A nagy balhé I. (személyes történet)

Bizony, érik az embert meglepetések. Még olyan is előfordul, amitől az ember gyomra kifordul és nem csak azért, mert személyesen érintett.
Azt gondoltam volna, hogy egy nyugati - működő - demokráciában ilyen nem fordulhat elő. És mégis.

Akik rendszeresen olvasnak, biztosan emlékeznek rá, hogy írtam már a gyerekem tanulmányairól és a munkahelyéről. Minden esetben szuperlatívuszokban említettem. Tényleg szeretjük mindkettőt.
A munkahely is csak jókat mondott/írt a gyerekről, a munkatársai egytől egyig szeretik és elismerik.

Ám, a helyzet most tragikusra fordult.
Még az elmúlt évben történt, hogy lányom főnöke elég váratlanul elment a cégtől. Nagyon sajnáltuk, mert nagyon sokat segített. Akkor nem tudtuk mire vélni, most összeállt a kép.
Távozása előtt néhány hónappal, fölé hoztak egy új vezért, aki azonnal kezébe vette a dolgokat. Ez bennünket nem érintett semmilyen formában.
Akkor kezdtek el látványosan változni a dolgok, amikor Robi elment.  Helyére már az ő emberét hozta, és egy másik részleg élére is ő nevezett ki valakit.
(Itt megjegyzem, ez természeteses, én is ezt csináltam. De! Csak akkor, ha az ember alkalmas.)

A lányom az iskolai év alatt több ilyen részlegnél megfordul, ahol elvileg tanulnia kellene. Az új kisfőnök azonban nem ért rá a tanulóval foglalkozni (egész nap a telefonján játszott), ezért a gyerek mindent saját magától, saját belátáse szerint csinált. Rendszerint jól (munkatársai szerint).
Ennek ellenére a kis buzi (bocs, de a FB profilján félmeztelenül pózol), napi szinten kiabált vele, nevezte hülyének.
Gyermek persze szólt a Lehrmeisternek, hogy nehezményezi ezt az állapotot. Az elmúlt évben ugyanez történt egy másik tanulóval. Ennek okán ő kérte, hogy a lány írja össze, hogy milyen atrocitások érték ezen a részlegen. Ő ezt megtette.

Ekkor a Lehrmeister egy megbeszélést kezdeményzett a három új emberrel, ahol természetesn a részlegvezető mindent cáfolt.
Jobb híján, az a megoldás született, hogy a hátralévő időt jobb, ha egy másik részlegen, egy másik gyáregységben tölti el. Majd annak időtartamának lejárta után megy csak vissza.
Ebben a tudatban telt el két hét.
A két hét alatt "bedolgozta" magát az új helyen, és a részlegvezető megemlítette, hogy szívesen venné, ha maradna (biztosan azért, mert olyan szar munkaerő?).

Majd egyik nap, ebédidőben megy a lyány az iskolatársához, de a bejárati ajtó nem nyílik. A másik sem.
Valaki aztán beengedte, ám a kis buzi azonnal ott termett és közölte, hogy ő már nem dolgozik a gyáregységnél, és azonnal hagyja el az épületet.
Szegénykém, köpni-nyelni nem tudott.
Mást nem tehetett, felkereste a Lehrmeistert, aki rákérdezett, de őt is megerősítették ebben.
Na, ő is nézett, mint Rozi a moziban, de neki semmilyen ráhatása nincs, így nem tudott mit tenni, vígsztalta a gyereket.

Amikor kérelmezte, hogy elhozná a személyes holmiját, nem tudta magához venni, mert azt már előző nap kidobták (!), a számítógépen tárolt - a suliban használt- minden filet eltávolították.
Na, erre varrj gombot!

Másnap reggel a régi gyáregység vezetője összehívta az összes dolgozót, és tájékoztatta őket, hogy már nem dolgozik ott és jobban tennék, ha nem bratyiznának vele, mert hazug és a többi (itt megjegyzem, a dolgozók legnagyobb része 40+, egy cseppet sem nevetséges, hogy ajánlást kapnak, hogy kivel barátkozzanak).

Egy másodéves, 18 éves Lehrling, mint közellenség?

Ezen csak nevetni tudnék, de nem tudok, mert gyalázatos. Ne érts félre, nem azért, mert a gyerekem, de ez nem így működik. Senki esetében.
És a rohadt életbe, mégiscsak a gyerekről van szó. A jó..... (itt egy percnyi sípolást számíts hozzá)!
:(((
Kaptunk több tanácsot is, hagyjuk, ne hagyjuk...
Szerintetek?