2016. február 29.

Az év első népszavazása - végeredmény

Az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb arányú részvételét hozta az idei év első népszavazása. Nem véletlenül, hisz megint az egyik (fő) kérdés a külföldieket vette célkeresztbe, az SVP pedig lelkesen kampányolt, hogy az általuk követelt kérdésre minél többen mondjanak igent. Az utóbbi 5 hétben 1,2 M frankot gyűjtöttek, hogy minél többet tudjanak költeni a kampányra.

Bár nem érzem magam érintettnek, de nagyon érdekelt a szavazás eredménye. Így aztán a déli urnazárást követően lelkesen frissítettem az internetes portálok oldalát, ahol elég hamar megjelentek az előzetes eredmények. Az első elutasítás Zürich kantonból érkezett. Nem csoda, tele van külföldivel.
Más a viszony az őslakosokkal, ráadásul a secondók (másodgenerációsok) valószínűleg "nem"-el szavaztak.
Úgy este hét körül rezgett kicsit a léc, ugyanis csak egy 1 % volt a különbség az igenek és a nemek között.
Később a sereghajtó francia kantonok aztán megmentették a dolgot, és mivel Waadt kanton elég nagy, így a különbséget jelentősen növelte.
Ellenben ahhoz képest, hogy mennyi civil szervezetet, művészt, tudóst mozgatott meg  kérdés, lehetett volna meggyőzőbb is.
Ráadásul, ez egy érdekes visszajelzés, hisz a tömeges bevándorlás ellen feltett kérdés két évvel ezelőtt megszavazásra került.
Természetesen ez a döntés nem azt jelenti, hogy nem lehet valakit kitoloncolni, ha bűnt követ el, hisz erre eddig is volt lehetőség és a bíróság alkalmazta is ezt. Csupán az automatizmusra szól a "nem".

Lássuk a számokat:
Közel 2 millió, pontosan 1 967 000 ezer ember szavazott ellene, és 1 375 000 mellette. A részvételi arány 63,4 % (a mi kantonunkban 77.5% ) volt.
Ellene szavazott: Ticino (vagy Tessin), Uri, Nidwalden, Obwalden, Schwyz, Appenzell Innland. Itt több mint 69 % mondott "igent".
A magam részéről annyira nem lepődtem meg, Uri, Nid-, és Obwalden kis zárt kantonok, AI szintén pici, belterjes macskaevő banda.
Tessinbe rengeteg olasz jár át dolgozni, az ittenieknek ez a legnagyobb bajuk, mindent megszavaznak, ami a külföldiek ellen szól. Ráadásul ezen a részen az SVP párt (idegenellenes) is igen erős.
Schwyz ősi kanton, ugyanakkor az egyik legnagyobb pénzmosó. Sok külföldi, de kevés szavazati jog. "A pénzt döntsétek, de aztán pofa be" - ezek szerint ez a hozzáállás.
:)

forrás: 20. minuten.ch


A legerősebb "nemmel" Basel-Stadt (70.2 %), Waadt (66,6%), Neuenburg és Zürich (65 %) szavazott.
Természetesen mindenki értékelt a szavazás után, Christoph Blocher az SVP kulcsfigurája szerint nem volt elégséges a mozgósításuk (pedig sokat költöttek rá).
:)
Hát nem tudom, én hónapok óta nem látok mást, csak "JA" hirdetést, akár útközben, akár az interneten.
Volt olyan politikus, aki szerint, ha egy hónappal előbb van a szavazás, akkor megnyerik.
Simonetta Sommaruga szerint "érett demokráciára" vall a szavazás eredménye.


forrás: 20.minuten.ch

Néhány szót ejtenék a további kérdésekről is, hisz ezek is fontosak, még ha nem is kaptak ekkora érdeklődést.
Volt egy kérdés arra vonatkozóan, hogy megépítsék-e a második Gotthard alagutat. Erre azért lenne szükség, mert a régit fel kellene újítani és addig is közlekedni kell valahol. Legjelentősebben Doris Leuthard, jelenlegi közlekedési miniszter kampányolt mellette. Persze érthető, lobbizott a saját cége érdekében (is). A család tulajdonában áll az egyik legnagyobb svájci építőipari vállalat. :)
Ezt csak Waadt és Genf kanton nem szavazta meg.

Harmadik kérdés arra irányult, hogy az élelmiszeripari termékekre ne lehessen spekulálni. Itt egyedül Jura kanton szavazott a többiek ellenében, így marad minden az eddigiek szerint.

A negyedik kérdés pedig tulajdonképp a család, a házasság fogalmára vonatkozott. Adózási és társadalombiztosítási szempontból nem lehet hátránya a hagyományos családmodellnek.
Ebben a kérdésben nagyon megosztó eredmények születtek.
Akiket jobban érdekel a téma, ITT olvashat róla, vagy nézheti meg  pontos statisztikai adatokat.

Ezen is túl vagyunk, néhány hónap és jön a következő...


3 megjegyzés:

  1. Hat ugy latszik megsem annyira birkak ahogy erröl többeken nyilatkoztak.:) Viszont erdekes lesz megtudni hogy az otthoni (Magyar) birkak hogyan voksolnak majd a kiirasra kerülö nepszavazason :)))

    VálaszTörlés
  2. Egy tanulmány: http://www.20min.ch/schweiz/news/story/Die-DSI-Gegner-sind-jung--gebildet-und-berufstaetig-10603967

    VálaszTörlés
  3. szerintem attol meg birkak, mert ezt most eppen nem szavaztak meg :)

    VálaszTörlés