előtt már kért ajánlatot festésre, mert ő is "dekorált", meg egyébként is nyolc évet lakott ott, gondolta alap, hogy ki kell festeni.
A tulaj azt mondta, ha eltűnteti a lyukakat nem kell festeni, jó lesz az úgy...
Én nem szívesen költöztem volna be (ráadásul kutyájuk is van, ő meg hol ide, hol oda dörgölőzik, mint a kutyák általában).
:)
Hm.

Az előző írásban említettem, hogy mi is kifestettünk (a szín, meg a lyukak miatt volt szükség rá). A szaki jó munkát végzett, vakító fehérek lettek a falak. Vicces hatása van a falaknak, a besárgult nyílászárókkal körítve. Azt nem kell festeni (még jó), mert még nem telt le a "kihordási idő". Véleményem szerint, előbb kerül sor a ház bontására, mintsem a nyílászárók festésére.

A konyhabútorokról jobb nem is beszélni. A legegyszerűbb, legolcsóbb verziót beépítik, és ezt még cserélni sem lehet, ha épp nem jön be a bérlőnek.
Nekem pl. egy 23 éves darab áll a konyhában. A "szerencsém" annyi, hogy a házat első körben saját részre építették, és ezért viszonylag igényes. Ennek ellenére az idő vasfoga  kikezdte már. Mielőtt beköltöztünk, néhány helyen javították.
A szomszédomnál ugyanilyen a bútor. Igaz, neki a sajátja a ház. Mégsem cseréli ki. Mondjuk, a ház előtt sok konyhaszekrénnyi autó áll. :)

Minap párom mesélte a lakás átadás körüli mizériát svájci megbízójának.
Ő is tudott meglepőt mesélni: az édesanyja 34 éve ugyanabban a lakásban lakik, de még nem volt kifestve. Kérdezte a tulajt, hogy esetleg nem lehetne egy ilyan munkák elvégezni?
A tulaj megnézte, majd konstatálta, hogy jó ez így.
Mondom, 34 év után.
Ezt inkább nem kommentelném, sem a mama, sem a tulaj tekintetében.
:D

Lakás átadás-átvétel témában hallott  rémtörténetek kapcsán az jutott eszmbe, hogy egy rövid időre cserét kellene csinálni.

Mire gondolok?
Az otthoni, illetve a svájci rendszert kellene megcserélni.

A svájciak leszállnának a magas lóról, ha lasszóval kellene fogni a bérlőket, a magyarok pedig megtanulnák értékelni a másét. Tisztelet a kivételnek, de mi is adtunk bérbe lakást, inkább nem írom le milyen tapasztalattal.
:(

Mit szóltok?

8 megjegyzés:

  1. "Ilyen szabály, hogy tíz évente ki kell festeni a lakást."
    Ezt honnan veszed?
    Bär Finn

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most nem tudom megmondani pontosan. Néhány éve olvastam valahol.
      Talán a Mieterverband oldalán.

      Törlés
    2. Hát ez majdnem ugyanígy van Angliában is, megdöbbentem azokon a lakásokon amiket a hozzám hasonló bérlő ki tud venni.....itthon kb. az igénytelen, bunkó vagy etnikumos emberek laknak ilyenekben. Nekem ez az egyik legfájdalmasabb a történetemben. Mert ha már az ember egész nap dolgozik mint egy állat, legalább azt a maradék kis idejét tudja eltölteni ember módjára....de nem....borzalmas igénytelen , lepusztult szó szerinti dohos, penészes lukak.....őrület, az ajtók, ablakok, a falak....talán sosem voltak meszelve, festve, és mennek kézről-kézre, lakóról-lakóra változás nélkül...Itthon egy 72 négyzetméteres vadonatúj lakást bérlek, csili-vili ultramodern konyhával és mindennel havi 55 ft-ért, és a tulajt úgy kell levadászni, hogy jöjjön a pénzért. Azt csinálok benne amit csak akarok. Igaz, én az a fajta lakó vagyok, aki úgy tekint a lakókörnyezetére, mintha a sajátja lenne. Vigyázok rá mint állat, mert utálok ganéban élni, és megbecsülök mindent. Én ezt vinném ki , megmutatni nekik, hogy lehet emberi léptékű lakásokat kiadni. Persze, külföldön sok a vegyes, gondolom rengeteg az olyan bérlő aki tényleg csak lakja valameddig, aztán ha nagyon lelakta megy tovább másikba...A legnormálisabb az lenne ha létezne szabály 1-2 évenkénti tisztasági, frissítő meszelésre. Akkor elég lenne mindenre 1 sor, falra, ajtóra ,ablakra és nem lenne ezeréves lesárgult semmi, amit már 5 sor sem takar le...Mondjuk én magamtól mindig megcsinálom, imádom a festés után a friss illatokat és a szép eleven felületeket. Munka de megéri....Kint meg mindenhez engedélyt kell kérni...pff

      Törlés
    3. Így van. Eddig mi is inkább hozzátettünk egy-egy bérleményhez, de soha nem laktuk le. Ha valami elromlott (kisebb dolog), a párom megcsinálta.

      Törlés
  2. Bár ez már elég régi info: http://www.hev-zuerich.ch/der_zuercher_hauseigentuemer/jahr-2001/ms-art-200103-06.htm

    VálaszTörlés
  3. Ami a lakásdekorációt illeti, nekünk volt olyan svájci szomszédunk, akinek a lakásába mikor bementem, felrémlett, hogy "aha, most költöztek be nemrég": bútor szinte semmi, konyhában a székek az asztalra pedánsan felrakva és letakarva nejlonnal(!), a nappali mint a műtő, kb. egy fehér fényes bútor és egy bőr kanapé.
    Aztán feleségem mondta, hogy kicsit el vagyok tájolódva, már majdnem egy éve laknak itt, és náluk ez a "belakott" verzió. Persze nyilván ez egy viccesen kirívó eset csak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, igen.
      Nekem egyszer egy magyar pár mondta, hogy ők nem raknak semmit a falra, mert nem akarnak festeni.
      Ezt még abban az esetben meg is értem, ha nem sokáig akarnak ott lakni, de hosszú távon engem zavar az ingerszegény környezet. Akkor már inkább a festés.
      :)

      Törlés