2015. szeptember 20.

Gyűlöletposzt (?)

Előszó: napok-hetek óta agyalok, hogy kitegyem-e az írást, időszerű-e most, vagy várjak vele.
A cikkben szóba kerül a menekültkérdés, de a téma NEM az.
Kérem, hogy a hozzászólásokat nem vigyétek el abba az irányba, én a felvázolt jelenségről szeretnék beszélgetni. Kíváncsi vagyok, hogy ti, hogyan látjátok.
Köszönöm.

Mióta eljöttünk otthonról, az ilyen-olyan tapasztalataim alapján próbálom megfejteni a magyarság egymáshoz való (v)iszonyát. Nem sok sikerrel.
Most egy apró puzzle darabot megtaláltam. Hogyan alakulnak az emberi kapcsolatok, mennyiben befolyásolja azt a mindennapi politika otthon, és itt.

Röviden, Svájcban semennyire. Ha svájci vagy.
Nem úgy, ha magyar.
:)
Sokat nézegetem a helyi sajtót, a cikkeket, és utána a hozzászólásokat. Nagyon ritkán látok egymást meghazudtoló, becsmérlő embereket. Még akkor sem, ha ott, mindenféle felhasználónévvel lehet írogatni, nem fedi fel senki valódi énjét. Igyekeznek a cikkre reagálni, sok esetben nagyon jól érvelve. Ritkán látok olyant, hogy " elmész te a jó k. anyádba, rohadt ilyen, vagy olyan bérenc", és a kedvenc szavam, a "gyűlölködő" stb. Nem is említek több példát.




Ezzel szemben, ha Magyarországon megjelenik egy cikk azzal a címmel, hogy Pistike beleborult háromkerekűvel az árokba, ott anyázás pro és kontra, majd előbb-utóbb eljutunk, hogy ez valamelyik kormány, kormányfő hibája és különben is dögöljön meg egyik, másik, vagy akár mindkettő.

Minap azt olvasom egy kommentben, hogy "Risztov Éva egy Fidesz bérenc". Atyaég!!!
Csak azért, mert arcát adta az MLSZ egyik reklámjához, mert saját elmondása szerint is szereti a focit. Lelke rajta. Szóval, ha a gondolatmenet mellett haladok, akkor minden focit szerető Fidesz bérenc?

Most elképzelem, ha valami ilyesmit írna valaki Federerről. Szerintem, alsó hangon meglincselnék.
Joggal.
Ez egy nonszensz, nem normális állapot.

De ugyanez van a személyes kapcsolatokban. Míg néhány éve a "mennyit keresel" volt a standard kérdés, ezt lassan átveszi egy puhatolódzó jellegű érdeklődés, vagy megjegyzés, amiből kiderül, hogy vajon ki, hova tartozik. Nem az az érdekes, hogy egyébként szimpatikus-e az új ismerős. Múltkor voltam egy kisebb magyar találkozón. Nem hazudok, nagyjából a harmadik percben került elő az otthoni politika.
:(

A néhány héttel ezelőtti svájci partin egyáltalán nem került szóba a téma. Pedig, jó sokáig voltunk, jó sokan. Sem svájci, sem magyar vonatkozásban még érintőlegesen SEM. Még érdeklődés szintjén SEM.

Tehát, nálunk nem stimmel valami.
Miért van ez?

Hogy a "kutatásomat" folytassam, merész vállalkozásba kezdtem: a saját privát FB oldalamat "áldoztam" be, csináltam egy kisebb provokációt.

"Remek" alkalom a menekültügy. Gondoltam, ez tényleg messze túlhaladja a piti vitatémákat             (legyenek-e nyitva vasárnap a boltok, vagy hány osztályos legyen az általános iskola), amiről lehet vitázni, köpködni. Ez most mindenkit érint (komolyan, nem játszásiból). Itt most félre lehetett/kellett volna tenni az aktuálpolitikát és elég lett volna a józan paraszti észre hallgatni, még akkor is, ha nem fogalmazunk meg véleményt, csak elgondolkozunk a jövőnkről, a gyerekeink jövőjéről.

"Vállaltam", hogy nyílt konfliktusba kerüljek azokkal, akik nem tudnak/akarnak elvonatkoztatni, mert sejtettem, hogy így lesz. Mint tudjuk azonban, a remény hal meg utoljára.

Nincs sok ismerősöm, mindössze kb. 80 jött össze, ami még így is túl sok, évente törlöm azokat, akikkel semmilyen kapcsolatom nincs.
Így most alkalom adódott a természetes szelekcióra is.
:D

Szóval, írtam egy kis szösszenetet, amiben néhány kérdést tettem fel a menekültüggyel kapcsolatban.
Az elején rögtön megemlítettem, hogy vajon miért nem lehet ezt a helyén kezelni, miért kell ebbe belevonni a politikát, pro és kontra.
Leírtam, a kérdéseimet és félelmeimet.
Röviden: annak ellenére, hogy szinte semmivel sem értek egyet, amit a jobboldal tesz, ebben a kérdésben azonban nem találtam semmi kivetnivalót az intézkedéseikben. Na jó, a plakátolás az baromság volt. De mióta jönnek csőstől, rendben próbálták kezelni az egyébként szinte kezelhetetlen helyzetet. Bármennyire is próbáltak belekötni, az európai jogoknak megfeleltek az intézkedések. Egyik rendőrnek sem borult el az agya. Ebből többet nem lehetett kihozni.
Ennyi a véleményem dióhéjban, vállalom.

Mielőtt kitettem, megmutattam a gyerekeknek. Nagyobbik szerint, "anya, ebből akkora tűz lesz, hogy nem látsz a füsttől".
Én akkor előre borítékoltam, hogy mire számítok.
Tudtam, hogy mit fog reagálni a két legjobb barátom, és mit a többiek.
Megjegyzem szerintem az is óriási probléma, hogy gyakorlatilag az ismerőseim több mint feléről tudom a politikai hovatartozását. Miért? Nem érdekel. Magánügy.
Svájci ismerőseim egyikéről sem tudom.
Ez elég messzire mutat.
Megjósoltam, hogy ki fog hozzászólni, milyen színekben. Azt is, hogy ki meri "teccikelni" és ki fog hallgatni, mint szar a gazban. Ezt most nem rossz értelemben írom. Tényleg van, aki még arra használja az oldalt, amire való lenne. :)
Kiteszi mennyit nőtt a gyerek, hol volt kirándulni, stb.

Az eredmény - sajnos - engem igazolt.
:)
A borítékolt jóslat 80 %-ban talált, süllyedt.

Az ismert "vörös szemüveges barátok" lőttek először, de nem csípőből egy stukkerral, hanem mindjárt egy uzit nyomtak az orrom alá.
:D
Persze, a hírcsatornákon hallott, bevett szokás szerint: nem igaz, mi közöd hozzá stílusban. Egyetlen érvemre nem érkezett válasz, a problémákat érintő további kérdéseimre sem.
A szomorú az egészben, hogy pontosan tudják, hogy SOHA nem politizálok, az oldalamon egyetlen ilyen tartalmú bejegyzés sincs, még csak "like"-olva sem.
Ennek ellenére, úgy jöttek nekem, mintha véresszájú jobbos lennék.
:(
A sárgák meglehetősen visszafogottak voltak. Vagy jól értelmezték az írást, és feltett kérdést nem tudták megválaszolni, vagy nem tudom miért, de a legnagyobb szájú sárga ismerősöm csendben maradt.
Aztán jött még megjegyzés olyantól, akiről tudom, hogy pártsemleges.
Volt, aki ugyan cikkben feltett kérdést megértette, a véleményemmel részben értett egyet, így inkább elkezdtünk beszélgetni magánügyeinkről.
Egyébként, az írás legnagyobb hozadéka ez volt.
:)
Volt aki egyáltalán nem értette, hogy miről szól az egész.
Ami a legviccesebb, hogy a hozzászólók több mint fele évek óta Svájcban él, évi 1-2 hazalátogatással. Kvázi az információjuk minden esetben közvetett. Mégis ők mindent tudnak, sőt jobban tudnak, mint az otthon élők.
Vicces volt.
Hogy éles legyen a kontraszt, másnap feltettem egy érdekes interjút Hosszú Katinkával. Egy, azaz egy ember kattintott rá.
No comment.

Harmadnap megint beleszóltam egy beszélgetésbe egy ismerős oldalán, direkt darázsfészekbe nyúlva. Kaptam is érte sallert.
(Ezúton is bocsi).
A legjópofább pengeváltás a következő volt.
Egy embertől megtudtam, hogy "aki gyűlölködik, az mindenki jobboldali."
Erre annyit írtam neki, hogy én nem gyűlölök senkit.
Válasz: én csak a gyűlölködőket gyűlölöm.
:D
Megmondom őszintén, itt elnevettem magam.



A csörte vége volt a legszebb, amikor ismerős másik ismerőse megjegyezte, hogy "kedves ismerőseid hozzák a magyar átlagot."
Ennyi.
Szóval, aki nincs vele, az ellene van.

Azt csak halkan jegyzem meg, hogy a minap láttam az oldalon, hogy az egyébként nagyon helytelenül viselkedő, rugdalózó opreratőrnek már szégyenfala is van. Beleolvastam a kommentekbe, nem volt benne sok köszönet, a "rohadt, jobbikos, rasszista kurva" bejegyzés fejezi ki legjobban a véleményeket.
Miközben az egyéves lányát hasba szúró apa ellen még csak ejnye-bejnye sincs...

Miért van erre szükség?
Félreértés ne essék, amit csinált, arra nincs magyarázat, illetve én nem voltam ott, nem tudom megítélni, hogy ott, abban a pillanatban mi történhetett.
Nem védem, majd a hatóságok kivizsgálják és megteszik a szükséges intézkedéseket.
De!
Most, hogy neki már szégyenfala is van, jobb az élete bárkinek is?
Most, hogy van kit gyűlölni,  jobb?
Hm...
Elgondolkodtató...

Hogy a provokáció mennyi kárt tett a kapcsolataimban?
Nem nagyon érdekel, hisz ha azon múlik egy kapcsolat, hogy vörös, sárga, kék, zöld vagyok-e, és ez alapján leszek jó, vagy nem, akkor már régen rossz.
Volt aki törölt, volt akinél "bűntiben" vagyok.
:)
Szerencsére, az igazi barátok maradtak. Róluk nem tudom, hogy merre húznak, szimpatizálnak-e valakivel. Ennek így kell(ene) lennie.

Nos, a megtalált puzzle darabra az van írva, hogy míg otthon a konfliktus a lényeg, a másik eltérő véleménye esetén lehülyézése, addig itt a konszenzus. Azt látom, hogy az elmúlt lassan 30 évben maga a politika és maguk a politikusok egy olyan mintát állítottak elő, aminek valamilyen konfliktus az alapja. Jól sikerült nekik.
:(

Nem volt ez mindig így, hisz az "átkosban" még normálisak voltak az emberi kapcsolatok. Érdeklődtek egymás iránt, voltak jó beszélgetések, max. a focin vitatkoztak.
Boldog békeidők.

P.S: ismét kérem, hogy ne a menekültügy legyen a hozzászólásod témája. Arról majd legközelebb.
:)
Vélemény?

27 megjegyzés:

  1. Hát igen, ha olyan mondatokkal kezdesz el egy posztot, mint a kísérletedben szereplő első pár mondat, akkor persze, hogy a provokáció miatt sokan rákattintanak :-)
    Ráadásul ezt olyan témában teszed, ami az emberek 100 %-át érdekli, nem hinném, hogy van magyar kötődésű ember, aki ne foglalkozna vele valamilyen szinten.
    A véleményem az, hogy az emberi kapcsolatok romokban, nem tudunk már értelmesen beszélgetni, mert mindig lesz valaki, aki ránk akarja erőltetni az ő igazát... Mindegy egyébként a téma, én azt tapasztalom, ha más a véleményed, akkor sok mindennek lehordanak, csak éppen rendes ember nem leszel :-(
    Ezért is szólok ritkán hozzá, mert általában sikerül félremagyarázni az embereknek a mondataimat, nem a lényeget megértve, elviszik olyan irányban, amiről én nem is szóltam.
    Ezen már én is gondolkodtam egyébként! Hol volt az a pont, amióta már nem beszélgetnek, hanem kritizálnak, pocskondiáznak az emberek?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bevallom, nem gondoltam volna, hogy ez bárkit is sérthet.

      Én azt szeretném hinni, hogy azok az emberek, akik sokat tanultak, nyelveket beszélnek, széleskörű világszemlélettel rendelkeznek, azok el tudnak vonatkoztatni (őket szólítottam meg)...
      Sajnos, nem.

      Törlés
    2. Én meg azt gondolom, hogy ha úgy kezded, hogy ti nem vagytok tájékozottak, majd én elmagyarázom nektek, akkor ez a reakciókon is érződni fog :-( Tehát ez a kísérlet emiatt szerintem kicsit sántított...

      Törlés
    3. Azt sehol sem írtam, hogy majd én bármit is elmagyarázok...
      :)
      Csupán megemlítettem, hogy furcsa, hogy sokan csak a jobbos vagy balos szemüvegen nézve tudnak egy kérdésről nyilatkozni.

      Törlés
    4. Ha érezted volna a bevezető szavaid élét, akkor nyilván másképpen fogalmazod meg :-)

      Törlés
  2. Egyébként egy mai kis szösszenet egy csoportból, idézem:
    "Juj de mennyi paraszt van sajnos, de miért? Miért? Miért?! Sajnos már nem merek barátkozni, beszélgetni, lehet bennem van a hiba, de nem hiszem."
    Hát ezen hozzászólás kedvéért elolvastam az összes kommentet, de nem találtam semmi kivetnivalót egyikben sem. A téma egyébként teljesen semleges volt, nem volt benne politika, menekültek és egyéb konfliktusforrások sem. Egy békés beszélgetés volt csak.
    Így arra jutottam, hogy az idézett hozzászólást író hölggyel nem fogok mélyebb barátságot kötni :-) És megerőszakoltam magam, nem közöltem ezt vele a közös falon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ehhez nem tudok mit hozzászólni. Semmilyen csoport tagja nem vagyok. :)
      Hallani hallottam, hogy ott sem más a helyzet.
      :(

      Törlés
  3. Hahaha, èn is benne vagyok kettö fb-magyarvagyok-oldalon, de csak olvasom a sok bejegyzèst. Egyszer összeszedtem a bätorsàgomat ès feltettem egy kèpet egy nèmetorszàgban kaphato turorol (jol olvasod), ami sztem elèggè hasonlit a magyar turohoz. na volt ott nemulass! èn csak gondoltam, hàtha örül neki valaki, aki turos palacsintàt vagy turos tèsztàt akarna csinàlni. Rosszul gondoltam. Ki is töröltem. Valszeg az èn hibàm volt ;) azota csak olvasom a sok hülyesèget, ami persze inkàbb szomoru mint vicces, na de ez van. viszont nagyon fincsi lett a turos rètesem...

    maresz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha még elérhető a kép...
      Én nagyom örülnék neki.
      :)

      Törlés
    2. Nem vagy egyedül, nálam 2002 körül telt be a pohár, az idöjárásról beszélgethetünk a politikáról velem nem :-)

      Törlés
  4. Tizenvalahány éve nem élek Magyarországon, és többek között az itt leírtak miatt nincsenek magyar barátaim a külhonban. Nekem nincs szükségem se a jobb/bal oldal hittérítésére, inkább az emberi kapcsolatokra helyezem a hangsúlyt. Mostani legjobb barátom egy német illetö, akivel együtt érezzük a külföldiek létét Svájcban, de ha megszakadok sem tudom elmondani, hogy ö Németországban milyen szavazó.
    A 20 Minuten-en szoktam a hozzászólásokat csemegézni, a nickek ellenére meg lehet mondani, hogy ki az "echte" svájci és kinek van olyan "komplexusa" mint nekünk.
    Sajnos nagyon nagy igazságokat tartalmaz ez a poszt, szinte minden egyes sorával egyet tudok érteni, még akkor is, ha az inkriminált posztot a FB-n nem láttam...
    A jelenség amit leír találó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezek szerint, nem vagyok egyedül az érzéseimmel.
      :(
      Azt vettem észre, hogy az utóbbi pár évben még erősebb lett ez a vagy jobb, vagy bal felé történő orientáció.
      :(

      Törlés
    2. Annyira bírom az ilyen beírókat, hogy "Tizenvalahány éve nem élek Magyarországon, és többek között az itt leírtak miatt nincsenek magyar barátaim a külhonban.".

      A határátkelő is kb. erről szól, "Magyarország szar meg a magyar emberek szarok én utálom őket, de azért magyar emberekkel találkozom külföldön, magyar fórumokat olvasok és követem sunyiban a magyar híreket".

      De akkor mit keresel itt, magyar nyelven írodott blogon, magyarok között a magyarokról szóló cikkben? A magyarságod úgysem tudod kiirtani, látom ezt minden kivándorlón.

      "Mostani legjobb barátom egy német illetö, akivel együtt érezzük a külföldiek létét Svájcban, de ha megszakadok sem tudom elmondani, hogy ö Németországban milyen szavazó. "

      Nyilván kívülről-belülről ismered a német politikai helyzetet, az elmúlt válságokat és megoldásaikat pártokkal együtt(Bokros-csomag pl.), megszorításokat és reformokat és ennek fényében nem tudod eldönteni, hogy a német barátod milyen szavazó Németországban. :)
      Segítek: a német barátod sokkal inkább távolságtartó, mint egy magyar. Így sok magyarnak úgy tűnik, hogy milyen vidámat és boldogok, aztán meg mindenki megy haza egyedül a saját lakásába a macskájához/kis cuki kutyájához (rengeteg van itt ilyen). Pont, mint az angoloknál/amcsiknál.

      Na de nem akartalak ám megbántani, csak rávilágítottam pár pontra, ami eszembe jutott.


      LM.

      Törlés
    3. Bár, nem nekem írtad, de van véleményem. Szerintem ez, nem annyira fehér vagy fekete.
      :)
      Én sem nagyon gyűjtöm a magyar ismerősöket, pont a fenti okok miatt, ugyanakkor hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem érdekelnek az otthoni dolgok.
      Én is magyar TV-t nézek, jórészt magyar hírportált olvasok.
      A kettő nem zárja ki egymást.
      Szerintem.
      A többi kérdésben nem tudok nyiltakozni, nekem nincs és nem is lesz helyi barátom.
      :)

      Törlés
    4. Válasz L.M.-nek
      Ismét bebizonyosodik, hogy a magyar a magyarral nem tud. Én magamról beszéltem, Te meg rögtön nekem támadsz. Képzeld, igenis érdekel, hoy mi van Németországban, azt is figyelemmel követem, hogy Ausztria milyen irányban halad (FPÖ). Es igenis erdekel, hogy mi van Magyarországon, mert én annak idején nem gazdasági menekültként távoztam, hanem a szerelem vitt Nyugatra. Nem is akarom a magyarságomat kiírtani, de ha éppen itt tartunk akár le is "románozhatnál" hiszen Erdélyben születtem.
      Segítek: a német barátom nem távolságtartó, hanem egy intelligens ember, aki nem a macskájával hanem a családjával (akikkel összejárunk) próbálja megoldani a hétköznapi gondokat.
      Voltak itt is magyar barátaim, akik lassan kikoptak mert.
      a) vagy folyamatosan segitseget kertek
      b) vagy folyton teriteni akartak (fidesz vagy mszp mindegy)
      c) nem volt kedvem mindig elmondani, hogy miert keresek annyit amennyit....
      Megbántani, nem bántottál meg, csak ne ítélkezz olyanok felett akiket nem is ismersz.
      Es ha valaki kerdezi igenis magyar voltam (mar Romániában is) és magyar maradtam (Magyarországon és Ausztriában) és magyar is Leszek mindig (most jelenleg Svájcban).
      Ennek jegyében szép napot!

      Törlés
    5. "Ismét bebizonyosodik, hogy a magyar a magyarral nem tud."
      Tudod, ha szürreális helyzeteket írsz le, akkor ez valakinek gyanús és végiggondolja, hogy miért szürreális, amit írtál.

      "én annak idején nem gazdasági menekültként távoztam, hanem a szerelem vitt "

      Ez lett volna az utolsó tippem, de nem írtam be, mert rögtön kapnám a nőgyűlölő/irigykedő jelzőt.

      Tudod egy jó munkával rendelkező, sokszor helyi (nyugati) által elvett szegény nő egészen más világban él mint a többi bevándorló.

      Na meg felmerül a kérdés, hogy akkor kikkel barátkozol, mert svájciakkal nemigen ("a külföldiek léte" ugyebár), magyarokkal nem, így marad a többi bevándorló, akik viszont szarul tudnak németül (és nagyrészt saját maguk között mozognak), kivétel a németek, akiket jól meg lehet érteni, az osztrákokat már annyira nem.


      LM.

      Törlés
    6. "Én sem nagyon gyűjtöm a magyar ismerősöket, pont a fenti okok miatt, ugyanakkor hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem érdekelnek az otthoni dolgok.
      Én is magyar TV-t nézek, jórészt magyar hírportált olvasok.
      A kettő nem zárja ki egymást."

      Magyar ismerős: éppen azért ez itt is szar Ausztriában, mert nem azzal ismerkedsz, aki normális esetben szimpatikus lenne, hanem azzal, aki ott van. Nagyon kevés ember lesz az ember barátja, mivel azoknak ki kell szelektálódnia évek alatt, erre pedig külföldön nincs lehetőség, mert relatíve kevesen vannak kint.

      Jól néznénk ki, ha Magyarországon is mindenkihez odamennél és mondanád, hogy "szia magyar vagy, mit csinálsz itt, hogy érzed magad?" :D

      Tv, hírportál: ettől független. De akkor ne hirdesd már, hogy te aztán nem szereted az országot, közben meg nagyjából minden szállal kötődsz az országhoz.

      Még az előzőnek:
      "Nem is akarom a magyarságomat kiírtani, de ha éppen itt tartunk akár le is "románozhatnál" hiszen Erdélyben születtem. "
      A legjobb nők az Erdélyben és a vidéken születettek, legalábbis nekem ez a tapasztalatom, jól választott a barátod!

      LM.

      Törlés
    7. Igaz, külföldön ritka, hogy az első ember szimpatikus, akivel összeakadsz.
      Ezért "jó", hogy aszociális vagyok, nincs igényem nagy társaságra.
      :)
      "De akkor ne hirdesd már, hogy te aztán nem szereted az országot, közben meg nagyjából minden szállal kötődsz az országhoz."
      Állj! Soha nem mondtam, hogy en bloc nem szeretem. Bizonyos dolgokat (sokat) nem szeretek benne.
      És valóban ezer szállal kötődök, hisz ott él a családom, a barátaim.
      Nem beszélve arról, hogy rengeteget utazok haza. Ha akarnám sem tudnám elkerülni, hogy ne érintsenek meg az otthoni dolgok.
      Ettől függetlenül, érdekel az is, hogy mi történik itt. Ugyanúgy megnézem az itteni sajtót is.
      Nem érzem, hogy választani kellene a kettő között.

      Törlés
    8. L.M.-nek
      Na akkor próbáljuk meg újra:
      Én nem feleségül jöttem, hanem megnösültem (személyi számom még mindig egyessel kezdödik)
      0-1.
      Mint írtam a barátom német, tehát talán megy neki a német mégpedig "native Speaker" szinten.
      0-2.
      Amit viszont eltaláltál a feleségem jól járt velem, mert még helyi szinten is jól élünk anyagilag.
      1-2.
      Az hogy Erdélyben akár férfiak is születhettek a 70-es évek elején akik "vitték valamire" Nyugaton meg sem fordult a fejedben.Ez az elöítélet ami szintén jellemzö ránk magyarokra.
      1-3.
      Úgyhogy ezt a meccset elbuktad kartárs....:-)

      Törlés
    9. Bizony, hogy elbuktam, igazad van.

      Az előítélet meg működik, szegény, szép nős-kiházasodós sztoriból rengeteget ismerek neten/személyesen is, fordítottból meg te vagy ez első. Lást a mai posztot is:
      hataratkelo.blog.hu/2015/09/23/alombol_valosag_178

      LM

      Törlés
  5. jaja, aztàn meg kapok a fejemre, hogy nem svajcban vàsàrolok, meg nem is teljesen olyan mint a magyar, meg zürichben a magyar boltban is van ès èn nem tàmogatom a magyar boltot... meg nem is tudom, hogy mit versz mèg a fejemhez... fèlek :)

    probàld ki: https://www.google.ch/search?q=schichtk%C3%A4se&biw=1920&bih=918&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&sqi=2&ved=0CBwQsARqFQoTCLmYitnxh8gCFYE6FAoddT0J0g

    èn a Landliebe-töl veszem a Kaufland-ban. de bizti a többi is jo

    pussz

    VálaszTörlés
  6. Én semmi ilyen beszélgetésben már nem veszek részt. Van pár téma amihez hozzá sem szólok, sokszor el sem olvasom. Nagyon kevesen tudnak úgy beszélgetni, vitatkozni hogy ha ellentétes a véleményük, ne legyen belőle sértődés. Nem az ellentétes véleménnyel van gond hanem a stílussal. Mindent meg lehet beszélni. Anyázás nélkül. De sokan erre nem képesek.Én a férjemmel rengeteg politikai kérdésben ellentétes véleményen vagyok de még ezen sosem vesztünk össze. (minden máson igen DD) Blogokhoz is egyre kevésbé szólok hozzá. A sajátomat is zárttá tettem mert elég volt a megjegyzésekből. Van aki nemes egyszerűséggel leírta hogy mégis mit vártam ha nyilvánosan leírom. Hát mást. Ezért többet nem írok semmit nyilvánosan. Na jó itt igen, :-), de ez is más.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem. :) Ez most kivétel volt - ami erősíti a szabályt -, hogy meg tudjam írni, amit akartam.
      Nem vagyok csoportok tagja, és meglehetősen kevés blogot olvasok.
      Amit olvasok, ott megtisztelem azzal az írót, hogy nem üvöltöm le a fejét, még akkor sem, ha más a véleményem.

      Mi is vitatkoztunk, de normális keretek között, sőt sok esetben a végére még konszenzus is született (így emlékszem).
      Ez így normális.
      :)

      Törlés
  7. Nem tudom, az én nem nagyon szoktam összekapni senkivel ilyesmi témában, lévén, hogy minden pártot utálok valamilyen szinten, mert egyik sem képvisel azt a normális hozzáállást és értékrendet, amit egy értelmes ember képvisel általában. Akik valamelyik részen állnak, azok nem sértődnek meg a haverok közül, de általában kerüljük a témát, mert úgyis panaszkodásba menne át.

    Hogy a kint élők miért ilyenek: mert a múltban élnek, gondolom te sem idézgeted a helyi politikusok vicces/kétértelmű szólásait ("el lehet menni" pl.), mert vagy nem érint olyan mélyen, mint az otthoni dolgok, nem tartozol szívvel-lélekkel valahova vagy egyszerűen nem érted az utalás hátterét és a viccesség mibenlétét.
    Itt Ausztriában így látom. Itt milyen nyugalom van, tényleg bazzeg, ha nem érted a pártok mély dialektusban íródott 1 mondatos utalásait! :D

    Friss példák:
    " A G'spür für Wien.
    Da lass' i ned locker.
    Da bleib' i stur.
    Da geb' i ned nach.
    "
    És akkor nem elég megérteni, a hátteret meg a politikai múltat is ismerni kell, hogy ezek miért vannak kiírva. Tényleg nyugi van, ha valami bejár melózni és a többi időt magyarokkal/magyar nettel/magyar tévével ( vagy youtube) tölti és fogalma sincs, h mi van körülötte, mert persze fáradtság a netet meg a pol-i szakszöveget szótárazgatni, erre szinte mindenki lusta meló után, nyilván.

    Már én sem figyelek amúgy, belefáradtam a helyi hülyeségekbe (meg az otthoniakba is amúgy).

    Politikáról itt sem nagyon beszélnek. De ez meg azért lehet, mert itt eléggé felületesek a sima kapcsolatok és sok idő kell, amíg egy helyi megbízik benned. Addig marad a mosoly és mindenki vidám. Ez lehet a svájciaknál is, azok még zárkózottabbak, nem fognak előtted politizálni, csak a legjobb haverral.

    Amúgy meg szerintem semmi baj nincs a politizálással, mivel értékrendek ütköznek, ez lenne a legegészségesebb dolog, ha mindenki politizálna, érvelne és vitatkozna. De nem, mint a droid, ahogy ma van, aztán meg fújolnak a másikra, áh.

    Amúgy még egy kérdésem lenne hozzád ezzel kapcsolatban: úgy láttam, hogy a svájciak, maga az egyszerű nép feltűnően nem hülye és rövidtávra tervez, mint pl. az otthoniak. Sokszor volt már vmi népszavazás ott (pl. min. bér emelés, szabadság számának növelése), amit egyszerűen leszavaztak, mert látták, hogy pl. veszít az ország a versenyképességéből. De más is volt ilyen, amikor az egyszerű nép a közvetlen haszon ELLEN szavazott! Na ilyen otthon sohasem lenne (pl. vizitdíj).

    Amúgy ez is furcsa, hogy a magyar nép milyen könnyen összekap/felháborodik minden pol--i hülyeségen, pedig az erejét saját sorsa javítására is fordíthatná. Amúgy régen én is ilyen voltam (felháborodós), de a külföldön levés megmutatta, hogy mi az igazán fontos és ebben a politika nincsen benne (ill. megnyugodtam, hogy a nagy nyugaton is majdnem ugyanolyan szánalmas a pol., még ha ennek az ellenkezőjét is híresztelik otthon).

    LM

    VálaszTörlés
  8. Szeretném megkérdezni, hogy ér megosztani? (Lehet, hogy nálam is vihart kavar majd ez az egész téma, de az az igazság, hogy EZ AZ IGAZSÁG :)

    VálaszTörlés