2014. szeptember 6.

A takarítást meg kell fizetni

... vagy, csináljuk meg magunk!
Mi történik, ha felmondjuk a lakásbérletünket?
A megbeszélt időben át kell adni a lakást. A tulajdonosok szeretik, ha a bérleti idő lejárta előtt legalább egy héttel átadjuk, hogy az új lakó be tudjon költözni. Nekünk most szerencsénk van, mert ahova megyünk már lakatlan, és a tulajdonosok előbb odaadják a kulcsokat, így nem kell egy hónap dupla bérleti díjat fizetni.

A "munkásszállásnak" használt lakást is a hónap végén kell átadni. Mi eddig nem szoktunk takarító céget megbízni, de már a múlt évi költöznél is elcsúsztam a két lakással, nem vállaltam a macerát. Ráadásul most meg három van, és abból kettő nagy.
Úgy döntöttem, hogy inkább kérek ajánlatokat.



Visszatérve a takarításra, az nem kis tortúra tud lenni.
Egy sok oldalas nyomtatvány alapján nézik át a bérleményt.
Itt jegyzem meg, ha bérbe veszünk egy lakást, akkor az átadásnál az utolsó légyszart is jegyeztessük fel, egyébként problémáink lehetnek.
Komolyra fordítva, ha egy karcolást látunk a parkettán, azt fel kell íratni a listára, ellenkező esetben kiköltözéskor ránk terhelhetik.
A takarítás kis túlzással azt jelenti, hogy nagyjából egy új lakást kell csinálnunk.
Nem elég a felmosás, portalanítás, de a fugákat ki kell pucolni, a csapokat vízkőmentesíteni kell, a kapcsolókat meg kell tisztítani, a sütőt csili-vilire kell fényezni, nem beszélve a zsalugáterekről, és redőnyökről.
Mi ezért szoktuk inkább azonnal kimeszelni a lakást, mert egyszerűbb, mint javítgatni. Sokan azt csinálják, hogy a falra nem tesznek ki semmit, hogy ne kelljen utólagosan festeni. Sajnos, én olyan ingerszegény környezetben nem tudok élni, inkább vállalom a kellemetlenséget.

De, nagyon elkanyarodtam.

Van néhány olyan internetes oldal, ahol akár megbízóként, akár kivitelezőként lehet regisztrálni. Én is ezt tettem és feladtam egy hirdetést, hogy takarítókat keresek.
Arra érdemes odafigyelni, hogy minden esetben Abgabegarantie-val kérjük az ajánlatot. Ez azt jelenti, hogy ők adják át a tulajnak a házat/lakást. Ha ő valami hibát talál, akkor nekik azt ki kell javítani. Csak a problémamentes átadás után számlázhatnak.

A lakás paraméterei: 70 m2, földszinti, 3,5 szoba, nincs terasz, sem balkon, ellenben van 8 ablak, zsalugáterrel, plusz egy 6-7 m2 közötti pince, két parkoló és postaláda. Igen, az utóbbiakat is ki kell pucolni.

Viszonylag rövid időintervallumot adtam meg, mindössze egy hetet. Nem kellett sokat várnom az első ajánlat fél órán belül befutott. Az egy hét alatt 24 (!) ajánlatot küldtek a vállalkozók.
Először arra gondoltam kiposztolom, de a tömeg láttán, meghátráltam, inkább egy kis összegzést írok.

Az árajánlatot adók és a fix árat garantálók közötti arány 15-85 %. Kvázi, sokan vállalnak kockázatot, hogy látatlanban beárazzák a munkát. Senki sem kért előzetes bejárást.

Az árajánlatot adók között a legolcsóbb ajánlat 680.-
A legdrágább: 1.292.-

A garantált ár kategória győztese 8100.- frankos díjat adott, de szerintem ő csak elgépelte, 810 akart lenni. :D

Ezt kilőve a következő legdrágább (már releváns) ajánlat 1,069,20 (hogy a végén mi az a 20 rappa..)
A legolcsóbb pedig szégyenteljesen kevés: 518,40.

Látszik, hogy nagy a szórás. Az olcsó nem jelenti, hogy rossz a szolgáltatás, csupán annyit, hogy irtózatosan olcsón vagy feketén dolgoztat a vállalkozó.
Beszéltem egy ismerőssel, akinek van tapasztalata. Egy ilyen lakás kisuvickolása kb. 8 munkaóra (és akkor átlagos felhasználóról beszélünk). Itt megemlítem, hogy mesélt olyan sztorit, hogy a kutyaszar bele volt taposva a padlószőnyegbe... azt nem nevezném átlagos felhasználónak.

Tehát, ha ez a vállalkozás még nyereséget is akar generálni, kifizeti a munkavállalót, adózik, akkor mi marad? Szerintem zsebbe fizet, és a többit meg elteszi, adózás ohne.
Természetesen, nekem mint megbízónak tök mindegy, hogy ő milyen feltételek mellett adta az ajánlatot, az ő felelőssége. Ha a munkát megcsinálja, kiállítja a számlát, nekem nem kötelességem, hogy kérdőre vonjam, hogy miért ennyi.

Gondolom, sokan most még az 500-tól is infarktust kapnak, de ez bizony ennyi. A takarítást meg kell fizetni...



19 megjegyzés:

  1. 500CHF az átlag svájci nettó havibérnek kb a 1/8 (persze ha nem feketén raboskodik az illető, pl egy takarítóvállalatnál...). Olyan, mint ha Magyarországon 15ezer forintba kerülne, holott valóban ennek a duplájába vagy triplájába kerül és az eredmény minden csak nem garantált. Átlag nettó 25CHF órabérrel tehát 2,5 nap meló az az 500CHF. Valamikor Svájcban diákként én is végeztem ezt a munkát egy takarítóvállalatnak, de olyan keserves volt, hogy utána inkább örömmel vállaltam halottmosdatást a ravatalban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, hogy egy kicsit felrement, amit irni akartam. Ha vallalkozoi szemmel nezed, akkor a 25 frankra raepul a jarulek., az uzemanyagkoltseg, az anyagkoltseg, es a tobbi. Ha ezt mind osszeadjuk, akkor a haszon eleg keves. Es akkor meg nem beszeltunk amortizaciorol, parkolasi koltsegrol...Szerintem sok vallalkozonak ez is kenyszerpalya.

      Törlés
    2. Bocs, én fogalmaztam rosszul. Csupán azt akartam mondani, hogy ez az 500CHF költség mit jelent annak (2,5 nap munka), aki egy átlagos svájci fizetéssel rendelkezik. Persze, hogy nem jönne ki ebből a takarítóvállalat, ha mindent kifizetne mint ahogy engem kifizettek amikor diákmunkába végeztem 20CHF órabérért a nyolcvanas évek elején. Ma már "modernebb" Svájc is azaz annyi nyomor van körülötte, hogy nem gond találni filléres munkaerőt (pl Kelet-Európából, Törökországból, Koszovóból, Afrikából, stb). Akik most ezt a melót végzik gyakran bevándorlók mélynyomor országokból inkább mint svájci diákok.

      Törlés
    3. Igen. Világos.
      Sajnos, a takarítócégek legnagyobb része feketén dolgoztat, ezért ilyen "alacsonyak" az árak. Megnézem még egyszer az ajánlatokat, és megpróbálok rászűrni, hogy milyen náció a jellemző.

      Törlés
    4. Azt tudom, hogy a feketén alkalmazott irodai- és házi takarítónők Svájcban jelenleg főleg Dél-Amerikából és Ázsiából származnak, általában illegálisan tartózkodnak, borzasztóan szegény emberek akik hazaküldenek amit csak tudnak a fizetésükből, mert otthon ebből él az egész család. Ez van, ilyen a világ, a kisemberek élete minden csak nem sétagalopp.

      Törlés
    5. Nem feltétlenül elkeserítő igazság azonban. Életem során találkoztam jó néhány igazán gazdag emberrel akki selyempárnában születtek és soha nem kellett küzdeniük az anyagiakért, emellett találkoztam sok szegény emberrel is, akik sosem tudták miből lesz a kutya vacsorája. Az arányokat nézve, a szegény emberek között sokkal több szellemi fejlettséget láttam, mint gazdagéknál. Ma Magyarországon is tapasztalom ezt: akik gyorsan meggazdagodtak (ritkán becsületes munkából) gyakran gőgösök, szétzilált a családi életük és üresek belül akár egy csokinyuszi miközben a nyomorúságos magyar bérért güriző emberek általában sokkal emberiesebbek. Persze mindig vannak kivételek. Talán ez is az élet egyik nagy igazsága, függetlenül minden vallási dogmától...

      Törlés
  2. Nem bírsz kitakarítani? basszus, nem dolgozol, nem főzöl, nem takarítasz. Mit csinálsz egész nap?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Van egy ajánlatom a számodra. Kijösz hozzám, és kitakarítod a lakásokat, én meg kifizetlek.
      Van rá 48 órád. Az összterület: 450 m2. + 5 garász + 3 terasz. Természetesen csak akkor fizetek, ha kifogástalan a munka (átveszik). A tisztítószer a te költséged.
      Nos?

      Törlés
    3. http://www.newvitruvian.com/wp-content/uploads/2014/03/troll2.jpg

      Törlés
    4. Svájsa dolgozik eleget, ráadásul jóval nehezebb otthon melózni, mivel hiányzik a társaság. Amúgy a világ legnemesebb munkája anya lenni, erről csak az anyátlanok nem tudnak.

      Törlés
    5. Kösz nem élnék vele. Nem kell a frankod.Keresek eleget a csóró ausztriában.

      Törlés
    6. Semmi közöm hozzä vagyalompor, csak hangosan gondolkodom :) Ha Te sem otthon élsz, akkor miért "rosszabb" szerinted a mäsik hazäjät elhagyo, mint Te ? Te miért nem mész haza, hogy abban a - szerinted- csodälatos vilägban élj, amit az "idegenbe szakadtak" csak rosszindulatuan és alvakultan kritizälnak, az "orszägimäzst rombolva" ? Egyàltalän miért jöttél el onnan, ha ott minden tökéletes ? Nem értem :)

      Törlés
    7. Nem lehet, hogy ez a Vagyalompor ficko otthon egy lusta nö altal elnyomva letezik es itt eli ki magat?

      Törlés
    8. Az idegesít hogy állandóan mocskolják Magyarországot, minden létező formában és szinte minden területét, aztán rohangálnak haza minden szolgáltatásért. Mert ott ócsó az orvos, meg a többi dolog.Utána meg hazamennek Zürichbe, kicsapják a frankot az asztalra, pontosabban otthon csapják ki, a sok otthon élőnek, hogy látjátok? Ilyen pénzt keresünk mi...a fekete nemesség hazájában...ahol megbecsülnek..meg a többi süket duma...

      Törlés
    9. Kár, hogy soha nem válaszolsz a feltett kérdésre. Kiragadsz egy mondatot, és azon rugózol.
      Nekem van egy öteletem: ezzel a tehetséggel remek politikus lehetnél (komolyan). Az jobb mint a hambisütés és többet is fizet. Nem gondoltál rá?

      Törlés
    10. Tudod vagyalampor tévedsz . Sokan közülünk soha nem jätszottäk a "krözust" otthon, s egyältalän nem csapkodjäk a frankot. Én még ältaläban megprobälom azt is elkerülni, hogy szoba kerüljön, hogy hol élek, több oknäl fogva. Sajnälom ha a Te ismeretségi köröd ilyen felszines emberekkel van tele . Sväjcban pedig épp az ellenkezöje "ragad" az emberre. Itt a gyerekek nem csak "märkäs" cuccokban képesek järni, az ember akkor cseréli a mobiljät amikor tönkrement, nem azért mert kijött egy ujabb és divatosabb, a gépkocsi hasznälati eszköz, nem statusszimbolum. Tehät akik otthon ennek ellenkezöjét mutatjäk, azt NEM itt tanultäl :))) A kritika pedig nem mocskolodäs, hanem gondolkodäs, összehasonlitäs, a miértek keresésének terméke, bärmennyire is azt kommunikäljäk egyesek, hogy aki nem velünk van, az ellenünk ! :) A két dolog nem következik egymäsbol !

      Törlés
  3. "a fekete nemesség hazájában"? Itt valaki összetéveszti Svájcot Swazilanddal :) ezen még Drábik papi is jókat röhögne. Egyébként igen is rá kell mutatni, hogy Magyarországról lassan minden szakképzett ember átmenekül a szomszédokhoz ahol megfizetik munkáját. Közben azt is jó tudni, hogy sehol Európában nem rohangál aránylag annyi luxus autó, mint Magyarországon, mert egy középosztálymentes beteges harmadvilági rendszer alakult ki az elmult 25 évben.

    VálaszTörlés