2014. szeptember 11.

Eltévedtünk

Nem írok semmit újat, ha azt állítom, a politikát kerülöm, mint Dózsa György a forró ólmot, de most egy olyan témáról kell írjak, ami érinti Svájcot és Magyarországot egyaránt. 

Itt az elején rögtön arra kérlek benneteket, hogy a kommenteknél maradjunk a tényeknél és ne menjünk el "gyurcsányozás-orbánozás" irányába.  

Én úgy gondolom, hogy nagyon eltévedtünk. Bevallom, én már az utat sem látom, nemhogy fényt az út végén. :(
Persze, a politikusok is emberek (?), hibáznak. De ennyit?
Na, de olyat, hogy már mindekivel haragban leszünk? Ez mire jó?

Akik otthon élnek, bizonyára sokkal jobban képben vannak a Norvég alap körül kirobbant patáliával.
Azoknak, akik nem olvastak róla, dióhéjban: a norvég kormány x pénz támogatást nyújtott magyar civil szervezeteknek, akik saját maguk rendelkeztek ezzel. A feltételek szerint pályázatokat írtak ki, és ennek megfelelően osztották fel a pénzt.

Ez nem tetszett a magyar kormánynak, személy szerint Lázár Jánosnak (fogalmam sincs, hogy milyen rangban szenved, de azt hiszem ez nem is érdekes) és "háborút" indított a civil alap ellen. Ám, ezt a norvég kormány sem nézte jó szemmel, és sűrű fejcsóválásba kezdett.
Ez még nem volt elég, a hét elején kiszállt a rendőrség, és mintha legalább az év legnagyobb drogfogására készülnének, megszállta az irodákat (láttam a TV-ben.).
Elvitték az összes dokumentumot, a dolgozókat kihallgatták, stb.

Következő pontban bekérték a svájci támogatások dokumentációját is. Nem tudom, ez valami "menekülés" akar lenni? Annak nagyon rossz. Nem értem a koncepciót.

Hír az indexről, ITT:

Svájc 2004-ben csatlakozott az unió azon országai közé, akik támogatást nyújtanak az újonnan csatlakozott országok társadalmi és gazdasági felzárkóztatása érdekében.
Itt megjegyzem, hogy Svájc már a kilencvenes években adott támogatást Magyarországnak, majd a svájci nép támogatásával 2006-ban 53 %-al növelték ezt az összeget, ami ca. 131 M.
Természetesen, a megéllapodásban szabályozásra került, hogy milyen feltételek mellett folyósítják az összeget.
Részletesen ITT:
Magyarul ITT:

Csak mint egyszerű polgár agyalok...
Ilyen alapon be lehetne kérni még sok más olyan egyesület/szervezet/egyház elszámolását, akik valamilyen területet támogatnak.
Pl. a Baptisták jutottak eszembe, akik Afrikában iskolát, árvaházat, mi a manót építenek.
Hol ezzel a probléma?

Mire jó, hogy mindenkivel szemben kardot rántunk?
Ebből ki lehet jönni nagyon szarul is... Nincs elég baj/megoldára váró probléma?
(!?)



3 megjegyzés:

  1. Még nem tudod, hogy űbernemzeti "szabadságharcos" kormányunk van? Harcol mindenki ellen, aki a korlátlan hatalomgyakorlás szabadság utjában áll. Sajnos az egész galaxis rosszat akar nekünk, de sebaj, új szentkirályunk mennyei fénye minden sötétségtől megóv minket. Ámen.

    VálaszTörlés
  2. +1
    Amúgy milyen nagy a csend...

    VálaszTörlés
  3. Az ilyen párbeszédre azonban már nem látnak esélyt akkor, amikor egy „állandóan változó gyanúsítások alapján folyó büntetőeljárásban” a rendőrség a nyomozó hatóságokkal egyébként együttműködő civileket meg akarja félemlíteni. A Magyar Helsinki Bizottság nem lesz „fügefalével a látszatdemokrácia intézményén”, azonnali hatállyal lemond tagságáról.

    VálaszTörlés