(V)iszonyom az itt élő magyarokhoz

Múltkoriban több kérdést is kaptam arra vonatkozóan, hogyan alakult a kapcsolatom a régebben itt élő magyarokkal, hisz már én is lassan a táborukba tartozom.

Klasszikussal élve, "nyugaton a helyzet változatlan." Illetve annyiban módosult, hogy már nem teszek különbséget, hogy mikor jött az illető, nem feltétlenül akarok ismerkedni.

Nehéz erről írni, mert a téma megvilágítása alapvetően attól függ, hogy az embert milyen ingerek érik a külvilág részéről, mit tapasztal. Ha most csak negatív dolgokról írnék, akkor sokan felhúznák a szemöldöküket, és méltán kaphatnék kritikát. Főleg, hogy pont a napokban jelent meg egy írás a HÁ-n, amiben pont arról ír a szerző, hogy milyen sokan próbáltak segíteni szorult helyzetükben, ismeretlenül is.

Ezért az elején hangsúlyozom, az alábbiak csak az én tapasztalataim, biztosan vannak olyanok, akik az ellenkezőjéről tudnak beszámolni.

Szóval, nem szeretnék az általánosítás hibájába esni, de a mi érzetünket nagyban meghatározta a kivándorlásunk elején ért sok negatív hatás honfitársaink részéről.

Írtam is róla, gyakorlatilag csak "lehúzós", átvágós, nyerészkedő emberkékkel akadtunk össze.

Később megismerkedtem olyan emberekkel is, akik már régen 10-20-50 éve itt élnek, és nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk, ám sajnos ezek száma meglehetősen kevés.

Ők soha nem éreztették, hogy "én vagyok a hülye, és ők a helikopter”, nem tettek úgy, mintha bármilyen különleges előjoguk lenne velem szemben amiatt, hogy ők már régen itt vannak, soha nem tételezték fel, hogy elveszem előlük a munkát és a többi.

Az is igaz, hogy csak akkor kérdeztem, ha sehol sem találtam megfelelő információt.

Az interneten nagyon sok minden megtalálható, max. abban kértem iránymutatást, hogy mégis merre induljak.

Információn/tanácson kívül nem kértem mást, bár sokszor ajánlották fel személyes segítségüket is. Szerintem, ez nem várható el, hisz nekik is van életük, ami nem abban merül ki, hogy másoknak segítsenek.

Nekem ennyi is elég volt, köszönöm nekik ezúton is.

Ha most megfordítom a helyzetet, és górcső alá helyezem az újonnan érkezőket, érdekes a látvány.

Ha ezen a szemüvegen keresztül nézem a helyzetet, akkor bizonyos tekintetben meg tudom érteni azokat a régen itt élőket, akik bizalmatlanok.

Én is kaptam már kérést/felhívást/felszólítást, hogy miért nem intézek ezt-azt? Hiszen magyar vagyok, kutya kötelességem segíteni. Hm…

Ami évekkel ezelőtt nem volt jellemző vagy (csak) nem érzékeltem, hogy megjelentek az "élősködők", akik nem igazán dolgozni, hanem ilyen-olyan szociális ellátó rendszeren csüngve szeretnének lébecolni, vagy a rendszert kijátszva megoldani ezt-azt.

Bevallom, ez nekem sem tetszik.

Én nagyon szívesen segítek azoknak, akik célokkal érkeznek és dolgozni akarnak. Minden információt megosztok, amit tudok. Amit nem, azt megmondom szemtől szemben, vagy megpróbálok utánajárni.

Azt én sem vállalom (többet), hogy szállást, munkát, engedélyt intézek. Úgy gondolom, hogy ez már meghaladja az elvárható segítség szintjét.

Régebben, ha elcsíptem egy magyar szót, igyekeztem szóba elegyedni, ma már nem teszem. :)
Ez most jó vagy rossz?

Ha valakivel mégis összehoz a sors, rögtön az elején elmondom, amit fentebb is írtam. Ilyenkor általában „lekoccolnak” (és szidnak a hátam mögött). 

A többiek maradnak, és talán jó ismeretség alakul ki.

Szóval, az ismerkedés lehetőségét nem utasítom el, csak filtert használok legyen az új vagy régi.
:)