2015. május 13.

Pletykafészek - avagy, hogyan tagadjuk meg magyarságunkat

A rovatban általában svájciak történeteit adom közzé, ez most rendhagyó írás, mert ez egy "ál-svájci" esete.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy magyar, aki még 1956 vándorolt ki, gyerekként.
Hogy neki milyen világfájdalma volt akkor, fel sem foghatom. Gyanítom a szülők neveltek bele mérhetetlen magyar utálatot.
Mondjuk ezt az utálatot soha nem értettem. 56-ban sokan vándoroltak ki, de kevesen voltak, akiket a szó szoros értelmében üldöztek. Pont azok ragaszkodtak a magyarságukhoz, akiknek muszáj volt menni. Ők soha nem tagadták meg származásukat.
Általában azok tették ezt, akiknek nem volt különösebb oka a menekülésre.
Nem értem.

Mielőtt bárkit is megbántok, térjünk vissza a történethez.
A gyerek felnőtt, majd megházasodott. Természetesen svájci nőt fett feleségül, ezzel is erősítve (?) a svájci mivoltát.
Gyerekük is lett. Hogy maradjunk a kaptafánál az utód keresztneve is svájci lett. A vezetéknév azonban szép magyar. Nem is értem, hogy miért nem változtatta meg fater valami helyire. Frey vagy Widmer. Senki sem gondolta volna, hogy magyar vér csorog az ereiben.

Itt kapcsolódunk a sztorihoz.
Egy építkezésre voltunk "hivatalosak", ahol emberünk volt az építésvezető. Amikor a párom megkapta az elérhetőségét, rácsodálkozott a névre, és örült, hogy egy magyarral kell együtt dolgozni.
Tekintettel a svájciak hozzá nem értésére, szerencsésebb egy magyarral együttműködni.
Gondolta.
Már a bemutatkozáskor kiderült, hogy egy szó nem sok, annyit sem beszél magyarul.
Ha lehetne még azt is letagadná, hogy a neve magyar.

Innét többször is szóba került a dolog. Úgy látszik nem csak nekem volt furcsa, ő sem értette, ezért kérdezgette erről-arról.
A pasi mesélte, hogy az apja egészen kicsi korától arra nevelte, hogy ő nem "paprika zabáló", hanem "sajtzabáló". Soha nem hallott magyar beszédet.
Így aztán sokat nem tudott még Magyaroszágról sem. Már felnőtt korában szembesült azzal, hogy vannak rokonai abban a "távoli" országban, de mit kezdjen velük...
Hm.

Persze, a hosszas munka során kiderült, hogy a magyarságot le lehet tagadni, de a géneknek nem megy a parancsolás.
:D
Sok esetben derült fény arra, hogy a gondolkodása teljesen magyar, néha annak ellenére, hogy svájciként nőtt fel, mégsem érti a helyiek logikáját, nem áll rá az agya.
Páromat sem kell félteni, egyből a "tányérjára teszi", viccelődik vele. :)

A magam részéről sajnálom őt.
Nem akarok itt gyökerekről írni, mert ezzel a magyarázattal én sem tudok azonosulni.
De!
Praktikus okai vannak annak, hogy megtanítsuk a gyerekünket az apa-, vagy anyanyelvre.
És most nem kizárólag a magyarra gondolok. Legyen az bármilyen nyelv. Annak ismerete olyan pluszt nyújt(hat) a gyereknek, amitől megfosztani egyenesen bűn ebben a nyitott világban.



Mit gondoltok?


9 megjegyzés:

  1. Számtalan ilyen esetet látni, én sem értem...
    Sokan annyira kényszert éreznek az integrációra, asszimilálódásra, hogy képesek még a saját anyanyelvüket is feladni.
    Volt szomszédainknál a házban anyuka olasz, apuka portugál, egymással (ez még OK), de a gyerekeikkel is franciául beszélnek mindketten.
    Játszótereken mindennapos látvány, hogy láthatóan külföldi szülők egymás közt idegen nyelven (portugál, spanyol, olasz, indiai, stb.) beszélnek, de a gyerekhez már franciául szólnak.
    Még magyar anyukáról is hallottam, aki a gyerekéhez franciául beszélt, ha más is hallotta...
    Talán szégyellik, hogy nem svájciak, nem tudom...
    (Egy ellenpéldát ismerek: lett anyuka, tamil apuka, egymással angolul beszélnek, a gyerekkel mindkettő a saját nyelvén, de az már óvodába is jár, ott megtanult franciául. A gyerek még nincs négy éves, de mind a négy nyelven beszél. Egy helyett.)

    Az ország negyede külföldi, a maradék háromnegyedből is, aki elvileg állampolgár, elég sok lehet, aki „naturalizált”, vagy a szülei azok, de ezt sok esetben annyira rejtegetni próbálják, mintha bűn lenne.

    De még ha otthon a szülők saját anyanyelvükön beszélne a gyerekekhez, sajnos a mai világban sokszor már az sem elég.
    Több családból hallottam, hogy a már odakint született gyerekek már a befogadó ország nyelvét tekintik sajátnak, egymás közt úgy beszélnek, a szülő örül, ha magyarul válaszol neki a gyerek.

    2 hete IKEA éttermében mellettünk ült egy család, anyuka folyamatosan magyarul beszélt, kérdezett a gyerektől, ő folyamatosan és csak franciául válaszolt mindenre. (Apuka is ott volt, de őt nem értettem milyen nyelven beszél.)

    A mai szokásos életvitel mellett (reggel mindenki felkel, szülők el dolgozni, gyerekek óvoda, iskola, este haza, nem sok együtt töltött idő marad, gyereknek korán lefekvés, másnap iskola) a gyerekek sokkal több időt töltenek idegen nyelvű környezetben, amit ha pici korában elkezdett, akkor hamarosan már nem lesz idegen nyelv. A rendszer, társadalom beszippantja őt.
    Persze mindenki örül, a gyerek milyen szépen megtanult franciául (németül, angolul, stb.)! Milyen jól beilleszkedett! A gyerek persze hülye lesz, és a többi hasonló korú idióta szokásait veszi fel, de hát istenem, ilyen a mai világ, mit lehet tenni? Tessék örülni, a gyerek „szocializálódott”!
    Eltelik így pár év, és gyakorlatilag nem a szülők nevelik fel a gyereket (erről persze az embertelen svájci (nem csak itt, máshol is az, sajnos) rendszer tehet, fél évig talán ha fizetik az édesanyát, hogy otthon legyen a gyerekkel? Ez ez egyik dolog, ami Magyarországon jobb.) , megjelenik a kortárs-orientáció (a témában magyarul is megjelent Gordon Neufeld és Máté Gábor könyve, A család ereje, mindenkinek erősen ajánlott olvasmány), és a szülők gyakorlatilag el is veszítették a gyereküket, még hazajár enni, meg aludni (vagy nem), de az érdemi kapcsolat, kötődés megszakad.

    VálaszTörlés
  2. Èn is ugy látom , hogy a magyar nyelv megtanitasa meg kisgyermekkorban nagyon fontos, mert kesöbb mar nem lehet potolni. En nagyon sok anyukat apukat hallok magyarul beszelni a gyerekkel es ezt jo erzes hallani. Egy gyerek 4-5 nyelvet is kepes megtanulni kisgyerekkorban. Zürichben es baselben is van magyar ovoda vagy jatszocsoport.
    Akik pedig szegyenlik a gyökereiket, ök küzdenek valami komplexszussal. Szomoru.

    VálaszTörlés
  3. Az az érzésem volt mindig, hogy Svájcban nagyon erőltették a tökéletes integrációt. 56-os magyarok között voltak sokan akik féltek, hogy nem kapják meg az állampolgárságot. Volt is elég sok okuk erre. Akkoriban a külföldi állaplolgárság elnyerése igen fontos volt, mert nem volt kellmes egy életet leélni menekült utlevéllel. 56-ban, de még később is az emberek nem kivándoroltak hanem disszidáltak. Ezzel járt, hogy nagyon sokáig nem mehettek haza és a családtagokat sem engedték ki látogatóba. Nem lehet összehasonlítani a mai helyzettel. Most lehet szerencsét próbálni és ha nem tetszik haza lehet menni. Nincs semmi féle retorzió, ami nagyon jó. Akkor ha valaki elment, az egy életre szólt, akár tetszett akár nem.
    Ettől függetlenűl sok vegyes családot ismertem, ahol a gyerekek beszélték mindkét szülő anyanyelvét és természetesen az ország nyelvét is. Hihetetlen előny volt ez számukra. Természetesen a szülőktől ez nagyon konzekvens nevelést követelt, mert minden gyerek szeretne az ovoda nyelvén beszélni. Aki akkor nem konzekvens és szigorú, annak a gyereke nem tanulja meg az anyanyelvét. Aztán persze előfordúl, hogy felnőtt korában a gyerek szemrehányást tesz a szülőknek, hogy miért nem tanították meg az anyanyelvükre őket.

    VálaszTörlés
  4. A nagynéném a 30-as évek elején, fiatal lányként került ki Angliába. A család, ahol a gyerekekre vigyázott kivándorolt, és vitték magukkal.
    (amint már nem volt rá szükség, megnőttek a gyerekek, "mehetett amerre látott"), -egy magyar falusi fiatal lány...
    ---rengeteget dolgozott, nagyon nehéz munkákat is...
    A háború után, megismerkedett a későbbi férjével, aki, hadifogolyként "sodródott" Angliába...-később Kanadába kerültek, ott élték le az életüket.
    (befogadtak néhány 56-os menekültet, az egyik totál kirabolta őket...)
    A nagynéném csak 64-ben tudott, (mert) először hazajönni látogatóba...-a férje, csak jóval később...
    -(Még emlékszem, mennyire féltek, és féltették a rokonokat is.) ELŐRE, MEG KELLETT ADNIUK, -hogy mikor, kinél, hol, mettől-meddig lesznek! Mindenütt, azonnal be kellett jelentkezniük a rendőrségen! A hetvenes években is!
    Az öcsém 82-ben!!!!, sorkatona volt, hétvégén hazajött eltávozásra.
    A nagynénémék, akkor már kicsit "szabadabban járkálhattak" itthon, a rokonok között, és úgy alakult, a programjuk, hogy pont ott voltak nálunk.
    Az öcsémet komoly kihallgatásoknak "vetették alá" és megbüntették, mert nem jelentette előre, hogy nyugati rokonok vannak otthon... (nem tudta, hogy ott lesznek)
    Bocs., -ne haragudj, hogy "szófosó módon visszaélek", elnézést kérek...
    Tulajdonképpen a témához csak annyi tartozna, hogy, mi, rettenetesen élveztük, amikor, (lehetőleg 2-3 évente) itthon voltak, a nagynéném, a tökéletes Győr környéki, "ízős", -a férje pedig, a "rendes, pálóc", "ázós", tájszólásban, -(ahogy tanulták gyerekkorukban), -öreg korukig tökéletesen, jól beszéltek magyarul.
    -Én, úgy gondolom, itthonról, "kibicként" semmi jogom beleszólni, ebbe se, meg egyáltalán, semmi olyanba, ami, a kint élők "életvezetéséről" szól...
    -Igaz, sokszor elgondolkodtam azon, hogy egy anyuka, tud-e? ---"ugyanolyan meghitten": -"gügyögni", mesélni, "beszélgetni" ---más nyelven, a babájával, kis gyerekével...-vajon ismer-e annyi mondókát, mesét, éneket...
    -Vajon, ugyanúgy élvezi-e, amikor az "próbálkozik": -"oleg néne óózikéjje"=öreg néne őzikéje, -meg a többi, ....--a millió, viccesen "átköltött" szó, mondóka, ének, játék, stb...
    -Értitek, -lehet-e, olyan "közel kerülni", és, annyira élvezni egy "tanult nyelven" ezeket az első éveket??



    VálaszTörlés
  5. Köszönöm a véleményeteket. Bevallom, azt hittem többen fogalmaznak meg valamilyen állásfoglalást a témában.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helló,

      ezt nyilván te/ti is tudjátok, hogy a magyaroknak a nyugat az valami magasabb szint és ott minden szebb és jobb mindig. Ez megy a Határátkelő blogon is.
      De nem csak a pénz több, hanem a kultúra, a nyelv, a hozzáállás, az egymás közötti kapcsolatok, egyszerűen mindent jobbnak hisznek a magyarok.

      Ezért a kóros beilleszkedési vágy, a magyarság letagadása, az anyaország folyamatos szidása.

      Én állítom, hogy az anyagi dolgokon kívül a nyugaton az égvilágon semmi sem jobb. Sőt, az emberközi kapcsolatok szarabbak, mert az osztrákok egymással is kevésbé barátságosak. Nincsen nagy haverkodás soha, nem úgy, mint otthon. És nem Ausländerrel, egymás között. Állítólag a németeknél ez még rosszabb.

      Aztán mindenki megy vissza a 10+ éves ismertségeikhez.

      Ez nem csak én mondom egyedül, hanem az osztrákok is, akik ismernek magyarokat, mondták, h ez így van.

      "Természetesen svájci nőt fett feleségül, ezzel is erősítve (?) a svájci mivoltát."
      Általában a szép magyar nők is ezt a módját választják, h "magasabb faj"-ba beolvadjanak.

      Nemzetközi bulikban/összejöveteleken is láttam már olyan magyar nőket, akik csak osztrákokkal akartak barátkozni. Persze ez férfiként nem nagyon megy. Csak nagyon szép nőként.

      Mert az osztrák biztos illatosat szarik, mi?! Sosincs rossz kedve, nem szid semmit (híres szidókultúra van itt meg a németeknél is), nem korrupt (dehogynem). Az emberek pont ugyanolyanok, mint otthon, főleg azért, mert Ausztria egy k-eui mix.

      "Praktikus okai vannak annak, hogy megtanítsuk a gyerekünket az apa-, vagy anyanyelvre."
      Ez tényleg hülyeség. Ha ingyen megtanul egy nyelvet, azzal csak nyer a gyerek.

      Lukas M.

      Törlés
  6. Erdekes amit irtal. Szerintem is elony ha valaki tobb nyelven beszel, viszont en azt gondolom mindenkinek a sajat meganugye, hogy milyen nyelvre tanitja meg a gyereket vagy mennyire akar asszimilalodni egy idegen orszagban. En inkabb azt tartom szomorunak, hogy ez is egyfajta itelkezes/biralat vadidegen emberekrol, akik ha nem ugy elik az eletuket ahogy egy masik embernek tetszik azt szova kell tenni. Egyebkent Amerikaban pl. a mexikoiak kozul is sokan angolul beszelnek a gyerkocokkel es sokan vannak kozuluk, akik mar felnottek jo kis mexikoi nevvel de egy mukkot nem tudnak spanyolul. Persze, eleg nagy elony lenne nekik ha tudnanak spanyolul, de miert kellene ettol a szuleiket elitelni? Nyilvan tudatos dontes volt (mindegy, hogy szegyelltek a szarmazast vagy csak azt akartak, hogy a gyerek megtanuljon normalisan angolul), es szerintem a csaladon kivul ehhez senkinek semmi koze.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem írtam nevet, tehát nem sértettem meg senkit.

      Ellenben pont a saját családomban látom, hogy mekkora hátrány, hogy a gyerekek nem tanultak meg magyarul. Az élet úgy hozta, hogy mindegyikük, valamilyen formában kapcsolódik Magyarországhoz, a nyelvhez. Most felnöttként kénytelenek tanulni azt, ami nem egyszerű már ilyenkor. Mindegyik gyakorta teszi szülője tányérjára a dolgot, ezért bátorkodtam a témát felhozni.

      És akkor még nem beszéltem arról, hogy több olyan fiatal anyukát ismerek, akik szintén nem tanítják a gyereket magyarra, azok meg nem tudnak beszélni a saját nagyszüleikkel. :(
      Az milyen már?
      Persze, semmi közöm hozzá, de attól még a téma él.

      Törlés
  7. Régebbi a téma, de ezt a cikket most találtam.
    Így is lehet csinálni:
    http://divany.hu/poronty/2015/06/16/harom_anyanyelvu_gyerekek_-_mukodo_rendszer_lehet/

    VálaszTörlés