2013. július 16.

Ügyfélkezelés itt és ott - villámposzt

Nem tudom ki, hogy van vele, annak ellenére, hogy nem túl egészséges, mi szeretjük a sült krumplit és rántott dolgokat (sajt, szelet, fasírt).
A régi, nagyon szeretett fritőzöm leégett. Nem volt túl öreg, és nagyon jó krumpli sült benne, nagyon sajnáltam.
Nem volt mit tenni, elmentünk és vettünk egy újabb darabot.
A következő napokban szerettem volna sütni vele, de nem működött.
:(
Közben párom otthon volt, és vett egy másikat (bár ne tette volna). Így utólag elég logikátlan volt...
:)
Úgy gondoltuk, hogy a már meglévőt visszavisszük és megjavítják/kicserélik. Ha már lesz kettő,  akkor külön lehet sütni a húst és a krumplit, ami esztétikusabb, és takarékosabb is.
Hazaérve, kipróbáltuk azt is.
No, mit gondoltok?
Nem működött.
Ott voltunk két hibás fritőzzel.
Pedig nem a legócskább készülék volt egyik sem.
A Svájcban vásároltat visszaszállítottuk az üzletbe, ahol közölték, hogy 2-3 hét alatt megjavítják.
Ok, gond egy szál se.
Múltkoriban, amikor otthon voltam, visszavittem a másikat is.
A MM-ban, odakocogtam az információhoz, és szó szerint idézem a lezajlott párbeszédet:
- Jó napot kívánok! Lenne egy kis problémám. Vásároltunk önöknél egy olajmelegítőt.
Erre a hölgy a pult másik oldalán ránéz az eredeti csomagolásra és...
- Talán olajsütőt!
-Nem, nem ez egy olajmelegítő! Ugyanis az olajat melegíti ugyan, de az üzemi hőfokot nem éri el a készülék, kvázi a fél órás időkapcsoló működése alatt nem melegszik forrásig, nem sül meg benne semmi.
- Hm...
Itt a hölgy megnézte a blokkot, és közölte, hogy van szerviz, oda kellene elvinnem, mert ő nem köteles továbbküldeni, illetve ha ő küldi át, akkor később készül el. Miért nem hoztam vissza 72 órán belül, akkor ő kicserélte volna.
Erre annyit mondtam, hogy nem sok kedvem van átmenni a város másik végébe, nem gond, ha később készül el amiatt, hogy ő küldi át a gyűjtővel.
Kitöltötte a papírokat, majd még többször visszatért erre a 72 órás dologra. Nem tudom miért, de ez lehetett a vesszőparipája.
Időközben eltelt pár hét, és visszamentünk a svájciért. Leadtuk a papírt, majd az áruház munkatársa előkerült egy új készülékkel. Meglepődtünk. Átadta, minden jót kívánt. Ennyi.

Kaptam egy sms-t a telefonomra, hogy az MM-es készülék is készen van.
A szüleimet kértem meg, hogy hozzák el (bár ne tettem volna).
Szegény apukám le lett barmolva, helyettem.
A hölgy szerint meglehetősen arrogáns voltam. Hát, nem tudom a fenti mondatok mennyire arrogánsak, szerintem maximum határozottak.
Ha én arrogáns vagyok, akkor a hölgynek most kezdene kinőni a haja.

Másrészről, én még azt tanultam, hogy mindig az ügyfélnek/vevőnek van igaza. Ha a hátam mögött (ugyan ez sem szép) még elküld a jó édesanyámba, akkor sem kellene ezt megosztania.
Továbbá kiderült az is, hogy a kedves ügyfél (én) a hülye, mert nem olvasta el a használati utasítást, a készülék teljesen rendben van.
Csak halkan, csendben megkérdem: egy olyan készülék, amin egy bekapcsoló gomb van, egy hőfokszabályozó, és egy időkapcsoló, vajon mit ronthattam el? Bekapcsoltam (világított a gomb), felvettem 180 fokra, és maximumra (30 perc) állítottam az időkapcsolót, akkor mit csináltam rosszul?
Hm...
Hát, azt már tudom, hogy hülye vagyok.
Két hét múlva megyek haza, akkor kipróbálom, de ha nem sül meg benne a krumpli, csúnya világ lesz. Akkor kiderül (nem csak a hölgy számára), hogy mennyire vagyok arrogáns.
:D

 A következtetés levonását rátok bízom.
:)

7 megjegyzés:

  1. Nem irigylem a kedves holgyet!
    Kezdhet imadkozni a sajat erdekeben..;)
    Hu, hogy lehet valaki ennyire beszukult agyu?!
    Gondolom, mostantol szivesebben vasarolsz Svajcban...;)

    VálaszTörlés
  2. Ez pedig kimaradt: a szulonek szidni a gyereket?! Hmm...a holgynel intelligencia problemak is vannak az ertelem hianya mellett...

    VálaszTörlés
  3. Mint ahogy a korábbi MÁV-os, és a még korábbi egészségügyi szűrővizsgálatos posztjaidnál tettem, úgy itt is vitába szállok veled.
    A 72 óra valószínűleg azért volt a hölgy “vesszőparipája”, mert ez a törvényi szabályozás. Azon túl valóban a szerviz az illetékes, és azt kell mondjam, hogy még a jóindulat is benne volt a leányzóban, hiszen tényleg igaz, hogy ha az üzleten keresztül küldöd szervizbe a cuccot, akkor hosszadalmasabb az eljárás, így kézenfekvő, hogy inkább egyenesen a szervizhez fordulj. [Ahol amúgy még flegmábbak lesznek veled]
    Szerintem neked az a bajod, hogy összehasonlítod a svájci és a magyarországi ügyintézést, pedig nem szabad. Írországban is ezerszer könnyebb bármit elintézni [pont ma írtam erről pár sort], össze sem lehet hasonlítani az otthoni nehézségekkel.
    Dolgoztam híradástechnikai eladóként, pontosan tudom, hogy milyen az ügyfélreklamációkat kezelni. Nem egyszerű, még akkor sem, ha “az ügyfélnek mindig igaza van”, ami mellesleg egyáltalán nincs így. Rengeteg seggfej fordul meg egy ilyen boltban, akik sokszor be sem dugják a konnektorba a készüléket használat előtt, de már azzal jönnek vissza, hogy nem működik. Tényleg van ilyen, elképesztően buták az emberek. A tizedik ilyen eset után már nehéz türelmesnek maradni, de az igaz, hogy ezt te tizenegyedikként nem érezheted meg. Magyarországon ráadásul az átlagosnál is agresszívebbek az emberek, így gyakran nagyon nehéz jól kezelni egy ilyen szituációt. Már a nyitó mondattal [annak hangsúlyával] el lehet rontani a későbbi együttműködést.
    Szerintem ha ennyire érzékeny vagy a hazai béna rendszerre, akkor tartsd magad távol attól az országtól. Én is ezt teszem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem pont a részletekben van a lényeg. :)
      Nem sértődtem meg, csak az volt kellemetlen, hogy utólag, a hátam mögött alkotott véleményt a hölgy.

      Gyanítom, hogy itt is visznek vissza terméket, nekünk sem az első eset.
      Itt soha nem kérdőjelezték meg, hogy igazat mondok vagy sem.

      Egyébként az elintézés módját sérelmeztem minden eddigi cikkemben.
      :)
      Amíg így viszonyulnak egymáshoz az emberek, addig semmi jóra nem számítok.

      Törlés
  4. Még annyit a sztorihoz, hogy ez a 72 óra azért volt cinkes, mert egy speciális termékről van szó. Ha mondjuk ajándékba veszek egy rádiót, azt kipróbálom, ok. Egy fritőzt hogyan?
    Ezt egyébként megkérdeztem a hölgytől is, utána már nem rugózott a 72 órán.
    :)

    VálaszTörlés
  5. Még mindig nem értem, hogy mi a gond. Én egyáltalan nem úgy látom, hogy a hölgynél értelmi gondok lettek volna.
    Akár fritőzről van szó, akár cipőről, a vásárlói törvényt nem az eladók találják ki. Ez van, ezt kell szeretni.
    Vagy nem kell szeretni.
    Erre írtam, hogy ha 90%-ban előre tudható, hogy egy adott országban ilyen hozzáállást tapasztalhatsz, és ez téged bosszant, akkor ne menj abba az országba vásárolni.
    A megelőzés minden esetben jó taktika.

    Ha pedig gondod van egy eladóval, akkor biztosan akad egy részleg- vagy üzletvezető, akinek a problémamegoldó készsége talán magasabb szinten áll. Ő sem fogja tudni kikerülni a szabályokat, legfeljebb türelmesebb lesz a “kedves vásárlóhoz”, akit fordított helyzetben te is páros lábbal rúgnál ki a boltból.
    Néha érdemes átgondolni, hogy milyen lehet a pult túloldalán állni.

    VálaszTörlés