Nem tudom, mennyi tudományos alapot tartalmaz a megállapítás, de a magam érdekében remélem, hogy így van.
:)
Vidéki parasztleányként nekem nem furcsa a kert léte, nem mintha sokat töltöttem volna a gondozásával, anno lánykoromban.
Később, mikor városi lettem és még egy erkélyem sem volt, kezdett hiányozni. Örültem, amikor családi házunk elkészült, ott aztán volt kert, nem is pici. Közel 1500 m2. Nem volt egyszerű a gondozása, és a környéken élőkkel ellentétben, nem kertészt alkalmaztunk, hanem mindent magunk csináltunk. Volt ott minden, kerti tó, magaslat, sziklakert.
Számomra, várt esemény volt a fűnyírás. A heti megfeszített irodai munka után nagyon jó kikapcsolódás volt a hétvégi testedzés. Nem beszélve a frissen vágott fű illatáról, aminek beszippantása kész felüdülés volt a városi benzingőzzel szemben.
Bár, imádom a virágokat, lexikális tudásom meglehetősen hiányos. Illetve soha nem éreztem késztetést, hogy megtanuljam a nevüket.
Ennek ellenére nagy-nagy szeretettel gondoztam őket.
Az otthoni kertben két kedvencem volt. Az egyik - még az építkezés idején - eldobott sárgabarackmagból kikelt kis fa volt, amit óvtunk még a széltől is.
A másik egy olyan ezüstfenyő, aminek a boltba szállítás közben letörött a csúcsa, ezért kidobtak. Mi elhoztuk és kiigazítottuk. Néhány év múlva nem is lehetett észrevenni.
Sajnos, őket ott kellett hagyni. Jobban sajnáltam őket, mint a házat.
Mikor kiköltöztünk, az első lakásban szintén nem volt még erkély sem, a legutóbbi lakásban már volt egy nem pici, 30 m2 körüli terasz. Ezt kihasználva teleültettem mindenfélével, még hobby-melegházam is volt.
Ahol most lakunk szintén nem nagy a kert, van elöl és hátul is. Lehetne kicsit nagyobb is, de nem vagyok telhetetlen.
Végre megint érzem a fű illatát. Igaz, kb. 5 percbe telik mire lenyírom.
Az első évem nagy lyukra futás volt, mert a spanyol csigák lezabáltak mindent. Komoly felkészülést igényel, hogy jövőre hogyan szállok velük szembe.
:)
Milyen szep!:)
VálaszTörlés