2015. november 26.

Lehetőségek

Lányom az idén végez a középiskolában. Mivel eddig is jól tanult, nem aggódok a vizsga miatt, bár az egész család lázban ég, anyagokat keres mindenki, aki él és mozog a szakdolgozatához.
:)
Ennek okán (is) a cég, ahol a gyakorlati idejét tölti lehetőséget biztosít, hogy egy évet valamelyik külföldi leányvállalatánál tölthessen el.

Napok óta vizslatjuk a listát, és próbáljuk kiszűrni a számunkra megfelelőt.
Nekem, mint szülőnek első és legfontosabb szempont a biztonság.
Jelen helyzetet nem elbagatelizálva, egy viszonylag nyugalmas országot keresünk.
Másik fő szempont a nyelvtanulás. Ebből mindhárom fejlesztésre szorul, tehát nincs sorrend.
A tanulandó nyelvek a német, az angol és a francia.
Az is fontos, hogy az adott országban legyen lehetősége a másik nyelv(ek) tanulására is. Megfelelő nyelviskola kell, ami megfizethető kategória (ezt nem támogatja a cég).

A statisztikák alapján látom, hogy a blogot talán csak a Déli-sarkon nem olvassák, legyetek a segítségünkre.
Ti mit választanátok?

A lehetőségek:
Németország
Ausztria
Olaszország
Belgium
Hollandia
Franciaország
Lengyelország
Magyarország
Csehország
Szlovákia
Románia
Oroszország
Ukrajna
Törökország
Svédország
Finnország
Dánia
Anglia
Skócia
Görögország
Spanyolország
Portugália
USA (Tenessee)
Brazília
Argentína
Mexikó
Kína
Szingapúr
Thaiföld
Fülöp- szigetek
Kína
Japán
India
Dél-Afrika
Marokkó
Egyiptom
Egyesült Arab Emirátusok


32 megjegyzés:

  1. Na jól feladtad a leckét DD
    Amúgy ő mit akarna? Azt nem tudom melyik lenne jó csak azt hogy én melyiket zárnám ki, pl. Dél-Afrika, Ukrajna, Egyiptom, India, Törökország. Gondolom Magyarországot ismerik, oda azért nem kellene mert ha már mehet akkor olyan helyre ahova nem túl gyakran jut el az ember. Szlovákia, Románia, Lengyelország nekem nem lenne választás megint. De még így is maradt egy csomó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye?
      :D
      Nincs konkrét elképzelése még. Egyelőre mi is ott tartunk, hogy mi az, amit kizártunk.

      Törlés
  2. Eloszor is gratulalok a lanyodnak! Nagyon ugyes, hogy ennyire elismerik a cegnel es ilyen lehetoseget biztositanak Neki.

    Amit nem talaltam meg a leirasban, hogy az adott leanyvallalatnal milyen nyelven kellene dolgozni? A helyi nyelven vagy valamilyen masikon? Illetve mennyire szempont a helyi megelhetesi koltseg?

    Amugy en szerintem elso helyen Skociat, masodik helyen meg Tennesseet valasztanam. Ha tenyleg fontos, akkor biztosan talalnatok ott francia nyelviskolat is.

    A biztonsagi tenyezok miatt szerintem Skocia lenyegesen jobb mint Anglia. Igaz, nem is ugyanazt a nyelvet beszelik.. :-), de azert tutira sokat lehetne ott is angolt tanulni.

    Mivel Nemetorszag meg Ausztria egyreszt nagyon kozel van es emiatt barmikor elmehetsz oda, masreszt ha nem is teljesen ugyanolyan, de a munkaszemlelet azert megiscsak hasonlo a svajcihoz, en inkabb kihasznalnam a lehetoseget es valami erezhetoen mas, de azert megsem "foldonkivuli" kulturkorbe mennek. Szoval, Skociaba. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a nevében. Angol az előírás. Illetve a német területe jó a német, a franciára pedig a francia.

      Most úgy vagyunk vele, hogy több szem, többet lát. Minden tanácsot megfontolunk, és majd valahogy a végén választunk.
      :)

      Törlés
  3. USA nagyon sok érv mellette szól és hihetetlen élményeket szerezhet a szabadidejében kirándulások során...

    VálaszTörlés
  4. ez fontossagi sorrend?

    nemetorszagot/ausztriat nem ajanlanam, a menekulthelyzet el fog ott harapozni:
    http://www.gatestoneinstitute.org/6583/germany-migrants-housing

    egyreszt ezert, masreszt ezert:
    http://eucollapse.blogspot.hu/2015/11/major-update-no-more-migrants-allowed.html

    a svedek nem engednek be tobb mingransot, ami azt jelenti hogy a problema a nemetorszag-ausztria tengelyen fog feltorlodni es felrobbanni is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, még nincs fontossági sorrend.
      Így kaptuk a listát.
      Köszönöm szépen.

      Törlés
  5. Szerintem egyértelműen USA.
    (Mondjuk nálam még játszana Japán, vagy esetleg valamelyik skandináv ország.)

    VálaszTörlés
  6. en a sajatom lanyomat biztos az usa-ba kuldenem. az csak egy dolog hogy ott tud angolul beszelni, de nekem sokkal tobbet szamitana, hogy az amerikaiaknak van egy olyan sajatos szemlelete az uzlettel, az egyuttmukodessel, a vasarlo kiszolgalasaval kapcsolatban amiben mindenkepp erdemes eltolteni egy kis idot ha lehetseges.

    VálaszTörlés
  7. Gratulálok a lányodnak/-hoz :) Eddig csak olvasgattam itt nálad, de most, hogy így kérdezel....nekem kapásból Szingapúr ugrott be. Tudom, a legtöbbször mostanában a légszennyezettség miatt hallottunk róla, de számomra ez lenne az egyetlen negatívum. A férjem többször volt ott hetekre kiküldetésben, és egy volt kollégám is töltött el egy félévet cserediákként Szingapúrban, mindketten nagyon szerették. Különleges, jól szervezett, érdekes és tiszta. De ez persze óriási változás lenne (amellett, hogy mekkora lehetőség is), ha közelebbi célpont kellene, akkor Hollandia. Nyelvtanulás, tolerancia, nyitottság, Amszterdam, ennyi :)

    VálaszTörlés
  8. Ilyen lehetőség nem sokaknak adatik meg. Ha én lennék helyében, Európát kizárnám (itt bárhová könnyedén el lehet jutni). Indiát és az Emirátusokat csupán azért, mert "nőből van". Részemről Japánra és Szingapúrra adom a voksom. Oda nem minden nap jut el az ember. A kultúra is más, érdekes. (nem európai) No persze az sem mindegy, hogy a Lányod mennyire bírná ki az ottani közeget és persze a messzeséget. Gyakran biztos nem tudna "haza"látogatni.
    Bárhogyan is dönt, gazdagabb lesz. Gratulálok!
    Üdv.:Mariann

    VálaszTörlés
  9. Szia,
    gratulálok a nagyszerű lehetőséghez!
    Magam részéről : Belgium, Hollandia
    USA, Tennesseeről friss infó:
    Tennessee has one of the highest violent crime rates in the country at 608.4 incidents per 100,000 residents, much higher than the national rate of 356.5 incidents for every 100,000 residents. A lack of education often limits access to good jobs and economic prosperity, and residents of states on the lower end of the liveability ranking tend to have relatively low college attainment rates. In Tennessee, 25.3% of adults have at least a bachelor’s degree, lower than the 30.1% of adults nationwide with similar education. Despite this, job growth from 2012 through last year was in line with the nationwide job expansion of 3.7%. In states with relatively poor living conditions, demand for housing is often relatively low, which tends to drive down home values. A typical home in Tennessee is worth $142,900, well below the national median home value of $181,200.


    Forrás: http://247wallst.com/special-report/2015/11/23/most-livable-states/3/

    VálaszTörlés
  10. Mindenképpen Európán kívüli hely legyen, hogy lásson világot. Én USA/Szingapúr vonalat mondanám, bár Szingapúrban singlish-t nyomnak, nem a tiszta angolt, viszont Ázsia a jövő gazdasági szempontból, Szingapúr meg Ázsia Svájca.

    USA-ban megtanulja az amerikai mentalitást, meglátja hogy élnek, viselkednek, a pozitív életszeméletet, hajtást, szolgáltatásokat, Szingapúrban meg az ázsiai világot ismeri meg. Mindkettő nagyon-nagyon fontos.

    E kettő között döntsetek szerintem, a kényelem ne legyen neki szempont (pl. Németo./Ausztria), lehet még kényelmes egész életében, 1 év USA-t/Szingapúrt viszont nehezen tapasztalhat meg ilyen könnyen.

    Egzotikus, szegény szigetre ne menjen, haszna nem sok van belőle, az angolt kell nyomni nyelvi szempontból, németet Svájcban is megtanulja, a francia felejtős, alig használják vagy csak rossz országokban (arabok). K-Eu-ba ne menjen nyilván. É-Európába csak akkor, ha ott akar élni később, különben felesleges. Skócia: nem rendes angolt beszélnek tudtommal, bár ezt nem tudom, nézzetek utána! De ez még mindig Európa.

    Bárcsak nekem ilyen lehetőségeim lettek volna!

    Ne felejtsd el a lányodat emlékeztetni, hogy a ti szenvedéseitek árán van most ilyen "jó" dolga, mind hogy melózhat svájci pénzért félig-meddig ott felnőve, mind hogy ilyen helyekből válogathat!

    Bárcsak én is kint születtem volna! Akkor kint lennék a "helyi".

    Amúgy itthon sem rossz (hazaköltöztem Mo-ra), társasági szempontból egy pezsgés, nagyon jó melóm van jó pénzért, egyelőre bőven felülmúlja a jó a rosszat, próbálom kivonni magam a napi politika/uszítás tengelyéből, bár 10 éves távlatban már aggódok, hogy mi lesz az országgal/velem, ha kiesek a legjobb időszakból (értsd: öreg leszek 40+ évesen a munkaerőpiacra vagy túl drága, meg addigra megfertőz az otthoni gondolkodásmód).

    Na majd meglátjuk. Remélem jól vagytok, azért néha benézek a blogra!

    Üdv,
    Lukas Meier

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Skót angol borzasztó. Sajnos heti szinten beszélek glasgow-iekkel, gyalázatos. Először el sem hittem, hogy angolul beszélnek. Ha nem ismerném a témát, kontextust, veszett ügy lenne rájönni, miről is hadoválnak.

      Törlés
    2. Minden jót neked, a hazaköltözés is egy kaland.
      :)
      Hasonlóan gondolkodunk.
      :)

      Törlés
  11. Gratula a csemetének! :) Én az Államokat választanám.

    VálaszTörlés
  12. Japänra szavaznék, de csak azért, mert Kanadät nem lättam a listän.
    Az elöttem szolokkal abban mindenképpen egyet értek, h Europän kivüli helyre mennék a länyod helyében,

    VálaszTörlés
  13. Nem értem,miért kell a lányodnak németül tanulni?
    Nem Svájcban jár iskolába?
    Vagy valamiről lemaradtam.

    @Mariann
    Nem tudom te mennyire vagy tájékozott UAE ügyben, de azt nem olyan arab ország, mint az arab országok.Ott nem inzultálják meg molesztálják a nőket. Ha valaki meg meri tenni, már röpül is kifelé. Akivel meg meg tudják tenni, abban ő maga sem annyira ártatlan. Ezt pont olyan, mint az országos felháborodás a rendőrség miniszoknyás plakátja ellen.

    Én Japánba mennék. Ha japánul megtanul, egy életre le lesz a gondja. Csak azt nem tudom lesz-e lehetősége a nyelvtanulásra, ha ott dolgozni kell?, merthogy japánul nem lehet olyan könnyen megtanulni. Nálam Oroszország is komolyan esélyes lenne. Én minden esetre olyan nyelvet választanék, amit egyébként nem tudnék megtanulni. Itt Svájcban angol, francia, német, olasz nem cikk, lehet folyamatosan tanulni és odamenni nyelvtanfolyamra, pl. 4 hét London. Annak viszont nem látom semmi értelmét, csak időpocsékolás, pénzkidobás és stressz lenne neki, hogy mondjuk Amerikában vagy bárhol kellene neki még francia órákat is venni. Miért? Ha visszajön, itt elmegy 1-2 hónapra Lausann-ba oszt le van tudva a dolog.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt én is akartam írni, az Emirátusok jó hely, tele van turistákkal, fantasztikus szórakozási lehetőségek, látványosságok, és semmi olyan, mint más arab országokban. 3x voltam eddig, igaz csak nyaralni de már pakolnék is ha lenne rá lehetőség.

      Törlés
    2. Jó, akkor tegyük tisztába. A gyerek anyanyelve a magyar. Ezen beszélt, tanult 13 éves koráig. Németet nem tanult.
      Amikor kijöttünk, 3 évig járt általánosba, ahol megtanult annyit, ammennyi sulihoz kell. Ez B2 szint.
      A középsuliban csak heti 1 napot tölt az iskolában, tehát csak ennyi beszél németül. A tudása mérhetően nem fejlődött, mert a hét többi napján magyarul vagy svájci németül beszél.
      :)
      Ezért kell fejleszteni a németet.
      Neki nem opció, hogy megtnuljom japánul, vagy oroszul most, mert nem megy vele semmire. Ellenben a felsorolt 3 nyelv mindegyike létszügséglet. MOST.
      Hogy utána mit tanul, az ő dolga, de ezek kellenek a távolabbi tervekhez.

      Törlés
    3. Turchi! Ez az egyik kiválasztott.
      :)

      Törlés
  14. Az UAE nem turistákkal van tele, hanem expatokkal, akik ott dolgoznak, persze kétségtelen, hogy van sok turista is. Helyieket nem is nagyon látsz.

    Ott a kommunikáció nyelve az angol. Arabul max. a kórházban lehet szükséges a páciensekkel beszélni, de arra vannak tolmácsok. Ez a svájci firma gondolom vagy Dubaiban székel vagy Abu Dhabiban, nehezen tudom a hátsó kis emirátusokban elképzelni. Ez a kettő meg tiszta művilág. Nem tartom valószínűnek, hogy megtanul a lányzó használhatóan arabul, amit később hasznosítani tudna. De élménynek jó hely. Névtelen 23.19

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi.
      Az arab tervben sincs.
      :)

      Törlés
    2. Akkor tele van turistákkal és expatokkal. És ázsiaiakkal, indiaiakkal akik az olcsóbb munkaerőt képviselik. Szerintem a turisták száma többszöröse az ott dolgozóknak. De ez a természetes hiszen a turisták és a helyiek kiszolgálására vannak ott. Vannak helyiek, persze, hiszen ott laknak. És elég jól lehet látni is őket. Kőgazdagok. Rengeteg piros "babos" kendős van akik a legfelső helyi réteget képviselik. Személyesen ellenőriztem hogy az általam leírtak a valóságot tükrözik. Többször :-). A kommunikáció vegyes. Alkalmazkodnak a turistán nyelvéhez. Angol, francia, német, orosz, meg a többi. Lehet hogy mű de gyönyörű. Bár nem tudom hogy mitől mű, ahogy bármely város ahol nincs földút, gazdagság és tisztaság. Nem az arab nyelv megtanulása miatt mennek oda az már biztos.

      Törlés
  15. ha tényleg annyira fontos a három említett nyelv tanulása, akkor értelemszerűen csak azok az országok jönnek szóba, ahol ezek valamelyike a kommunikáció eszköze. ezután meg lehet nézni a bűnözési statisztikákat, pl.:
    oecd - http://www.oecdbetterlifeindex.org/topics/safety/
    nemzetközi - https://www.unodc.org/documents/data-and-analysis/Crime-statistics/International_Statistics_on_Crime_and_Justice.pdf

    megjegyzem, én is egyetértek az előttem szólókkal, hogy egy ilyen lehetőséget nem szabadna elpazarolni a nyelvtanulás oltárán. nyelvtanulni utána is elmehet bárhova a szomszédba (franciao., németo., anglia), akár nyári munka, aupairkedés vagy egyszerű néhányhetes turista utazás keretében.
    viszont ilyen egzotikus országokba, amiket felsoroltál (de közük sincs a három nyelvhez) sokkal nehezebben fog tudni eljutni, az ottani - európaitól jelentősen eltérő - kultúrát megismerni.

    most még nyitott a gyerek, most kell lásson, nem amikor már nyugdíjas lesz. lehet, hogy egy év thaiföld után rájön, hogy ezerszer jobban bejön neki az a mentalitás, életszemlélet, stb., mint a svájci-német-francia-angolszász (európai). mint mondjuk nekik: http://hataratkelo.blog.hu/2015/11/02/eros_szerelmeket_is_probara_tehet_a_hataratkeles

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A lányom meglehetősen konzervatív, így a nyelvtanulás az első. A tingli-tangli életfomra számára nem út.
      Nem szeretne még 40 évesen bírkózni az első diplomával.
      :)
      Ha minden a tervek szerint megy, még akkor is fiatal, ha végzett és ráér megismerni más életformát is, már egy eladható tudással a hátizsákjában.

      Törlés
  16. A némettel érzésem szerint az a fő probléma, hogy tisztességes hochdeutschot anyanyelvként viszonylag kevesen beszélnek, a németek meg az osztrákok is tele vannak egészen szörnyű dialektusokkal, teszem azt Bajorországgal cseppet sem járna jobban a lány mint Svájccal.

    Az angol dettó. A skótok pl szörnyen beszélnek, ezt csak az ázsiaiak (India, Szingapur stb.) tudják űberelni, akiket folyékony angollal is marha nehéz megérteni néha.

    Láttam, páran ajánlgatták Japánt is.... én imádom, fantasztikus hely, egyszer mindenképp érdemes megnézni, de azt tudni kell, hogy ők a japánon kívül gyk semmilyen nyelven nem beszélnek, ergo annak aki nem tud japánul egy katasztrófa az egész.

    Ha tényleg a nyelvtanulás a fő szempont, én a hollandokhoz küldeném - gyakorlatilag mindenki beszél angolul, és mivel ők is csak úgy tanulták, normális angolt tolnak, ami azért nagy előny. Ja és jelentős százalékuk németül is tud.

    VálaszTörlés
  17. Ha fontos neki a jövö akkor én Franciaorszagot ill. valamilyen francia nyelvü orszagot valasztanék, Ha Svajcban nemet területen fog dolgozni akkor a német ill. az angol ra fog ragadni.
    Sajnos nagyon kevés a franciaul és németül jol beszélö ember. Nalunk a cégnél ill. még néhany helyen ahogy hallom, a svajciak egymas között (német ill. francia anyanyelvüek) is angolul beszélnek, mivel egyik sem tud megfelelöen a masik nyelvén. Ha németül is franciaul is jol beszélne akkor valoszinüleg kapkodni fognak utana.

    VálaszTörlés
  18. Az egzotikus országokat a magam részéről egyből kizárnám. Oda majd elmehet akár még dolgozni is ha van megfelelő végzettsége. Talán Francia ország lenne a leg ésszerübb. Ott feltehetően normálisan bezsélnek franciául. A francia svájciak állítólag igen rondán, amit a német v.ö. schiwtzerdütsch szépen alá is támaszt. Kanada, ahogy látom nem szerepel a felsorolásban, így ha nyelvtanulás, akkor tényleg a franciák maradnak.

    VálaszTörlés
  19. nem szeretnék beleszolni, de az én tapasztalataim szerint:
    - Sväjcban "szebben" beszélik a franciät, lassabban, mint Franciaorszägban
    - inkäbb a kanadai franciät hasonlitanäm a sväjci némethez dialektus tekintetében, éppen ezért a kanadai filmek sokszor francia feliratosak, mert még az anyanyelvi franciäk sem értenek meg mindent belöle.
    én imädom Belgiumot, és ugye ott is az egyik hivatalos nyelv a francia, de ugye az most nem a nyugalom szigete...
    van valami fejlemény azota, született döntés?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még nincs döntés, ráérünk januárig.
      Addig várjuk az ötleteket.
      :)

      Törlés
  20. Skandináviát (Svédország v. Dánia) az angol miatt választanám.
    Hollandia szerintem Belgium sorsára jut, úgyhogy inkább ne. A német nyelvvel vagyok gondban, mert Németo. vagy Ausztria problémás lesz, meg hat Svájcban vagytok.
    A franciát csak Franciaországban lehet rendesen megtanulni, de ez most nem a legjobb ötlet :-(.
    Ha kalandvágy van: Szingapúr.

    VálaszTörlés