2014. szeptember 30.

Beköltöztünk

Ahogy korábban említettem az előzetes ütem elbukott, így a terv a költözéssel kapcsolatban az volt, hogy nincs terv.
Ehhez képest nem annyira tragikus.
A kulcsokat átvettük, de vannak még hiányosságai a háznak, szóval akár az előre megbeszélt időben is átadhatták volna.
:(
Két redőnyt cserélnek majd. Valamikor. Itt nem kapkodják el a dolgokat.
A kandalló kéménye nem nyitható, ahhoz is jön majd valaki.
Mivel teherautót csak vasárnapra tudtunk bérelni, így szombaton az "apróságokat" vittük át.
Honnan van nekünk ennyi kacatunk?
:)
Szombat este hoztuk el a nagyot. Tudom, sok jót nem szoktam a helyi erőkről írni, de most meg kell említsem, hogy az autót úgy hoztuk el, hogy se szerződés, se kaució.
Végre valaki megbízik bennünk.
:)
Vasárnap jöttek a nagy dolgok: ülőgarnitúra, hűtő.

Aztán, hogy ellensúlyozva legyen a jó, innen kezdődtek a problémák. Ne érezzem már olyan jól magam...

A tegnapi nap fogságra voltam ítélve, mert jöttek az UPC-től.
Ez itt is egy fostalicska.
Az interneten megígérnek fűt-fát, aztán kiderül, hogy az nem úgy van. Megrendeltünk egy elég nagy sávszélességet, amit azért ellenőrizni kellett.
A szerelő a megbeszéltek szerint jött, és rögtön kis is derült, hogy sz@r van a levesben. Alig van jel...
Fasza. Nem elég, hogy két hét kell, hogy egy nyamvadt modemet kiküldjenek, de jel sincs.
Jó lesz ez,
:(
Mondja az ember, hogy majd valami kütyüt be kell szerelni. Ok, mondom: nosza rajta. Áááá, nem úgy van az. Ő csak ellenőriz.
:(
Mondom neki, hogy schnell, wie möglich kellene.
Telefonál. Kihallatszik az új időpont - jövő kedd... Mi van? Ezeknek elgurult a gyógyszerük.
Mondom, az túl késő. Erre hümmögés. Kérdés: otthon vagyok délután? Ugyan nem terveztem, de persze. Akkor megpróbálnak kijönni.
Teszek-veszek, csengetnek.
Már két manus jött. Kérdi az egyik, hogy mit mondott a kolléga. Mit mondott, mit mondott? Semmit. Nincs jel.
Megint hümmögés. Állunk a ház előtt, nézzük a szekrényt.
Azt mondja a chef, hogy két megoldás van: vagy a ház oldalában lévő szekrénybe tesznek valami kütyüt, vagy a nappaliba. Melyik legyen? Nekem aztán tök mindegy, csak haladjunk.
Erre ő: ha a szekrénybe teszik, akkor kell hívni egy villanyszerelőt, mert áram kell a kütyünek. Ja, és az az én költségem.
Ok, akkor eldőlt.
Nappali.
Felszerelik. Működik.
Ellenőrzik az összes kapcsolódási pontot. Azok sem jók.
Fasza.
Ellenben nincs náluk steck dose (mi a fene ez magyarul?).
Elmennek, majd jó sokára visszajönnek. A csere 10 perc.
És kész.
Na most sok mindent nem értek. Többek között, hogy aki reggel jött miért nem szerelte meg (ugyanolyan műszerrel jött, mint a másik kettő), minek ehhez két ember, és mi a bánatos ....-ért nem hozták már magukkal a modemet?
UPC.
Ok, kész van.

Este átmentünk a régi lakásba, mert még egy csomó holmi van ott. Többek között a mázsás asztalaim.
Megyünk vissza, leparkolok, és látom, hogy a szomszéd házba bemegy egy manus és nagyon néz. Mi a fenét néz? Ha leszarta a fejem egy galamb, azt olyan messziről nem láthatja. A zilált kinézetem meg elmegy svájcinak.
Közben ajtó kinyit, hogy a fiúk be tudják hozni a cuccot, és látom, hogy jön a pali, nyomukban a fiúk.
Az öreg megáll az ajtóban, én nézek kérdőn. Megkérdezi, hogy itt lakunk-e. Mondom igen.
Az idióta, barom állat áll az ajtóban, miközben a fiúk cipelik a cuccot (majd megszakadva), nem áll ám arrébb. Elkezdi mondani, hogy a Bilagtól jött.
Hogy szakadna rád egy mázsa szar.
:(
Mondom, álljon már félre.
Nagy nehezen sikerül.
Láttam az arcán a kéjes vigyort, hogy most megvagytok.
Hát, bekaphatod - gondoltam.
Mondjuk, hogy "nem nyertél, öreg". Fizetjük.
Mondjak neki ügyfélszámot, Hát ez nem normális... Ennél sokkal fontosabb dolgokról sem tudom, hol van.
Végül annyira elborult az agyam (legszívesebben még a mentőben is ütöttem volna), hogy feltúrtam azt a rohadt papírt.
Áááá, ez még nem elég. Nekiáll variálni, hogy a legutóbbi számla még 2 lakcímmel előttire jött.
Bakker, én lejelentettem, be is fizettem, hagyjál már lógva.
A végén a páromnak eldurrant az agya, és jól kiosztotta. Mi közünk van nekünk ahhoz, hogy valami barom nem írta át az adatbázist? Kotorásszon a saját szemétdombján. Mi minden évben kifizettük a díjat. A végén mondtam, hogy sorry, de húzzon már el a vérbe, mert dolgunk van.
Most komolyan.
Bakker, ott lakikk a szomszéd tömbben. Nem tudott volna várni néhány napot? Ráadásul, hivatalosan csak holnaptól lakunk ott.
Debil.
Na, hát alakul ez.
:)

8 megjegyzés:

  1. A steckdose az a konnektor vagy "dugalj" :-)

    VálaszTörlés
  2. Bocsi a husáng kérdésért mi az a Bilag? Mi a vért akart a faszinger?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hu, sorry. Ezt csak a helyiek "ertik", Ez a frekvencia hasznalat ( tv, radio) dija.

      Törlés
    2. értem, köszönöm... és miért pont akkor talált meg a faszinger ... ellenőrizni vagy befizettetni vagy csak vegzálni?

      Törlés
    3. Nem akarok paranoiás lenni, de azt az arcikfejezést láttam rajta, amikor otthon megállít a rendőr "most megfogtalak" felkiálltással. :)
      Évek óta be van jeletnve, sőt a költözéseink is, tehát gyakorlatilag potyára jött. Még azonban ezzel sem lenne baj, csak várt volna néhány napot. Ott lakik szemben, tehát kvázi tök mindegy, hogy mikor teszi meg azt a húsz métert.
      :(

      Törlés
  3. Hát ilyen bilag -ellenőr már nálunk is volt :-) Mondtam neki várjon, a férjem lement a pincébe, mindjárt jön...várt!
    Kukkolt, ellenőrzött, aztán megegyeztünk, hogy minden rendben :-) Viszont sokan nem hiszik el, hogy fontos ezt a pénzt fizetni, mert az ellenőrök jönnek teljesen váratlan időpontban és nem kegyelmeznek....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze. Nem is ezzel van a baj, hanem az idozitessel. Nem futunk el, a jovo heten alkalmasabb lett volna. :)

      Törlés