2014. augusztus 23.

De jó nekem...

Van néhány blogger “barátnőm”, akik hozzám hasonlóan nem, vagy csak részben dolgoznak, amit sok helyütt nehezményeznek, bátrabbak szerint, a háztartásbeliek vagy részmunkaidőben dolgozok  meresztik a seggüket.
Elnézést a barátnő idézőjelbe helyezése miatt, ez nem valamiféle minősítés akar lenni, hanem sokukkal még soha nem találkoztam (jó eséllyel nem is fogok), csak itt a cyber térben ismerjük, talán kedveljük is egymást.
Minap kaptam egy levelet, megjegyezte az írója, hogy "milyen jó nekem."
Tényleg! Csupa móka és kacagás.
:)
Nem értem a kritizálókat, hisz nem is olyan régen még Magyarországon is természetes volt, hogy a nők otthon voltak.
Persze, tudom: jött a nagy egyenjogúsági harc, most meg visszanyal a fagyi...
:D
A magam részéről otthon éppen 20 év szolgálati időt (így hívják, ugye?) szereztem. Természetes volt, hogy dolgozom, mert egyrészről jól jött/kellett a pénz, másrészt ez volt a társadalmi elvárás., harmadrészt szeretek önálló lenni.

Nem egyszerű feladat összeegyeztetni a munkát, a családdal, háztatással.
Véleményem szerint nagyon ritka, hogy egy nő nagy karriert csinál, és mellette teljes mértékben ellátja a háztartást, a családot.
Nekem mindig volt segítségem anyu személyében, aki vagy a gyereket vitte/hozta/vigyázta, vagy épp a hegynyi vasalást tüntette el. A rendszeres vasárnapi ebédről vagy a 3 napi hideg élelem csomagolásról nem is beszélve. Nagy segítség volt, hisz a vállalkozás idejében és utána is, mint vezető beosztásban lévő, napi 10 óra a minimum volt, amit munkával töltöttem.

Ami számomra érdekes, hogy nyugaton éppúgy (sőt jobban) taroltak a nők az egyenjogúság kérdésében, mégis elfogadott, hogy sokan feladva vagy el sem kezdve a karriert, otthon maradnak.
Konklúzió: ehhez sem nőttünk fel még.

Svájcban miért vannak otthon a nők? Jellemzően azért, mert a párjuk keres annyit, ami nem teszi szükségessé, hogy az asszony dolgozzon, vagy egyszerűen kényszerből, mert nem tudnak elhelyezkedni, illetve olyan drága a gyerekmegőrzés, hogy nincs értelme elmenni dolgozni, végül sokak idegenkednek attól, hogy a gyerekre idegen vigyázzon.

Félreértés ne essék nem lobbizok a házimunka mellet, magam ki nem állhatom. Inkább dolgoznék napi 10-12 órát bárhol máshol. De aki nem ismeri el a házimunka értékét, az nemes egyszerűséggel bekaphatja.

Azt is megfigyeltem, hogy ezek a támadások általában a külföldön élő nők ellen irányulnak.
Aki otthon munkanélküli, naphosszat sorozatot néz, lóg a cigi a szájából és a kertjét felveti a gaz és a kosz, az rendben van. Azt szegényt sajnálni kell. Hogy is van ez?
(Ezzel ne vitatkozz, a családban két polgármester is van az ország középső és keleti részérből is, így az információim nem légből kapottak.)

Soha nem csináltam belőle titkot, hogy itthon vagyok, de ezek mellett intézem a cég ügyeit is.
Persze, ez messze nem tesz ki egy teljes munkaidőt, de ha fizetni kellene érte valakinek, az nem lenne kevés. Másrészről, amíg otthon vállalkoztunk, akkor sem adtam ki szinte semmit a kezemből. Csak ahhoz kellett szakember (ügyvéd, könyvvizsgáló), amihez a közreműködést törvény írta elő.
Ezt most is így gondolom, de itt még sok mindent meg kell tanulnom/ismernem, addig -sajnos- kell a külső segítség.

Hogy néz ki egy nap?
4.50 – ébresztő
5.00-6.00 – reggeli készítés 3 főre, plusz napi elemózsia bekészítés (tízórai szendvics, előző nap lefőzött ebéd csomagolása)
6.00 – lányom kiszállítása a tömegközlekedéshez.
6.30 –8.00 – megpróbálok felébredni, megiszom az első, a második és néha a harmadik kávémat, sajtó átnézése.
8.00 – munka  (levelek, e-mailek megválaszolása, bérszámfejtés, könyvelés. utalások, egyeztetés könyvelővel, Treuhänderrel)
Mivel a németem olyan, amilyen az aktuális problémák megoldása jóval lassabb, így néha elhúzódik a dolog.
Van, hogy elmegy az egész délelőtt. Néha vért izzadok, mire kibogarászok valamit, amire szükségem van. A törvények megfogalmazása még magyarul is kacifántos. Sok esetben azt is többször el kellett olvasni, hogy egyértelmű legyen, vagy épp megtaláljam a kiskaput.


Ha nincs aktuális megoldandó, akkor belefér a délelőttbe a vásárlás.
Délután lakás a "aknátlanítása", főzés.
5-re kell menjek a lányért.
18 körül érkezik a család többi tagja, vacsora, beszélgetés...
és este van.
Aki ezt irigyli...
:D


Nyilván az időt magam osztom be. Ha napközben nem végzek, mert nincs kedvem/"elhatárátkelőztem/elblogoltam" az időt, akkor este kell megcsináljam a feladatokat. A határidő itt is határidő.
Ellenben nem cseszeget a főnök.
Unatkozni?
Még soha nem unatkoztam. Sőt, kedvenc elfoglaltságaimra is ritkán van idő.
:(
Hát, aki ezt irigyli..


Ja, ő az, aki unatkozik...
:D

20 megjegyzés:

  1. Nagyon jo iräs ! A magyar tärsadalomban teljesen "lebecsült" a föälläsu anya és häziasszony titulus ! Miért is ? Mert a häzimunka "nem munka", mert a gyereknevelés semmibe nézett- mondjuk ez meg is lätszik a generäciok fejlödésén, a lakotelepeken lézengö kulcsos gyerekeken. Sväjcban häziasszonynak és csalädanyänak lenni FOGLALKOZÀS. Tärsadalmilag és ällamilag is elismert foglalkozäs. S aki azt hiszi hogy ez csak semmittevéssel jär, nosza tessék megprobälni ! Sokat kell még vältozni a mentalitäsnak ahhoz sajnos, hogy utolérjük a nyugati kulturät.

    VálaszTörlés
  2. Persze, foglalkozás háziasszonynak lenni. Nyugattól ezt is meg kell tanulnunk. :) tilmir meg nem tudom mit pörög ezen. Egy kitartott királyné, a munkásai hajtják neki az életszínvonalat.Azon se lennék meglepődve ha jócskán alulfizetnék a melósaikat. El is szólta magát múltkor hogy neki nem lenne jó ha Svájc bevezetné a minimálbért.De miért is? A munkásai nem szakmunkások??? Akkor eleve nem olyan béreket kapnak...de tilmiréknél lehet. Szóval nem bűn ez, de ne csináljunk úgy mintha ugyanúgy dolgozna mint az átlagos emberek. Nem tud németül, nem jár be sehová, gondolom máshová se, gyakorlatilag nem is Svájcban él, csak frankkal fizet a boltban. Nagyjából ennyi köze van Svájchoz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves vagyalompor!
      Én nem „pörgök”- a szavaiddal szólva. Meg lettem szólítva (többek között általad is), ezért írtam a cikket.
      Nagyon sajnálom, hogy csak személyeskedve tudsz egy témához hozzászólni. Megtehetném, hogy egy laza mozdulattal törlöm, de nem teszem. Így a többi olvasó is láthatja, miért született az írás (első bekezdés).
      Nekem a neveltetésem tiltja, hogy valakit megbántsak, pláne ismeretlenül, vagy ítélkezzek róla, de mivel te már megtetted, most én is szabadjára engedem magam.
      Először is, néhány az életünkből kiragadott témából kiindulva kész profilt alkotni rólam/rólunk, szánalmas.
      Másodszor, azt látom, hogy azzal nincs problémád, hogy a betűket egymás után kanyarítsd, de az értelmezéssel annál több.
      1. Ahogy írtam, mindig dolgoztam és fogok is. Hogy mit, majd megsúgom, ha eljött az ideje. Így a „kitartott királyné” kifejezést szeretném visszautasítani.  Nézd már meg a szótárban, hogy mit jelent a szó! Köszönöm.

      2. Nem szóltam el magam, mert nincs mit elszólni (vö: értő olvasás). Fuss neki még egyszer és értelmezd. Tudod, olyan világot élünk, amikor vannak olyan emberek, akik vállalkozásba fektetik a megtakarításaikat, amiből nyilván nyereséget akarnak majd húzni. Kvázi kockáztatnak. Ennek érdekében alkalmaznak embereket, akiket a munkáért megfizetnek. (Nem egy tál rizsért dolgoznak.) Jelzem, erről is írtam (szelektív olvasás), hogy vannak olyan ágazati szerződések, ahol deklarálva van a bér, a szakma, végzettség és gyakorlati évek szerint. Természetesen, mi is megfelelünk ennek, másképp már rég a fejünkre koppintottak volna.

      3. Nem tudom, hogy kémkedsz-e utánam, honnan tudod, hogy hova járok és hova nem, mit intézek és mit nem? Honnan tudod, hogy mennyire beszélem a németet? Mert saját bevallásom szerint rosszul? Az mit jelent? Sokak kipréselnek magukból egy Guten Tag-ot, és azt mondják, hogy beszélnek németül… most akkor?


      Egyébként nagyon vicces volt a hozzászólásod, ha ezekben tör felszínre a frusztráltságod, ne tartsd vissza. Engem/bennünket nem zavar.
      Szép napot!
      :)

      Törlés
    2. vagyalompor: Kedves ember vagy te hallod DD

      Törlés
    3. Jé, milyen ismerős a téma, meg a de jó neked emlegetése is! Csak azt nem értem hogy aki nem ismeri a másikat az honnan tudja hogy neki mennyire jó vagy rossz? Telepátia??

      Törlés
    4. Hát ember, a hülyeségedet nehéz lenne fokozni. De arra azért kíváncsi lennék, hogy szerinted milyen az, ha valaki "nem jár be sehová, gondolom máshová se, ". Mondatod minösít.

      Törlés
    5. Ez jó,kitartott királyné,de sokat beszéltünk ,ár erről a Há-n.Vagy százszor.de csak akkor volna igaz ha úgy mint a harmadik világban bentlakós cselédje vagy cselédei volnának a nem dolgozó anyukának.Ami ott pl. Dél-Amerikában vagy Dubaiban pl. teljesen elfogadott,senki nem ütközik meg rajta.Ha viszont anyura marad a teljes házimunka meg a gyerkőcök felügyelete,az már nem királynés allűr.

      Törlés
  3. vagyalompornak : egy munkaviszonyban ällo, önällo keresettel rendelkezö feleség-anya-häziasszonytol :)
    http://www.berufskunde.com/chd/ausbildungsberufe-a-bis-z/hausmann

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mondjuk ezt azért röhejesnek találom, de biztos van akinek meg kell tanítani, hogyan tervezzen nyaralást, meg hogyan fizesse be a számlát, muhaha.

      Biztos csak én vagyok ilyen, de persze én a Migros Klubschule képzés-katalógusának legalább a fele kínálatán földön fetrengve röhögök. Persze, ha valaki hajlandó fizetni, miért ne? :D

      Törlés
    2. Hidd el, én sem järtam häziasszony-képzö iskoläba/tanfolyamra :) Mindössze utalni akartam arra, hogy az hogy valaki "föälläsu" häziasszony, egyältalän nem jelenti azt, hogy egész nap csak a körmét festi, ill. a hätsojät masszirozza otthon.

      Törlés
  4. Az mind teljesen korrekt, amit írsz.
    Amiről viszont nem írsz az az, hogy egy egész csomó anyuka nagyon szívesen elmenne dolgozni, ha...
    1. Ha lenne épkézláb ovi: nem, nem ötéves kortól, hanem mondjuk háromtól. Nem, nem olyan, ami 8:30-kor kezdődik és 11:30-ig tart, aztán du. 13:30-tól 15:00-ig. (Ez már a nagycsoport, és ott sincs minden nap du.!, kiscsoport: Egy de. vagy du. minden nap.). Na emelett próbáljon meg az anyuka bármit dolgozni, ami mondjuk nem a családi vállalkozás otthoni ügyintézése.

    2. Ha lenne megfizethető bölcsi. Egy régebbi főnököm - aki egy 30 fős jól menő vállalkozás felének tulajdonosa -, mondta, hogy bizony az ő felesége azért van otthon a három gyerekkel, mert azért mégiscsak necces lenne 6000 frankot kiadni havonta krippére.

    3. Ha az iskolából nem járna haza a gyerek szintén fél tizenkettő és fél kettő között. Bár erre mondjuk már viszonylag olcsón van Mittagtisch-sel megoldás, és anyuci elmehet dolgozni mondjuk 8 és 15 között. Vagy hazamehet délben.

    Egy dolog anyukának lenni, gyereket nevelni, egy másik dolog meg, hogy kényszerűségből csinálja-e vagy sem, amire aztán ráhúzzuk a jól hangzó szöveget, hogy mert apuka el tudja tartani....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koszi a kiegeszitest, teljesen jogos. Amirt csak EGY mondatba suritettem, amit te kifejtettel, hogy most nem erre szeretttem volna kihegyezni a sztorit. Egyszer irtam rola a Hova tegyuk a gyereket c. posztban.
      De ettol meg igaz a fevetesed. ;)

      Törlés
  5. Elnézést, elsiklottam afelett, hogy te is írtál röviden a gyerekmegőrzés drágaságáról.

    Még annyit az előző hozzászólásomhoz, hogy nálunk az a legdurvább nap, amikor a kisebbik gyerek 9:40-re megy oviba, ráadásul mindenképpen kísérni kell, mert a tornateremig eljuttatni már nem tartozik az óvónéni feladatai közé, és mi nem engedjük átkelni egyedül a Kantonstrasse-n, ezek után lehet menni érte 11:20-ra. Nesze neked időbeosztás...

    VálaszTörlés
  6. Na, akkor újra, mert az előző elszállt...
    Régi téma, egyes emberek újra és újra előveszik ezt, csak nem értem, hogy miért. Rosszabb lesz a napja, ha te, én vagy más nem indul el reggel munkába? :-)
    Ez mindig az adott család döntése a körülmények figyelembevételével!
    Egy külsős nem ismeri a pontos indokokat, így a kritizálása is felszínes, főleg, ha gondjai vannak az értő olvasással.
    Persze, lehet mondani, hogy én is a "milyen jó neked" kategóriába tartozok, de azt is át kellene gondolni a véleményezésnél, amit Géza nagyon jól leírt!

    VálaszTörlés
  7. Szerintem semmi baj nincsen azzal, ha egy anya nem főállásban dolgozik. Aki meg ezt kritizálja, az csak irigy.

    Különben ki lehet számolni, ha az anya elmenne egy minimálbéres állásba mondjuk, akkor mennyibe kerülne mindaz, amit csinál privát emberekkel és máris megkapjuk, hogy érdemes-e pénzügyileg otthon maradnia.

    A családi élet szempontjából mindenképpen jobb, ha otthon van a feleség, mert mit ér az ember pl. +1000 frankkal a hó végén + kifizetett asszisztenssel, kaját kifőzdéből hozással és takarítóval, ha a feleség holt fáradt és az egész család alig látja egymást egész évben?

    Megmondom: semmit!

    Gábor

    VálaszTörlés
  8. Sajnos - vagy nem -, de egyáltalán nem biztos, hogy jobb a családnak, ha a feleség otthon marad, és nem a pénzügyek miatt. Nagyon sokan nem bírják az ilyesféle tehelést (elég monoton és unalmas vagy megterhelő lehet ám egész nap a gyerekekkel lenni, főzni, mosni, takarítani, stb.), egyesek ígénylik azt, hogy nekik is legyen egy másik "munka"életük, sikereik, stb. Nagyon könnyen előfordulhat, hogy pont attól megy tönkre a család, hogy anyuci begőzöl az otthonlétbe. Ezt mindenkinek magának kell látni, és az a jó rendszer/hely/helyzet, ahol mindenki el tudja dönteni -és jó esélye van rá, hogy véghez is tudja vinni -, hogy adott nekik hogyan lenne jobb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez mar pszichologia. ;)
      Szerencsere, itt van lehetoseg arra is, hogy vslaki csak reszmunkaidoben dolgozzon. Tehat, akar karriert is csinalhat.
      Jelen esetben en hosszabban pihenek, en mar nem akarok karriert csinalni. Azon tul vagyok, de nem gondolom, hogy sz eletem ugy fogom leelni, hogy "meresztem" a seggem. ;)
      Vannak tervek, ha idoszeru lesz elmondom...

      Törlés
  9. Úgy nem mellesleg ez a "vagyalompor" nem véletlenül Eddie másik nickje? Neki már volt itt hajszálra megegyezö témájú és stílusú hsz.-e .....
    Mindenesetre tisztelem "vagyalomport", egy valamiben tuti a legjobb, a baj csak az, hogy ez a kreténség...

    VálaszTörlés
  10. Hozzáfüznék én is valamit: mostmár kb. egy éve azon dolgozom, hogy megengedhessem magamnak, hogy részmunkaidõben dolgozzak. (Egyedül élek egyelõre és relatíve magasak a költségeim.) Az ugyanis a véleményem, hogy a részmunkaidõvel mindenki jobban jár. A munkavállaló azért mert nem ég ki teljesen 35 éves korára, ill. van ideje másra is a munkán kívül, a piac, mivel 2 részmunkaidõst lehet egy helyett foglalkoztatni, ergo magasabb a foglalkoztatottság és kevesebb a szociális segély és az ahv alapba is több folyik be, és a munkaadó is, mivel egyrészt ez jót tesz az image-ének, másrészt pl. remekül lehet tehetséges munkaerõt felfedezni, továbbkepezni stb. stb. stb. :)

    VálaszTörlés