2014. augusztus 30.

10 nap - egy posztban


Tavaszról restanciáim voltak az egészségügy terén. Úgy gondolom, jól vagy sem, hogy 40 felett nem árt egy évben egyszer megnézetni magát az embernek, akkor is, ha semmilyen problémája nincs.
Most a normál dolgokhoz hozzájött egy kis extra is, így elég sok időpontot kellett egyeztetnem. Mivel nincs biztosításom itthon, ezért egy privát egészségügyi intézménybe járok. A kinti biztosításom önrésze elég magas, ezért jobban jövök ki, ha otthon fizetem meg az ellátások díját (lehet köpködni). :)
Utazás előtt jó előre megpróbálok felkészülni, több kevesebb sikerrel, hogy "kibírják" a hiányomat egy hétig.
Mivel töltöttem az időmet otthon? Mi mással? "Unatkoztam".
Autóztam 600 kilométert (csak itthon), elintéztem a folyó ügyeket, bevásároltam, összefutottam néhány ismerőssel, időnként bosszankodtam...

Csütörtök délelőtt: 4 napra való ennivaló lefőzése, egy kis munka cégügyekben, csomagolás, irány a reptér. Szerencsém volt, a gép nem késett. 200 E-vel Kőbánya-Kispest, onnan metróval (nem gyulladt ki) Népliget. Azonnal indult a buszom vidékre. Eddig jó.



Menet közben sikerült megtapasztalnom, hogy a sofőr valószínűleg nem szívinfarktusban fog elhalálozni. A többi busz ezerrel ment el mellettünk. Természetesen, a csatlakozást lekéstem. Meg láttam kifele füstölni a pályaudvarról. Banyek...
Ekkor volt 3/4 7.
Köszönhetően a hazai közlekedés "remek" megszervezésének (aki vidéken lakik dögöljön meg, vagy vegyen autót/menjen taxival), a következő járat két (!) óra múlva megy... Tényleg! Miért laknak az emberek vidéken?
Mennyivel egyszerűbb lenne, ha mindenki a fővárosban lakna.
Irány a taxiállomás. Nincs taxi.
Jelzem, hétköznap este, megyeszékhelyen vagyunk. Előkotrom a telefonom, hogy hívok egyet, persze nincs rajta jó magyar forint, mert érdekes módon -bár, semmire sincs előfizetve- a feltöltés eltűnik róla.
Rejtélyes.
Nem maradt más, elő a svájcit. Már tárcsáznám a számot, amikor előkerül egy autó. Legalább spóroltam 2,60-t.
Taxis kérdezi, hova lesz a fuvar, gyorsan megegyezek vele, mielőtt kiderül, hogy külföldről jöttem. Már megtanultam, hogy addig nem szabad elárulni, amíg nincs egyezség, mert akkor a duplájába kerül. Alku áll (persze szigorúan számla nélkül), 3500. Otthon, még egy kis élménybeszámoló és vége a napnak.
Nem kell altató. Szerencsére, itt legalább az idő jó.

Péntek - már volt időpontom, fel 10- re a rendelőbe.
Mammográfia. Bekocogok, vagy 20 nő várakozik. Meg is lepődtem először, mert kb. ennyi számú manus állt a rendelő előtt. Megijedtem, hogy elköltözött talán? De, nem.
Akkor? Ők nem dolgoznak? Pedig, -állítólag- soha ilyen kicsi nem volt a munkanélküliek aránya és arról sem tudok, hogy extra szabi járna, ha valaki elszállítmányozza az asszonyt orvoshoz. Nem értem. Na, mindegy nem az én dolgom.
Kijön a nővérke, kérdi beutaló? Mondom csendben: privát vagyok. Azonnal behívnak, a többiek persze csúnyán néznek. Megértem, ők 9- re jöttek. Igaz, ha akarnék sem tudnék beutalóval jönni, mert nincs biztosításom, ugye...de ők ez nem tudják. A múlt héten jelentkeztem be, beutalóval 2015 szeptemberre van időpont. No comment.
Hamar végeztem, lelet negatív. Nagy sóhaj.



Korábban írtam már, nincs nagy gyűjteményem barátokból, összesen egy barátnőm él itthon, együtt ebédelünk. Ennyi jár. Utána kicsi vásárlás, majd összefutok egy gimis osztálytársammal is. Jó kis beszélgetés után, irány haza. Folyt. köv. otthon, de az idő legalább jó, és a hajam még tart. :)

Szombat - extra piaci nap. Lassan már csak itt vásárolok. Kis füstölt cucc, paprikás szalámi, tojás, petrezselyem. A gyerekek imádják ezeket, így vinni kell. Letudom időben, mert ki tudja mi lesz a jövő héten, mennyire lesz tele a naptár.
Gyógyszertárba is kellett mennem. Természetesen, amit akartam az nincs, meg kell rendelni. Gond egy szál sem. Megrendelem. A gyógyszerész elkéri a telefonszámom és megígéri, hogy hétfő délután ott a cucc. Király. Pipa.
Vasárnap - az idő már itt is szar... Mintha Svájcban lennék. :( Még otthon gondoltam, hogy kimegyek a strandra, de ezt akkor sem tehettem volna, ha jó az idő, ugyanis a megyeszékhely strandján már nincs víz a medencében. Ez normális? Augusztus van. Nem baj, legalább megcsinálunk pár dolgot otthon.

Hétfő - indul a mandula, délelőtt ultrahang. Ha-ha, nincs internet, nincs rendszer a rendelőben, késés. Még jó, hogy nem "koccra" tettem az időpontokat. Fél órás késéssel végzek, újabb időpont kérése a sebészhez. Megint szerencsém van, kapok másnapra.
Bemegyek a helyi kanászkürt irodájába, álláshirdetést feladni. Kitöltöm az  űrlapot, azt mondja, a hölgy, hogy ez nem fog menni. Külföldi cég akkor sem adhat fel /állás/hirdetést, ha igazolja magát és készpénzben fizet. Kérdezem, miért? Mert csalás lehet belőle... csak hümmögök. Kérdi, nincs vállalkozó a családban? Adjam fel az ő nevében... az nem csalás akkor? Nem értem.
Délután még belefér egy kis extra szépülés, bár nevezzük inkább csak renoválásnak. :)
A gyógyszertárból nem hívtak, de gondoltam, hogy nem lesz gond ha aznap már nem megyek be.

Kedd: reggel még nem gondoltam, hogy ennyire húzós lesz a nap...
Gyógyszertárban kezdtem. Néni keresi, keresi a rendelésem. Kiderült, hogy a kolléga valószínűleg kukázta, mert nincs sehol. Ráadásul ettől a gyártótól csak akkor jön cucc, ha 100 ezer forint feletti a rendelés. Kvázi vagy rendelek 100 ezerért (na persze), vagy imádkozok, hogy más is rendeljen, vagy nem kapom meg. :(
9-re mentem "A" sebészhez.  Megnézi a kezem (mert azzal van a probléma), valóban: műteni kell. Mondom, ok. Itt előadom, hogy nekem ugye nem mindegy, hogy mikor, meg hány óra, meg a varratszedés és a többi. Furcsán nézett, hogy ez a legnagyobb problémám, ekkor muszáj elárulnom, hogy a nem a szomszéd utcában lakom, meg ugye a költözés és a többi nyomorom.
Azt mondja, tulajdonképp megcsinálhatja délután. Na, én barom, nagy bátran rávágom, hogy oké legyen. Előjegyzés háromra.
Mikor kijöttem, csak akkor kezdtem végiggondolni, hogy délután össze fognak kaszabolni.
Délelőtt további futkosás (macskáknak gyógyszer, tápszer stb.), fél kettőre fogorvos. Mivel ide is privátban járok, időben behívnak, nem kell várni. Nagyon csípem a doktornőt, vérprofi. Ráadásul, mivel hosszú ideje járunk hozzá, így beszélgetünk is az aktuális dolgokról. A számban nem nagy a probléma, de rossz helyen van (az is), kell az injekció. De jó nekem.



Végül, hamar végez, minden ok, irány a másik rendelő.
Addigra már tele a gatyám, az arcom már fehér, mint a fal, mire belebújok a műtős cuccba az ájulás kerülget. "Szerencse", 25 perc az egész. Túléltem. A végén "jófejdoki"elmagyarázza, hogyan tudom kiszedni a varratokat, így nem kell hazajönnöm. Tulajdonképpen, a macskának is mi szedtük ki. Ez meg csak a kezem... :D
Mire végeztem, addigra ment ki a fogamból a zsibbadás.
Műtét után még látogatás a kórházban, majd gyógyszertár (fájdalomcsillapító és sebtapasz 4 ezer),  aztán végre haza. Elég volt a jóból mára.

Szerda: délelőtt üzleti tárgyalás.
A kezem még fáj. Barátnő köszöntés, ebéd (az egyik kedvenc éttermemben szarul főznek). Délután munka, mert az sem maradhat el, határidős. Hó végi utalások, ÁFA, egyeztetés könyvelővel. Majd kórház, látogatás, és este még egy vizit egy másik orvosnál. Másik orvos már vár, este fél nyolckor. A színvonal sem rossz, de hogy ennyi jóképű orvost honnan szedtek össze... :)
Hogy "jól" érezzem magam előírt egy fincsi kis gyomortükrözést. Az előzetes diagnózis gluténintolerancia, gyomorfekéllyel fűszerezve.
Fantasztikus.

Csütörtök: korai az ébresztő, a lányom az első géppel jön, fel kell mennem érte a Liszt Ferihegyre (semmi bajom a zeneszerzővel, de mi a fenének kellett átkeresztelni?). A Ferihegy az Ferihegy.
Az a bevált eljárás, hogy megvárom, amíg a reptér honlapjára kibiggyesztik, hogy felszállt a gép és olyankor indulok csak. Akkor nem kell sokat várnom.
Most nem így tettem (nagy hiba), mert nem volt matricám. Közben, azon a benzinkúton, ahol vásárolni szoktam, már nem árusítanak, így kellett keresnem másikat, mert ugye nélküle nem lehet felhajtani az autópályára. Ezt sem értem. Ha utólag (aznap) veszem meg, akkor az miért nem jó?
A gép természetesen késett, majd egy órát. Ráadásul a felvezető autó is "elfelejtett" kimenni a gép elé, így az még vagy 10 percet vesztegelt leszállás után. Csomag nélkül jött, így legalább már arra nem kellett várakozni.
Hasítunk lefele az autópályán, mert még sok mindent kell csinálni. A kezem már nem fáj, ennek ellenére vigyázni kell(enne) rá. Sajnos, rossz beteg vagyok, és ha már nem visítok a fájdalomtól, akkor gyógyultnak nyilvánítom magam. Ez nem túl szerencsés, mert kerültem már vissza a startvonalra emiatt. Szóval, csak óvatosan.
Közben telefonáltak a gyógyszertárból, megjött a krémem, még azt is el kell hozni.
Családi puszi jobbról és balról, ebéd. Találtunk egy új éttermet, perfekt.
Ebéd után haza, délután az utolsó vizit. Az orvoshoz nem lehet időpontot kérni, érkezési sorrend van, és az ő megjelenése sem fix időben történik. Az utóbbi években már kitapasztaltam a rendszert, így általában elsőként érkezek, és ha mákom van, akkor a dokira sem kell sokat várni. Most is így történt, az orvos már ott volt. Így röpke 20 perc alatt végeztem, 10 ezerért. Már össze sem merem számolni, hogy mennyit költöttem orvosra, igaz ha ezt otthon kellett volna megejteni, akkor az jóval több lenne, szóval meg se szólaltam.
Utána szokásos látogatás, még kis vásárlás, majd mozi. Feláldozhatók 3. Háááát, egyszer meg lehet nézni.

Péntek- délelőtt takarítás, ebéd, délután "fogszabi", kocsi kitakarítás, bepakolás. Finisbe érkeztünk.

Szombat reggel indulás vissza.
Az út szar. Sógoréknál végig ömlik, a németeknél dugó, dugó hátán. 12 óra. No comment.

Általában nem megyek ilyen hosszú időre, de még így is ki volt centizve alaposan, nem sok láblógatás fért bele. Pedig milyen jó nekem...
:)

22 megjegyzés:

  1. Ne haragudj tilmir, de ez már tényleg beteges. Hazamész egy kamionnyni pénzt spórolva mindenféle eü ellátásra aztán még abba is belekötsz hogy miért más a neve a repülőtérnek...Komolyan a határon vissza kéne fordítani az ilyeneket...csináltasd meg a Svájcodban ahol minden jól működik, ne Magyarországon ahol késnek a buszok meg mindenki szararc! pfejj...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves vagyalompor!
      Nem haragszom, sőt mindig megmosolyogtat a bejegyzésed. Kár, hogy nagyon szelektíven olvasol, és mindig megbántódsz. Sajnálom, de nem fogok megváltozni, még a kedvedért sem.
      1./ Hogy hol jár valaki orvoshoz, szíve joga. Hogy ez otthon olcsóbb? Igen. Azt csak halkan jegyzem meg, hogy a pénzt a magyar vállalkozásokba pumpálom. Ráadásul még itt is fizetek érte. Akkor? Ja, és ilyen alapon ki kellene tiltani az összes nyugati állampolgárt, akik Magyarországra járnak fogorvoshoz. Ugye? Nem vagy te demagóg egy kicsit?
      2./ Én azt szoktam meg, hogy Ferihegy, és? Nem kezdtem aláírást gyűjteni a név visszaállítása mellett... Hogy van véleményem? Sorry, de ez a saját blogom, a saját véleményemmel (olvasd el kérlek a köszöntőt)!
      3./ Még nagyobb bajban lenne az ország, ha én és a hozzám hasonlók nem haza járnánk orvoshoz, nyaralni, vásárolni és a többi. Ehhez még közgazdásznak sem kell lenni, elég a józan paraszti ész. Ha neked ez derogál, terjeszd fel, hátha megszavazzák. Majd integetek Hegyeshalomnál.
      4./ Igen a buszok késnek, és az nem normális. Szerintem.
      Lesz még kritika, csak nem akartam túl hosszúra húzni a posztot. Szóval, jobban jársz, ha elkerülsz.
      Szép napot neked!

      Törlés
  2. Olyan jól sikerült az írásod,hogy olvasás közben összeállt kisfilmmé a fejemben.Sokszor megmosolyogtatott,de nyilván ott és akkor nem volt olyan vicces. Ami felrántotta a szemöldökömet Mcdonald's-ba az az álláshirdetéses rész, a többin már meg sem lepődöm.Ilyenről még nem is hallottam,de nyilván kevés itt a munkanélküli vagy sok a munka.Esetleg ezzel akarják visszaszorítani az elvándorlást :) Szép hetet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bevallom féltem, mert össze-vissza jegyzeteltem, épp mi volt nálam. Hol jelen idő, hol múlt, stb. Gondolkodtam, hogy átírjam-e, de aztán úgy döntöttem, hogy maradjon ilyen kaotikus, mint amilyen a hét volt.
      :)

      Törlés
  3. " Pedig, -állítólag- soha ilyen kicsi nem volt a munkanélküliek aránya és arról sem tudok, hogy extra szabi járna, ha valaki elszállítmányozza az asszonyt orvoshoz. "

    Nem érzed tilmir? Fröcsög belőled a rosszindulat ha Magyarországról van szó. Mi se értjük miért csücsülsz otthon Svájcban, tényleg nem. Még akkor sem ha elmagyarázod nekünk hogy ez még jobban is megéri mint dolgozni! Persze, nyilván kényelmesebb mint bejárni egy gyárba robotolni. Ahová egyébként fel se vennének normális német nélkül.

    1. Igen, a te dolgod. Viszont ha állandó jeleggel elkezdesz azon véresszájúskodni hogy késnek a buszok miközben ötödáron(vagy még olcsóbban) mész kezeltetni magad, akkor ne csodálkozz hogy ki fognak akadni páran. Főleg hogy leírtad hogy igazából sose buszozol, csak évente kétszer. Én meg éveket buszoztam otthon és kurvára nem ez van amit festegetsz.Pedig Borsodban éltem, az ország legnyomorultabb régiója. Mégis mindig közlekedett normálisan busz hazafele. Persze nem 5 percenként mint Svájcban(csak tippelek...), de mindig hazavitt. Szóval ez egy nettó baromság hogy otthon egy kalap szar a tömegközlekedés. Azért 2 óránként megy busz mert ennyire van igény. Ha tömve lenne akkor indítanának gyakrabban is járatot. Kereslet-kínálat. Egy vállalkozónak csak nem kell ezt magyarázni....

    2. Most máshogy hívják. Pont. Normális ember erről nem kezd el fröcsögni. Ahogy arról sem hogy a moszkva teret éppen hogy hívják.

    3.Persze, belőletek él az ország, nyilván. Véletlenül sem az otthon dolgozók adójából,meg a kkvból, hanem az évente kétszer hazaruccannó nyugatra szakadt magyarokból akik 1 hét alatt milliárdokat költenek...hát persze... szerintem miattatok lőtt ki a gdp is nem? (válság előtti szinteken van jelenleg). Gondolom a sok kőgazdag svájci,német,angolföldön élő magyar miatt, akik hazajöttek nyáron a fesztiválokra költeni a valutát.

    4.Leírtam az első pontban hogy mi van a buszokkal.

    Mondom, nekem nem azzal van a bajom hogy hazajársz kezeltetni magad. Érthető hogy minél kevesebbet akarsz költeni a férjed pénzéből. Hanem az zavar hogy állandóan köpködsz valamire mikor Magyarországról van szó. Ez a nem normális, nem az hogy valami koszos busz késik fél órát. És ha késik? Nem ráérsz? Úgyse dolgozol, ha 3 hétig "nyaralsz", akkor addig. Mintha időre mennél mert várnak vissza valami munkahelyen...Majd legközelebb megcsináltatod Svájcban ötszörös áron. Ahol minden jól működik. Persze, jöhet még a kritika. Hogy Budapesten nem porszívózzák az utakat, bezzeg a fekete nemesség hazájában igen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem vitatkozom, mert nincs értelme.
      Kérdés: miért olvasol?
      Nem tudok róla, hogy kötelező olvasmány lenne a blogom.
      Ismétlem (sokadszor): ez egy PRIVÁT blog, arról "fröcsögök" amiről akarok.
      :D

      Törlés
    2. És még egy apróság: a fröcsögés nem azonos az őszinteséggel.
      Ha jól emlékszem nem fröcsögtem az orvosi ellátásról sem, sőt még egy étteremre is azt írtam, hogy perfekt. Hol itt a fröcsögés? Ami szar, az meg szar. Nincs mit szépíteni rajta.
      Továbbá Svájccal kapcsolatban is leírom, ami nem jó, vagy nem vagyok vele elégedett. Most akkor miről is beszélünk?

      Törlés
    3. persze, nem vitatkozol, mert ha érvelni kellene akkor már kevés az instant köpködés. Nézd meg én hogy vitatkozom...hozzá se tudsz szólni...minden 2-3. posztod ilyen kb, valami Magyarország köpködés. Svájci is akad, olvastam már párat, de kb 100ból 1 poszt szól arról hogy valami Svájcban nem teljesen tökéletes...ezt egy otthon élő sötét baromnak el lehet adni, de egy józanabb embernek nem.Mint azt is hogy étterembe kajálni se sokkal olcsóbb otthon sem. Igen, ezt is volt képed leírni. Hogy otthon is kerül szinte annyiba mint Svájcban..szakadt is a plafon tőle rendesen...a sok szerencsétlen meg élből benyeli mint kacsa a nokedlit és szalad ki dolgozni a szeme előtt lobogó 4000*260 HUFos számmal.

      Törlés
    4. Én most épp itthon nyaralok, szintén borsodi vagyok, éés felháborító ami itt tömegközlekedés néven fut.... Az elmúlt 1-2 hétben a Pest-Nyíregyháza vonalon közlekedő vonatok 90%-a 60-90 perceket késett, illetve ha esik az eső, vagy fúj a szél, vagy épp süt nap, szintén késésre kell számítani, lehetetlenség előre tervezni. A vonatok állapotáról és utazóközönségéről inkább ne is szóljak...
      Az a lényeg, hogy van zsír új stadionunk, meg 600 autópályánk; az nem gáz, hogy a felsővezetékek hetente leszakadnak. :)

      És én is ugyanúgy itthon megyek el orvoshoz, bár mivel nem fizetek már TB-t, fizetek érte itt is. Nem csak azért itt veszem igénybe az orvosi ellátást, mert olcsóbb, hanem mert az anyanyelvemen könnyebb megbeszélni egy bizonyos problémát.

      Egyébként én sem értem miért fáj az az embereknek, ha egy külföldön élő magyar itthon jár orvoshoz, vagy mert épp Németországba jár át vásárolni... Az otthoni magyarok is a lehető legolcsóbb megoldásokra törekednek szerintem, ez egy globális emberi tulajdonság... Lehet, hogy még túl fiatal vagyok, de ez a mai napig nem fér a fejembe. Nevetséges és szánalmas.

      Magyarország rengeteget tanulhatna Svájctól...

      Törlés
    5. Köszönöm, hogy leírtad a véleményed.
      :)

      Törlés
  4. Jó sűrű napok voltak :-)
    Csak a pontosság kedvéért, amikor nekem volt otthon biztosításom, sőt otthon is éltem és dolgoztam (azaz adót és TB-t is oda fizettem), akkor is kénytelen voltam privát rendelőkbe menni, ha bajom volt, mert nem volt kedvem kivárni a minimum 1 hónapos várakozási időt.
    Ez tény, ezzel nem érdemes vitatkozni. :-)
    Természetesen feltűnt a gluténintolerancia lehetősége. Hát, nem irigyellek a gyomortükrözésért, de nem vészes, én is kibírtam, sőt még a 4 éves fiam is (bár őt elaltatták itt Svájcban). A jó hír, hogy nálam sem igazolta a beavatkozás! Egyébként pont ezeknél a vizsgálatoknál voltam kénytelen egy magánklinikára menni, és sok pénzért megcsináltatni azt, ami jogosan járt volna nekem a TB fizetésem után.
    A buszok pedig...késnek, elavultak (például a távolsági és helyi buszok zömére nem lehet egyszerűen babakocsival felvergődni), a járatok pedig ritkák, mint a fehér holló :-)
    Akár tetszik, akár nem egyeseknek, ez nagyon feltűnik azoknak, akik megszokták a kinti közlekedési lehetőségeket.

    VálaszTörlés
  5. "Továbbá Svájccal kapcsolatban is leírom, ami nem jó, vagy nem vagyok vele elégedett."

    Pont ezért olvaslak!
    Ha csak pozitív ömlengések és hegy-, meg gyerekképek lennének a blogodon, ahogy a svájci blogok nagy részén, akkor ide sem járnék!

    Pont ezt szeretem benned, mert elgondolkodsz dolgokon és kifejted a témákat, írsz a rasszizmusról is, a bürokráciáról, lakáskeresésről, tehát a rossz dolgokról is. Ezek is ám napi szinten érintenek, nem csak a 4k-s frankos fizetés meg a friss levegő.

    Az, meg hogy mit csinálsz otthon, a te dolgod. Mindenesetre jobbulást!

    Ui: becsülöm, hogy leállsz ilyenekkel, mint vagyalompor beszélgetni értelmes ember módjára.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm.
      Örülök, ha jól sikerül megválasztanom a témát (nem mindig) és ha mások érdeklődését is kielégíti, felkelti.
      Jó, ha kapok megjegyzést mások tapasztalatairól is, mert akkor érdemben lehet beszélgetni, hisz soha nem írtam, hogy az én "igazam" mindenek felett.
      Sajnos, nem minden esetben (mint a mellékelt példa mutatja), de így teljes a kép.
      :)

      Törlés
    2. Lelőtted a poént, én akartam a végére odaírni hogy milyen jó neked. Cserébe lelövöm ezt a vágyálomport csak hogy ne maradjon hiányérzetem DD

      Törlés
  6. Szia, olvasom a posztod, látom, hogy 13 hsz. van már, a nyakamat tettem volna rá, hogy vagyalompor (=hinta/csendeselet ??) már el is hintette a hülyeségeit. Most megyek lottózni.... :-)
    Te meg ezentúl méltóztass a saját blogodon a "köznép" elvárásainak megfelelöen viselkedni! Svájcot csakis fikázni, M.o.-on meg "minden nagyon szép, minden nagyon jó". És keress valami állást is, mert mégiscsak vér ciki a "férjed pénzéböl" élni....
    :)))))))))))))

    VálaszTörlés
  7. Tudod, vägyälompor, az hogy valamire azt mondja az ember hogy jo, s azért jo mert magyar, (vagy Mo.-on igy van, igy szokäs stb.), az nem érv, henem hit. A jo értelemben vett nemzeti öntudat, az becsülendö dolog. A szemellenzö, a vakhit, az önkritika hiänya és a gyülölködés viszont sokak vesztét okozta mär a történelem folyamän.

    VálaszTörlés
  8. Hogy a tartalomhoz is hozzászóljak amit elfelejtettem, ugye mikor otthon vagy milyen sűrű tud lenni a nap? Nyáron mi 2 hónapig ezt csináljuk, szaladgálunk mint a mérgezett egér. A reptér neve nekem is mindig a régi marad, ahogy a Moszkva tér és a Ferenc krt is. mert így szoktam meg. A közlekedés katasztrofális. Miután szoros az időbeosztásod, egyáltalán nem mindegy hogy mi mennyit késik. Az ügyintézés kőkemény munka.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen. Téged is elég volt "követni".
      :)
      Az a szerencse, hogy csak a szüleim lakásáig kell tömegközlekedéssel eljutni, utána már átváltok autóra. Vidékről bejutni a nagyvárosba elég macera.

      Törlés