Hív a vasút, vár a MÁV

Biztosan mindenkinek ismerős szlogen.
Pillanatnyilag én azt gondolom, hogy szakadna rá egy mázsa szar... (bocs!)
Szombat hajnalban érkeztünk Magyarországra a lányommal.
Neki sürgős orvosi probléma miatt kellett velem jönnie, és még aznap szeretett volna visszamenni.
Már egy hete megvetettük itthon a jegyét. A viszonteladó tájékoztatott, hogy egy órás késéssel számoljunk, mert pályafelújítás van. No problem.

Szombat este elindultunk Győrbe, szerencsésen meg is érkeztünk. Mivel semmilyen poggyászunk nem volt, csak a vonat indulása előtt mentünk a pályaudvarra.
Nézem a táblát, hogy melyik vágányról indul, semmi.
Jobban nézem, még mindig semmi, sőt már a következő indulási időpont is kint van.
Idegesség lett úrrá rajtam, majd hirtelen kétségeim támadtak: jó jegyet vettünk, jó a dátum? Aztán persze, mindjárt az eszembe is villant, hogy mindennap megy a vonat, tehát nem velünk van a baj.

Gyorsan beszaladtam az információs irodába, ahol  egy 50-es, szigorúan tetovált szemöldökű menyecske ült. Az orra alá dugtam a jegyet, és kérdeztem, hogy mit lehet tudni a vonatról.
- Mi is van ezzel? - hangzott a költői kérdés a túloldalról. Hm, hát pont ezt kérdeztem...

Elővett egy kinyomtatott körlevelet, és felolvasta (!).
Ezek szerint a vonat Bécsből indul. Mondom: mi vaaaan?

Itt következett a kioktatás:
-Nézni kell a TV-t. Mindennap bemondják, hogy elvitte a Duna a vasutat... a MÁV erről nem tehet.
Hm... ezt nem is állítottam.

Nem akartam paraszt lenni, udvariasan megkérdeztem, hogy ez mennyiben érint engem?
Annyiban - mondta-, hogy az utazás előtt nekem kellett volna érdeklődnöm a helyzetről.
Hm...
Hát nem tudom, én úgy gondolom, hogy a MÁV-nak kutya kötelessége tájékoztatni az utazóközösséget a változásokról.

Következő kérdésem arra irányult, hogy vissza tudom-e váltani a jegyet. Válasz: nem.

Ott álltunk leforrázva, hogy akkor most mi legyen?

Mivel semmi ötletem nem volt, tettem még egy próbát, és megkérdeztem a pénztárost (jelzem vele kellett volna kezdenem).
Érdekes módon - bár ő "csak" egy pénztáros és nem a nagy hatalmú információs iroda, mégis tudta papír nélkül, hogy mi a helyzet.

A helyzet a következő volt: 23 órakor indul egy mentesítő vonat Bécsbe, ahol át kell szállni a WW-ra, ami Szlovákián keresztül megy oda.
Nem voltam boldog, tekintve, hogy akkor volt fél 9.
Mi a fenét csináljon az ember szombat este egy városban, ahol nem szállhatsz ki a kocsiból, mert az egy négyzetcentire jutó szúnyogok arány közelített az öthöz.
:(
Felmerült bennem, hogy elviszem inkább Bécsbe, de hamar elhessegettem a gondolatot, mert nem vittem magammal GPS-t, így nem mertem bevállalni, hogy minden sarkon megkérdezzük merre van a főpályaudvar. A végén meg lekéssük a vonatot.
Nem maradt más, mint elmentünk felderítettük a környéket.
Lassan telt az idő.
Megbeszéltük, hogy biztos, ami biztos inkább menjünk vissza előbb.
Így is történt, viszont megint nem volt kiírva semmi.
Vérnyomásom megint kezdett az egekbe emelkedni, amikor észrevettem egy biztonsági őrt. Nem volt, nehéz, tekintettel arra, hogy rajtunk kívül alig volt már valaki. Természetesen információs anyu már bezárt.
Ahogy odaértem az őrhöz, meghallottam, hogy egy fiatal lány is a vonat felől érdeklődik.
Az egyfogú biztonsági őr épp azt ecsetelte, hogy Bécsben át kell szállni. Szegény kislány teljesen lestresszelt mondván, hogy ő nem beszél németül, hogyan érdeklődjön.

Itt szóltam közbe, hogy akkor nekem lenne egy ötletem. Társulnak a lányommal és egyesítik erőiket. Neki van néhány év előnye, a lányom meg beszél németül.
:)
Ez az ötlet mindenki megelégedésére szolgált. Közben az is kiderült, hogy a vonat már rég benn áll, de kiírva most sem volt.
Nem maradt már, mint "felraktam" őket a szerelvényre, majd még egyszer meg akartam köszönni az őrnek, hogy segített, amikor előkerült az állomásfőnök. :)
Ho-hóóó, itt az én emberem, az őr meg csak biztatott, hogy nyugodtan rugdossam meg...
:D
Persze, neveltetésem tiltotta, így próbáltam uralkodni magamon, és megkérdeztem, hogy egy utasnak - aki lehetne külföldi is - honnan a manóból kellene tudnia, hogy mi a helyzet. Nincs kiírva sehol, nem mondja be a hangos stb.
A válasz : ki van írva. Ok, legyen kedves megmutatni. Erre körülnéz, aztán azt látja, amit én. Semmit.
Én csak mondom, mondom, az ember meg hümmög.
Tipikusan az a nyugdíj előtt álló ember, aki már semmit nem akar, csak hagyják békén.
Kérdeztem, hogy ő mit tenne a helyemben?  Mennyire lenne nyugodt, ha a kiskorú gyereke éjszaka egy idegen ország, idegen fővárosában, idegen főpályaudvaron kolbászol, keresi a vonatot?
Persze, megint hümmögés.
Időközben az is kiderült, hogy másik négy utas is lesz.
Nem állítom, hogy nem aggódtam.

A lányom a vonatról írt egy sms-t. miszerint először nem is Bécsbe mennek, hanem egy elővárosi állomásra, ahol át kell szállni egy másik vonatra, ami a fővárosba viszi az embereket, ahol majd szintén átszállnak a WW-re.
:(
Nehezítő körülményként ehhez még hozzájött az is, hogy elfelejtettük átállítani a magyar telefonját, nem volt rajta rooming, így csak annyi hírem volt, hogy elindultak.
Itt megszakadt a kommunikáció.

Alig vártam, hogy reggel legyen, de nagyon lassan múlt az idő.
Ahogy számoltam - a négy órás kését belekalkulálva -, 10 körül kellett a svájci határon lenni.
Ettől kezdve folyamatosan hívogattam, míg egyszer végre kicsengett.
Szerencsére, minden rendben volt, sikerült az átszállás.

Az esetet több ismerősnek is elmeséltem, kikértem a véleményüket, hogy most én vagyok-e hülye, túldramatizáltam a helyzetet, vagy ez tényleg nem normális helyzet.

Ma délelőtt megkérdeztem a viszonteladót (IBUSZ), hogy ők tudtak-e erről, a MÁV küldött-e tájékoztatást.
A válasz nemleges volt.
Hm...