2015. január 24.

Mit jelent nekem az 1:1 ?

Nem egy labdarúgó mérkőzés eredményét.
A frank felértékelődésének hatásait gondoltam végig, kizárólag  privát szempontok alapján.

A sajtó tele van ilyen-olyan elemzéssel. Minap még egy olyant is olvastam, ahol a svájci jegybank felelősségét kutatták. Na, ezen dobtam egy hátast. Már miért kellene felelősséget vállalni a világ pénzügyei miatt?
A jegybank az adott ország gazdasáágért, pénzügyi politikájáért felelős. Miért kellene azzal foglalkozni, hogy mi lesz a hatása x vagy y döntésnek a világ pénzügyeit illetően? Megjegyzem, azt is az EU "kedvéért" tette, hogy éveken belül mesterségesen "beállította" az 1: 1,2 árfolyamot. Ez is marha sokba került a jegybanknak.



Másrészről ki a túrót érdekel, hogy hányan borultak be, akik spekulációs céllal vettek, adtak el, vagy fektettek be kockázati alapokba? Benne van a nevében: spekuláció, kockázat. Hát, így jártak.

És akkor még nem beszéltünk a 2008-as pénzügyi válságról, ami szintén egyesek felelőtlen pénzügyi tevékenységének eredménye. Senki sem lett (nagyon kevesen) felelősségre vonva. Többségük ma is Obama tanácsadója, vagy épp "Szaros" Soros Gyuri bácsi akcióját sem bírálta senki, amikor (többször is) sortolta a forintot és dollármilliókkal lett gazdagabb.  Érdekes módon, senki sem kiabált, hogy ez nem etikus, stb. Akkor azzal magyarázták, hogy nincs ebben semmi, csak üzlet.


Hát, akkor miért kellene mást gondolni jelen esetben?
A svájci jegybank hozott egy döntést. A döntést nyílván megelőzte egy jó kis matek, és el kellett dönteni, hogy melyik ujjukat harapják meg. Ennyi.

Sokan kárognak, hogy milyen hatással lesz ez a gazdaságra. Én nem aggódok. Max. a kivitelre specializálódott cégeket majd megtámogatja az állam egy kis adókedvezménnyel. Még mindig jobban jár (kevesebbe kerül), mint finanszírozni a mesterséges árfolyamot. Volt erre példa, pont a rögzítésnél. A turizmussal foglalkozó cégek komoly támogatást kaptak.

Visszatérve a privát szférára. Épp otthon voltam, amikor egy ismerős szólt, hogy mi a hír. Először én is azt hittem szórakozik. Nem viccelt.
Mondjuk az érdekes volt, hogy az online-bankolás, és a MasterCard rendszer is "azonnal lefagyott".
Bele sem gondolok miért lehetett.
:)
Ez az árfolyam azoknak jó, akik sokat járnak haza vagy épp otthon él a családjuk. Nem mindegy, hogy 250.- vagy 300 pengőt kapnak egy frankért.
Párom is poénkodott a kollégákkal, hogy kaptak 20 % béremelést.

Nekem is jó, én is sokat utazok haza. Mintha hájjal kenegettek volna, olyan volt, amikor megnéztem a számláimat, hogy egy költés mennyi frankomba került.
:)
Arról nem is beszélve, hogy a német bevásárlásaim alkalmával is több marad a zsebemben.
Szerintem még többen fognak átjárni (de ezekről a tapasztalatokról majd később).

Úgy gondolom -sokakkal szemben-, hogy a gazdaságra sem lesz hosszútávú hatása, de nekem, mint privát személynek kellemes ez az árfolyam.

Szép hétvégét nektek, én elmentem bevásárolni...

17 megjegyzés:

  1. "A jegybank az adott ország gazdaságáért, pénzügyi politikájáért felelős. Miért kellene azzal foglalkozni, hogy mi lesz a hatása x vagy y döntésnek a világ pénzügyeit illetően? Megjegyzem, azt is az EU "kedvéért" tette, hogy éveken belül mesterségesen "beállította" az 1: 1,2 árfolyamot"
    Teljesen józan és reális a meglátásod.
    Az idézetben javítottam a betű-elütésedet. :-))


    Én.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És itt egy jó elemzés linkje, érdemes VÉGIG elolvasni.
      http://www.portfolio.hu/gazdasag/deviza/meddig_terjed_a_svajci_jegybank_felelossege.209175.html?utm_source=index_box_landing&utm_medium=kapcsolodo_cikkek_linkek&utm_campaign=kapcsolodo_cikkek


      Én

      Törlés
  2. nagy igazságok...

    VálaszTörlés
  3. Én is igy lätom !
    Azt mondjuk nem hiszem hogy az EU "kedvéért" tette, :) , azért tette, hogy a frank ne legyen tul erös az euroval szembe, mert az rosszat tett volna a sväjci gazdasägnak.
    Ugyanugy, mint ahogy a dollär erösödése is rosszat tett volna neki, ha a gyengülö eurohoz kötve hagyja a frankot.
    Vacak szituäcioban nehéz jo lépést hozni, de szerintem ez volt a legjobb amit tehettek.
    Hozzätéve, hogy a közgazdasägtanhoz egyältalän nem értek ! :)

    Akik meg most "sirnak", azok elfelejtik, hogy 3 évig ezzel a kötéssel ök (is) nagyon jol järtak. :)

    VálaszTörlés
  4. Időközben hazaértem.
    Aki ismerős: Klingnauban a lámpánál állt a sor, amikor visszafele jöttem. A Kaufland parkoljában is várni kellett parkolóra. Tele volt mindkét szint.
    :)

    VálaszTörlés
  5. Teljesen egyetértek a meglátással, egy kis kivételtöl eltekintve: ha mindenki kimegy Német- vagy Franciaországba vásárolni, az igenis a svájci gazdaságnak lesz rossz. De hát az vessen másokra követ aki még soha nem csábult el :-). Jövö héten megyek Freiburgba én is :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyit írnék kiegészítésként, hogy a húst Svájcban veszem, ahogy a zöldség legnagyobb részét is. Tehát nem szúrok ki a helyi gazdákkal sem. :)
      Max. a sajtnál csábulok el, már csak azért is, mert itt nem nagyon van laktózmentes áru, ellenben odaát sok.
      :)

      Törlés
  6. En is tegnap megvettem fel Nemetorszagot:) Persze tudom, a svajci gazdasagnak is artok ezzel, de kint mindenbol nagyobb a valasztek, kiloszamra van magyar szalami, olyan is amibe se gluten, se laktoz nincsen... (P...k teliszalami, Paprikas kolbasz) huzok is reggelizni:)

    VálaszTörlés
  7. Vágyálompor!
    Figyelj! Ha jól emlékszem leírtam, hogy persona non grata vagy.
    NEM fogom beengedni a marhaságaidat.
    Nem világos?
    Unalmasak a megjegyzéseid.
    :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Odaát már "gyufaárus lány"-ként próbálkozik.... Persze meg fogod ismeri max. két mondat után... :)))))))

      Törlés
    2. Tényleg? Szegények.
      Szerencsére, én csak reggel érek rá, amikor még alszik.
      :)
      Attól függetlenül ide még ír.
      Remélem, nem sokáig.
      Bár a gyerekeim csípik. Garantáltan van min röhögni este.

      Törlés